(Tudománykövető N^o99)

Ebben a sorozatban az MTA állásfoglalásainak számbavételétől indultunk, ami gondolható úgy, hogy ez az MTA hozzájárulása a nemzeti jelenhez. Ettől függetlenül kibontakozott egy más lapokra is átterjedő vita az Élet és Irodalomban az MTA vezető szerepéről, szerkezetének korszerűségéről. Most éppen ebbe csöppenünk bele.

78%

Év végéig még

27 324 292 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Kollár László és munkatársainak ’Az MTA akadémikusairól’ című írása az MTA honlapján jelent meg, vagyis jelenlegi státusza kézirat (18/a-i. mellékletek). Kollár László Péter [CSc (1987), DSc (1995), levelező tag (2001), rendes tag (2007)] az MTA főtitkára, korábban az OTKA Bizottság (ebben tag voltam) utolsó elnökeként lett ismert. Kollár Lajos akadémikus fia, aki ugyanúgy építészmérnök volt, mint a főtitkár úr. Szerzőtársai Csuka Gyöngyi PhD (2012) az MTA Főtitkári Titkárságáról, aki a Tudományértékelési Elnöki Bizottság titkára egyben, míg Holl András és Ladányi Gusztáv informatikusok, akik tudományos minősítés nélkül a MTA Könyvtár állományában dolgoznak. Az említett mű rövid változata megjelent az MTA honlapján: ’Az akadémikusok tudományos teljesítménye kiemelkedő a kutatók között’ hangzatos (szerintem tartalommásító) címmel. Sőt, a köztestületi tagok közül ezt sokan Oberfrank Ferenc köztestületi igazgató levelével (19. melléklet) meg is kapták. Oberfrank úrról azt kell tudni, hogy Vizi E. Szilveszter munkatársa volt (így kapcsolata Freund Tamással is közvetlen), de kutatóként nagyon szerény pályát futott be. Feltételezem diplomáciai képességei miatt került a vezetésbe. Egyébként a PhD-fokozata is kétséges; két első szerzős angol nyelvű cikke van. Az MTA köztestületének – aminek igazgatója – megdöbbenésemre nem bejelentkezett tagja. Nem is lenne köztestületi tag annak igazgatója?

Az én fiókomba nem érkezett meg Oberfrank úr említett e-mailje, bár köztestületi tag vagyok és üdülési ajánlatokat rendszeresen kapok, és én megküldöm az elnök úrnak és a titkárságnak az írásaim! Ne tessék ezt panasznak venni; értem, sokan vagyunk, változó e-mail címekkel. Több kutató küldte meg nekem ezeket az üzeneteket, az írásaimból tudva, hogy érdekelhet. Hamarosan az írás pdf-változata is megérkezett. Ebből idézek most pár gondolatot (címkép).

18/a. melléklet – Kollár et al. (in prep.): „Az akadémikusválasztás részletes rendje megtalálható a Magyar Tudományos Akadémia honlapján, ennek ellenére az elmúlt hónapokban a médiában számos téves, pontatlan vélemény jelent meg a választási folyamatról és az akadémikusok tudományos teljesítményéről (sic!).”

A szerzőkollektíva csúsztat. Nem fogalmazza meg pontosan a mondandóját és így az elutasítását kiterjeszti mindenkire, aki vele nem azonos véleményen van. Ez nekem a 2010 utáni Fidesz kommunikációját idézi, ami úgy tűnik közhasználatba került, bár szerintem az MTA-hoz méltatlan.

Az akadémikusválasztásnak nem a rendje (értsd adminisztrációja) áll a valóságos kritika kereszttüzében, hanem a tartalma, ami szerint a levelező akadémikusi jelölés egy jelentős hányadát sokkal inkább befolyásolja több osztályon a kapcsolati tőke, mint a személyes teljesítmény. Jogosan illeti tehát megjegyzés, hiszen ahány tudományos osztály annyiféle teljesítménykövetelmény (különösen vonatkozik ez angol nyelvű minőségi publikációkra), így némely osztály (nem az alaptudományiak) követelményrendszere mintha túlságosan is speciális méretre lenne szabva. Mindezt személyre szóló adatokkal mutattam be 2025. augusztusában, vállalva a minőségi [!] teljesítmények szerénysége miatti többségi haragot. Természetesen tudok több osztályon a reakciókról. Érdeklődésem sokan tartják éberen a leveleikkel. Nyilvános megszólalásról azonban semmi hír, bár felkínáltam ezt a lehetőséget. Szőnyeg alatt tehát ez is (29. kép).

Az akadémikusválasztás adminisztrációja és az akadémikusok tudományos teljesítménye között azonban szerintem semmilyen szoros összefüggés nincs. Ez utóbbit a választás adminisztrálásának szabályai nem rögzíthetik, mert képességfüggő.

29.kép: Spéci iratkezelés [(db) → ChatGPT5]

19.melléklet – Oberfrank Ferenc körlevele a köztestületi tagoknak (2025. október 20.): „Az elmúlt hónapokban több szerző (sic!) adott hangot különféle médiumokban és nem tudományos fórumokon a Magyar Tudományos Akadémia tagjainak tudományos és publikációs tevékenységével kapcsolatos kételyeinek. A kritikákat különféle számításokkal próbálták alátámasztani. Az elmúlt hetekben Kollár László főtitkár úr vezetésével, a közhiteles (sic!) MTMT és nyilvánosan bárki által elérhető adatbázisok felhasználásával, bemutatott és ellenőrizhető módszerrel elemzés készült a magyar PhD-val, MTA doktora címmel és akadémiai tagsággal rendelkező kutatók, tudósok tudományos publikációs tevékenységének az összehasonlítására. Az elemzés egyértelműen cáfolja (sic!) az Akadémia és tagjai lejáratására (sic!) törekvő kritikákat, ami igazolja azok elfogult, szakszerűtlen és sokszor ártó szándékú (sic!) jellegét. Az elemzés itt olvasható. Javasoljuk és kérjük, hogy környezetében, kollégái, társadalmi és sajtókapcsolatai révén minél szélesebb körben terjessze (sic!) és ismertesse az elemzésben foglaltakat! Minden hazai (sic!) és nemzetközi [?] közvélemény-kutatás szerint a nemzeti intézmények közül a Magyar Tudományos Akadémia, a hivatásrendek [?], foglalkozási csoportok közül pedig a magyar tudósok, kutatók élvezik a legnagyobb társadalmi bizalmat és az ő irántuk megnyilvánuló társadalmi bizalmatlanság mértéke a legkisebb. Míg sok intézmény és foglalkozási csoport iránt megcsappant a társadalmi bizalom, az MTA és a kutatók iránti közbizalmat nem rendítette (sic!) meg sem a világjárvány, sem a nemzetközi konfliktusok kiéleződése és a magyar társadalmat próbára tevő gazdasági, politikai nehézségek sem. A támadások egyik célja, hogy megrendítse (sic!) a kétszáz éves Akadémia egyedülállóan (sic!) kedvező bizalmi helyzetét a magyar társadalomban. Ez ellen fellépni minden akadémiai köztestületi tagnak erkölcsi kötelessége (sic!) és jól felfogott érdeke.”

Nem kedves köztestületi igazgató úr, ez nincs így! A vélemény még szabad és nem az ön szent kötelessége lenne, hogy személyes teljesítmény nélkül tisztogassa a Tudomány mundérját úgy, hogy az arról kritikákat megfogalmazókat gyakorlottan megítéli és ehhez agitatív körlevelet fogalmaz. Ez nagyon új attitűd az MTA történetében (30. kép). Önnek figyelnie kellene és a köztestület tagjainak véleményét képviselve adminisztratív választ fogalmaznia, amellyel az elnök úr is elégedett. Az? Én úgy látom, hogy Freund Tamás közmegítélése (itt éppen Nyiri úr fogalmazta) csak az, amivel aszimmetrikus módon foglalkozik. Miért nem Freund Tamás volt az, aki válaszolt neki, ahogyan a vezető pozíciójából látja? Miért hallgat, és miért küldte önt az MTA-t alapjaiban érintő tévévitához is? Mi Freund úr köztől való elzárkózásának az oka?

Megküldték nekem a Polgári Szemlében megjelent főszerkesztői cikkeket (nagyon disszonáns nekem, hogy ebben Lentner Csaba saját teljesítményét a lapjában polírozza), amelyek mások szerint Kollár úr reakcióját kiváltotta. A főtitkár úr azonban nem fogalmazott pontosan. Véleménye mindenkire vonatkozik, akik az akadémikusválasztás abszurddá vált visszásságait, az akadémikusi teljesítményeket kritizálják, holott alátámaszthatóan jogosak. Lehetetlen Lentner Csaba nevét neki kiejteni? Ha nem ért vele egyet Kollár és Oberfrank úr (indulatainak eredőivel én sem) miért nem tárgyalja általa is felvetett tényeket? A tények (lám, én is folyamatosan sorolom) nem változnak attól, hogy megtárgyalásukat lazán elkerüljük. Kérem, a hírnök (Lentner Csaba) megkímélését is! Vezetői rutinból való átlátszónak nyilvánítása nem old meg semmit, mert látható. A főtitkár és a köztestületi igazgató dolga az, hogy megoldásokat keressen a kritikai felvetésekre és ne bagatellizálja azokat. Miért nem megy ez? A tudomány alapja a kritikai gondolkodás.

Hovatovább nem létezik nyilvános nemzetközi közvélemény-kutatás, amely kifejezetten a Magyar Tudományos Akadémiáról kérdezett volna. Mit tudhatna róla az unió lakossága, ha a magyar tizede sem volt véleményképes. A nemzetközi felmérések általában a tudományba és a tudósokba vetett bizalmat mérik (pl. Wellcome Global Monitor, Eurobarometer).

Hufnágel Levente, Kenesei István, Kertész János, Nyiri Kristóf, Somogyi Péter, Zádor Ernő és én is mind ugyanazt a műtárgyat nézzük eltérő nézőpontokból, de ugyanazon személyes felelőséggel és szerintem szeretettel az Akadémia iránt, mint ön és megbízója. Én azt feltételezem ez utóbbi a köztestületi tagok közössége. Miként tartja velük a kapcsolatot? Buzdító körlevelekkel? Ne gondolja másodjára (túl azon, hogy valamit elsőre ellenkező értelemben leszögez), hogy a nekünk kedves kritikával nem illethető, mert azt mások majd (ők politikai kritikusok) felhasználják. Így hát minden mai kritika káros, igitur kártékony?

Oberfrank úr egyébként a rendszerváltáskori MTA megítéléséről írt – amelyet 2006-ban a Medián, 2019-ben az Idea is így talált még (majdnem) – a köztestületi tagoknak e-mailt. Azt azért nem tette hozzá, hogy a társadalmi bizalom már 2006-ban ¾ értékű volt (13. ábra), vagyis csak a gyengék közül az első. Sőt a 2019-es felmérés szerint a Fidesz-KDNP választói az MTA-nál nagyobb bizalmat szavaztak a rendőrségnek, a kormánynak, a Magyar Nemzeti Banknak és az Állami Számvevőszéknek. Az Országgyűléssel (Atyaég!) náluk egyforma volt az MTA bizalmi indexe. 2019-ben csak az ellenzéki szavazók és a pártot nem választók szavaztak a MTA elsőségére. Gondolom ezért is keveredett az MTA ellenzéki gyűjtőhely hírébe. Miként lehetett vajon ezt elfelejteni a köztestületi tagok tájékoztatásánál? Tényleg semmi oka az MTA mai meghurcolásának? Csak a Fidesz-KDNP politikai játszmája? Tényleg sikerült a rendszerváltás után a korunkhoz igazítani az Akadémiát? Mert ezt én személyesen kétlem. Az MTA régóta szinte mozdulatlan, beleragadt a saját, folyamatosan fényezett múltjába, miközben a jövőt kellene vetítenie! Ezzel csak Pálinkás József kísérletezett.

30.kép: A következő élcsapat [(db) → ChatGPT5]

Tartok tőle, hogy 2019 után a kutatóhálózat elvesztése az MTA bizalmi indexét mélyen aláásta, hiszen a kormány erővel (értsd relatív támogatásmegvonással lásd infláció) felülkerekedett rajta és az MTA társadalmi hitelességét valóban zsugoríthatta. Nem önálló, hanem sérülékeny – láthattuk. Csak megrökönyödéssel olvashatók a köztestületi igazgató úrnak rutinból Nyiri Kristófnak írt sorai, vezesse is azt bármilyen szándék.

A köztisztelet korábban talán éppen annak szólt, hogy az MTA passzív volt, mint a magyar választók többsége. Szólhatott volna (súlya volt), de nem tette. Befejezetlen mondat. Az MTA valójában nem ígér semmit, és azt pontosan betartotta. Az MTA-vezetés közéleti csöndessége 2019-től már kevés volt és ennek eredménye a mostani állapot. Élő, alakuló képem van az Akadémiáról, és számomra nem érinthetetlen. Gondolom így van vele mindenki, aki névvel vállaltan ír róla.

13.ábra: Néhány államrészlet átlagos bizalmi indexe 2006-ban és 2019-ben

„Nyíri Kristóf szerint az akadémikusok és MTA doktorok »a magyar tudomány elitje [nagyon kínos önítélkezés], amelynek tagjai bíznak egymásban, együttműködnek, hitelesítik egymást«, rájuk kell építeni. Megmosolyogtatóan naiv, de rokonszenves állítás (semmi kétszínűség) […] A jelenlegi időszak átmeneti (sic!), kaotikus mind az ország, mind az Akadémia életében. Benne van az MTA megújulásának, de jelentéktelenné válásának a lehetősége is” – olvashatjuk Oberfrank úr szövegében, ami engem mégsem győzött meg.

18/b. melléklet – Kollár et al. (in prep.): „A bizottságok a tudomány valamennyi (sic!) területét lefedik, így amikor az MTA szakmai kérdésekben megnyilatkozik, szaktudásukra támaszkodik.”

Kincstári kinyilatkozás, de az MTA Bizottságok nem fedik le a tudomány valamennyi területét, csak többségét. Példa erre az osztályközi bizottságok szükségessége, de még így is akadnak új területek, amely tradíciók nélkül az akadémiai képviseletből még kihullanak (pl. a környezettudományok többsége).

18/c. melléklet – Kollár et al. (in prep.): „…az ajánlások és az MTMT-ben rögzített adatok ismeretében az osztályok megvitatják (sic!) a saját jelöltjeik teljesítményét, majd titkos (sic!) szavazással sorba rendezik a jelölteket. A jelöltekről a végső döntést az MTA közgyűlésének akadémikus tagjai hozzák meg, szintén titkos szavazással. A szavazás eredménye általában nem szokott eltérni az osztályok javaslatától.”

Miért is a titkos szavazás? Miért nem vállalja a személyes véleményét az akadémikus szavazó. Miért van erre szükség? Miért szavaz a közgyűlés olyasmiről, amit köztudottan nem változtat meg. Nem ez is a döntések személytelenítése miatti körülményeskedés?

14.ábra: Az MTA egyik osztálya által 2013-ban ajánlott akadémikusjelöltek és megválasztásuk (megjegyzése: bold monogram – akadémikus, IF <5 – impaktfaktor az utóbbi öt évben; IF >5 – összes impaktfaktor öt évvel korábban; FI – független idézetszám az utolsó öt évben; függőleges vonalak – átlagok; nyilak – megválasztás időpontja)

A 2013-as választás elemzésével kezdtem a kiválasztott osztályon, amely hivatalos MTMT statisztikáját befújta a szél az ablakon (14. ábra). Az anyagból az ábrákon csak a független hivatkozásokat és az impaktfaktor-teljesítményt elemzem, bár az ennél szélesebb körű. A választási időpont előző évének végén lezárják a teljesítést, így valójában a 2013-as adatok a 2012-ek. A 2013-as adatok az ajánlók (milyen felülnézetre képtelen munkát végeznek ők?) elég gyönge munkájára hívják fel a figyelmet. Nyilvánvaló, hogy nincs akadémikusi küszöbszint, illetve pótlólagos teljesítmény, amit teljesíteni kell, ami azért különös mert DSc-re való pályázáshoz ilyen kötött. Ez eredményezi az átlaghoz képest nagyon lemaradt jelöltek megjelenését, ami választáskor a feszültségek forrása.

Három év múlva a változás a 15. ábrán látható. HB – akit már első alkalommal meg kellett volna választani – most révbe ért. A helyét 2013-ban KM-nek ítélte az osztály titkos szavazáson, amit így indokolni sem kell, de igazságtalansága nyilvánvaló. Felveti az egyéni kedvezményezettség vádját, amint azt hallottam is az előolvasóimtól.

15.ábra: Az MTA egyik osztálya által 2016-ban ajánlott akadémikusjelöltek és megválasztásuk (megjegyzése: bold monogram – akadémikus, IF <5 – impaktfaktor az utóbbi öt évben; IF >5 – összes impaktfaktor öt évvel korábban; FI – független idézetszám az utolsó öt évben; függőleges vonalak – átlagok; nyilak – megválasztás időpontja)

Nézzük meg hat év múlva miként alakul az ajánlottak teljesítménye? Nos, valamennyi paraméterét illetően emelkedett az elvárás (16. ábra). A tudományos piac kínálata felgyorsult (kifejezetten üzleti elemek jelentek meg benne) és mi tagadás inflálódott. Sokkal több tudományos kiadó és lap van már, ahonnan özönlenek az idézetek. Igaz, hogy egy-egy opusra csak rövid távon. Elgondolkozhatunk néhány ajánló gondolkodásán, hogy vajon mit látott meg a jelöltjében? Egy AI-alapú elfogulatlan válogatásnál CsME, FS, HL, PJ2 és RK jelölése az adott évben esélytelen lett volna. A habitusvizsgálati fázisban buktak volna ki. Az ajánlók itt is kaphattak volna mondjuk a slendrián munkáért egy fekete pontot. Kijöhet vajon ilyen eredmény irányítatlanság (vezetői akarat) nélkül? Tényleg vannak olyan akadémikusnak, akiknek oda lehet szólni, hogy mi legyen a véleményük? Alkalmasak ők tudománypolitikai döntésekre?

16.ábra: Az MTA egyik osztálya által 2019-ban ajánlott akadémikusjelöltek és megválasztásuk (megjegyzése: bold monogram – akadémikus, IF <5 – impaktfaktor az utóbbi öt évben; IF >5 – összes impaktfaktor öt évvel korábban; FI – független idézetszám az utolsó öt évben; függőleges vonalak – átlagok; nyilak – megválasztás időpontja)

Az impaktfaktor (IF, lásd Journal Citation Reports) adatai helyére (Clarivate Analytics – adatbázis Web of Science Core Collection már fizetős) a tudományterületenként folyóirat-minősítés (D1, Q1, Q2 stb.) 2021-ben került. A korábban súlypontos utolsó öt év produkcióját (Miért fontos ez?) átvette, a cikkekben az első és utolsó (levelező) szerzői helyek számának és arányának mérlegelése (17. ábra). Ennek indokolható oka az, hogy ügyeskedő cikkgyártó kollektívák álltak össze és megosztották a teljesítményüket, amiért viszonzást várnak. Az aránytalanul kevés kitüntetett helyű publikáció azt jelenti, hogy nevezett nem vezető szereplő a kutatómunkában (lásd CsME, GE, UB), hanem viszik, viteti magát (mint pl. munkahelyi vezető, akinek mindenhová odabiggyesztik a nevét, ami szerintem etikátlan, viszont igen elterjedt használatban van). Az is világos, hogy van (pl. OJ, SzO), aki kiegyenlített magas teljesítmény ellenére sem választanak akadémikusnak, mert nem tartozik valamelyik fő érdekérvényesítő csoporthoz és ez már megmagyarázhatatlan az akadémikusválasztás kapcsán, ami hamisan azt harsogja, hogy az MTA-n teljesítmény-orientált kiválasztás van. Ezt a kiválasztott osztály esetében öt választásán keresztül követem, ahol hibát hibákra halmozva látok, vagyis nincs teljesítményorientált kiválasztás, csak olyan is akad.

17.ábra: Az MTA egyik osztálya által 2019-ban ajánlott akadémikusjelöltek teljesítmény összevetése impaktfator és folyóirat-lista lapján (megjegyzése: bold monogram – akadémikus, piros monogram – megválasztás 2019-ben, IF <5 – impaktfaktor az utóbbi öt évben; IF >5 – összes impaktfaktor öt évvel korábban; D1+Q1+Q2 – összes kiemelt publikáció; euD1+Q1+Q2 – első és utolsó szerzős kiemelt publikációk)

Az impaktfaktor kizárólagos használata helyett minden tudományos osztály (pl. Agrártudományok Osztálya, Biológiai Osztály, Filozófiai és Történettudományok Osztálya stb.) évente vagy kétévente felülvizsgálja a folyóiratok besorolását és mérlegel. Ehhez természetesen használ ingyenes nemzetközi besorolásokat (pl. Scimago Journal & Country Rank – Scopus), de természetesen vannak ennek a lokális besorolásnak fogyatékosságai.

18.ábra: Az MTA egyik osztálya által 2022-ben ajánlott akadémikusjelöltek és megválasztásuk (megjegyzése: bold monogram – akadémikus, lila – D1+Q1+Q2 cikkek száma; bordó – első szerzős D1+Q1+Q2 cikkek száma; – FI – független idézetszám az utolsó öt évben; függőleges vonalak – átlagok; nyilak – megválasztás időpontja)

Így volt ez a 2022-es választáson is, ahol az általam vizsgált osztály a korábbi 12-15 jelölt helyett, csak 8-ból választott. Nem is véletlen, hogy ebben az évben lehetett a legkönnyebben bejutni, és még ennek ellenére is két hibás döntés született a háromból, amelyeknek a teljesítményhez nem volt köze.

19.ábra: Az MTA egyik osztálya által 2025-ben ajánlott akadémikusjelöltek és megválasztásuk (megjegyzése: bold monogram – akadémikus, rózsaszínű – D1+Q1+Q2 cikkek száma; piros – első szerzős D1+Q1+Q2 cikkek száma; – FI – független idézetszám az utolsó öt évben; függőleges vonalak – átlagok; nyilak – megválasztás időpontja)

A 2025-ös választás (19. ábra) VÉ személyében ismét hozott meglepetést, hiszen olyan jelölt is nyert, akinek a teljesítménye az átlagot sem érte el. Ezzel nyilvánvalóan foglalta el a 12 év alatt legjelentősebb teljesítményt felmutató OJ helyét. Ez szerintem nem alkalmi csínytevés, ha valaki annak gondolja, hanem a teljesítmény megalázása az MTA szintjén!

Az öt legutóbbi választás eredményeit összegzi a 20. ábra, ahol 60 jelölt személy valójában 39 volt. A gyakorlat szerint a jelöltek 2-3-szor is eljátsszák ezt a kutyakomédiát, amit értékelésnek nevez az MTA főtitkára.

20.ábra: Az MTA egyik osztálya által 2013-2025-ben között vizsgált akadémikusjelöltek statisztikája a választásuk (értsd mínusz egy év) időpontjában (megjegyzés: piros monogram – megválasztott akadémikusok)

Az ajánlás és választás hatásfokát rögzíti az én véleményem szerint a 21. ábra. A levelező tagnak ajánlott személyek fele nem érte el a választási év átlagát, hanem alatta maradt. Az osztály nem az alkalmasok közül válogat, hanem számomra ismeretlen szempontok alapján is, hiszen a két legfontosabb teljesítménymutatót a megválasztottak közel fele teljesítette csak. Ez nem akadémiai pontosság és nem akadémiai, így kritikán felüli színvonal. Csak reménykedni tudok, hogy más osztályokon ez másként van, de ismerőseim (ennek a kéziratnak nyolc kvalifikált szakmai előolvasója volt) nem erről győztek meg, pedig nem válogattam őket ilyen szempontok szerint. Nyolc közül (20. melléklet) egy tartózkodott (szerinte a teljesítménymérés belterjes vita) és egy volt pozitívabb, mint én. Mindkettőt az MTA kiemelt védelmének szándéka vezette.

20.melléklet: Morpheus megjegyzései   A szakterületi sajátosságot is figyelembe kellene venni titkos szavazáskor. A legnagyobb ellentmondás KM teljesítménye, pl. HB-hoz, vagy CsS jelöléséhez viszonyítva. A további két gyenge teljesítmény RK és CsME (sokszerzős térképre szerzett idézettség), akik három éven belül jutottak be. FS, GE és VÉ teljesítményét is szó érheti. Vita az osztályon, hogy miért van ötször annyi növényvédős, mint pl. kertész. A kapcsolati háló kialakítói szerintem LI és KZ. Így lehetett hajdanán akadémikus VGy és NT. BE ezen a helyzeten semmit sem változtatott.

21.ábra: Az MTA egyik osztálya által 2013-2025 között az akadémikusok kiválasztási munkájának statisztikája

18/d. melléklet – Kollár et al. (in prep.): „A tudományos teljesítmény mérésére számos indikátor áll rendelkezésre (cikkek száma, hivatkozások száma, Hirsch-index stb.), de általában elmondható, hogy önmagában egyik sem alkalmas a valós teljesítmény megbízható mérésére.”

Így volt valamikor, de ma ennél messze pontosabb próbálkozások vannak. Léteznek paraméterek, de egyiket sem tartjuk közösen alkalmasnak. Mindegyiket megtámadja az, akinek az az érdeke. Ekkor viszont az objektivitás helyét átveszi a szubjektív bírálat, ami a minimális teljesítmény elérése esetén a kapcsolati tőkén alapul. Így keletkeznek nálunk is a még egyenlőbbek. Aligha van olyan, aki ezt bizonyítékokkal tagadni képes. Az itt bemutatott példa osztály konkrét, csak nem nevezem meg (nem vagyok a tagja, tehát nem személyes érintettség miatt használom éppen ezeket az adatokat), mert azt gondolom, hogy nem az egyetlen osztály, amelyik hasonló értékmérési zavarokkal működik.

2013-ban még az impaktfaktor (IF) volt a teljesítmények minőségének jelzője (14. ábra). Mára tudjuk, hogy ez több szempontból is tévedés. 2025-ben már a tudományterületi besorolás (D1+Q1+Q2) vált döntővé (17. ábra).

Az ábrákon lévő adatsor elég egyértelműen cáfolja, hogy a teljesítmény szabja meg, hogy kit választanak a jelöltek közül levelező akadémikusnak. Van olyan osztály, ahol nem? KM és FS esetei mutatnak példát rá, hogy a jelöltek átlagát sem elérve lehet valaki akadémikussá. KM statisztikájánál nyolcan is magasabb teljesítményt mutattak fel. A 2013-as jelöltek közül öt később vált akadémikussá. Nyilván utóbbiaknak a megválasztásuk időpontjában a statisztikája már más volt (pl. PJ2 sokat javult). FS-től 2022-ben minden jelölt statisztikája jobb volt, és GE adatai is átlag alattiak.

Többen arról tájékoztattak, hogy az osztály akadémikusainak egy része meg sem hallgatta a bemutatkozó előadásukat. Ők csak a bemutatkozást követő titkos szavazásra (a döntés igénye volt fontos, de esélyt sem adtak a véleményük tényekkel való befolyásolására) érkeztek meg. A vesztesek szerint ebben a formális versenyben nem a teljesítmény számít és a döntések így megalázóak.

Az egyes karrierek alig mérhetők egymáshoz, még ha az idézettséget veszem is tekintetbe, hiszen a gyors tudományterületeken ez alapból magasabb. Az eredetiség mérésére pedig egyszerűen nincs mérőszám. Hogyan tovább akkor? Nincs objektív mérési lehetőség és mégis választ az MTA akadémikusokat. Hogyan lehet ezt komolyan venni, látva, hogy legkedvezőbb esetben is a vajúdó hegyek egeret szülnek (Parturiunt montes, nascetur ridiculus mus – 31. kép).

31.kép: Földrengés egerekkel [(db) → ChatGPT5]

18/e. melléklet – Kollár et al. (in prep.): „Sajnos azzal is tisztában kell lenni, hogy a tudománymetriai mutatók tudatosan optimalizálhatók (gaming) és manipulálhatók, és a publikációs számok növelhetők pl. cikk vásárlással, plágiummal, az AI etikátlan használatával, vagy predátor folyóiratokban való publikálással is.”

Egyetértek, de Kollár és munkatársai éppen megfogalmazzák azt, hogy miért lehetetlen az objektív értékmérés a tudomány területén és hogyan lehetetlen jól kiválasztani. Aztán a számításaikban azt látjuk, hogy ez mégis sikerült, mert az akadémikusok teljesítménye a meghatározó. (Vajon miért főtitkár úr! – kérdezi bennem az advocatus diaboli.) Hogyan lehet akkor akadémikust ajánlani névvel, majd választani titkosan?

18/f. melléklet – Kollár et al. (in prep.): „A publikációs teljesítmény erősen változik az életkorral, a maximális teljesítményt a legtöbb kutató 45 és 55 éves kora között éri el. Ez az akadémikusokra is igaz. Nem várható, hogy pl. egy 80 éves akadémikus aktuális publikációs teljesítménye meghaladja egy 50 éves aktív kutatóét.”

Tiszta sor, de akkor átlagosan miért 56 éves (levelező tagok) és 61 éves (rendes tagok) korban választ az MTA akadémikusokat, hogy majd a belőlük összeálló, egyre idősödő közgyűlés döntsön a tudományt érintő jelenkori kérdésekről. Nem világos, hogy ez a rendszerváltás utáni tudománypolitikai sikertelenség megalapozója, hogy az Orbán-kormány központosítási törekvései miatt ez az MTA térvesztésének valóságos oka?

18/g. melléklet – Kollár et al. (in prep.): „A várakozásunkkal (sic!) egyezően az látható, hogy az akadémikusok átlagos teljesítménye meghaladja az MTA doktoraiét, az MTA doktorainak teljesítménye pedig a PhD-sekét. Az elemzések alapján egyértelmű, hogy az akadémikusok és az MTA doktorai maximális publikációs teljesítményüket 55 éves koruk körül érik el, a PhD-val rendelkezők pedig 40 és 50 éves koruk között. Ezt követően mind a természettudományhoz, mind pedig a bölcsészet- és társadalomtudományhoz tartozó PhD-sek teljesítményét bemutató görbék sokkal gyorsabban laposodnak el, mint a másik két címmel rendelkezőké.”

A tudományban a predikció (itt előzetes várakozás) súlyos teher lehet, mert esetleg igazolni szeretnénk. A górcső alá vett tanulmány szerzőinek semmilyen oka nincs a biztos következtetéseik levonására, amellyel az akadémikusi intézmény szilárdságát (a válogatás helytállóságát) igyekeznek bizonygatni. Aligha feltételezhető, hogy 2500 MTA doktor átlagait (PhD-sekét még kevésbé) szemléljük a teljesítményszórásokat nélkülöző napilapi színvonalú ábrákon. Az is különös, hogy az alapadatok nem az MTMT-re támaszkodnak, amelyek magyar vonatkozásban a legteljesebbek, hanem esetenként a Scopus és WoS adatbázisokra is, ahol nincs szerzői ellenőrzés és így a gyakori neveknél a keveredés aránya igen magas, ahol főként klasszikus kiadók minőségi újságjainak követése folyik. A szerzők elemzése tudományterületenként és szűk korcsoportonként nevekkel lehetne helyes, így csupán színes térkitöltő. Én nem tudom támogatni a szerintem felszínes főtitkári kéziratot. Egyszerűen komolytalan a tartalma. A mundér becsületét nem így kell védeni Kollár úr, hanem érdemi és komoly reakciókkal. Az MTA vezetői ettől nem tágíthatnak.

Ennél súlyosabb, hogy az átlag PhD-fokozatú, átlag MTA doktor (DSc) és átlag akadémikus (DSc) összehasonlításnak semmi értelme. Ugye nem átlag akadémikust választunk, hanem konkrét névvel rendelkezőt és biztosítunk számukra megkülönböztető életkörülményeket. Nem azt kell keresni, hogy miként kaphatnánk olyan választ – ügyesen választott kérdésfeltevéssel –, ami a rendszerünk briliáns működését mutatja ki (akkor ugye nincs további munkánk), hanem hogy a jelölés és kiválasztás folyamata hogyan lehet pontosabb. Ez konkrét nevek említése nélkül nem fog menni. Annak kapcsán ugyanis kiderülhet, hogy esetleg tíz hasonlóan kiváló jelölt (DSc) közül a kapcsolati tőke alapján választunk hármat és tanácsolunk el hetet. Ez a probléma, ha valaki eddig nem értette volna! Nagyobb a morális kár.

Kollár úr (22. ábra) a személyes példáján is tapasztalhatta, hogy a legjelentősebb tudományos sikereit a DSc cím megszerzésének időszakában érte el. Ezt követően a tudományos teljesítménye csökkent, amint az átlagos. Miként állíthat tehát olyasmit, hogy „az akadémikusok átlagos teljesítménye meghaladja az MTA doktoraiét”? Szerintem ez ugyanúgy is előfordulhat, mint az ellenkezője is. Nincs szabály, nem létezik védhető, személyre lebontható állítás. Ha hibásan kumulatív számsort elemzünk, akkor persze a teljesítményünkhöz teszünk hozzá később is, de nem olyan ütemben, mint korábban. Elvonja az energiát egy csomó egyéb vezetői feladat, mint őt az OTKA elnökség, vagy most a főtitkárság. Az általa közszemlére kitett kézirat – amit további átgondolásra ajánlok, megjelentetésre nem –, tehát arra példa, hogy idős korban is gyarapítjuk cikkeink számát (hálás tanítványaink ebben serénykednek), és így az akadémikusok pillanatnyilag több cikket publikálnak egy élet alatt, mint az MTA doktorok, akik viszont később esetleg majd beérik vagy meghaladják őket. Az emberi teljesítőképesség számait ismerve sem jöhet ki az, amit a kézirat átgondolatlanul állít (ami Kollár úr életpályájából sem következik), vagy ha igen, akkor éppen játszik velünk a véletlen. Ezt, mint hatalmas trouvaille-t ajánlani talán Oberfrank úrnak sem kellett volna a köztestületi tagoknak!

18/h. melléklet – Kollár et al. (in prep.): „Emellett az is megfigyelhető, hogy a bölcsészet- és társadalomtudományt művelők tovább maradnak aktívak, mint a természettudományhoz tartozó szerzők.”

Ennek nyilvánvaló oka, hogy a természettudományok erősen műszerigényesek (ezek folyamatosan tökéletesednek) lettek, és a kutatásokhoz összetett szakértelmű laborok szükségesek, ami nyugdíjazás után nem adott, hiszen a működtetéshez (vegyszer-vásárláshoz) pénzügyi fedezet is kellene. Idősek kutatásait azonban a pályázati rendszerek nem támogatják, így aki nem szokta aktív életében a parazita életformát az csöndesen leválik a kutatásról.

22.ábra: Kollár László Péter nemzetközi cikkei és idézettségük az MTMT alapján

18/i. melléklet – Kollár et al. (in prep.): „Egy egészséges (sic!) társadalom tagjai, mindegy, hogy jobb vagy baloldali, férfi vagy nő, egyetemet végzett vagy nem: együtt örül sportolói sikerének (sic!), a megszülető művészi alkotásoknak. Szeretnénk remélni, hogy együtt örül a tudományos és innovációs teljesítményeknek, és értékeli, megbecsüli az ezeket elérő kiváló kutatókat is.”

Szerintem szörnyen modoros és tartalom nélküli hasonlat, bár én is szeretem a focit, kézilabdát, vízipólót stb., nem gondolom, hogy ez a társadalmi egészség [?] feltétlen attribútuma. Úgyszintén a Fidesz sporttal kapcsolatos happy kommunikációját hallom. Nem gondolom azt sem, hogy a kutatói lélek a közörömre apellál, mert ez egy introvertáltabb hivatás. Eredményei igen sokszor fel sem foghatók a közemberek számára. Nincs szerintem valóságos kutató, aki ne lenne önjutalmazó és önfegyelmező vagyis ezt kívülről várná, mint az erre trenírozott többnyire extrovertált élsportolók.

Előzmények: Tudásviszony – N^o1 Az elveszett ártatlanság; N^o2 Az elszakadt fonál; N^o3 – Vonulás; N^o4 Elfogyás; N^o5 Az elhagyott üvegcipő; N^o6 Kiárusítás

(folytatása következik)

Darvas Béla