(K+F+I N^o75)

Túrkevén él az egyik legrégebbi barátom, Kádas Antal is, aki a juhok egyik legismertebb hazai szakértője. Ő kérdezte egyszer tőlem, hogy ismerem-e Robit. Nem – volt a válaszom. Pedig, hát – folytatta – nagyon foglalkoztatja a környezet, a madarászat, a környezetbarát gazdálkodás, a környezetpolitika és szinte minden, ami körülveszi. Az apja kérdezte tőle, hogy nem tudná-e ezt a gyereket valahogyan figyelemmel kísérni, irányt szabni az érdeklődésének. Tény, hogy barátok lettek, ami máig tart. Ezt követően hosszú csönd következett ez ügyben, mígnem kiderült, hogy az LMP képviselőjeként 2014-ben Budapestre jött, sőt a Fenntartható Fejlődés Bizottságának (FFB) az elnöke lett. Találkoztunk is hamarosan és nekem úgy tűnt, hogy valahogy mindig is az ismerősöm lehetett, akkor is, amikor még nem találkoztunk. Sokféle értelemben rokonlelkek vagyunk. Megismerkedésük pillanatától folytatunk egy talán vég nélküli beszélgetést. Az ingyenes szakértője lettem, eljártam az FFB ülésekre, ha a kémiai biztonság kérdése felmerült, sőt glyphosate ügyben elő is adtam ott. Akkor már Schiffer Andrást régóta ismertem. Pontosabban életem egyetlen személyes perében – amelyben egy volt kollégám a szakmai teljesítményeink összevetése miatt perelt be valamiféle hitelrontásért, amit máig sem értek – önként felajánlotta, hogy ingyen képvisel. Mikor kiderült, hogy a felperes büntetőbírósági pert indított, akkor átadott egy ebben a jogágban nála tapasztaltabb kollégájának Bodolai Lászlónak, aki úgyszintén ingyenesen védett (ma is írásaim jogi lektora), s akivel az ellen-per anyagát elkészítettük, ami soha nem került beadásra, mivel az első tárgyaláson a felperes az ellen-pert áttanulmányozva azonnal visszavonta a feljelentését. Később Schiffer András szerette volna, ha az LMP-hez csatlakozom (az alakuló ülésükön ott is voltam, mint megfigyelő), de nem akartam semmilyen pártnak (nem nekem való elfoglaltság) a tagja lenni (az Élőláncba sem léptem be), bár az LMP törekvései alakulásakor és Schiffer alatt még kifejezetten szimpatikusak voltak nekem. Környezetvédelmi tanácsot (kémiai és genetikai biztonság) egyébként bármely pártnak szívesen adtam (így megtörtént ez a Fidesz, az LMP és a Párbeszéd esetében is), és ez mára sem változott, csak – mint alap – komolyan kérdezni tudni kell.

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

1.melléklet: Sallai Róbert Benedek (SRB) szakmai önéletrajza   1974-es születése óta Túrkevén él. 1989-et követően a zöldmozgalom aktív résztvevője, elsősorban, a Nimfea Természetvédelmi Egyesület egyik meghatározó tagja. 1993-ban érettségizett Túrkevén, de nem folytatta akkor egyetemen. Egész életre szólóan amatőr madarász és természetfotós. Katonaság után a túrkevei önkormányzatnál kezdett dolgozni szociális előadóként. Végül a Debreceni Egyetemen 2003-2006 között végzett természetvédelmi mérnökként (BSc), majd Gödöllőn agrármérnökként (MSc). Természetvédelmi, környezetvédelmi jogi, méhészeti, lovassport- és vadgazdálkodási ismereteket is szerzett. 1998-2002 között, valamint 2010-től túrkevei önkormányzati képviselő. 2002-2005 között a Magyar Természetvédők Szövetsége elnökségi tagja volt. 2004-2005 között a Természeti Örökségünk Alapítvány kuratóriumának tagja; 2007-2009 között az Országos Környezetvédelmi Tanács, illetve 2009-2010 között a Nemzeti Civil Alapprogram Tanácsának tagja. A 2014-es országgyűlési választáson a LMP országos listájáról szerzett parlamenti mandátumot, és az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés bizottságának elnökévé választották. 2019-ben elég kalandos előjátékok után kilépett az LMP-ből, és azóta Túrkeve polgármestere. Saját gazdaságot irányít mezőgazdasági vállalkozóként.

2.kép: A pillanat – parlagi sas (Aquila heliaca) és zsákmánya (Fotó: Sallai Róbert Benedek)

Darvas Béla: Úgy tűnik nekem, hogy az országos politikához ugyanúgy közeledtél, mint bármi más felé. Egyenesen és nyílt szándékkal (2. kép)? Hittél benne, hogy a politika lehet más (2. melléklet), mint, ami a lényege? Nekem a csoport érdekek ma már korlátlan érvényesítése az, ami dominál a politikában.

Sallai Róbert Benedek: Elég szomorú Magyarország sorsára nézve, ha egy magas szintű tudományos fokozattal rendelkező, magasan képzett értelmiségi is így gondolja. Azért szomorú ez, mert a jelenlegi, vagyis az elmúlt 1-2 évtizedes gyakorlat alapján valóban ez a benyomása keletkezhet bárkinek, aki a magyar közéletet nézi. Ugyanakkor töretlenül hiszem, hogy a politika egy normális országban, egy normális társadalomban, normális vezetéssel továbbra is mást jelent. Politizálni nem más, mint a közügyekkel foglalkozni. Politikusnak lenni elvileg nem más, mint a közügyek képviseletét felvállalni. Az, hogy Magyarországon a politikus szó a tolvajlás és gazemberkedés szinonimája, rendkívül szomorú állapot, amit nyilván nem is fogok soha elfogadni. Igen, valóban vannak olyan tulajdonságai a politikának, ami soha nem lesz más. A pártokon belüli érdekérvényesítés, a kampányolás soha nem lehet más, hiszen a kiválasztási rendszerek egy jó demokráciában azt eredményezik, hogy azok a személyiségek könnyebben érvényesüljenek, akik képesek önmarketingjük folyamatos javítására, míg a diszkrétebbek visszahúzódnak. A pártpolitika éppen ezért számomra is ellenszenves magatartásformákat gyűjtő műfaj marad, de maga a politika nem kellene, hogy ilyen legyen. Lehet naivnak nevezni, vagy idealistának, de akkor is meggyőződésem, hogy a politika lehetne más és a hatalomszerzés, a közforrásokhoz való hozzáférés helyett szólhatna az emberek jólétéről és a nemzet pozitív sorsfordításáról.

2.melléklet: Schiffer András a lehetőségről   Hisz még abban, hogy lehet más? Minden közkeletű félreértés ellenére a szintagma, vagy mi, amiről Kukorelly Bandi annyit beszélt, a globalizációkritikus mozgalom jelszavából lett: hogy lehet más a világ. Természetesen milliószor megbántam már a névválasztást. Mert nem lett más? Mert leginkább azt üzente a közönség felé, hogy mindenki azt képzelhet bele, amit akar. Ez nem jó? Túl nagyok lettek az elvárások? Inkább azt mondanám, hogy sok esetben egymást kizáró elvárások sűrűsödtek össze. Abban továbbra is hiszek ugyanúgy, mint tíz éve, hogy lehet más a világ, mint technokrata, lehet egy olyan világ, ahol a profit nem előzi meg az embert, fenn lehet tartani a sokféleséget a konzumkultúra nyomásával szemben. Abban meg soha nem hittem, hogy a politika több évezredes törvényszerűségein erőszakot lehet tenni. (Azonnali, 2018)

DB: A CV-éd (1. melléklet) alapján úgy tűnik nekem, hogy az átlagosnál hosszabb ideig kerested önmagad. Mi volt az oka annak, hogy az érettségi után csak tíz évvel folytattad a tanulást?

SRB: Az embernek önmagát keresni valószínűleg bizonyos tekintetben egész életében folyamatos tevékenység lehet, hiszen a korral, a társadalommal, a környezetünkkel mi magunk is változunk. Számomra spirituálisan a természethez vezető út volt mindig a legfontosabb, ahhoz kerestem az utakat, és egy jó darabig nem volt egyszerű megtalálni, hogy melyik úton találok úgy oda, ami leginkább belső egyensúlyhoz vezet. Sokszor hallom, hogy az embereknek szerencse kérdése, hogy pályaválasztásuk hogyan alakul. A továbbtanulásban nekem e területen nem volt szerencsém. Az álmom a biológus végzettség megszerzése volt, ahová viszont megfelelő képességekkel nem rendelkeztem, legfőképpen kémiai felkészültségem hiánya miatt. Ezt csak sok évvel később tudtam részben pótolni, és akármennyire megszerettem a biokémiát és a szerves kémiát, a mai napig könnyű sarokba szorítani a szervetlen kémia néhány alapterületével. Miután az álmom nem teljesülhetett, viszont a természethez vezető utat jó ideig megtaláltam diploma nélkül is, nem kapkodtam el az első diplomám megszerzésének idejét. Természetvédelmi szervezetben dolgozva olyan szép munkám lehetett, amit akárhány diploma sem adhatott volna meg, és meg voltam elégedve sorsommal.

3.kép: Kuvik (Athene noctua) (Fotó: Sallai Róbert Benedek)

DB: A madarászok – az amatőr zoológusok itt talán a legszámosabbak – többségének válik szenvedélyévé a fotózás. Mit jelent neked a természetfotózás?

SRB: A szépség megmutatásának igényét. Magam részéről meg vagyok győződve arról, hogy a földtörténeti szempontból néhány másodpercnek tűnő emberiség ténykedése nem veszélyezteti tartósan a geoszférák egyikét sem, és a ma legsérülékenyebbnek látszó rendszerek is gyorsabban regenerálódnak, mint amennyi idő az emberiség számára szükséges volt, például az első eszközhasználathoz. Hiszem, hogy a természetvédelem igénye akkor jelentkezik elsőként érdemben, ha valamit megismerünk és szépnek, értékesnek tartunk. A fotózás ennek a szépnek a megjelenítésének, bemutatásának az egyik lehetősége. Bemutatni, megmutatni a szépet, a valóságot.

3.melléklet: Sallai Róbert Benedek hozzászólása a Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságában 2014-ben   „Én is elsőként vagyok itt a bizottságban, és higgyék el, hogy eléggé sajnálom én ezt, mert semmi kedvem nincs itt lenni és szívesebben lennék Túrkevén a saját gazdaságomban… (Zaj, közbeszólások. – Horváth István: Mi akadálya?), de pont a vidék ügyei azok, amelyek azt indokolják, hogy nem éreztük azt a képviseletet, amit el kellett volna látni. (Zaj, közbeszólások.) Így van. Összességében azért vagyok itt, mert nem szeretnék abba a 60 ezer emberbe tartozni, akik a múlt évben elhagyták az országot, és én nagy örömmel hallgatom miniszter úrnak [Fazekas Sándor] a beszámolóját a sikerekről, és tisztelettel kérem elnézését, hogy ellenzéki politikusként nem erősítem ezeket, hanem nyilván más kérdéseket kell feltennem. A német statisztikai hivatal szerint tavaly 60 ezer ember, bevándorló kért regisztrációt Németországban, ami 7,6 százalékos növekedés volt 2012-höz képest. Nagyon sok sikerről hallunk. A főváros népessége alapvetően nem csökken, tehát azt feltételezhetjük, hogy a magyar vidékről ez több mint két karcagnyi ember, aki elhagyta az országot. Tehát ha ennyi vidékfejlesztési siker van, akkor arra lennék kíváncsi, hogy miniszter úr mivel magyarázza ezt a tendenciát. Összességében én örömmel hallom, hogy ha a földművelésügynél marad valamilyen szinten a vidékfejlesztés, én is csak arra kérdeznék rá, hogy amennyiben a források egy másik tárca rendelkezése alatt állnak, és a másik kassza rendelkezik ennek a felhasználásairól, akkor miként lehet ebben egy egészséges együttműködés majd a két tárca között, illetve kinek lesz domináns szerepe a pénzek felhasználásában? […] Egyetlenegy dologra még szeretném felhívni a figyelmet. Tehát becsület istenemre mondom, hogy ha miniszter urat hallgatnám, meg a kormány képviselőit, meg a kormányoldal tagjait, én már rég beléptem volna a Fideszbe és nem vidéken élnék, mert mindig olyan jókat hallunk, hogy mi minden történik, csak mint tudják, Túrkevén élek és más a személyes tapasztalatom. Emiatt van az, hogy nem léptem még be. Itt van például az ön nevével fémjelzett nemzeti akcióterv az ökológiai gazdálkodás fejlesztéséért, ami nagyon jó gondolatokat tartalmaz, csakúgy, mint a nemzeti vidékstratégia, amit szintén nagy örömmel olvastam, és örültem, hogy az LMP-nek nem is kell csinálni választási programot a vidékpolitikában, mert gyakorlatilag ez mindent tartalmaz. Az az egy baj van, hogy ezeknek a végrehajtása nem is zajlik.”

4.kép: Demeter Márta (ex-MSzP → 2017 LMP, 2022-ben kilépett → Jobbik), Sallai Róbert Benedek (2009 LMP, 2019-ben kilépett → függetlenként polgármester Túrkevén), Schmuck Erzsébet (ex-Zöldpárt/Agrárszövetség → 2009-ben LMP), Ikotity István (2009 LMP, 2019-ben kilépett), Szél Bernadett (2010 LMP, 2018-ban kilépett → független/Momentum), Hadházy Ákos (ex-Fidesz → 2017 LMP, 2018-ban kilépett → független/Momentum) az LMP 2017-es parlamenti frakciójának tablóján (SRB FB-lap)

DB: 2014-ben már – mikor a Mezőgazdasági Bizottság vendégeként elmondtad a mondanivalód (3. melléklet) – már korántsem voltam Fidesz-KDNP szimpatizáns. 2012-ben Ángyán József lemondott az államtitkári tisztségéről, 2013-ban kilépett a Fidesz-frakcióból és 2014-ben már az Élőlánc képviselőjelöltjeit támogatta, de sem egyéni, sem listás képviselőjelöltje nem volt a pártnak a választásokon, sőt más párt színeiben sem kívánt visszatérni a törvényhozásba. Én azért ángyánista maradtam. Font Sándor adminisztrációja továbbra is meghívott az üléseikre, de a belépőmet az FFB adta. Ángyán nélkül a Fidesz mezőgazdaság-politikája szerintem kiüresedett (5. kép). A „…ha miniszter urat hallgatnám, meg a kormány képviselőit, meg a kormányoldal tagjait, én már rég beléptem volna a Fideszbe…” mondatod máig kísért. Azt hittem akkor, hogy még van remény, ha ilyen új emberek érkeznek. Hogyan látod ezt most visszamenőleg?

SRB: Azzal az érzéssel, amit a kérdésben akarva, akaratlanul megfogalmazol, messzemenőkig egyetértek. A 2002-2010 közötti kurzus agrárpolitikája számos területen volt számomra ellenszenves. Visszatekintve kétségkívül magasan képzett agrárszakemberekből álló, szakmájukat értő emberek dolgoztak az akkori agrárminisztériumokban, ugyanakkor úgy tűnt, hogy teljes mértékben a természetet kisemmiző, a vidéki kisemberek érdekeit figyelmen kívül hagyó agrárpolitikát folytattak. Technokrata, bevételmaximalizáló, kiadásminimalizáló, az agráriumot csak terméshozamban mérő megközelítést láttam. Sok területen értem az ideológiát abban, amit képviseltek, de azonosulni a mai napig nem tudnék azzal. Az Ángyán József által kínált vidékpolitika nem pusztán szimpatikus volt, hanem minden olyan értéket képviselt, ami számomra fontos. Agrár-környezetgazdálkodási szempontból a táj védelme, egységként való kezelése, a természeti értékek védelme éppúgy megjelent az ángyáni agrárpolitikában, ahogy a vidéken megmaradás lehetőségének felkínálása bölcs, szakszerű birtokpolitikával és egy fenntarthatóságot célzó vidékfejlesztési háttérrel. Kommunikációsan a Fidesz zászlaján ezek a célkitűzések sok tekintetben megmaradtak, azonban a tettek minden területen ellenkező irányba mutattak és mutatnak ma is. Nagyon és mindenben ellentétes irányba. A Fidesz agrárpolitikája még durvábban azokat a nagybirtokszerkezeti, kapitalista megközelítést valló, természeti értékek érdekeivel ellentétes és egyben vidéki foglalkoztatást sértő törekvéseket mutatja, amelyet a 2002-2010 közötti kormányzat képviselt, de sajnos úgy tűnik, hogy a Fidesz mindezt egyre gátlástalanabbul megteheti.

Villáminterjú Ángyán Józseffel   Darvas Béla: Az agrárpolitikád, amit képviselsz erős környezetvédelmi alapokra építetted? Hogyan jutottál erre a meggyőződésre? Ángyán József:   Őseim apai ágon évszázadokon át jobbágyok majd Siófok vezető parasztgazdái voltak, és bár édesapám első generációs értelmiségiként gimnáziumi tanár lett, engem továbbra is vonzott a föld génjeimben rögzített szeretete, a gazdacsaládok és vidéki közösségek világszemlélete, az a természetközeli földműves életforma, amit nagyapáméknál gyerekként még megtapasztalhattam, és amit pl. Imreh István A rendtartó székely falu című kitűnő könyvében is hitelesen megörökít. Bizonyára nem volt tehát véletlen, hogy – bár ezzel kitűnő tanulmányaim és érettségim birtokában tanáraimnál nagy megrökönyödést okozva – agráregyetemre, Gödöllőre jelentkeztem, és ahol 1972-ben, a katonai szolgálat letöltése után meg is kezdtem tanulmányaimat. Hamarosan feltűnt azonban, hogy a nagyapáméknál megtapasztalt sokszínű mezőgazdálkodásnak szinte kizárólag csak egy szűk területéhez kapcsolódó termelési, technológiai ismereteket, az iparszerű rendszer elemeit tanítják, és bár ezeket is olyan szinten elsajátítottam, hogy népköztársasági ösztöndíjas lettem, ám ösztönösen éreztem, hogy az igazi mezőgazdálkodás messze nem csak ezekről szól. Akkor tehát, amikor a végzés után Lőrincz József professzortól meghívást kaptam a Földműveléstani és Növénytermesztéstani Tanszékre, és nagy szerencsémre a széles látókörű, különböző gazdálkodási rendszerekre nyitott Menyhért Zoltán professzor tanársegédje lehettem, egy éven át jártam a szekszárdi KSzE Növénytermelési Rendszer iparszerű nagyüzemi gazdálkodást folytató partnergazdaságait. Összegyűjtöttem és elemeztem a táblatörzskönyvi és egyéb termelési adataikat, és ezek alapján Zoltánnal közös cikkeinkben elsők között bizonyítottuk a monokultúrás, együgyű, csak a termelés növelésére koncentráló, majd a befektetői érdekeket, a tőkemegtérülés hatékonyságát mindenek elé helyező, iparszerű gazdálkodás már akkor is jelentkező, káros környezeti és helyi társadalmi hatásait. Ezek a tényadatokon alapuló vizsgálatok is megerősítették azt a meggyőződésemet, hogy ha fenntartható, élhető világot akarunk magunk körül kialakítani és utódainkra hagyni, akkor vissza kell térnünk a mezőgazdálkodás eredeti értelmezéséhez és a tradicionális, családi parasztgazdálkodás értékeihez, működésének logikájához. Igazán akkor tudatosodott és máig vallott meggyőződésemmé vált, hogy a mezőgazdaság mindig is több volt, mint egyszerű árutermelő ágazat: az élelmiszerek és nyersanyagok előállításán túl egyéb feladatokat is ellátott, tájat, élővilágot, talajt, vizet, környezetet is termelt, és munkát, megélhetést adott a vidék embere és közösségei számára. Ez ma sincs másképpen, és – még ha késik is a felismerés – ismét rá kell jönnünk: a mezőgazdaságnak többfunkciós jellegéből fakadóan a termelési feladatok mellett környezeti, ökológiai és társadalmi, regionális, foglalkoztatási feladatokat is el kell látnia. Ez utóbbiak olyan – az egész társadalom és a helyi közösségek számára egyaránt fontos – ökoszociális szolgáltatások, amelyek helyben keletkeznek, nem importálhatók, és amelyekért a mezőgazdaságot, a gazdálkodót fizetség illeti meg, ami lassan bár, ám az európai agrármodell támogatási rendszerének is alapelképzelésévé vált. E mezőgazdasági stratégiaváltás iránti igény felismerése szerencsésen egybeesett a természetvédelem 1970-es években elindult koncepció-váltásával, amely azon az alapvető felismerésen nyugodott, hogy az ökoszisztémák és fajok védelme csak úgy biztosítható, ha a védett zónák zárványszerű elszigetelése (itt tiszta természetvédelem, ott tiszta termelési és fogyasztási célú környezethasználat) helyett azokat fokozatos átmeneteken keresztül beágyazzuk az őket körülvevő gazdasági és társadalmi környezetbe. E mélyreható paradigmaváltás, a szegregációs modellt felváltó integrációs – a teljes területre kiterjedő, a védett területek szigeteiről kilépő, a gazdaság és a társadalom felé nyitó – természetvédelmi stratégia új megközelítést kívánt, amelynek alapja a környezethasználat – benne mindenekelőtt a mezőgazdasági földhasználat és gazdálkodási rendszer – intenzitásának változtatása, környezeti illesztése, amivel MTA doktori munkámban magam is foglalkoztam. Az ugyanis, hogy a mezőgazdálkodás milyen földhasználati és gazdálkodási rendszereket alkalmaz, milyen mértékben képes a tájak eltérő ökológiai adottságaihoz alkalmazkodni, a termelés és a védelem szempontjait összeegyeztetni, az a túlélésünkhöz nélkülözhetetlen természeti értékek, talajok, vízbázisok és élővilág megmaradásának kulcskérdése. Mindezt csak olyan fenntartható, jó összhatékonyságú rendszerek képesek biztosítani, amelyek úgy állítanak elő jó minőségű, egészséges és biztonságos élelmiszereket, hogy közben megőrzik a környezet és a helyi társadalom egyensúlyát, munkát és megélhetést biztosítva a helyi közösségek számára. E feladatok egyidejű megoldására a mezőgazdaság feladatai közül egyedül a tömegtermelést és az egydimenziós, rövid távú gazdasági hatékonyságot szem előtt tartó, iparszerű gazdálkodási rendszerek úgy tűnik nem alkalmasak, ezért helyettük a munkatársaimmal kidolgozott majd több, összefoglaló munkánkban bemutatott és az egyetemen is tanított környezet- és tájgazdálkodás rendszereit kellene széles körben ma is alkalmaznunk. Hát vázlatosan így, ezen a gondolatsoron keresztül jutottam el a nagyapáméknál megtapasztalt gyakorlattól saját mai agrárpolitikámhoz, amelynek alapkritériuma a természettel és a helyi közösségekkel való szerves együttműködés lett, és ez adta az irányításommal kidolgozott – azóta sajnos már hivatalosan megtagadott, sőt a kormányzati portálokról is eltüntetett – Nemzeti Vidékstratégia meghatározó alapját.

5.kép: Kossuth téri zivatar (Fotó: Németh Dániel)

4.melléklet: Az ungári LMP (kiragadott részletek)   „Drámaian nem értek egyet azzal, ahogy Orbán Gáspár orientációjáról beszélt [Márki-Zay Péterről van szó]. Viszont legitim arról beszélni, hogy vannak olyan fideszes politikusok, akik annak ellenére, hogy homofób kampányt csinálnak, a szexuális szabadság mozgalmainak vívmányaival maguk is élnek. A különbség, hogy XY fideszes politikus közhatalmat gyakorol, Orbán Gáspár pedig nem” (444.hu, 2021)   „…nem látható, hogy az MSzP vagy a Jobbik mit tud kínálni a választóknak; a Párbeszéddel nem egyesülnek, de a közös EP-lista nincs kizárva; a Momentum semmit nem mond a világról, a DK nyomulásával nincs dolguk; még nem tudja, hogy támogatni fogják-e Karácsony Gergelyt 2024-ben; aki ma azt mondja, hogy tudja, 2026-ban mivel lehet leváltani az Orbán-kormányt, hazudik…” (Index, 2023)   „Ez az a párt [a Momentumról van szó], amelyik leárulózott mindenkit a választások után, hogy nem lehet bemenni az alakuló ülésre, nem lehet letenni az esküt, nem lehet átvenni a mandátumot. Ezt követően bementek az alakuló ülésre, fölvették a mandátumot, beültek az összes bizottsági alelnöki pozícióba. Plusz fizetésért még mi is [!], mindannyian, csak mi nem csináltuk ezeket a pátoszos szólamokat” (Mandiner, 2023)

DB: 2017-ben az LMP már egyértelműen széthullott (4. kép). Az Ungár/Schmuck vezetőpáros után pedig szerintem még az ellenzéken belül is légüres térbe került (4. melléklet). Legendásan jó volt a kapcsolatod Schiffer Andrással (6. kép). Mit gondolsz a mai LMP-ről, amit már nem úgy mérnek a közvélemény-kutatások, hogy bejuthatnak a parlamentbe, s szerintem ez a párt a saját hitelvesztéséért a mai vezetői révén (4. melléklet), ha akaratlanul is, de mindent megtett?

SRB: Az LMP tagsága, aktivistái, szavazói nem hibáztathatók nagyobb mértékben az LMP sorsáért, mint amennyire a magyar társadalom hibáztatható a Fidesz-kormányzat tetteiért. Sok idealista, jó szándékú ember elhitte azt, amit néhány vezető állított, és a kimagasló szélhámosok pontosan attól sikeresek, hogy magukról is el tudják hitetni a valótlant. Az LMP sajnos mára politikai légüres térbe került, az értékek képviselete ma már nem több, mint az imázs fenntartásához szükséges kommunikációs fogás, de sem tettekben, sem törekvésekben nem képvisel már olyan értékeket, mint amiért maga az LMP létrejött. Nem is tud már ilyet képviselni. Sajnos eljutottunk oda, hogy az egyetlen érdemi politikai intellektussal rendelkező arca az LMP-nek Ungár Peti, aki benyomásaim szerint nyilvánvalóan nem képvisel mást, mint saját és családja érdekeit. Schmuck Erzsi zöld elköteleződésében soha nem kételkedtem, nagyon kedveltem, azonban politikai karaktere sajnos ahhoz gyenge, hogy tömegbázist építsen az LMP részére. A karakteres arcok távoztak, jellegtelen politikusok jöttek, és az LMP arra a sorsra jutott, amit a kérdésben megfogalmazol. András minden bizonnyal kritizálható volt néhány hibájáért, ugyanakkor meggyőződésem szerint egy hiteles, korrekt, feltétel nélkül jót akaró közéleti szereplő a mai napig, aki törekvései mellett kellő karakterrel is rendelkezik ahhoz, hogy szavazókat szólítson meg. Hiteles volt, és az is maradt. Az, ami az LMP-vel történt szinte sorsszerű, mert ha összegyűlnek az idealisták és jó szándékúak, akik természetüktől fogva félreállnak, ha úgy alakul, mindenképpen az ellenkező tulajdonságokkal rendelkezők kerülnek felszínre.

6.kép: Sallai Róbert Benedek és Schiffer András (Fotó: Gergely Bea/SRB FB-lap)

DB: Mi az oka szerinted annak, hogy a természet- és környezetvédelem politikai értéke súlyosan devalválódott Magyarországon? Lehetett volna az LMP nevének ürességére hangsúlyozottabban rávilágítani? Mindezt egyáltalán nem örömmel kérdezem!

SRB: Valószínűleg a szakpolitikai kérdések közül erre a legnehezebb a helyes választ megtalálni. Néha úgy érzem, hogy nekünk, zöld elköteleződésű embereknek a hibája az, hogy több évtizednyi munka után sem tudtuk elmagyarázni a magyar társadalomnak, hogy az egészséges környezet és működőképes természetierőforrás-rendszer mennyire alapjaiban befolyásolja egy társadalom életminőségét. Ugyanakkor nyilván nem hibáztathatom csak magunkat, akik akár egyetemi katedrán, akár a zöld mozgalomban mindent megtettünk ezen területek fontosságának elmagyarázásáért, ha maga a közszolgálati kommunikáció mindezeket a kérdéseket teljes mértékben figyelmen kívül hagyja. Eljutottunk oda, hogy senkit nem érdekel egy-két faj lokális kipusztulása néhány kedves szakemberen túl, senkit nem aggaszt a védett fajok eltűnése ugyanolyan hozzáállással, ahogy vállrándítással vesszük tudomásul a rosszindulatú megbetegedések magas arányát hazánkban. Mindezen értékválasztó kérdéseken túl a társadalom nagy része továbbra sem akar szembesülni saját felelősségével. Mindenki több pénzt szeretne, magasabb fizetést, több jövedelmet, nyaralót, szebb autót, ebből kifolyólag másodlagos értéket jelentenek a természeti értékek és az egészséges környezethez való jog. A Fidesz 2010-ben jól érezte, hogy a társadalom többsége simán tudomásul veszi azt, hogy nincs természet- és környezetvédelmi szaktárca, tudomásul veszi a környezet- és természetvédelem leépítését, a nemzeti parkok bemutató hellyé, illetve állami gazdasággá silányítását, majd végső soron a környezetbiztonság, a környezetpolitika felszámolását. Mai napig nem tudok értelmes választ adni arra, hogy mi vezetett oda, hogy a magyar embereket ennyire ne érdekelje, hogy a gyermekük elszennyezett világban fog élni, ne érdekelje, hogy a Kárpát-medence természeti örökségéből hogyan lesz bevásárlóközpont-parkoló, vagy épp külföldi tulajdonban lévő levegő- és vízszennyező gyár. Hajlamos vagyok a médiát hibáztatni azért, hogy számos súlyos probléma között pont ezekkel nem foglalkozik kellő súllyal, ugyanakkor megértem azt is, ha azt állítják, hogy erre kicsi a társadalmi érdeklődés. Éppen ezért Magyarország egy pusztuló világ részeként semmit nem tesz annak érdekében, hogy a Kárpát-medencét élhetőbben tartsa meg a következő generációk számára. Nyilván azt gondolom, ha egy olyan országvezetés kapna többséget a Magyar Országgyűlésben, amely számára ezek az értékek valóban fontosak, akkor át lehetne pozicionálni az ország hozzáállását ezekhez a kérdésekhez. De az egyértelmű, hogy választásokat nem lehet úgy nyerni, ha zászlónkra azt tűzzük, hogy fogyassz kevesebbet, terheld kevésbé a környezetedet, fogd vissza a termelést, lépj egy picit vissza a gazdaságban, a mobilitásban, és keress sokszor lényegesen költségesebb megoldásokat pusztán azért, hogy egy következő generációnak több esélye legyen. Carpe diem! – tanítják nekünk Horatius óta, és az emberiség ma is az élj a mának szellemét gyakorolja.

(folytatása következik)

Darvas Béla