(Praeteritum N^o1)

Néhány hete még nem gondoltam arra, hogy megírom ezt a történetet. Ha nem fáj az aktív kutatóknak, akkor miért éppen nekem. Miért nálam menjen ki a biztosíték? De kaptam egy videót {címkép: Kizsuppolás után [^©(db) → AI]} és nem tehettem másként. Lehet, hogy azt tetszik hinni, hogy ez egy tudománytörténeti írás, de nem csak az, hanem szelíden fogalmazott vádirat. Vannak ott súlyosan mulasztók, ahol egy történelmileg jelentős kutatóhálózat (MTA intézetek, utolsó tárcakutató-hálózat), egy fölöttébb értékes hatalmas telek és a védett épületei sorsára maradnak. Kutatással foglalkozó szorgalmas lakóit kiköltöztették és már 2-3 éve nem hasznosították. Maradéka pusztul, kertjét ecetfa növi, fűtési rendszere szétfagyott, helyiségei beáztak, vakolata hullik, szalagparkettái elszabadultak. Vagy ez a cél? Lehetséges volna? A kutatótelep tulajdonosi és vagyonkezelési viszonyai a korábbi intézményi átszervezések következtében vizsgálatot igényelnek. A 2016-ban dokumentált állapot szerint a telep épületei részben a Magyar Tudományos Akadémia (ehhez telek nem járult, ami elég abszurd), részben a Magyar Állam tulajdonában voltak, az állami ingatlanrészeket és a területet (állami tulajdon maradt) a NAIK kezelte. A MATE vezetésének szerepe új, de tisztázandó, különösen a kiürítést követő őrzés, karbantartás, fagyvédelem és az esetleges épületkárok ügyében. A közvagyon megóvásáért viselt felelősség megállapításának első feltétele a döntési és szerződéses jogosultságok feltárása. A Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK – Gyuricza úr vitte át a MATE-hoz, mint annak főigazgatója) – mint kezelő – jogosultsága kapott elsőbbséget, és így az agrártárca rendelkezett felette. Az MTA nem kapott ilyen jogot, bár két főépület (terület nélkül) a tulajdonát (A és B) képezte. A miniszter (Nagy István) viszont az ágazati kutatóintézetekkel (ÉKI, AKK) a kutatótelepet átadta egy tőle független egyetemnek (MATE, ahol később azért rövid ideig kuratóriumi tag volt), ahol hamarosan a rektor Gyuricza Csaba lett. Mi lehetett ennek az ügyletnek az erkölcsi (kutatók felé értem) és jogi alapja? Felmerül a kérdés, hogy a közvagyon megóvására vonatkozó kötelezettségeket teljesítették-e, és ki viseli a felelősséget az épületek állagának romlásáért (addig sem volt fényes!) a telepről való kiköltözés után, amikor az MTA intézetek még egy évig ott maradtak? Vajon miért próbálkoztak már többen is hosszú ideje elvenni ezt a rózsadombi területet az MTA-tól, ha most – úgy tűnik – senkinek sem kell? Mi történik éppen ezzel a kutatóteleppel? Miért jutott éppen a Fidesz-KDNP alatt (hajdanán az SzDSz-es Kóka-család is próbálkozott) a felszámolás sorsára? Nem lehetett volna az EU-tól pénzt pályázni a stílusában méltó felújításra? A magyar mezőgazdasági kutatás története (reputációja) nem ért meg ennyi állami erőfeszítést?

2.ábra: A védettséget igazoló 2016-os határozat

Műemlék épületek   A Budapest II. kerületében, a Herman Ottó út 15-17. szám alatt található, 12184 helyrajzi számú egykori szőlészeti és ampelológiai kutatótelep védettségének történetében két különböző eljárást kell megkülönböztetni. A fővárosi helyi védelem dokumentált: a 30/2017. (IX. 29.) önkormányzati rendelet melléklete a „kutatóintézet 4. épülete” megjelöléssel tartalmazza az ingatlant. A korábbi épületszámozás szerint ez a D épület, vagyis a III. pavilon. A Budai Polgár 2016. novemberi tudósítása ennél szélesebb körű örökségvédelmi intézkedésről számolt be. Eszerint a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ az 1901-1903 között épült teljes együttest 2016 szeptemberében műemléki nyilvántartásba vette és védelem alá helyezte (2. ábra). A cikk az indoklásból is idéz: az épületegyüttest „kiemelkedő tudományos és agrár-műszaki emléke” megfogalmazással jellemezték. A pontos jogi státusz azonban további tisztázást igényel. A korabeli sajtóközlés nem helyettesíti az országos műemléki nyilvántartás hiteles adatait.

Bevezetés

1982-ben, mikor a mezőgazdasági tárcához tartozó Növényvédelmi Kutatóintézetbe kerültem az Állattani Osztály jelentős része (Jermy Tibor, Kozár Ferenc, Nagy Barnabás stb.) már Nagykovácsi felé, az Ady-ligeti kutatóállomáson volt elhelyezve. Kutatói értekezletre szállított be bennünket a Herman Ottó út 15-17-be (akkor még azt hittem, hogy ez mindig is így volt) az intézet busza. Útban a könyvtár felé, ami a találkozó helyszíne volt a félemeleteken megcsodálhattam azok arcképeit, akik elődjeinkként koptatták azokat a lépcsőket, amin most mi meneteltünk. Egy közösség, egy műhely története csaphatott meg egy pillanatra, ami maximális erőkifejtésre kötelez. Azt hiszem sokakban motoszkál ez a gondolat azon az emlékeimbe égett, kopott, vörösmárvány lépcsősoron. Több volt ez, mint, aminek látszott. Az arcképek előtt mássá vált az elvonulásunk.

2012-ben azonban mégis elhagytam ezt az intézetet, amit azt hittem sohasem fogok. Az MTA intézetek összevonásai miatt Ángyán József segítségével Székács Andrással és az MTA Növényvédelmi Kutatóintézet (NKI) Ökotoxikológiai és Környezetanalitikai Osztállyal átigazoltunk az azonos helyen lévő (3. ábra) Központi Élelmiszeripari Kutató Intézetbe (KÉKI) és hamarosan (a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ, NAIK létrejöttekor) önálló intézetet hoztunk létre (Agrár-környezettudományi Kutatóintézet, AKK).

3.ábra: A terület kiköltöztetése (2023-2024) előtti műholdképe

2012-2017 között dolgoztam a KÉKI jogutódjainál, amikor Fazekas Sándor nyugdíjaztatott. Pedig 2011-ben majdnem a minisztériumba mentem dolgozni Ángyán József államtitkárságára, mint oktatási és kutatási főosztályvezető-helyettes és a kutatási osztály vezetője. Virtuális állásom egy hetet tartott, mikor végül is nem írtam alá a munkaszerződést (utólag szabadságnak vettem ki ezt a hetet) és visszamentem az NKI-ba. Ángyán visszavonulása után nem sokkal Fazekas tanácsadójának kért fel, és a NAIK szervezésében szerepet játszottam. Fazekassal való viszonyom azonban korántsem volt felhőtlen, így 2017-ben még Jenes Barnabás idején nyugdíjaztatott az AKK-ból. A Herman Ottó út történetét így viszont három oldalról is láttam. Az NKI felől, ahol Kőmíves Tamással a kapcsolatom jó maradt, a KÉKI/AKK oldaláról, ahol Székács András oldalán vezető voltam és a minisztérium oldaláról, ahol a NAIK szervezése miatt sok mindenbe beleláttam. Menjünk most vissza az időben és kezdjük ennek a területnek a leírásával.

A budai környék

Az egykori Debrői út környéke a XIX. században még nem összefüggő városi beépítésű terület volt. A budai hegyoldalak mezőgazdasági hasznosítása, a szőlőskertek, gyümölcsösök, agyagkitermelő helyek és téglagyárak egyaránt meghatározták a tájat (4. ábra).

4.ábra: Az agyagbánya és téglagyár feletti szőlőültetvények helye, amit kutatótelepként Darányi Ignác kijelölt (forrás)

A környék átalakulásában különösen fontos volt az 1874-ben megnyitott svábhegyi fogaskerekű vasút. Eredetileg a Városmajor és a Svábhegy között közlekedett, tehát nem a mai, Széchenyi-hegyig meghosszabbított vonalon. A vasút elősegítette a hegyvidéki nyaralóövezet kialakulását és a korábban mezőgazdasági területek fokozatos beépülését. A környék ipari múltja a Debrői út közvetlen közelében is kimutatható. A Drasche-féle téglagyár a mai Szilágyi Erzsébet fasor és Pasaréti út találkozásánál, a korabeli Retek utca 83. alatt működött. Telepét felülről a Debrői út, két oldalról a Júlia utca és a mai Lórántffy Zsuzsanna utca, alulról a Budakeszi út határolta. A Pasaréti út kezdeti szakasza eredetileg a gyártelepen haladt át. Az 1876-os térkép már a Pesti Kőszénbánya és Téglagyár Társulat telepeként jelöli. A gyümölcsösök és szőlőskertek történetéhez fontosak a régi dűlőnevek. A környéken a Rókushegy, Kuruczles-dűlő és Téglagyár-dűlő történeti megnevezések is előfordulnak.

A Debrői úti állami kutatótelep létrehozása   A magyar szőlőtermesztést a XIX. század végén pusztító filoxéravész nyomán az állam a szőlészeti kutatás és a szőlőrekonstrukció intézményes megszervezéséről döntött. Ennek jogalapját az 1896. évi V. törvénycikk teremtette meg, amely a földművelésügyi minisztert arra utasította, hogy „…a székes-főváros határában vagy közelében, a szőlőmivelés czéljaira szolgáló központi kisérleti állomás szervezése mellett” kísérleti telepeket is létesítsen. A törvény végrehajtása Darányi Ignác földművelésügyi miniszterségére esett. A törvény 1,2 millió forint beruházási keretet biztosított a szőlőrekonstrukciós program egészére, amelyből 1896-ban 200 ezer forint állt rendelkezésre. A központi állomás feladata a szőlőművelés tudományos megalapozása, az új termesztési eljárások vizsgálata és a filoxéravész utáni újjáépítés szakmai támogatása volt. Az 1898-ban megalapított Magyar Királyi Központi Szőlészeti Kísérleti Állomás és Ampelológiai Intézet 1904-ben foglalta el végleges épületegyüttesét a budapesti II. kerületi Debrői út 15. szám alatt, a Törökvész dűlő területén. Források: 1896. évi V. törvénycikk, különösen 1-4. §; A Magyar Királyi Mezőgazdasági Múzeum ismertetője (1907), 141. o.

5.ábra: Az 1907-es Istvánffi térkép és 2026-os műholdkép (Google Maps)

A kutatótelep létrejöttéről több helybéli legenda kering. Az egyik, hogy a Herrmann-család (a szász Herman Ottó ebből magyarosította a nevét) szőlőbirtokai is itt voltak, de erre vonatkozóan semmilyen bizonyosságot nem találtam. A terület kisajátításakor változtak a helyszínrajzi számok és ez az eredeti tulajdonosok felkutatását nagyon megnehezítette. A másik ilyen legenda, hogy a Vasas pálya helyén igen jó minőségű agyagot találtak, amiből klinker téglát lehetett égetni. Ezt használta volna a Debrői úti kutatótelepi építkezés is, de ez is valószínűtlen. A Pesti Kőszénbánya és Téglagyár Társulat termékei között csak 1928-ban jelent meg a [s]klinker falburkolótégla, a Kőbányai Gőztéglagyár Társulat 1926-os beolvasztását követően.

A Debrői úti mezőgazdasági kutatótelep intézményei 1907-ben   A Debrői úti kutatótelep központi intézménye a Magyar Királyi Központi Szőlészeti Kísérleti Állomás és Ampelológiai Intézet volt, amelyet az 1896. évi V. törvénycikk alapján 1898-ban alapítottak, és 1904-ben foglalta el végleges helyiségeit (az ezt megelőzően alapított intézetek, tehát máshol voltak elszállásolva, hiába említi itt különféle okokkal a korabeli kutatástörténelem) a Debrői út 15. alatt (5. ábra). Első igazgatója Istvánffi Gyula volt. A kétemeletes főépületből, kutatópavilonokból, gép- és üvegházakból, valamint kísérleti szőlőültetvényből álló telepen négy tudományos osztály működött: növényélettani és növénykórtani, borkémiai, erjedéstani és gyakorlati szőlészeti. Feladatuk a szőlő betegségeinek, élettani folyamatainak, termesztéstechnológiájának, valamint a must erjedésének és a bor fejlődésének vizsgálata volt. Az intézet kutatási eredményeit szaktanácsadással és tanfolyamokkal is terjesztette. Ugyanezen a telepen működött 1903-tól a Magyar Királyi Állami Rovartani Állomás, ideiglenesen a szőlészeti intézet egyik pavilonjában. Elődje az 1890-ben megszűnt Phylloxéra Kísérleti Állomás volt (az tehát sohasem működött itt!), amelynek személyzetével alakították meg a szélesebb növényvédelmi feladatokat ellátó rovartani intézményt. Az állomás a mezőgazdasági kártevők életmódját, kártételét, az ellenük alkalmazható védekezési eljárásokat és rovarirtó szereket vizsgálta. Laboratóriumi és szabadföldi kísérleteket végzett, a gazdálkodóknak – mint a növényvédelmi szolgálat része – díjtalan szaktanácsadást nyújtott. Debrői úti elhelyezése nem volt végleges: 1907-ben az Országgyűlés már megszavazta önálló épületének költségét. A Debrői úti főépületben (A) kapott helyet a Magyar Királyi Felsőbb Szőlő- és Borgazdasági Tanfolyam is, amelynek címét a kiadvány Debrői út 13/15. számként adja meg. A képzés a szőlőtermesztés és borászat elméleti oktatását laboratóriumi gyakorlatokkal, országos tanulmányutakkal és a központi mintapincében végzett gyakorlati munkával kapcsolta össze. A Debrői úti létesítmény tehát már 1907-ben összetett állami kutatási, növényvédelmi és szakoktatási központként működött, amelyben a szőlészeti és borászati kutatás mellett az általános mezőgazdasági rovartan is helyet kapott. Forrás: A Magyar Királyi Mezőgazdasági Múzeum ismertetője. Budapest, 1907, különösen 60., 102., 129-131. és 141-142. oldal.

A Debrői/Herman Ottó úti kutatótelep

A Debrői úti kutatótelep a magyar állami agrárkutatás XIX. század végi intézményesülésének eredménye. Kialakulását elsősorban a filoxéravész, a szőlőtermesztés újjászervezése és a mezőgazdasági kártevők elleni tudományos védekezés igénye magyarázza. A kutatótelep létrehozása nem egyetlen intézet alapítását jelentette. Két, egymással szoros szakmai kapcsolatban álló, de külön intézményi előzményekkel rendelkező kutatási irány találkozott itt: a szőlészeti és borászati kutatás, valamint az alkalmazott állattan.

6.ábra: A Debrői/Herman Ottó úti kutatótelep fő épületeinek változó jelölése Istvánffi (1907) és Magyar Királyi Mezőgazdasági Múzeum (1907) nyomán [^©(db) → rekonstrukció AI]

Darányi Ignác földművelésügyi miniszter szerepe elsősorban az intézményfejlesztésben, az állami támogatás és az építkezések előmozdításában keresendő. Első minisztersége 1895-1903, második 1906-1910 közé esett. A szőlészeti kutatás fejlesztése tehát mindkét miniszteri időszakához kapcsolódik.

Herman Ottó ezzel szemben elsősorban lobbista volt, mellette amatőr madarász (egyetemi végzettséget nem szerzett), kiváló ismeretterjesztő és képviselő. A gyakorlati mezőgazdasági állattannak jelentős szorgalmazója volt.

Az 1898-ban alapított Magyar Királyi Központi Szőlészeti Kísérleti Állomás és Ampelológiai Intézet 1904-ben költözött a Debrői út 15. (e számok a történelmi korokban 13-17 között változtak) alatti új épületegyüttesbe. Igazgatója Istvánffi Gyula volt. A telepen laboratóriumokat (I-IV pavilon), kísérleti helyiségeket, üvegházakat és szőlészeti kísérleti területeket (a C és D épületek háta mögötti telken is) alakítottak ki. A főépületek ma 1-5 közötti számozást kaptak (6. ábra). Mindez komoly bizonytalansági forrás az egyes épületek sorsának későbbi dekódolását illetően. Hozzátehetjük azt, hogy számtalan rövid életű intézet is megfordult ezen a területen (lásd később) és az elhelyezkedésük ma már elég bizonytalan. Ezt fokozta az épületekben (A-C) eső második világháborús károk, amikor a kutatótelepről távoztak intézetek (pl. Ornithologiai Központ), majd újraépítés (ez szocreál stílusban valósult meg – különösen fájdalmas az A-épület metamorfózisa – 7. ábra) után érkeztek is (pl. TAKI). Az egykori szőlészeti és ampelológiai kutatóintézet főépülete az 1944-1945-ös ostrom során súlyos károkat szenvedett. A fennmaradt fényképen a homlokzat vakolathiányai, a megrongálódott ablaknyílások, a sérült erkély és a falazat károsodásai figyelhetők meg. A legsúlyosabb, az épület későbbi megjelenését is meghatározó veszteség az eredeti magas tető pusztulása volt: a tetőszerkezetet elbontották, a vélhetően kétalakos és címeres központi dísze eltűnt. A gyönyörű tetőszerkezetet a helyreállítás során lapos-tetővel helyettesítették, a felső emeletet is új beosztással (vajon miért volt erre szükség?) újraépítették. A főépület tömege és homlokzatának jelentős része megsemmisült, eredeti építészeti karaktere lényegesen megváltozott, s éppen a Cziglerre jellemző csodálatos stílusa veszett el. Méltó restaurálásával adós maradt az utókor.

A telektörténeti adatok   Istvánffi Gyula 1907-ben megjelent ismertetése különösen értékes forrás a mai Herman Ottó úti kutatótelep történetéhez, mert közvetlenül az építkezés befejezése után írja le a telepet, és korabeli helyszínrajz-félét is közöl. A Szőlészeti Kísérleti Állomás és Ampelológiai Intézetet az 1896. évi V. törvénycikk alapján hozták létre. Az új intézmény kezdetben az Attila utcában, bérelt épületben működött. Istvánffi szerint itt készítették el az új telep építési és beosztási terveit; az intézet tervezetét Istvánffi Gyula dolgozta ki, az építkezést pedig Czigler Győző műegyetemi tanár vezetésével hajtották végre. A döntő mondat szerint: „Az építkezés és telkesítés befejeztetvén, 1904 április 21-én foglalta el az intézet” végleges budai otthonát. Vagyis a forrás kifejezetten telkesítésről is beszél, ami arra utal, hogy a mai kutatótelep telekalakítása (a korabeli térképen négy parcella összevonása látszik) az építkezési folyamat része volt. A telep korabeli helyét rendkívül pontosan megadja: Budapest II. kerület, Rókus-hegy délnyugati lejtője, Törökvész-dűlő, Debrői út 15. A megközelítést is leírja: a svábhegyi fogaskerekű Retek utcai alsó állomásával szemben, a Rókus-hegyi lépcsőn kellett felmenni. Ez lényegében egyértelműen azonosítja a későbbi Herman Ottó úti kutatótelepet. A telek nagysága 7,8 kataszteri hold volt. Ebből az épületek, utak, udvarok és parkok 3,8 holdat, a belső kísérleti szőlőtelep pedig 4 holdat foglalt el. A francia változat ugyanezt 3,26 hektáros, hosszúkás téglalap alakú ingatlanként írja le. Ez fontos geometriai adat a mai 12184 hrsz. és a korabeli telek összevetéséhez. A kiadvány 6. oldalán található helyszínrajz a telekhatárt is ábrázolja. A főépület a telek középtengelyében állt, mögötte négy laboratóriumi pavilon, az északnyugati részen üvegházak, a délkeleti sarokban gépház és szolgálati épületek helyezkedtek el. A telek alsó, nagyobb részét szabályosan felosztott kísérleti szőlőtáblák foglalták el. A forrás emellett egy felső, különálló teleprészt is említ: a pavilonok mögött, a telep felső szélén fekvő terület 1 kataszteri hold 1040 négyszögöl nagyságú volt, ahol szőlőgyűjtemény, oltványiskola, gazdasági udvar és meteorológiai park működött.

7.ábra: A Herman Ottó út 15 alatti kutatótelep A-épületének romja a II. világháború után, 1952 (forrás)

Czigler Győző a historizmus építésze   Czigler Győző 1850. július 19-én született Aradon, több nemzedékre visszatekintő építészcsaládban. Első szakmai ismereteit édesapjától, Czigler Antaltól szerezte (8. ábra). Tanulmányait Bécsben, Theophil Hansen tanítványaként folytatta, majd európai tanulmányutakon ismerkedett a történeti építészettel. Budapesten telepedett le, ahol a főváros gyors fejlődése számos jelentős tervezési megbízást biztosított számára. Építészetét a historizmus, különösen a neoreneszánsz formavilága határozta meg. Első jelentős alkotásai közé tartozott az Andrássy úti Saxlehner-palota, amely 1884-1886 között épült. Nevéhez fűződik a Központi Statisztikai Hivatal épülete, az Országos Kaszinó palotája és több fővárosi vásárcsarnok megtervezése. Jelentős oktatási épületeket is alkotott, köztük a Műegyetem kémiai épületét és a bécsi Pázmáneumot. Egyik legismertebb terve a városligeti Széchenyi gyógyfürdő volt, amelyet csak halála után, 1913-ban nyitottak meg. 1887-től a József Műegyetemen az ókori építészet tanáraként dolgozott. Oktatói munkássága révén építészek több nemzedékének szemléletére gyakorolt hatást. A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet elnökeként 1894 és 1900 között a hazai építészeti közélet meghatározó szereplője volt. Az építőanyagok vizsgálata és az épületszerkezetek műszaki kérdései iránt is érdeklődött. Kabdebó Gyulával együtt építészettörténeti munkák készítésében vett részt.

8.ábra: Czigler Győző és a Szecska (forrás)

A Magyar Királyi Állami Rovartani Állomás már 1903-ban ideiglenes helyet kapott a telep egyik pavilonjában. Önálló épületének létesítéséhez 1907-ben hagytak jóvá fedezetet.

Darányi Ignác (Szabadelvű Párt minisztere) és Herman Ottó (Függetlenségi Párt képviselője – 9. ábra) kapcsolatát különösen jól mutatja a Magyar Ornithologiai Központ története. A Herman Ottó által 1893-ban segített intézmény 1901-ben Darányi felügyelete alá, a Földművelésügyi Minisztériumhoz került. Darányi támogatta Herman madártani és madárvédelmi ismeretterjesztői munkásságát, és megbízta ’A madarak hasznáról és káráról’ című, 1901-ben megjelent mű megírásával. Ez a kapcsolat jól érzékelteti a korszak szemléletét: a mezőgazdaság fejlesztéséhez nemcsak termelési kísérletekre, hanem növénykórtani, rovartani és ökológiai ismeretekre is szükség volt.

Fontos történeti különbség: a Debrői úti telep közvetlen megalapítójaként Darányi miniszteri szerepe dokumentálható. A Rovartani Állomás intézménytörténetében Horváth Géza szerepe volt meghatározó.

A magyar alkalmazott rovartani kutatás intézményesülése az 1870-es évek filoxéravészéhez kapcsolódik, de indulása értelemszerűen nem ehhez a területhez. A szőlőültetvényeket pusztító gyökértetű elleni védekezés állami kutatási feladattá vált. Ennek érdekében szervezték meg 1880-ban az Országos Phylloxera Kísérleti Állomást, amelynek vezetője Horváth Géza zoológus, a Magyar Nemzeti Múzeum későbbi igazgatója lett. 1890-ben az intézmény Magyar Királyi Állami Rovartani Állomás néven kezdte a működését szintén máshol. A telepre csak 1903-ban költözött be. Feladatköre ekkor már nem korlátozódott a szőlő kártevőire: a szántóföldi, kertészeti és erdészeti növények károsító rovarainak vizsgálatával, előrejelzésével és az ellenük való védekezéssel is foglalkozott. Horváth Géza mellett a korai magyar alkalmazott rovartan meghatározó szakembere volt Sajó Károly. Horváth 1895-ös távozása után Jablonowski József vette át az állomás vezetését.

Az intézmény tehát kezdetben a felügyelő minisztériummal közös bérelt helyiségekben, később az új földművelésügyi minisztériumi palotában működött. 1892 után ismét bérelt épületbe, majd 1901-ben az Országos Chémiai Intézettel közös épületbe költözött. Az állandó elhelyezés hiánya hosszú ideig akadályozta a gyűjtemények, laboratóriumok és kísérleti berendezések megfelelő kialakítását. 1903-ban az állomás a budai Debrői útra, a Magyar Királyi Központi Szőlészeti Kísérleti Állomás és Ampelológiai Intézet telepének egyik pavilonjába került. Az 1907-es intézményi ismertető szerint itt 14 szobát és két raktárhelyiséget használt, amelyekben a dolgozószobák mellett könyvtár, rovargyűjtemények és szertárak kaptak helyet. A telepen végzett kutatások közvetlen kapcsolatban álltak a növényvédelem gyakorlati problémáival.

1907-ben állami fedezetet hagytak jóvá az állomás önálló épületének létesítésére. Ez Darányi Ignác második földművelésügyi miniszterségének időszakára esett. Darányi szerepe elsősorban az intézményfejlesztéshez és az állami finanszírozáshoz kapcsolódott. Az állomás tudományos megszervezője azonban Horváth Géza volt. Utóbbi az alkalmazott állattan és a mezőgazdasági madártan fejlesztésében játszott jelentős szerepet.

9.ábra: Herman Ottó (középen) vadászaton [forrás → (db) → AI)]

A korabeli térképek faggatása sok korábbi felszínes történeti leírást megkérdőjelezett. A változó helyszínrajzi számok, bizonytalan útszámozás, többféle épületelnevezés következménye pontatlanság lett. Tetézte ezt az intézetek be- és kiköltözései, gyakori névváltozásaik (10. ábra). A mai re-kapituláció tehát nagyon nehéz, de talán még nem reménytelen. Én is hagyok nyitva kérdéseket, ami nem véletlen. Az egyes főépületek történetére még visszatérek a folytatásban, mint a terület jogi állapotaira is.

10.ábra: A 4-es épület bejárata 2016-ban (forrás)

Köszönetnyilvánítás

Köszönöm Kőmíves Tamásnak, Székács Andrásnak és Kontschán Jenőnek, hogy a kutatótelep történetével kapcsolatos dokumentumgyűjteményüket a rendelkezésemre bocsátották és ezzel jelentősen hozzájárultak ennek az írásnak az alakulásához. Minden korabeli dokumentum érdekel a területről, ha valaki rendelkezik effélével.

Forrásjegyzék   Budai Polgár (2016) Műemlék lett a patinás épületegyüttes; Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzata (2017) 30/2017. (IX. 29.) önkormányzati rendelet; Budapest Főváros Levéltára (é. n.) Történeti térkép a Debrői út környékéről. Hungaricana, BFL Térképtár; Budapest Főváros Önkormányzata (1993) 54/1993. (1994. II. 1.) Főv. Kgy. rendelet a főváros városképe és történelme szempontjából meghatározó épített környezet védelméről; Budapest100 (é. n.) ‘Czigler Győző’; Darvas, B. (2016) Telektudományok járulékos veszteségekkel. Átlátszó, január 29; Darvas, B. (2023) Felszámoló KEKVA – a MATE szaga I. Átlátszó, október 7; Fortepan (é. n.) 187486. számú fénykép. Digitális fényképgyűjtemény; Istvánffi, Gy. (1907) Az Ampelológiai Intézet / Institut ampélologique. Budapest; Kőmíves, T., Király, Z. (2019) Cultural heritage – the first research campus in Hungary. Ecocycles, 5 (2), 6-11; Magyar Királyi Mezőgazdasági Múzeum (1907) A Magyar Királyi Mezőgazdasági Múzeum ismertetője. Budapest. Különösen 60., 102., 129-131. és 141-142; Magyar Mezőgazdaság (2016) In memoriam Ampelológiai Intézet. Magyar Mezőgazdaság, november 11; Magyar Országgyűlés (1896) 1896. évi V. törvénycikk a szőlők felújításának előmozdításáról; Magyarország Kormánya (2016) 496/2016. (XII. 28.) Korm. rendelet; Magyarország Kormánya (2020) 142/2020. (IV. 22.) Korm. rendelet; Miskolci Szemelvények (2023) ‘Öt hihetetlen történet Herman Ottó életéből’. Miskolci Szemelvények, május 20; OneBid (é. n.) ‘1868 – Czigler Antal (1810-1872) építész, Arad vármegye főépítésze és fiai’. Fénykép- és aukciós tétel; Qubit (2023) Pasaréti telekbiznisszel orvosolná a pénzhiányt az Agrár- és Élettudományi Egyetem. Qubit, március 3; Tőzsdemúzeum (é. n.) Kőszénbánya és Téglagyártársulat Pesten.

(folytatása következik)

Darvas Béla