(Tudománykövető N^o90)

A tudományos akadémiák meghatározó többsége saját vagyonnal rendelkezik, de kutatóhálózattal és önálló tudományos minősítéssel csak a harmaduk. A rendszerváltás után a PhD-minősítés az egyetemekre került (a korábbi kandidátusi fokozat ezzel vált egyenértékűvé). A DSc-minősítés az MTA kiváltsága maradt. Míg a PhD-fokozat kiegészítő képzés és témavezetés mellett az önálló kutatómunkára való képességet bizonyítja, a DSc-fokozat – elvileg – már a nemzetközi közösségben elért jelentős sikereket mutatja fel. Mindkettőt magyarul/angolul (valamely világnyelven) írt disszertációval/tézissel kell bizonyítani, amit szakmai bírálók kritizálnak, majd habitusvizsgálat után, kijelölt bizottság előtt kell megvédeni, amely titkos szavazáson (ez nekem csöppet sem tetszik!) dönt az elfogadás szintjéről. Fentieken túlmenően az MTA a DSc-minősítéssel rendelkezők köréből akadémikusokat (most 363 személyt találtam ezzel a ranggal → „A 70 évesnél fiatalabb hazai akadémikusok száma nem haladhatja meg a 200 főt, a hazai akadémikusok teljes száma pedig a 365 főt”) választ. Ehhez a ranghoz előírt tudományos követelményrendszer nem tartozik. A könyv formájában való pályafutásvégi ismeretátadás (legalább egy tudományterületen a magabiztos vezető szerep) és a közéletben bizonyított tudománypolitikai képesség kívánatos lehetne, hiszen az MTA Közgyűlése (1. ábra), mint döntéshozó szerv választásokkor kulcsszerepet játszott eddig a hazai tudománypolitika alakulásában. Jelenleg az MTA ezt az irányító funkcióját – az Orbán-kormány intézkedései nyomán (Palkovics László játszott ebben negatív kulcsszerepet az MTA köztestületének tiltakozása ellenére) – elveszítette, és az Alaptörvény X. cikkének szellemétől eltérően (a 4. módosítás ezt bizonytalanná tette) a politika érdekei szerint működő kormány alá rendelte.

Az Orbán-kormányokra nem volt jellemző a tudomány tisztelete. Sőt, mintha vetélytársat látott volna az MTA-ban, amit a hatalma alá kell törnie. Tény, hogy a mai MTA a hajdani kutatóhálózat nélkül nyomatékát veszítette. Könnyen figyelmen kívül hagyhatóvá vált. A HUN-REN vezetése (értsd Gulyás Balázs és helyettese, Jakab Roland) nem tart igényt az MTA vezetésének vagy szakmai osztályainak tanácsaira. Az MTA elnöke és főtitkára mára kitűnő magaviselettel (az MTA erre trenírozza tagjait) periferizálódott a magyar tudománypolitikában. Ahogy a kitűnő Lovász László is elveszített minden lényeges csatát, úgy a mostaniak is. A közélet nyelve és erőviszony-rendszere ma nem kedvez a színes gondolkozásnak.

1.ábra: Az MTA felépítésének vázlata (a nevek utáni % értéke az akadémikusok átlagához mért egyéni teljesítményt mutatja a személyre szóló idézettség és D1+Q1+Q2 cikkek tükrében, átlagos szerzőszámmal korrigált adatok alapján)

363 akadémikus 2025. júniusában

A levelező majd rendes tag ünnepélyes és tét nélküli székfoglalót tart, ami tudományos szempontból csak protokolláris esemény. Akadémikus az lesz, aki csöndes és használható, ezért az idős akadémikus hölgyek és urak távlati céljainak megfelel. A választás során vannak ajánlók, akiknek az ajánlott egy életen át adósa marad. A magyar akadémikussal tehát nem új tudományos minőség lát napvilágot (erre vonatkozóan nincs semmilyen konkrét követelményrendszer), hanem egy már létező csoport által kiválasztott új érdekszövetségi tag beilleszkedik a tudományos osztály domináns érdekszövevényébe, és lép az osztályon győztesek közé. Tarthatnánk az akadémikusokat tudománypolitikusoknak is, de erről szó sincs. Az érdekvédelemre alkalmatlanná tevő hosszadalmas kiképzés (folyamatos passzivitás) ezt lehetetlenné teszi. Az akadémikusközösség, bár tudományos minőségi kritériumokat hangoztat a választásai során, a gyakorlatban különféle alkupozíciókba bocsátkozik (’a te választottad az enyémért’ – hallottam választások előtti telefonegyezkedéskor), így tagjai semmiképpen nem korunk legkiválóbb magyar kutatói közül kerülnek ki, hanem a jól trenírozottak közül, akik az osztály erőviszonyai szerint domináns akadémikusokhoz (a tudományos osztály többségét birtokló akadémikusszövetség) habitusukban illeszkednek. Jól mutatja, hogy az osztályelnököket sem a kiemelkedő teljesítményűek közül választják, hanem a legjobban támogatott nyer, aki akadémikuscsinálóvá válhat. Különösen a helyettes frontján szívesen pedáloztatja a Keresztapa a levelező státuszú akadémikusokat.

Nincs rendben tehát a magyar akadémikusválasztás, ha olyan kimagasló teljesítményű kutatókra gondolok, mint Szabó Csaba és társaik, akik nem kerültek kiválasztásra, és aligha a szakmai teljesítményük miatt. Az erős kapcsolati háló (értsd munkatársak, ajánlók, egyezkedők) az, ami Magyarországon simán felülírja a személyes szakmai teljesítményt. Személyes kibúvó ezernyi akad. Ez már a belső szövetségesekről szól és az életjáradék elnyeréséről. Nem véletlen, ha a magyar akadémikus átlagát kiszámítjuk, akkor az egyes osztályokon döbbenetes mennyiségű az átlagos teljesítményt meg sem közelítő, utaztatott akadémikust (lásd majd a második részben) találunk.

Magyarországon közel 2500 DSc-minősítésű kutatót tart számon az MTA köztestületi tára. Az MTA rendes vagy levelező tagja ebből 14% (363 fő). Ne feledjük: közel azonos szakmai teljesítmény, de eltérő erősségű kapcsolati tőke és ennek következtében kiemelt életjáradék. A szemforgató magatartás különösen az akadémikusválasztás ügyeiben kirívó.

2.ábra: Magyar akadémikusok

A 363 akadémikus (rendes és levelező) megoszlása osztályonként 33 kellene, hogy legyen, hiszen nem ismert semmiféle elfogadott mérlegelési szabály. Azonban jelentősen alulreprezentált a II (filozófia és történettudomány), míg túltengő a III (matematikai) osztály (2. ábra). A magyar akadémikusok átlagéletkora most 73,4 év, ami nyugdíjas kor még egyetemi viszonylatokban is. 70 év fölött vezetői munkahely betöltésére bizony nem alkalmas senki. A gyorsan változó tudományos világban a jövő történéseit szem előtt tartva és nem a múltba meredve semmiképpen sem. Az MTA erre a korosodási szabályra fittyet hány (3-4. ábrák), hiszen csak a XI. (fizikai) osztály az, ahol az átlagéletkor még ez alatt van.

Az akadémikusok jelenlegi száma túlzás (hatvanról bővült – indoklás nélkül – 365-re). Különösképpen, hogy három osztály kutatóközpontjai az ELTE-re kerültek át, és a kutatóhálózat önállósága (értsd állami irányítás alá kerülése) az MTA tudományos osztályaira háruló felelős munkát a töredékére csökkentette. Mivel a HUN-REN nem tart igényt az MTA szakmai osztályainak tanácsaira és a DSc-fokozatot a kormány nem tette szükségessé egyetemi vezetői pozíciók és doktori iskolák tanárainak, kutatóközpontok vezetőinek kinevezéséhez, ezért sürgősen felül kellene vizsgálni a jelenlegi eltúlzott osztály/bizottság-szerkezetet és a DSc-képzés szükségességét is. Az nagyon vicces lenne, hogy ez csak az akadémikus rang eléréséhez lenne követelmény, ahol más követelményrendszer nincs is. Ez így viszont abszurd! Ha az MTA jelenlegi vezetése, Freund Tamással az élen beletörődött abba, hogy szükségtelenné váltak a tanácsai és értelmetlenné a DSc-fokozatszerzése, akkor le kell építeni, hiszen rengeteg erőt és energiát szív el személyesen elérhető teljesítményektől. Más a helyzet akkor, ha az MTA nem adja csöndben meg magát, és vezetése folyamatosan jogi úton szerez érvényt jogos követeléseinek. Nem ezt látom. Az MTA viselkedik és csöndben eljelentéktelenedik.

Az egy életre szóló kinevezés és részben örökölhető előjogok abszurd állapotot eredményeztek, ami visszatérő viták tárgya. Világos, hogy a művészet és sport világa is kinevez ilyen érinthetetlen személyeket, ami úgyszintén észszerűtlen. Az utolsó 5-10 év scientometriai eredményei alapján osztályonként kellene kiválasztani azt a 12 kutatót, akik egy évig az akadémikus címet birtokolják (ekkor 132 akadémikus lenne, vagyis a mostani harmada) és a Közgyűlés teljes jogú tagjai. Hozzájuk korcsoporti képviseletként 68 DSc-fokozatú aktív kutatót [szintén hasonló kiválasztási elvek alapján középidős (30-50) posztdoktorból] kellene választani. A kiválasztásra az AI-t kellene kérni, ami az MTMT és nemzetközi adatbázisok scientometriai adatait alapján szenvtelenül kiválasztaná a Közgyűlés éves részvevőit. A jelenleg ajánlókra és titkos szavazásra épülő szubjektív rendszert fel kellene számolni, mert mára kontraszelektálódást eredményezett (lásd később).

3.ábra: A rendes és levelező akadémikusok száma és átlagéletkora tudományos osztályonként

Mindez nagyon rossz fényt vet a MTA határozathozatali szervére a Közgyűlésre, hiszen az akadémikus nyugdíjas korosztály túlreprezentált az aktív kutatókhoz képest és itt a jelentős nemzetközi teljesítményt felmutató középidős (DSc) és fiatal posztdoktori (PhD) csoportok sokkal hangsúlyosabb érdekképviseletére gondolok.

4.ábra: Az egyes tudományos osztályok akadémikusainak (rendes és levelező) korosztályhoz tartozása

A tudományos osztályok akadémikusainak 33%-a csak aktív kutató (70 év alatti), ami világosan mutatja a döntéshozók korosságát (ez a stáció nagyon későn érhető el), ami különösen a Gazdaság és jog, Agrár, Nyelv és irodalom, valamint Matematikai tudományos osztályokra jellemző (4. ábra).

1.táblázat: Az egyes tudományos osztályokra jellemző fontosabb mutatók

Az egyes tudományos osztályokra más teljesítési paraméterek jellemzők (1. táblázat). A társadalomtudományok kutatói főként magyarul (?) publikálnak, vagy idegen nyelven idehaza megjelenő, korlátozott elérhetőségű kiadványokban. Ez a nemzetközi megméretést távol tartja. Az MTA által kibocsátott angol nyelvű szakfolyóiratok nem értek el még nemzetközi sikert. A menedzselés külön szakma. Ideje lenne feladni a rosszul hasznosuló, parciális jelentőségű lapok kiadását, hiszen a nemzetközi forgalomtól elzárt, minőségileg nem jegyzett lapok lehetnek csak belőlük, ami akadémiai szintű kutatónak nem elégséges. Ugyancsak nincs tudományos értéke a hazai kiadású angol nyelvű kiadványoknak, amelyek nemzetközi referálása és hasznosulása nem megoldott. Meg kell barátkozni azzal a praktikus igazsággal, hogy azok a publikációs formák, amelyek nem a nemzetközi információs forgalom részei, azok nem hasznosulnak, így fölösleges lehetőségek. Az MTA vezetésének komolyan át kell gondolnia a kiadványprofilját, és a kor kívánalmaihoz kell illesztenie azt. Idegennyelvű publikációkat minőségi lapokban kell megjelentetni.

Magyarul csak egyetemi jegyzetekre és kézikönyvekre, esetleg olyan szakfolyóiratra van szükség, amely az oktatást szolgálja és szaknyelvi fejlődés igényét elégíti ki. Mindez ma már elektronikus kiadásban és szabad hozzáférhetőségben (open access) válik csak közkinccsé. A kiadás fedezetét tehát pályázati úton kell megteremteni. Vegyes ismeretterjesztésre szerintem ma már nincs igény. Kezdetektől zavaros profilú volt a Magyar Tudomány című lap, aminek még a neve sincs rendben, hiszen a tudomány nemzetközi, de olvasottá tisztázatlan profilja miatt sohasem vált. Miért olvasná bárki is?

5.ábra: Egy átlagos akadémikus idegen és magyar nyelvű publikációinak száma és idézettsége

A publikálás nyelvét tekintve a magyarországi társadalomtudományok ragaszkodnak a magyar nyelvű kiadványokhoz, illetve az idehaza kiadott idegen nyelvű publikációhoz, ami a hazai tudás nemzetközi megméretésének elkerülésével azonos értékű (5. ábra). Minden kutató tudja pedig, hogy az idegen nyelvű világlapokban megjelenő publikációk arányával együtt nő az idézettség száma. Nem várható, hogy a ritkának számító nyelvünkön írt, egyetemi könyvtárakban elzárt, papíralapú információ szélesebb szakmai közönség elé kerül. A kutatás az eredményeinek nyilvánosságában és bármiféle hasznosulásában méretik meg. A bezárkózó modellben a kellő erősségű nemzetközi kritika nem tud megnyilvánulni, így nem akadémiai szintű. Ezt a vasfüggöny effektust a társadalomtudományok a mai napig hurcolják, ami a nemzetközi sikertelenségük oka. Vitathatatlanul sokat dolgoznak ezeken az osztályokon is, csak a hasznosulás adatai rosszak, és így méltányosan sem kezelhetők.

6.ábra: Egy átlagos akadémikus idegen és magyar nyelvű publikációnak aránya és a tudományterületi forgalommal korrigált idézettsége

Az egyes tudományterületek forgalma nem azonos, vannak sokszerzős és gyors tudományterületek (fizika, biológia, kémia) és magányos, lassú formák (matematika, társadalomtudományok), ahol a hatás eltérő időtartam alatt mutatkozik meg. Az alkalmazott tudományterületek (orvosi, agrár, műszaki) merítenek az alaptudományokból, amiből építkeznek. A különféle tudományterületek összemérése rendkívül nehéz. Vannak, akik ezt az idézettség egységnyi idő alatti számai alapján kalkulálják (6. ábra). Az idézettségi korrekció azonban folyamatosan változó és nem egységesen elfogadott.

7.ábra: Egy átlagos akadémikus könyv/könyvrészlet és oltalomban mért teljesítménye

A kiadványok (könyv és könyvrészlet) területén ismét a társadalomtudományokat találjuk jó helyzetben. Szépséghiba, hogy ennek a teljesítménynek a többsége is magyar nyelvű vagy idehaza kis példányszámban kinyomtatott írás. A műszaki, agrár- és földtudományok mutatnak még jelentősebb kiadványszámban mérhető aktivitást. A hajdanán nagyra becsült könyv- és review-produkció idézettségi értéke mára sokat csökkent, mert nem társulnak hozzájuk kedvező scientometriai mérőszámok, s habár ezeket (a letöltések számán látszik) sokan olvassák, de nem idézik kellő számossággal. Az oltalom az agrár- (kiemelkedő a fajták területén) és kémiai területen jelentős. Meglepő, hogy az alkalmazott tudományok közül sem a műszaki, sem az orvostudományok (gyógyszerészet) nem mutatnak fel nálunk jelentős teljesítményt (7. ábra).

8.ábra: Egy átlagos akadémikus kiemelkedő cikk (D1 és Q1) produkciója (a piros számok a kiemelkedő szaklapban elhelyezett cikkek %-os arányát mutatja)

A kiemelkedő cikkek aránya jól mutatja a társadalomtudományok alapjaiban elhibázott publikációs stratégiáját (8. ábra). Nem lehet akadémiai szinten bezárkózva publikálni. Az átlagos magyar akadémikus cikkeinek 26%-a jelenik meg D1+Q1 lapokban, vagyis cikktermésének negyede. Kiemelkedő ez az arány a fizikai, biológiai és kémiai tudományos osztályok akadémikusainál; náluk a nemzetközi kapcsolatok a sokszerzős irányokba mutatnak. Elfogadhatatlan a társalomtudományok képviselő esetében a nemzetközi élmezőnyben való esetleges jelenlét. Meglepő módon kilógnak a példák közül a magyar matematikusok, akikről nem állítható, hogy kitűnő helyeken publikálnak eleget, de idézettséggel verik a mezőnyt, vagyis eredeti gondolatok áttörhetnek a vázolt trendeken.

Köszönetnyilvánítás. Egy hónapja kísérőlevél nélkül egy e-mail landolt a fiókomban (táblázatokból álló 24 oldalas, alapadatokat tartalmazó pdf), amely 363 magyar akadémikus alapadatait tartalmazta az MTMT-adatbázis alapján (2025. júniusi lekérdezés). Enélkül a kezdőrúgás nélkül bizonyosan nem kezdtem volna hozzá ehhez az elemzéshez. Anonymusnak és társainak köszönöm az elvégzett informatikai munkát. Az alapadatokat szúrópróba-szerűen ellenőriztem. Az elemzés – amelyben az egyszerűségre és közérthetőségre törekedtem – az én értékítéletem szerint alakult, vagyis véleményírás, amely csak az MTMT tényein alapul. Mindez persze nemzetközi adatbázisok alapján is elvégezhető, bár ott a gyakori neveknél a téves azonosítás esélye nagy.

(folytatása következik)

Darvas Béla

Ps. A magyar akadémikusok 10%-nak teljesítménye kitűnő, és így feltétel nélküli csodálatom tárgya. Megérdemlik a nekik járó életjáradékot. Nem ellenük, hanem értük szólnak ezek az írások, és persze azokért a nehezebben kezelhető kollégáikról, akik alkalmazkodási nehézségeik miatt a magyar tudományosság szégyenére az MTA irányításán kívül rekedtek. A számításoknál törekedtem a pontosságra, de hibák akadhatnak. A hozzám 2025. augusztusában eljuttatott, MTMT-ből származó, nyilvános adatok alapján való javításokat szeptember első hetében korrigálom. A nekem személyesen írt leveleket felhasználhatom a publikációimban, tehát ennek a kikötésnek a figyelme bevételével tessék nekem levelet írni vagy tartózkodni attól.