(Tudománykövető N^o47)

Ma sokan pártelnöknek nevezik; Új Világ Néppárt (ÚVP). Nekem Pálinkás József elnök úr marad (2008-2014), akit kritizáltam eleget, és aki meglepett akkor, amikor személyesen találkoztunk, hiszen egészen más személyiségre bukkantam, mint amit a médiában meglátni véltem. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöki székét nem sokan vették be, így nevüket az utókor őrzi. Megkérdőjelezésük is ritka, ha a megválasztás a tudósközösség szabad akaratából történt, és nem valamely – önmaga képességhatárain túlterjeszkedő – párt küldte a kádert. A hajdani vezetők között találjuk a különösen becses Arany János és Szent-Györgyi Albert nevét is. Talán elképesztő és mégis érthető, hogy mai tudós (fizikus) pályája a közügyek felé fordult. Nem politizált a Kádár-rendszerben, és aligha képzelhette, hogy egyszer majd fog. Nem utasított el élből olyanokat, akik politizáltak. Szerintem tanult tőlük is. A tanulás kiterjesztésekor (egyetem utáni önképzés) nincsenek határok. Fontosabb, hogy személyesen ki és mit mond, miért áll szemben (mit tanulhatok ebből?), és mit tesz (mi az, ami engem ebben akadályoz?).

A szakterületén bizonyított előbb, mielőtt a köz dolgaiban megmutatta magát. Nos, így érkeztünk el a rendszerváltás utáni időkhöz, amikor a kutatás és egyetemi oktatás képviselete/szolgálata révén egyszer csak a nagypolitikában (MDF → MDNP → Fidesz → az MTA elnökeként független) találta magát. Fölösleges kérdés, hogy mi volt előbb. A világ kinyílt előtte, és ő megragadta a lehetőségeit. A lehetőségeket meg nem látó vagy megragadni képtelen ember persze fanyaloghat ezen. 2006-ban országgyűlési képviselővé választották. Akkor éppen, amikor Ángyán Józsefet is (a következő interjú majd vele készül), aki nekem afféle értelmiségünk becsülete. Mezőgazdaságot illetően bizonyosan. Pálinkás sikeresen megbirkózott önmagával, egója arányos maradt azzal, ami a személyiségének lényege. Keveseknek sikerül ez. A sorkatonaság alatt többeket egy krumplivirág is összezavart. Ma őt én is a hazai K+F+I jó királyának látom már. Ennyit tehetett a minőségért. Sok mindent nem mesélt még el szerintem abból, amit megélt. Takarékos mesélő. Jó horgász lenne belőle – mondta volna édesanyám: türelmes. Őt is köti a személyesen értelmezett szolidaritás. A hajdani politikai közösség – nem minden szál szakad el ilyenkor – nem engedi a hirtelen mozdulatokat. A zajongói tagozatuk viszont már elvárná a gyors összeroppanást és elhallgatást, amint az például Ángyán esetében részben meg is történt. De hát szólnia kell annak, akinek mondanivalója van. A látóknak küldetéstudat a keresztje.

Számomra öröm, hogy Pálinkás igazságérzete felülkerekedett mások elvárásain. Orbán szerintem elhasználja az embereit, majd eldobja. Egyre inkább egyszer-használatos, becsicskult figurák veszik körül, és állnak sorban az ajtaja előtt. Ő persze egyszemélyes zenekar, gyakran váltott egyre készségesebb és olcsóbb vendégmuzsikusokkal. Megkínálja őket; kit mivel, ami ambicionálja a művészt. Aztán mehetnek, nem hallgathatja a búcsúban végig ugyanazt a bandát. Uncsi lenne. A távozók elviszik a balhét. Később, ha a vezér eszébe jutna egyáltalán, vet a kinőtteknek (a növekedés dimenziója itt ismeretlen) is valamit. Örökös hallgatás és hála az ára a kései koncnak. Az alkotó értelmiségnek – aki tudja ezt magáról – azonban szerintem erre semmi szüksége. Nem valaki – szóval nem az istenkirály – teremti őket, hanem a tehetségük szorgalmas gyakorlatoztatásával önmagukat segítették el az önbecsülésnek a függetlenséget biztosító szintjére. Így el sem veheti ezt önjelölt próféta és magába szerelmesült akarnok.

83.kép: Már sokan vannak, és talán elegen is (Fotó: Beliczay László/MTI)

Pálinkás József szakmai és politikai pályafutása a rendszerváltás után.   1991-1996 – MDF (Magyar Demokrata Fórum) tag; 1991-1996 – az MTA Atommagkutató Intézet igazgatója; 1992- – a Kossuth Lajos Tudományegyetem c. egyetemi tanára; 1995- – a Kossuth Lajos Tudományegyetem egyetemi tanára; 1995-2003 – a Professzorok Batthyány Körének (PBK) alapító tagja, 2002-es bejegyzésétől az első elnöke; 1995-2004 – az MTA levelező tagja; 1996-1998 – MDNP (Magyar Demokrata Néppárt) tag; 1996-2013 – a Debreceni Egyetem Fizikai Intézetének vezetője; 1996-1997 – a Debreceni Egyetem elnöke; 1998-2001 – az első Orbán-kormány Oktatási Minisztériumának politikai államtitkára; 1999-2008 – Fidesz tag; 2001-2002 – az első Orbán-kormány Oktatási Minisztériumának minisztere; 2004- – az MTA rendes tagja; 2008-2014 – az MTA elnöke; 2008-2020 – pártfüggetlen; 2014-2015 – az NKFIH (Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal) kormánybiztosa; 2015-2018 – az NKFIH elnöke; – 2020- – az ÚVN (Új Világ Néppárt) párt alapító elnöke.

Férfiembert ritkán dicsérek közvetlenül. Most megtörtént, de ezt most azonnal el is felejthetjük. Ennyi nálam még nem lenne elég ahhoz, hogy nyilvánosan beszélgessünk. Hatalomgyakorlásról írsz az egyetemi modellváltás kapcsán. „Előfordulhat, hogy ez az írás is csak néhány marék falra hányt borsó, de mégis megpróbálom felhívni a figyelmet arra, hogy nem modellváltásról, hanem a köz javai fölötti rendelkezés örökössé tételéről, a Fidesz-hálózat bebetonozásának újabb fázisáról van szó.” Mit értesz Fidesz-hálózat alatt?

Pálinkás József: Létrejöttek olyan politikusi és gazdasági csoportok, amelyek egymásnak kölcsönösen szívességeket tesznek. Ezek mellett egymásról tudnak olyan dolgokat is, amelyekkel kölcsönös függőséget alakítanak ki. Így politikusok gazdasági előnyszerzésre használhatják fel ezt a lehetőséget, és fordítva is így van ez. Mindez úgy képzelhető el, mint egy sűrű és ritka szövést váltakoztatva készített (vagyis javítható) szőttes, amit a hálózatelméleti modellel minden bizonnyal le lehetne írni.

Valamennyien ismerjük azt az érzést, hogy elindulunk egy címre, de az odavezető optimális utat valójában nem ismerjük. Mindig elérkezünk egy pontra, ahonnan totális vereség lenne visszafordulni. Szerinted ezt a sarkalatos pontot a Fidesz-KDNP túllépte már?

PJ: A Fidesz-KDNP olyan szintre jutott, ahol nincsenek egyensúlyban az alulról jövő kezdeményezések a felülről érkezőkkel. Már régóta csak központi utasítások vannak, ami demokratikus pártmodell alapján nem történhetne meg. Kormányhatalmon ez gyorsnak és hatékonynak tetszik, de sokféle feszültséget kelt. Mindez egy ember kezében való hatalom-összpontosulás felé hat, amiről a történelmi tapasztalat azt mutatja, hogy ennek sorsa a bukás és felejtés (84. kép).

84.kép: A kuszai iszap ex-foglya, nem messze Cseljabinszktól (Fotó: Oksana Yushko/Wall Street Journal)

Olvastam a Navracsics Tiborral való beszélgetésed a Válasz Online-ban, amelynek hangvétele tetszett. Mostanában ritkán hallok párbeszédet a Fidesz-KDNP hitvallói és mindenki más között. Szerinted belülről megreformálható-e a Fidesz-KDNP, vagy ez már a polgári értékrendtől való olyan távolság, amit csak önámítók képzelnek így; hasonlóan, mint a rendszerváltás előtti reformkommunisták?

PJ: Nem, szerintem nem reformálható meg. Belülről ez már nem korrigálható. A Fidesz-KDNP nem tud visszatérni a polgári konzervatív-liberális értékekhez és a demokratikus működéshez, ezért is hagytam magam meggyőzni, vagy szántam rá magam arra, hogy új pártot kell építeni.

Volt még ebben a beszélgetésben a számomra egy különösen nyugtalanító pont, amikor Navracsics Tibor a Mocsai-ügy kapcsán kétségbe vonta a jelenlegi tudományos minősítési rendszert. Ez reformgondolat lenne? Szóval egy kézilabdaedzőnek miért kellene könyvtárakat látogatni, tudományos cikkeket olvasni és disszertációt írni? Miért kellene megmérkőznie a nemzetközi mezőnyben? Nem az a gondolat helyes, hogy egy kézilabdaedzőnek vagy egy bankárnak nem kell díszdoktori rangot kapni? Egyáltalán, miért hasznosítható az ilyen cím az előremenetelhez szégyenkezés nélkül? Miért kell Mocsainak, ha nincs ehhez illő teljesítménye, rektornak lennie? Miért ne lehetne őt megnevezni úgy, hogy politikai rektorhelyettes? Kínos lenne elismerni azt, ami történt, s ami a kormánypolitika oktatásba való behatolását nyilvánvalóan mutatja?

PJ: A Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (MAB; 1993-1998 között aktívan részt vettem a munkájában) számára a kilencvenes évek óta világos lehet, hogy az egyes tudományterületek teljesítménymérése nagyon eltérő. Művészeti területen a DLA fokozatot volt nehéz számunkra körüljárni. A sportban is bonyolult ez: aki kitűnő lólengésben, még nem biztos, hogy jó edző is lesz majd. A jó edző nem feltétlenül jó tanár, bár megvan erre az esély. Mocsai Lajosnak először sporttudományokból akartak tiszteletbeli doktori címet adni, de arra az egyetem akkreditációja nem terjedt ki. Így a pedagógiai doktori iskola segített ki. Ez így azért már valóságos bohózat. De sajnos egy nagyobb bajra mutat rá. Érdemes lenne megnézni, hogy amióta a MAB értékeli az egyetemi tanári pályázatokat, hány olyan eset történt, amikor a miniszter kinevezésre ajánlott, és a Köztársasági Elnök kinevezett olyan személyeket, akiknek a kinevezését a MAB nem javasolta [a nyilvántartás személyiségi jogok miatt anonimizált]. Ez világosan mutatná, hogyan kerül előtérbe a politikai lojalitás a szakmai eredményekkel szemben.

Az első Orbán-kormány államtitkáraként, majd oktatásügyi minisztereként (2001-2002) milyennek láttad a hazai főiskolák és egyetemek színvonalát?

PJ: Intézményenként nagyok voltak a különbségek az oktatásban és a kutatásban is. Összességében és átlagosan egy ötös skálán 3-3,5-re taksálnám az akkori színvonalat. Az egyetemi doktori iskolák megindulása sokat javított a kutatási kedven, de a kezdeti lendület a doktori iskolákban terjedő uram-bátyámozás miatt is megtört, és így húsz év alatt sem vált jobbá a színvonal. Sőt, gyengébbnek gondolom. A lemaradásunk az angolszász és német egyetemektől jelentős. A felzárkóztatás nem történt meg. Az egyetemi oktatás színvonalát a közoktatás a startnál meghatározza, és a középiskolák színvonala sem lett nálunk jobb. 1998 és 2002 között is megfigyelhető volt az a tendencia, hogy a jó képességű középiskolások politika-közeli, jobban fizető (asszisztensi, táskahordozói) pályákat választottak, ami szerintem nem szerencsés. Kevesen választottak természetes tehetséget igénylő szakokat, így a természettudományokat oktató tanári szakok felé kevesen orientálódtak. Most ennek hiányát látjuk.

Az egyetemeken segített, hogy beindultak a doktori iskolák. Az MTA kutatóintézetei ezt a lehetőséget miért nem kapták meg? A SzIE-nél például a kutatók felesben vállalhatták PhD-hallgató vezetését (az ELTE-nél 100%-ban is), miközben a szakmai képzés teljesen rájuk hárul.

PJ: Az MTA szerette volna ezt a státuszt megszerezni, de az egyetemek ellenérdekeltek voltak. Az akkori átalakítás fő célja az egyetemi kutatás beindítása volt. Ma vissza lehetne térni erre, de a hajdani MTA intézetekben ilyen igényt már nem látok. A PhD-nél, a korábbi kandidatúrával szemben már szervezett oktatás is van. Ha ezzel és az egyetemi adminisztrációval kapcsolatos a megosztott témavezetés, akkor érthető nekem is, de sok helyen az oktatásban részt vállaló kutatót részállásban az egyetemen foglalkoztatva nem kellett már ezt a megosztást alkalmazni.

A hajdani főiskolák rendre eltűnnek, mert a kétlépcsős (BSc, MSc) egyetemi modell lehetővé tette, hogy a hallgató korábban – főiskolai szinten – kiszálljon az egyetemi képzésből.

PJ: Ez történt. Az oktatás színvonala azonban a tanári kar minőségétől függ. A főiskolai képzési színvonal nem lesz attól a BSc-színvonalát meghaladó, hogy átnevezik az intézményeket. Sok főiskolai tanár ma más egyetemen habilitál az egyetemi tanári kinevezésért. A rendes egyetemi tanári kinevezéshez az alkalmasságot a MAB állapítja meg. Ezt azonban egyre gyakrabban bírálja felül részint a kinevezést indító egyetemek lobby-ereje, részint politikai okokból a miniszter. Ettől napjainkban egyre komolytalanabbá válik az oktatási minőségbiztosítási rendszer, amelynek változatossága egyetemek szerint közismert [lásd keretes írás: Címek és rangok]. A MAB szigorúan szakmai megfeleltetést végez, az előterjesztő miniszternek és jogi kinevezőnek (köztársasági elnök) nem lenne szabad ettől eltekinteni.

85.kép: Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter, Pálinkás József, az MTA elnöke; hátul Pokorni Zoltán a Fidesz alelnöke és Vályi-Nagy Vilmos helyettes államtitkár 2012-ben a Wigner Adatközpont átadásán (Fotó: MTA)

CÍMEK és RANGOK.   adjunktus – egyetemeken PhD szükséges hozzá; bizonyítani kell az önálló kutatási képességet, kétszer hosszabbítható, a munkahely-változtatás törli a cím használatát; akadémikus – tudományos akadémia tagja (nálunk MTA), formái: levelező, rendes, külső és tiszteleti; előfeltétele a DSc tudományos rang, rendszeres havi juttatással járó tudománypolitikai cím (székfoglaló előadással jár, ami nem védéssel azonos). Legfőbb döntéshozói szervük az MTA Közgyűlése, amely a negyedik Orbán-kormány törekvése alapján, Palkovics László (ITM) ügyintézésében veszítette el az MTA-kutatóhálózatának elcsatolásával együtt a tudományra gyakorolt meghatározó befolyását; akkreditáció – minőséghitelesítés; hivatalos elismerés arról, hogy valamely személy, közösség vagy intézmény alkalmas bizonyos tevékenység végzésére. A MAB például megvizsgálja, hogy egy adott intézmény vagy doktori program megfelel-e a MAB által közzétett minőségi követelményeknek. Ha ez a megfelelés fennáll, akkor és csak akkor hitelesíti a vizsgált intézményt vagy programot; BA – Bachelor of Arts (baccalaureus artium), alapképzési diploma jelzete humán és társadalomtudományokban; BSc – Bachelor of Science (baccalaureus scientiae), alapképzési (főiskolai, üzemmérnöki) diploma jelzete természet- és élettudományokban; címzetes – tanszéki felterjesztés és szenátusi jóváhagyás után az egyetem rektora adja a címzetes docens (általában PhD, de sokszor dr. univ.) vagy címzetes egyetemi tanár (általában PhD) címeket, cserébe többnyire – de nem mindig – ingyenes egyetemi oktatást vár a cím viselőjére; CSc – candidatus scientiarum (kandidátus, jelölt), korábban a Tudományos Minősítő Bizottság majd az MTA PhD-szintű doktori rangja a tudományokban (az MSc követője) – nincs képzés, viszont a kutatási teljesítés szigorúbb, 1998-ban a fokozat adományozása megszűnt; DLA – Doctor of Liberal Arts (Doctor Liberalium Artium) 1998-tól a humán és társadalomtudományokban a PhD-val egyenértékű, 3-éves képzés és a doktori iskola követelményeinek teljesítése; dr. h.c. – díszdoktor, tiszteletbeli doktor (doctor honoris causa); egyetem adományozhat ilyet (ma éppen kormányközeli személyekkel teszik ezt) mindenféle érdemi oktatási (az óraadói és tárgyfelelősi teljesítményeket hatalmas távolság választja el) vagy kutatási teljesítmény nélkül. Kikötés ugyanakkor az egyetemmel való érdemi kapcsolat. Korábban világviszonylatban kiemelkedő tudományos teljesítményt elismerő megtiszteltetés volt. Mára a politika menedzselt figurái számára sajnálatos minősítési kiskapu szerepét tölti be, és akár PhD-nélkül is kiosztható; dr. habil. – habilitált oktató (főiskolai vagy egyetemi docensi vagy magasabb szintű); posztdoktori cím (PhD vagy DLA után), amit a főiskolai vagy egyetemi doktori és habilitációs tanács előtt előadásban kell megvédeni, az eljárás messze nem olyan független és nemzetközi minőséggel egybevető, mint az MTA által kiadott DSc rang esetében, gyöngébbeknek a főiskolai vagy egyetemi tanári kinevezés (lásd MAB) felé vezető kiskapu; dr. jur. – MSc-jelzettel azonos, a jogászoknál végzéskor járó cím, névkiegészítő; dr. med. – MSc-jelzettel azonos, az orvosoknál végzéskor járó cím, névkiegészítő; dr. med. dent. – MSc-jelzettel azonos, az fogorvosoknál végzéskor járó cím, névkiegészítő; dr. univ. – egyetemi kisdoktori – 1993-1998 között megszűnt (akkor lehetett kérni emelt szintű vizsgákkal járó átminősítést PhD-ra), ma használható névkiegészítőnek minősül, nem tudományos fokozat; dr. vet. – MSc-jelzettel azonos, az állatorvosoknál végzéskor járó cím, névkiegészítő; DSc – Doctor of Science (Scientiae Doctor), az MTA doktora – posztdoktori tudományos rang, amely nemzetközi szintű önálló tudományos munkát igényel, disszertációt vagy annak téziseit követeli meg, és az MTA Doktori Tanácsa keretében lefolytatott opponenseket és vegyes munkahelyű, érdekfüggetlen bíráló bizottság előtti védési eljárást foglal magában (CSc vagy PhD szükséges hozzá), a cím odaítélésének nyilvános teljesítmény-kritériumai vannak, de számos benyújtott DSc-pályázat elbukik az MTA habitusvizsgálata során; rendszeres havi juttatással járó tudományos rang; docens – legalább ötéves oktatási gyakorlat kell hozzá, képesség témavezetésre és idegen nyelvű előadásra, a habilitáció is előfeltétel lehet; főiskolai és egyetemi változata eltérő tartalmú, munkahely-változtatás törli; egyetemi magántanár – adott egyetemen önálló órahirdetésre jogosult külső személy (PhD/DLA, DSc); sokan a dr. habil. címmel tévesztik, de annál magasabb rang; egyetemi tanár – PhD/DLA, dr. habil. vagy igényesebb egyetemeken DSc után a jelölt pályázata alapján az egyetem indítja az eljárást, a MAB habitusvizsgálata után, az egyetem javasolja (a MAB javaslatát sajnos figyelmen kívül hagyhatja), és a miniszter felterjesztésére a köztársasági elnök nevezi ki; felsőfokú technikus – a hajdani szakemberigény kiizzadta gyorstalpaló képzési forma. 1967-re már az ország minden mezőgazdasági és ipari centrumában működött felsőfokú technikum, a hetvenes években főiskolákká alakultak át, napjainkban – sokféle átalakulás után – az egyetemek BSc részlegeivé váltak; főiskolai tanár – a főiskolai viszonyokra egyszerűsített, csökkentett követelmény-rendszerű (PhD vagy DLA kell hozzá) előírásokat tartalmazó főiskolai beosztás, kiskapuként működik és napjainkban kifutóban van; habilitáció – a dr. habil cím megszerzésének folyamata; MA – Master of Arts (Magister artium); mesterképzési diploma (okleveles) jelzete művészetekben (a BA követője); MAB – Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság, a felsőoktatásban folyó képzés, tudományos kutatás, művészeti alkotótevékenység minőségének értékelésére és minőségfejlesztésére létrehozott országos testület. Fő tevékenységi köre az intézmények, karok és programok akkreditációja, valamint az egyetemi tanári pályázatok véleményezése. 2021. március 7-ig 2338 ügyben hozott támogató és 437 ügyben elutasító döntést. A ~16%-os elutasítás azt jelzi, hogy a törvények által megkövetelt teljesítés megkerülésére a szándék máig igen jelentős; MSc – Master of Science (Magister Scientiae); mesterképzési diploma (okleveles) jelzete tudományokban (a BSc követője); PhD – Doctor of Philosophy (Philosophiæ Doctor); 1998-tól egyetemek akkreditált doktori iskolái által megítélt doktori rang a tudományokban (az MSc követője), 3-éves képzés, disszertáció és a doktori iskola követelményeinek teljesítése; professzor – az egyetemi ranglétra csúcsa; eredetileg tanszékvezetők és egyetemi tanárok jogosultak a használatára, vagyis a közéletben tudományos rangnak félreértett egyetemi beosztás, amelynek a tudományos rangtartalma nem egyértelmű, mindezt tiszteletbeli és címzetes egyetemi tanári formái tovább zavarosítják; Professor Emerita – nyugállományba vonulás után adományozható cím hölgyeknél (előzetes egyetemi tanári kinevezés szükséges hozzá); Professor Emeritus – nyugállományba vonulás után adományozható cím uraknál (előzetes egyetemi tanári kinevezés szükséges hozzá); tanársegéd – a PhD-megkezdése utáni, de végzés előtti egyetemi rang (MA, MSc után, a DLA, PhD kötelező megkezdése után); munkahely-változtatás törli, a PhD-hallgatók jelentős arányban nem végeznek oktató munkát; tiszteletbeli – lásd dr. h.c.; valós egyetemi teljesítmény és elvárás nélküli minősítési kiskapu.

Volt terved miniszterként a változtatásra?

PJ: 2001-ben Pokorni Zoltán után lettem miniszter, s vele az együttműködésünk felhőtlen volt (85. kép). Ő a közoktatással, én a felsőfokúval foglalkoztam inkább. Szerettem volna az egyetemi oktatásban eltérő bérezést bevezetni, vagyis a kiemelkedő tanároknak megemelt bért fizetni. Az Egyesült Államokban ilyesmi a distinguished professorship néven jól működik. Ebben az állami fizetést ki lehet egészíteni hagyatékokból/alapítványokból érkező pénzzel. Ezt a rövid miniszterségem alatt nem sikerült megvalósítani. Az MTA-nál a Lendület programban tértem erre vissza. A Lendület program mellett az én kezdeményezésemre vezettük be a külföldi kutatók meghívásának lehetőségét is. Ha az ország tudományos életébe csak évi 5-10 kiemelkedő képességű, a nemzetközi tudományos világban elismert embert be tudunk vonzani [2011-ben a hasonló célú Collegium Budapest megszűnt], az nagyon jelentős hozadékkal bír a kutatás, de az oktatás színvonalára is.

86.kép: Drukkolók – elől Orbán Viktor és Csányi Sándor (MATE és Soproni Egyetem); hátul Mészáros László, Mészáros Lőrinc és Hernádi Zsolt (Budapesti Corvinus Egyetem) (Fotó: MTI)

A Fidesz-KDNP a többségi helyzetét kihasználva a választási törvény módosítgatásaival a hatalmát konzerválja napjainkban, vagyis aktívan tesz a demokratikus jogok ellen, ami a kisebbségi véleményekre vonatkozik? Demokráciával összeegyeztethető a bolsevik hatalomgyakorlás, amely elveszíti érzékenységét a kisebbség problémáira?

PJ: Arrogáns hatalomgyakorlásnak mondanám inkább, ami a 2010 utáni túlhatalomból következik. A jelentős kormányzati többség nem kényszeríti komoly teljesítményre az Orbán-kormány tagjait, így a parlamentben a mellébeszélő és gyönge minőségű válaszok is elfogadásra kerülnek. Koalíciós kormányszerkezettel ez elő nem fordulhat. A túlhatalom a szakmaiságot rontja, érzékelhető szakmai igénytelenségre sarkall (86. kép). Ezt szerintem ma többen is látjuk. Nem állítom, hogy 1998-2002 között gyomorfekélyt kaptunk volna a parlamenti padsorokban, de minden interpellációra összeszedtük magunkat. Csacsiságokat nem beszéltünk. Szakértőket foglalkoztattunk; ellenőriztük a számokat. Persze az egy Fidesz – MDF – Független Kisgazdapárti koalíciós kormány volt, ahol a koalíciós partner igényeinek is meg kellett felelni. Ha – bár nem volt ilyen – mezőgazdasági felsőoktatással kapcsolatos kérdést kaptam volna, és nem ragaszkodom a valós tényekhez, a Független Kisgazdapárt képviselői megnyomták volna a nem gombot.

Nekem ez az önbecsülés területe. Lehetek-e kevesebb annál, amit teljesíteni vagyok képes? Szerintem soha.

PJ: A nemzetközi megméretéshez szokott kutató és oktató bizonyosan így gondolkodik, ahogyan az igazi művész is „A mindenséggel mérd magad!/ Sziszegve se szolgálok aljas,/ nyomorító hatalmakat” (József Attila). Kialakul bennük a tartás. Nincs más alternatíva a maximumhoz képest. Politikai területen azonban könnyű elkényelmesedni, és azt hinni, hogy nem kell ilyesmire annyi energiát pocsékolni. Én ma ezt látom. Hozzátehetem ugyanakkor, hogy az interpellációk többsége primer politikai indíttatású, nem szakmai. Egyfajta, sokszor céljait felejtő politikai kötélhúzás érzékelhető.

*

Egy hajdani képviselő ismerősöm mondta, hogy ma gyakoriak lettek az elég nyilvánvaló öninterpellációk – ilyenkor a tárca valamely vállalkozó szellemű kormánypárti képviselőnek megírja az ál-interpelláció szövegét, és az ahhoz kapcsolódó kérdéseket, majd a plenáris ülésen maga meg is válaszolja azokat. Ez leginkább a kormánypropaganda céljait szolgálja; játék a demokráciával.

(folytatása következik)

Darvas Béla