(K+F+I pillanatképek No41)
Az előző részben megbeszéltük a kezdeteket, és most ismételten elcsodálkozom azon, mennyivel több dolog van, ami egymás felé terel bennünket, mint ami eltaszít. Felismerem magam, pedig ő beszél. Mindig és újra meglepnek az öntörvényű maratoni futók. Nincs semmi fölösleges rajtuk, nincs kimódolt stílusuk. Hatalmas szívük és tüdejük van, és eszük, hogy ezt jól használják ki. Nem sminkelnek, nem öltöztetik őket kreatívok, nem fogadkoznak, hacsak azt nem, hogy végigfutják. Nem jó-pofiznak, nem tanulnak be ünnepeltetéshez illő pózokat, nem emlegetnek példaképeket, nem köszönik meg a stábnak. Nem is vártad őket, és egyszer csak mégis ott teremtek, ahol éppen vársz valamire. Nem állnak le a kitűzött célnál, hanem kicsit tanácstalanul tovább futnak. Már a következőn jár az eszük. Soha sincs nekik vége. Ez nem a mozdulatlanság helye és ideje.
56 éves korodtól, két ciklusban hat éven át (2008-2014) töltötted be az MTA elnöki pozícióját. Miért építetted le gyorsan a főtitkári pozíciót, ami †Láng István növénytermesztő idején még fontos tisztség volt? Németh Tamás mezőgazdász az, aki ezt a megváltoztatott funkciót melletted betöltötte.
Az Akadémiának 2008-ban, amikor az elnöke lettem, legalább két fontos funkciója volt. Az egyik, hogy a legkiválóbb tudósok civil egyesülete/társasága legyen, hasonlóan, mint az Egyesült Államokban a National Academy of Sciences, az Egyesült Királyságban a Royal Society vagy Franciaországban az Académie des sciences. Ez a forma régen kialakult, működő hagyományai vannak, amiben a legkiválóbbakat választják meg akadémikusi pozícióba. Ez a testületnek megkülönböztetett presztízst biztosít. Tagjaik feladata, hogy a szakterületükön releváns kérdésekben megszólaljanak.
Az Akadémiának van (most már csak volt) egy másik fontos feladata is: az alá-/mellérendelt kutatóhálózat fenntartása. Én azt az anomáliát szüntettem meg, hogy míg mindenki azt gondolta, hogy az Akadémiát – mint költségvetési fejezetet – az elnök vezeti, valójában a főtitkár töltötte be ezt a funkciót. Az esetemben az történt, hogy a 2009-es törvénymódosításnál (második Gyurcsány-kormány) – ami igen magas támogatottsággal ment át a parlamentben – érvényesítettem azt az elképzelésemet, amit a korhoz igazított tudományos testületről elképzeltem. Ebben a kutatóhálózat továbbra is a Magyar Tudományos Akadémiához tartozott, de jelentős mértékben függetlenedett a köztestülettől. Ezt az Akadémia tagjainak jelentős része nem fogadta kitörő lelkesedéssel.
Én nem gondolom azt, hogy az MTA Közgyűlése alkalmas arra, hogy menedzseljen egy kutatóhálózatot. Erre csak professzionális menedzsment képes. Az helyes viszont, hogy a tudós testület mondjon véleményt a tudományos tevékenységről, és ha a menedzsment munkája elégtelen, akkor azt menessze. Irányítására azonban nem alkalmas. A legkiválóbb kutatók közössége sem képes ennek a szervezési feladatnak megfelelni, hiszen egészen más típusú képességek kellenek ehhez. Az MTA Titkárságán próbáltuk kiépíteni ezt az irányítást, mert 1990 óta erre nem került sor. Megjegyzem, hogy előtte a Kádár-kori Akadémián sem volt ilyen.
Ha ezt a közelmúlt eseményére vetítem, akkor a kutatóhálózat elveszítésekor nem ezt láttam – így nem is értek vele egyet –, hogy az Akadémia menedzseléshez értő, professzionális tárgyalók leültek a minisztérium professzionális tárgyalóival, amelyben meghatározott szervezési elvek mellett a működés észszerűsítésére vonatkozó döntéseket hoztak. Hanem egyszerűen a minisztérium elvette a kutatóhálózatot, és azóta sem látom nyomát a professzionális menedzselésnek.
Egy kutatóintézetnek kell, hogy világos küldetése legyen. Arra kutatóintézetet létrehozni, hogy egyetemszerűen működjön, nincs semmi értelme. Ugyanakkor az egyetemekhez való közelítés nagyon is helyes irány. Nálunk ezt a kémiai területen példaérték-szerűen sikerült megvalósítanunk, mikor Természettudományi Kutatóközpont jött létre és az egyetemekkel (BMGE és ELTE) szoros kapcsolatot alakított ki. Ezzel a működése a Max-Planck-Gesellschaft-ra emlékeztetővé vált. Egy kutatóintézetnek a múltjából és jelenéből következő feladati vannak. Amikor létrehozták ezeket az intézeteket, akkor ezek a feladatok egyértelműbbek voltak. Az ötvenes években létrehozott fizikai kutatóintézetekre ez bizonyosan érvényes. Kapcsolódott egyértelműen az atomenergia felhasználásához.
†Láng Istvánnal 1992-től mondhatom azt, hogy baráti volt a viszonyunk. Tőle tudom, hogy ő volt az utolsó főtitkár, aki állami vezetői igazolványt kapott †Antall József aláírásával. Utána az MTA autonóm köztestületté vált.
Én úgy gondoltam, ha a rendszerváltás után nem következett be, hogy a Max Planck Intézetre hasonlító átalakítás történjen, akkor én ezt 2008 után megvalósítom. Az MTA-n belül nem láttam annak semmi indokoltságát, hogy ezt a változást ne lehessen belülről kezdeményezni és megvalósítani.
39.kép: Az MTA veszprémi székháza (forrás)
Mennyire jellemző sikeres kutatói múltra alapozni az akadémiai vezetőválasztást? Én akaratomon kívül a választási időszakokban több akadémikusi telefonbeszélgetésnek fültanúja voltam. Nem épültem ezekből, hanem az illúzióimat vesztettem.
A személyi kérdésekben is nézzünk szembe a valósággal. A tudományos osztályok képesek arra, hogy megítéljék, hogy egyes tagjaik egy tízes skálán hol helyezkednek el kutatói teljesítményük, elismertségük alapján. Nem biztos azonban, hogy ugyanezen a kutatói skálán a csúcson lévőnek kell a vezetőnek, a kutatóintézeti igazgatónak lenni. Itt a kiemelkedő kutatók összegyűjtése, a kutatási körülmények jobbítása a feladat, vagyis nem az igazgatónak kell feltétlenül a legjobb kutatónak lenni.
Jól látom, hogy az MTA osztályain belül a Fizikai Tudományok Osztálya megkülönböztetett rangot vívott ki magának? Nem lehet nem észre venni, hogy kiemelkedő a magyar fizikusok nemzetközi teljesítménye. Közülük sokan külföldön dolgoznak. Ezen túlmenően a fizikusok kifelé is figyelnek, például elsők voltak, akik a lapokra jellemző hatástényező (impaktfaktor) mindenhatóságát törölték a teljesítmény-előírási rendszerükből? Hogyan látod ezt?
A fizika Magyarországon talán †Eötvös Loránd óta valóban jelentős rangot vívott ki magának. Megjegyzem, a közéletben is †Eötvös Loránd – tavaly ünnepeltük a halálának századik évfordulóját, amikor megjelent egy remek könyv is a tiszteletére – volt az, aki kiemelkedő kutatóként, akadémiai elnöki és rövid miniszteri szerepet is vállalt. Talán éppen †Eötvös Loránd (persze az apjáról, †Eötvös Józsefről se feledkezzünk meg) példája volt az, ami megmutatta a magyar arisztokráciának, hogy a tudományban is lehet feladatuk. A másik volna a nagypolgárság első vagy második generációjának gyermekei: †Wigner Jenő, †Teller Ede, hogy csak a legismertebbeket említsem, akik a tudományban és ezen belül is a 20. század első harminc-negyven évében a tudományt domináló fizikában láttak nagy lehetőséget. És már el is érkezünk az ötvenes, hatvanas években iskolába járók generációjához, ahol sokan talán más pályát választottak volna, de a fizika biztosította talán a legjobb lehetőséget a tudomány nemzetközi világába való bekapcsolódásra és alkotásra. Az ötvenes, hatvanas évek tanulóinak legjobbjai jelentkeztek fizikus szakra, és ott voltak a korábbi évtizedekből a nagy elődök, akik biztosították azt a szabadságot és légkört, amiről már említést tettem. Sok kiemelkedő fizikus közül sokan itthon értek el sikereket.
Változott e szerinted az akadémikusi átlagszínvonal? Mely osztályok igazolták a jó hírüket a számodra és melyek leptek meg pozitívan?
Lényegesen nem. Ha azt nézem, hogy a Fizikai Tudományok Osztályán az utóbbi húsz évben kiket választottak tagoknak, akkor pedig a válaszom, hogy nem változott. Nehéz az osztályok összehasonlítása az Akadémián. A fizika, a matematika, a kémia és a biológia elég objektíven a világszínvonalhoz mér, ráadásul ezek még ha az egyes osztályok ezt vitatják is, eléggé homogén területek. Ugyanakkor az olyan osztályok, ahol sokféle, egymástól éppen a tudomány belső fejlődése miatt távolabb került területek (a második osztályon pl. filozófia és pszichológia, a kilencedik osztályon jog és közgazdaságtan) választanak tagokat, bizony nagyon nehéz összehasonlítást tenni. Megjelentek új területek is, amelyek (hadd ne említsek itt egyetlen területet se), ha a fizika vagy a kémia egzaktságát, leíró vagy előre jelző erejét szabnánk mércéül, aligha lehetnének tudománynak nevezhetők. És persze ne feledjük el, hogy voltak területek, amelyeken 1990 előtt sok volt az ideologikus gát. Ezek a területek azért lassabban szabadultak meg ezek nyűgjeiktől. De sok területen láttam jelentős fejlődést éppen az utóbbi húsz évben. Nagyon nagy baj lenne, ha ezeken a területeken újra megjelenne az ideológiai vagy politikai elvárás. A harmadik csoport a gyakorlathoz közelebb álló területek, az orvosi, a mérnöki (műszaki) és a mezőgazdasági (agrár) osztályok. Itt kiváló gyakorlati és elméleti szakemberek is vannak. Nehéz ugyanakkor összehasonlítani a teljesítményeiket.
Hozzád fűződik az MTA kutatóintézeteinek 2012-es kutatóközpontokba szervezése (35. kép). Levezetőként nagyon csekély teret hagytál a belső kezdeményezésekre, és az általad ígért finomhangolás is elmaradt. Nem te tetted ezzel éppen alkalmassá az MTA kutatóhálózatát a politikai kézi-vezérlésre?
Ezt az idő megválaszolja majd. Az én szándékom nem a kézi-vezérlés előkészítése volt. Mindez tetten érhető a könyvemben, ami az Akadémia elnökeként mondott beszédeimet foglalta össze (lásd a következő két részben). A második ciklusra történő megválasztáskor elmondott ezek közül kitér arra, hogy több probléma volt a kutatóhálózaton túlmenően a területi akadémiai bizottságokkal (Pécs, Szeged, Debrecen, Miskolc, Veszprém, Kolozsvár) is (39. kép). Ezek éppoly jogállású költségvetési szervezetek voltak, mint például az ELTE. Az átalakítás során ezekből is egyetlen költségvetési szerv lett, hiszen akkor már világos volt, hogy az államháztartási törvény azt meg fogja szabni, hogy olyan költségvetési szerv, amely száz főnél kevesebb, nem gazdálkodhat önállóan. Vagyis a hajdani kutatóintézeteknek egyébként is össze kellett volna állniuk, hogy az önálló gazdálkodás kritériumát teljesítsék. A 2019-ben működését kezdő Magyarságkutató Intézet létszáma – amely az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Kásler Miklós) alá tartozik – ezért indult 101 fővel.
A személyes véleményem is az, hogy egy egyetemi tanszék méreténél kisebb önállóan gazdálkodó kutatóintézetre nincs is valójában szükség. A létrehozott Társadalomtudományi Kutatóközpont – amely a legtöbb kritikát váltotta ki – vezető elveként egy terület komplex feldolgozhatósága is vezetett, vagyis hogy a szociológusok és politológusok megtalálják az együttes pályázás lehetőségét. Nem egyszer tapasztaltam, hogy egy-egy kicsi intézet létrehozását valamilyen személyi szándék vezette, amikor intézetet alapítottak egy személy köré, aki nem kapott akkor egyetemi státuszt.
Az a tény, hogy 2018-ban (negyedik Orbán-kormány) a politika igen agresszíven lépett fel az akadémiai kutatóhálózattal szemben, nagyon meglepett. Én ilyen szándékot korábban nem tapasztaltam (40. kép). Ezeket a lépéseket velem senki sem egyeztette, bár a törvények erre nem is kényszerítették a miniszterelnököt vagy miniszterét, Palkovics Lászlót. Erről az átalakításról az MTA elnökének (Lovász László) átküldött törvényjavaslatból értesültem, amit a sajtóban hamarosan bárki vitathatott. Nem ördögtől való ugyan a szándék, de előkészítetlen volt a megvalósítás, ahogyan az események ezt mutatják is.
40.kép: Pálinkás József 2011. decemberében (forrás)
A második Gyurcsány-, Bajnai- és a második Orbán-kormány idején voltál az MTA elnöke. Mennyire tudott beleszólni a regnáló politika az MTA vezetésébe?
Elnöki időm alatt egyik miniszterelnök sem szólt bele az Akadémia vezetésébe. Az egyetlen konkrét kéréssel 2008-ban, a gazdasági válság ideje alatt Gyurcsány Ferenc szolgált, aki megkeresett azzal, hogy hívjam össze a Nemzeti Csúcsot. Úgy gondolta, hogy kormányt és ellenzékét és a gazdaság vezetését sikerülhet megszólítanom, mert hazánk kilátásai nem voltak jók. Bajnai Gondon nem nyúlt az MTA költségvetéséhez. Orbán Viktorral 2010-2014 között jól együtt tudtam dolgozni, az elképzeléseimnek egy nagyobb részét támogatta (41. kép). 2011-ben Orbán Viktor a Lendület-programot jelentősen kiszélesítette. Több kutatóközponti építkezést támogatott (pl. Természettudományi Kutatóközpont, Társadalomtudományi Kutatóközpont, Bölcsészettudományi Kutatóközpont → Humán Tudományok Kutatóháza). Persze sokan leírták kritikaként, hogy a Várból – ahol az épületek igen rossz állapotban voltak már – el kellett költözniük, de ezt nem értettem, hogy miért olyan tragikus. Miért rosszabb egy modern épületben dolgozni, amelyet az igényeik szerint építettek? 2011-2012 között minden érintettel beszéltem, fórumokon bárki elmondhatta a véleményét. Nem állítom persze azt, hogy mindenkinek azonos esélye volt a beleszólásra. 2011-ben az MTA 182 (rendkívüli) Közgyűlése pedig 80% fölötti arányban fogadta el az átalakítás tervét. 2012. január 1-én minden intézetnek alapító okirata, és működési szabályzata volt.
Pálinkás József beszéde a Nemzeti Összetartozás Bizottsága előtt (2012)
„…Magyarország a kutatás-fejlesztés tekintetében, a ráfordítások tekintetében a harmadik harmadban található, az eredmények tekintetében a középmezőnyben…” […]
„…válasszuk mindjárt három részre azt, amit tudománynak nevezek, a felfedező kutatásoknak az a célja, hogy az emberiség tudását növeljék. Olyan dolgokat tudjon meg, amit még nem tudunk. Azzal az ambícióval kezd hozzá minden kutató a munkájához, hogy nagyot alkosson, mint Newton, Einstein vagy éppen Darwin. Kinek-kinek ez sikerül, de a többségnek nem. A tudományt az viszi előre, hogy ezt nagyon sokan megpróbálják, nagyon sokan hozzátesznek a tudomány eredményeihez, és mára a tudomány intézményrendszer. Ennek az intézményrendszernek a működtetéséhez, a felfedező kutatásokhoz az állam járul hozzá forrásokkal, magyarul az adófizetők; a második lépcsőjében a fejlesztésekhez az állam és a vállalatok. A harmadik rész, a fejlesztések, az innováció, a konkrét termékek létrehozása már inkább a vállalatok feladata. A beszámolási időszakban, 2009-2010-ben és az azt megelőző években tapasztaltunk itt keveredést abban a tekintetben is, hogy milyen forrásból mit finanszírozunk.” […]
„…az Akadémia tevékenysége 2009-ben és 2010-ben is […] arra irányul, hogy a legtehetségesebb fiataljaink közül amennyit csak lehet, hazahozzunk, ha külföldön dolgozik, vagy itthon tartsunk, ha el akarná hagyni az országot… […] …döntő az, hogy Magyarországon legyenek olyan tudományos iskolák, amelyek vonzóak a magyarok számára. Az ambícióink nagyobbak. Azt szeretnénk, hogyha néhány tudományos műhely külföldiek számára is vonzó lehetne. Ebbe az irányba megtettük az első lépéseket. A közvéleményben is elég jól ismert a Lendület-program névre elkeresztelt program, amelyet akadémiai forrásokból indítottunk el…” […]
„…folytattunk egy programot, amelyet Domus-programnak nevezünk. Ez lehetővé teszi azt, hogy kutatók hosszabb-rövidebb ideig Magyarországon tartózkodjanak. Ezt a programot közösen üzemeltettük, működtettük a minisztériummal, a tavalyi év folyamán ennek a teljes felelőssége átkerült a Magyar Tudományos Akadémiához…” […]
„…létrehoztuk a Magyar Tudományos Művek Tárát, amivel az a célunk, hogy minden Magyarországon, illetve magyarok által létrehozott tudományos eredményt egységes adatbázisban be tudjunk mutatni. Ez egyrészt arra jó, hogy mindenki ellenőrizheti, mindenki láthatja, hogy mi a magyar tudományos életnek a teljesítménye…”
41.kép: 2013-ban az Akadémiai Aranyérem átadása †Damjanovich Sándornak (Fotó: NOL)
Mennyiben volt az Akadémia ellátmánya elégséges az MTA egészének működtetésére? A költségvetés hány százalékát vitte el a központi adminisztráció? Gondolok itt az MTA székházra (címkép), irodaházra, könyvtárra, akadémiai vendégházakra és üdülőkre?
Nehéz rá választ adni, mert voltak intézetek, akiket az ún. Létesítménygazdálkodási Központ tartott fenn. A központi adminisztráció évi ~1,7 milliárd forintot vihetett el, ami a titkárság költségvetése volt. Nem volt ebben elég transzparensen szétválasztva a köztestület működése és a kutatóhálózat adminisztrációjának működtetése. Ez utóbbi szerintem elenyésző része volt a teljes kutatóhálózat működtetéséhez szükséges összegnek.
Miért észszerű a MTA-nak ún. tudósüdülőket fenntartani?
Ez valóban anakronisztikus. Ha rajtam állt volna, akkor én az üdülők fenntartását megszüntettem volna, így csak jelentősen visszafogtam a költségvetésüket. Ettől persze nem lettek olcsóbbak, viszont az akkori helyzetet tekintve nem lett volna célszerű, hogy tiszteletdíjat és olcsó üdülőt is kínálunk. Egy vezetőnek tudnia kell, hogy hol húzódik az a határ, ameddig a javaslatával elmehet, a szent tehén üdülők megszüntetésével veszélyeztettem volna a kutatóhálózat átalakítását is, még az egy költségvetési szervvé történt összevonásuk sem volt egyszerű. Közöttük van felajánlott épület is, pl. a Szentmiklósi-Kubinyi Kastély Erdőtarcsán (42. kép). Az üdülők szintén egy költségvetési hellyé váltak, míg előtte az önállóság nagyon sok vezetői helyet kreált. Nem gondolom, hogy az MTA-nak üdülőkre van szüksége. Az embereknek egyébként is megváltoztak a szabadidő-eltöltési szokásaik. A hetvenes években ez nagyon másként nézett még ki. Az MTA dolgozói (a kutatóhálózat elvétele után pláne) nem is tudják megtölteni ezeket az üdülőket.
42.kép: Erdőtarcsai Akadémiai Üdülő és Alkotóház – egykori Szentmiklóssy-Kubinyi-kastély (forrás)
Hogyan ítéled meg, az elképzeléseid hány százalékát tudtad megvalósítani az MTA elnökeként? Kik voltak a legfőbb segítőid és hátráltatóid?
Próbálok százalékot mondani. Nagyjából az elképzeléseim 70%-át tudtam megvalósítani. A legfőbb segítőim olyan akadémikusok voltak, mint †Medzihradszky Kálmán, aki nagyon logikusan érvelve mondta el a véleményét akár támogató, akár ellenző volt. †Nagy Károlyt is említhetem. Nekem úgy tűnt, hogy az Akadémia kiemelkedő teljesítményű tagjai támogattak, míg a gyöngébb teljesítményűek próbálták védeni a status quo állapotát. Ők talán féltek a változásoktól. Voltak ellenlábasaim, de őket inkább nem említem. A sajtóban a Lukács-archívum körüli vitát szokás emlegetni, de azt végül is én oldottam meg, hiszen az önkormányzattól bérbe vettük a helyiséget. Vitáim voltak, de nem éltem meg ezeket súlyosnak. Nem rémít meg a vita gondolata, és meggyőzhető vagyok. A Nyelvtudományi Kutatóintézetet eredetileg a Bölcsészettudományi Kutatóközpontba szántam, de meggyőztek róla, hogy nem ott a helye, így önálló maradt.
*
Az előző rész linkje. A cikksorozat az alábbi helyen olvasható egyben.
(folytatása következik)
Darvas Béla
(Fapados agrokemizálás No58) „Egy kis cigaretta, valódi finom,/ oly illatos, enyhe, mint rózsaszirom./ Szippantani jó, na de vége hamar,/ csacsi...
(K+F+I No86) Villáminterjú Simon Gergellyel Most, akkor vessünk egy pillantást az Éltex Kft-re, hiszen mostanában elég nagy gyakorisággal került a...
(K+F+I No85) Villáminterjú Bodnár Zsuzsával Lakossági bejelentés után márciusban a Greenpeace környezetvédelmi civilszervezet által finanszírozott akkreditált mérések (Eurofins ASH Kft.)...
(K+F+I No84) Nem állíthatom, hogy ez a hátsóudvari kakasviadal sok örömmel szolgált nekem. K+F+I-nek sem nevezném, inkább annak antitételéről lesz...
