(Tudománykövető N^o52)

A Színház és Filmművészeti Egyetem (SzFE) előtt több egyetemi modellváltásra is sor került már. Volt, amelyik egyetem kezdeményezte ezt, volt amelyik tűrte, de az SzFE vezetésének és dolgozóinak ez csöppet sem tetszett (címkép). A kormányzati hírek a hivatalos utakon nem érték el a Vas utcát; annak vezetőségével nem tárgyalt senki. Már akkor – kinevezett rektor nélkül – fel volt függesztve? Szerintem véletlen nem lehetett, hogy rektort nem neveztek ki. Upor Lászlót a Szenátus és a hallgatók is megválasztották (52.1. ábra), de az álmatlan Palkovics vezette minisztérium nem adta az áldását. Nyilvánvalóan elkészült már a nótalista, amelynek középpontjában a népviseletben szívesen pózoló (106. kép), a szórványmagyarságban portyázó, kárpátaljai Vidnyánszky Attilát találjuk. A színházi élet hazai vezetőit folyamatosan érték eddig is csapások, hogy valamiféle szexista (mondjuk, Szájer József után nem tudom, mit mondhatnak a derék pápisták – hogy egy református tiltakozást is megengedjek), liberális (mint a Fidesz is volt egykoron) és magyartalan (nota bene, a népviselet sem tesz önmagában magyar hazafivá) alakokként lehessen őket látni. Természetesen ilyesmihez mindenkinek joga van; az egyéni vélemény szabad. Nos, a magyar és nemzetközi színházi életet most tokaszalonnával és vereshagymával (mindkettőt szeretem) megkínáló Vidnya – őt most ismeretlenül személyesen meg is követem, de a színházi szakmán kívüliként valóban ilyennek látom a baráti médiájában – nekem túlságosan harsány ahhoz, hogy ezt a tüntető külsőséget valódinak érzékeljem. Nem kétlem, hogy lehet a véleményemtől függetlenül ő egy személyben a tiszta forrás, ahonnan az Orbán-kormány keresztyéndemokratái ceglédi kannákban (nekünk is volt hajdanán) a vizet hordják haza. De nekem – mint gyakorló Nyilas Misinek – a konzervativizmus súlyos feltételekhez kötött: a keresztyén ember szerintem nem lejáratásra trenírozott, nem pózol céltalanul, nem fenyeget, sőt a politikai érdekközösségének nem tapad a kezéhez a köz pénze, mert az máshonnan és valakiknek hiányozni fog, továbbá passzióból a szeretetet és megbocsátást hirdetve nem öl, így nem szenvedélyes úrvadász.

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Upor László szakmai önéletrajza.   1983-ban a József Attila Tudományegyetem matematikus szakán, 1988-ban a Színház- és Filmművészeti Főiskola dramaturg szakán végzett, 2007-ben doktorált, 2017-ben habilitált. 1988 és 1996 között fővárosi és vidéki színházak dramaturgja, vezető dramaturgja volt (Miskolci Nemzeti Színház, Játékszín, Pécsi Nemzeti Színház, Madách Színház, Vígszínház). Később még rövid időre visszatért a kőszínházba (Nemzeti Színház, 2002-2004), de 1996 óta jobbára alternatív, fizikai, illetve bábszínházi társulatokkal dolgozik. Rendszeresen publikál színházi tárgyú írásokat. Két könyve jelent meg, ötvennél több drámát, valamint számos regényt és tanulmányt fordított. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán – később Egyetemen – a diploma megszerzésétől tanított. 2017 őszén az SzFE rektorhelyettese lett, 2019 tavaszától egyben a rektori feladatokat is ellátta. 2019 novemberében az egyetem szenátusa felterjesztette rektori tisztségre, de hivatalos kinevezése elmaradt. Az SzFE kikényszerített modellváltása után 2020 őszén lemondott vezetői tisztségéről, majd 2021 elején elhagyta az egyetemet. 1997-ben Bálint Lajos-emlékgyűrűt, 2001-ben Jászai Mari-díjat, 2007-ben Hevesi Sándor-díjat, 2021-ben Radnóti Miklós-díjat kapott.

106.kép: Vidnyánszky sokak által rubáskának gondolt székelyingben (Fotó: Erdős Dénes/Népszava)

A hazai vezető színészek és rendezők erkölcsi lejáratása a véletlen műve?

Upor László: Nagyjából úgy és annyira véletlen, ahogy és amennyire a Színművészeti körüli sajnálatos események kivételnek, afféle balesetnek számítanak az egyetemi modellváltás különben gördülékeny, sikeres és ígéretes folyamatában (copyright Stumpf István kormánymegbízott). Amúgy lejáratásról szerintem nincs szó, legfeljebb kísérletről. A szalagcímből is csak a nagybetűkre figyelő kattintóművészeket leszámítva nem túl sokakra hathat a cinikus karaktergyilkolászási (karakter-tömeggyilkossági) kísérlet. Vagy naiv vagyok?

A valóságos művészek lényegét megérinteni nehéz, de tudósoknál ezt a karakter-tömeggyilkosságot – az MTA-val történtek után – sajnos beteljesítettnek könyvelem el. A haszontalanság vádja – ha nem is valós – a köznyelvben betalált. A nálunk tehetségesebbek mindig irritálóak. Az ellenőrzött tudást a negyedik Orbán-kormány lazán leértékelte.

Vidnyánszky úr szerint az elleneik földönfutóvá akarják az általa kineveztetett tanárokat tenni. Nem mögötte sorakozik a kormányzati nehéztüzérség és a hazánkban gazdag hagyományú vélemény(meg)vezető sajtómunkáskórus? Ennyire félne ez a népies hős a kommentelőktől, ennyire érzékenykedő? Létezik színházművészet közönség, így kommentelők nélkül?

UL: Nem hiszem, hogy az én dolgom volna a Nemzet(i) Attiláját analizálni, vagy épp a csapatát kritizálókat védeni/támadni. Mindenesetre amikor egy volt miniszterelnök [GyF] kifejezetten nemkívánatos, heves megnyilvánulásra ragadtatta magát még a nyáron, ettől határozottan és nyilvánosan elhatárolódott a közösségünk. De szerencsére az incidens nem rengeti meg a főkurátor és szövetségesei csöppet sem bizonytalan egzisztenciáját. Ugyanakkor (nem igaz: sokkal korábban) egy épp regnáló miniszterelnök (OV) legközvetlenebb környezetéhez, sőt kiszélesített köréhez tartozó, ehhez alaposan felszerszámozott közéletművészek példátlan intenzitású mélyépítésbe kezdtek, hogy bennünket elássanak, elsüllyesszenek. Hááát… eddig nem sikerült. Amúgy a válaszom: nem, ellenvélemény (értsd: vélemény), kritikai hang nélkül semmilyen köz, közeg, közösség (közönség) nem létezhet. Nem, és kész.

Míg az első részről leveleztünk, közben a FreeSzFE Egyesület megmutatta azt, hogy mire jó a szakmai érdekvédelem. Megállapodás született öt külföldi intézménnyel: a salzburgi zeneművészeti egyetemmel (Universitat Mozarteum), a ludwigsburgi előadóművészeti egyetemmel (Akademie für Darstellende Kunst Baden-Württemberg), a varsói színművészeti egyetemmel és annak kihelyezett bialystok-i bábtanszakával (Akademia Teatralna im. Aleksandra Zelwerowicza), valamint egy svájci színiakadémiával (Accademia Teatro Dimitri) 14 osztály menedzseléséről. Ámulok. Hogyan valósulna meg ez?

UL: Ez már nem is jövő idő, nem is feltételes mód. Gőzerővel folyik – azaz: folytatódik – a munka. A megállapodás értelmében a hallgatók a saját anyanyelvükön és lakóhelyükön a saját tanáraikkal dolgoznak tovább. Vagyis velünk. A befogadó egyetemekkel folyamatos és szoros egyeztetésben vagyunk, az elvégzetteket természetesen ellenőrzik – a készülő szakdolgozatokat például közös bizottságok előtt kell majd megvédenie minden hallgatónak –, de a külföldi partnerek nagyban ránk hagyják a dolog mindennapi részét. Megbíznak bennünk. A helyi szabályozás – a valódi egyetemi önrendelkezéssel összhangban – pedig mindezt lehetővé teszi nekik. És alakulnak a közös hosszabb távú tervek.

107.kép: FreeSzFE megbeszélés (Fotó: FreeSzFE)

Nem igazán értem, hogy miért nem Novák Emil, a kuratórium által megbízott rektorhelyettes (akit viszont a szenátus meg sem választhatott) foglalkozik az üggyel? Szarka kancellár úr helyette előlépett és intézkedik? Gazdasági/adminisztratív ügy lenne csupán ez? Ismételjünk: miről szól a kancellári felhatalmazás?

UL: Ezt helyre tenni igazán nem az én reszortom volna, de rendben: a kancellár dolga a működést kézben tartani. A gazdasági, adminisztratív, üzemeltetési stb. kérdésekkel foglalkozni – az is épp elég nagy falat, nem is sikerül mindig maradéktalanul. Az akadémiai-oktatási kérdésekben nemigen lehet szava. Egyébként a külföldi partnerekkel végzett munkánk semmilyen szempontból nem ügy – a volt munkahelyem egyik munkatársának sem kellene foglalkoznia vele. Halad nélkülük is.

A kancellár azt mondja hazug, pártpolitikai célú támadás érte az egyetem legitim vezetését. A FreeSzFE facebook oldalán (107. kép) viszont ez olvasom: „…az oktatás, a művészet és a kutatás szabadságáért továbbra is pártoktól és ideológiáktól függetlenül állunk ki”. Nem a modell-/tulajdonosváltás szerveződik világosan pártpolitikai alapon?

UL: A kérdésben a válasz.

A kancellár úgy érvel, hogy a hallgatók átvételére csak akkor van mód, ha ezek a képzések a magyar állam által akkreditáltak. Akkor ez az új modell részben állami maradt; igaz mindkét esetben akkreditáció kell? Ha alapítványi egyetemről van szó, akkor miért nem a kuratórium elnöke Vidnyánszky Attila szólal meg, mutatja meg a hatályos SzMSz (ki is készíti?) irányításra vonatkozó jogi szerkezetét?

UL: Még egyszer: egyiküknek sem volna muszáj megszólalni. Egyébként egyáltalán nem pontosak az információk. A külföldi egyetemeknek a saját akkreditációs szabályaikkal kell összhangban maradniuk. Ez pedig teljesül. Méghozzá európai szinten, egész Európára érvényes módon. A kuratórium (élén az elnökkel) pedig – sokadszor vagyunk kénytelenek ezt a trivialitást ismételni – fenntartója, nem pedig irányítója az egyetemnek. Nem is értem, hogy jön ide.

Több alapítványi egyetemen a kancellári pozíciót a startnál megszüntették, hiszen a kuratórium a felügyelő szerepét átveszi, és az állami felügyelet legfeljebb megfigyelői lehet. Mit keres tehát állami megbízott ebben az irányítási szerkezetben? Nincs itt valamiféle tudathasadás?

UL: A kancellári rendszer elfogadásával a Magyar Rektori Konferencia – azaz lényegében a teljes felsőoktatás – már sok évvel ezelőtt igába, sőt a nyaktiló alá hajtotta a fejét, végső soron feladta az autonómia egy jelentős részét. Ezzel együtt a jó kancellár ugyanúgy lehet nagyon hasznos segítség, ahogyan egy kevésbé jó szakember súlyos ballaszt. A poszt megtartásáról vagy megszüntetéséről – elvileg – intézményenként döntenek. A kinevezésre a fenntartó jogosult, tehát alapítványi egyetem esetében a kuratórium – azaz ilyenkor (elvileg) nem állami megbízott. Ezért is mondták közülünk sokan, hogy – a személyes kvalitásoktól és a későbbi működéstől függetlenül – Szarka kancellár puszta kinevezése nem törvényellenes, míg a két rektorhelyettes megbízása az.

Mindeközben az alapítványi szerkezetű SzFE-t kizárták az Európai Színházi Iskolák és Akadémiák Uniójából. Mi következik ebből?

UL: Közvetlenül semmi. Az E:UTSA nem hoz a tagokra nézvést kötelező döntéseket, a tagság semmi továbbinak nem feltétele. Ez egy jól működő, sokszínű szervezet, remekül meg lehet itt vitatni szakmai-művészeti dolgokat, és ez az egyesület kiváló együttműködéseknek is keretet adhat. Például a korábban dinamikusan fejlődő fesztiválunk, a FACT szervezésekor is jórészt az itt született szakmai kapcsolatokra építettünk.

Az SzFE kuratóriuma az idei év elején a református egyháznak kívánta átadni az Ódry Színpad (108. kép) ingatlanát. Szerinted mit kezd majd a református egyház ezzel? Én úgy hallottam, hogy nem kérte vissza az épületet, bár az Origo ezt másként tudja. Miért lenne a puritán közösségnek színpadra szüksége? Ezt úgy is kérdezem, mint debreceni református, aki adójának 1%-át ide küldi.

UL: Szerintem őket is meglephette ez a váratlan ajándék. Gondolom, fő a fejük, mire használhatják. Lehet, hogy végül bérbe adják a FreeSzFE Egyesületnek, mi köztudottan képesek volnánk rendeltetésszerűen működtetni. De gondolom, mindenképp kitesznek egy emléktáblát, hogy 2021-ig itt működött az SzFE – ahogyan annak idején Ascher Tamás is elhelyeztetett a kapu mellett egy emléktáblát, hogy az eredeti tulajdonos és funkció emléke ne vesszen feledésbe. Amúgy az épület sosem tartozott az egyházhoz, az emléktábla szerint a Keresztyén Ifjúsági Egyesület Nemzeti Szövetségének székháza volt, ha jól tudom,1950-ig.

108.kép: Búcsú az Ódry Színpadtól (forrás)

Földényi F. László sorai.   „Mert vállalhatatlan, ahogyan nyáron az éjszaka leple alatt megszavazott törvény nyomán a minisztérium olyan kuratóriumot nevezett ki az egyetem fölé, amelynek tagjai eleve ellenségesen viszonyultak az intézményhez, s vezetője, Vidnyánszky egyfolytában alázta és gyalázta az egyetem oktatóit és diákjait […] Vállalhatatlan, hogy a törvénybe ütköző lépéseket ideológiai körítéssel (kereszténység, nemzet) legalizálják […] Vállalhatatlan az a hangnem, amellyel a kancellár az egyetem oktatóiról és hallgatóiról sorozatosan nyilatkozik […] Vállalhatatlan, hogy az állítólagos ideológiai képzés semlegesítését a közszolgálati propagandamédia közismerten elfogult sajtómunkásaira bízzák […] Vállalhatatlan – hogy csak a saját szűkebb területemről szóljak –, hogy a kuratórium az elméleti képzés irányításával az egyetem 155-éves történetében először egy szakmán kívülit bízott meg […] Persze, kellenek az új hangok és az új látásmódok. De valóban Vidnyánszky Attila személye erre a garancia? Aki már akkor is becsmérelte az iskola szellemét és színvonalát, amikor még a saját fia is ott tanult? Országszerte beszédtéma, hogy hány hivatalt és vezetői pozíciót gyűjtött be magának. Ám ez láthatóan csak félig elégíti ki. Az, ahogyan a közönség által preferált rendezőkhöz és társulatokhoz viszonyul, jól mutatja, hogy a legszívesebben eltiltaná őket a színháztól, hogy mint a tükör ne álljanak előtte állandó figyelmeztetésként […] A mostani körülmények között ezért nem bízom semmiben. Nem bízom a párbeszédben, hiszen a napnál világosabban kiderült, hogy akik a pillanatnyi hatalmat birtokolják, semmiféle párbeszédre nem hajlandók, semmilyen megkeresésre nem válaszolnak, még akkor sem, amikor erre bírósági határozat kötelezi őket. Nem bízom a sztrájkban, mert hiába ismeri el jogosságát a törvényszék, a munkáltatót ez nem befolyásolja. Nem bízom a törvényekben, hiszen az SzFE-n ezeket minden retorzió nélkül meg lehet sérteni. Nem bízom a felsőoktatás állítólagos védőszervezetében, a Rektori Konferenciában, mert tagjai, ellentétben sok más, az egyetemet támogató ország (többek között szlovén, lengyel) rektori konferenciáival, mélyen hallgatnak, reménykedve, hogy ha önként nyújtják oda a nyakukat, akkor kevésbé lesz majd fájdalmas.”

Az SzFE Doktori Iskolájának tanára, Földényi F. László sorai az Élet és Irodalomban (lásd keretes írás) engem mélyen megérintettek. Kommentálnád?

UL: Földényi professzor egy egész kisközösség országos jelentőségűvé vált katasztrófáját szedi keserűen kristálytiszta pontokba. Minden szava igaz és megrázó, és minden szavához tízezer-szavas magyarázatot – szöveges, képes, hangos illusztrációt – lehetne fűzni. Vagyunk néhányan, akik kénytelenségből telefecsegjük a kongó szellemi űrt – úgy érezzük, vészjeleket kell leadni, elővarázsolni rejtekhelyéről a félénk-megfélemlített/elhazudott igazságot, szósáncot építeni az áradó gazság ellen. És vannak – rettentő kevesen – a csendesen tekintélyes földényilászlók, akiknek ritka megszólalása keményen beüt, nem hagy kétséget, nem hagy síkos kiutat, nem enged mellébeszélést. Ha úgy tetszik, szavai fölöslegessé teszik a tízezer-szavas magyarázatokat.

52.1.ábra: Upor László kinevezése és annak visszavonása

Hogyan nem zavarta az Orbán-kormány illetékeseit, hogy a SzFE rektor nélkül működött? Miként kényszeríthetett arra, hogy mindezt önként, a közösségi felhatalmazásra alapozva nekik megtedd?

UL: Az első kérdést nekik tedd föl – a választ magam is kíváncsian várom. Egyébként én szabályosan kinevezett rektorhelyettesként – rektor híján – tökéletesen törvényesen és legitim módon vezettem az intézményt másfél évig, és tehettem volna ezt az idők végezetéig, bár ez a helyzet sok nehézséget és kellemetlenséget okozott. Amúgy a kormány (vagy kinyújtott karja, a minisztérium) nem kényszerített, nem is kényszeríthetett volna semmire, és nekik nem is tettem semmit. Ellenük sem egyébként. A közösség érdekében és nevében – a tőlem telhető legdemokratikusabb módon – vittem az egyetem ügyeit, illetve próbáltam a hangomat hallatni. A közös hangunkat. Szerintem egy vezetőnek (rektornak) ez a dolga. Valószínűleg ezért is kaptam meg a június 21-ei Vas utcai demonstráción a kinevezésemet az akkori SzFE közösségétől. És épp ezért vonták vissza gyönyörű, felelős empátiával egy másik, augusztus 31-ei tüntetésen, mintegy elengedvén engem a teherré/méltatlanná/lehetetlenné vált szolgálatból (52.1 ábra).

A CEU, az MTA és az SzFE állami legyaloglása mit jelképez neked? A demokratikusnak mondott kormányzati vezetők szerinted süketek a helyi közösségek elképzeléseire? Minden rettegő nyulacskát megsimogat majd a Fidesz-KDNP kormány és sajtómunkásai?

UL: Ebben a nagyon illusztris társaságban a miénk sokkal-sokkal kisebb, jelentéktelenebb szereplő, mint a másik kettő. De igaz: mindhárom intézmény és közeg önmagán messze túlmutató szimbólum is. Egyrészt akadály, amíg megvan – mint a szellem szabadságának valódi, működő otthona és fényes jelképe egyaránt –, másrészt jelentős skalp, ha sikerül semlegesíteni vagy elpusztítani. Egy autoriter hatalomnak mindkét szempont nagyon lényeges: a beszántás bebiztosítja, hogy bármit akadálytalanul megtehessenek, a skalpfelmutatás ország-világ előtt bizonyítja, hogy bármit, akármit megtehetnek. Meggyőzi, megfélemlíti a bizonytalanokat jó előre. És az is közös a három példában, hogy sok hasonlóan nemtelen akció áldozataitól eltérően ez a három nagy falat azért valamennyire megakadt a torkukon. De nem eléggé.

»Rekonstruálni szerettem volna az egymástól kissé eltérő, de végső soron állami balgaságokat. Ebben a műfajban azt élvezem, hogy a hülyeséget képes vagyok előidézni magamban. Az az írói győzelem, ha le tudok menni kutyába.« – nyilatkozta 2019-ben Spiró György. Csatáink kapcsán szembe kerülünk egymással, és ilyenkor megsejtünk valamit a velünk szemben állókról. Hogyan vázolnád azt, amit látsz?

UL: Nem lehet vázolni. Túl bonyolult, túl hosszú: nagyregény vagy végtelen filmsorozat után kiált. Meg időtávlat után. Egyébként sem sokat látni a ránk telepedett, búsan gomolygó ködtől. Ebben a savanyú ködben legfeljebb a közvetlen közelében lévők vonásait tudja kivenni az ember. Ha valaki távolabbról szólal meg, még a hang irányát sem lehet megállapítani. Fizika.

109.kép: Csoportkép az Ódry Színpadon – 2020. október 16. (Fotó: Színház- és Filmművészeti Egyetem HÖK facebook)

Az SzFE megmozdulásai során sok fiatalt látok, hallgatókat, akiknek sok veszteni valójuk van (109. kép). Ángyán Józseftől tudhatjuk, hogy ez a hatalom követi a kritizálóit. Ángyánnak az intézeteit rombolták le, hogy feledésbe taszítsák azt is, amit a vidéki Magyarországért tett. Mit tudsz az SzFE adminisztrációjáról és hallgatóiról, akik elviselték ezt a kormánypolitika-vezérelt történetet?

UL: Méltatlanul kevés szó esik a dolgozókról. Elsőként őket – a sajtósokat, tanulmányisokat, munkaügyiseket stb. – hozták nehéz helyzetbe, alázták meg, lehetetlenítették el, tették utcára. De a tanároknak sem mindegy, hogyan alakul a jövő: ha maradnak, milyen légkör jut nekik, ha pedig mennek (ahogyan már sokan megtették), hol és milyen munkát találnak – nem kevesen a nyugdíjkorhatáron alig innen vagy túl, de teli energiával, tapasztalattal. Szóval csupa bizonytalanság és kényszer az élet – de persze nagy fokú szabadsággal párosulva.

A hallgatóknak egyszerre több és kevesebb a veszítenivalójuk. Egyrészt elveszítették azt a fizikai és szellemi otthont, ahová tartozni vágytak, és amelyet maguk renováltak/építettek tovább – illetve amelyért annyian és annyit küzdöttek. Veszélyben forgott/foroghatott volna a diplomájuk is – ez szerencsére már csak múlt idejű feltételes mód. Mindenképp nehéz lesz nekik. Ugyanakkor előttük tényleg ott az egész élet és szó szerint az egész világ. Nyitottak, érettek, máris két életre való tapasztalatot szereztek; persze sebet is bőséggel. De nem bagatellizálom a problémát: nemcsak illúzióim nincsenek, de a fejlemények is azt mutatják, hogy onnan megpróbálnak utánuk/utánunk nyúlni. Mintha nem volna elég, hogy megtisztították tőlünk az elfoglalt (szerintük bűzös) romvárat – amelynek helyén nyilván kacsalábon forgó kastély épül majd teli éléskamrával és arany vécéülőkékkel –, de még az is fontos volna, hogy mi ugyanakkor rozsdás sparhelten se főzhessünk és egy kalyibát se eszkábálhassunk össze magunknak nyugalomban. Hát pedig épp azon vagyunk: épül a kunyhó. Nem mások ellen – magunknak. Nem lesz fényes, de komfortos lesz, világos és derűs.

(folytatása következik)

Darvas Béla