(Tudománykövető N^o89)

Nyilván ebbe sem kellene beavatkoznom, hiszen Schmidt Mária engem ismeretlenül kevert az ügybe. Ő elolvasva szerintem jól-rosszul egy 12 évvel ezelőtti írásomat idézett. Korántsem tagadom meg azt, amit akkor írtam (1. melléklet), hiszen az ma is érvényes, ám kettőnk hozzáállása (Schmidt Máriáé és az enyém) nagyon más, így zavar, hogy éppen ő idéz engem, bár kétségkívül módjában áll. Nyilvános publicisztikai cikk volt, amit az Élet és Irodalom hasábjain írtam.

1.melléklet: A magyar akadémikus életkora és tiszteletdíja   „…az akadémikusi cím nem jár együtt új tudományos teljesítmény bemutatásával és annak megméretésével, ami meghaladná az MTA doktora cím szintjét. Míg az MTA doktori címhez nemzetközi értelemben új tudományos teljesítményt kell felmutatni, az akadémikusi cím ma még – jó esetben a termékeny múlt lezárásaként – a kapcsolati tőkén múlik […] Úgy látom, hogy a ma működő akadémiai minősítési és rangrendszer túlnyúlik az aktív kor élettani korlátjain. Ez a határt nem ismerő dresszírozás (még ha a végén csak imitálják is) károsítja a személyiség eredetiségét és az autonóm döntésre való képességét […] Az akadémikusság eléréséhez használt ajánlórendszer, majd szavazatgyűjtés vásári procedúrája későbbi elkötelezettségeket foglal magában, amiről bármelyik földjáró akadémikus mesélhet. Az is kétségtelen, hogy ezek az önálló döntésre képes akadémikusok idővel periferizálódnak, mert nem csatlakoznak a fősodorhoz […] Az akadémikusi intézmény párosítása a magas tiszteletdíjjal a rendszerváltáskor jött létre, amikor az MTA vezetői legalább egy szűk rétegnek emelt életszínvonalat szerettek volna biztosítani. Sokkal szerencsésebb lett volna – mint a Széchenyi professzori ösztöndíj tett erre próbálkozást – az akadémikusi intézmény túlhangsúlyozása helyett olyan időszakokra szóló pályázati rendszer bevezetése, amely középidős korban támogatja azokat, akik ezért kiemelkedő tudományszervezési munkát képesek végezni […] A kiemelt nyugdíj tehát jelentős nagyságú akadémikusi tiszteletdíjjal párosul. Jókora paradoxon, hiszen valamikor az akadémikusi tiszteletdíjat egyféle kárpótlásként emelték ilyen magasra. Miként kérhető azonban az átlagosan 74 éves akadémikustól kiemelt szintű munka, hiszen azért a biológiai óra nincs igazán arra tekintettel, hogy egy zárt közösség milyen címmel ruház fel valakit. A feltörekvő vezetőkutatóknak későbbi ajánlóként, nagy szüksége lesz a munkahelyi falakon belüli akadémikusokra, hiszen másként hogyan lehetne majd megérkezni ebbe a különlegesen kedvezményezett körbe? […] Sokan és sokféleképpen kritizálták már eddig is a hazai akadémikusi rendszert. A kérdést érinteni is eretnekség. Mindezek ellenére azonban az MTA vezetése máig nem volt képes kidolgozni a kutatók teljesítménymérésének módját […] Az akadémikusi tiszteletdíj aránytalanná válásában a Horn-kormány idején Glatz Ferenc tett sokat, aki második megválasztását tette ezzel a húzással sikeressé. Aligha várható elnökjelölt, aki ezen változtatni mer majd, hiszen az akadémikus szavazókkal kellene szembeszegülnie. Mégis ez írásban vázolt a mai MTA legjelentősebb iránytévesztése, ugyanis a fiatal pályakezdők fizetése az akadémikusi fizetés plusz tiszteletdíjhoz képest irracionálisan alacsony. Nem kell tehát csodálkozni azon, hogy nemhogy a legtehetségesebbek, de az átlagosak is külföldre távoznak.”

Én a kritikámmal – bármilyen hihetetlen – építeni szeretném az MTA-t, míg Schmidt Mária, majd Lentner Csaba személyes okból lerombolnák azt. Én a rombolást önmagában értéktelennek tartom. Palkovics László tevékenységében is ezért csalódtam. A rombolás egyidejű építés nélkül nem ér semmit. Sőt, annál is kevesebbet. A sztálinlátókat sem értem [címkép: (db) → ChatGPT 4o], persze nekem nem volt szerencsém még látomáshoz.

Az alábbiakban a közszolgálainak csúfolt M1 tévécsatornán a ’48 perc’ adásában (Lánczi Tamás egykori műsorában) hallhattunk vitát Lentner Csaba (egykori MIÉP-es képviselő, ma Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter szakértője) és Oberfrank Ferenc (az MTA köztestületi igazgatója, akit Freund Tamás MTA-elnök delegált maga helyett) között. Lentner úr – aki a lakáspiac dolgaiban aktív mostanában – persze Freunddal szeretett volna vitázni, magát és mondanivalóját (ami eléggé Schmidt Máriát ismétli) talán kissé túlbecsülve.

2.ábra: Ólomkatona-bemutató [(db) → ChatGPT 4o]

Alakíthat ki véleményt egy tudományos osztály, és az vajon az egész MTA véleménye-e?

Úgy gondolom – mint talán a meghatározó akadémiai többség –, hogy kialakíthat, és egy erről szóló erőltetett kakasviadal sem kötelezi (2.ábra) az MTA egészét állásfoglalásra (2. melléklet). Azt gondolnám, hogy mindez tudománypolitikai egyszeregy.

2.melléklet: Vita az MTA-ról az M1 ’48 perc’ műsorában (első rész)   Lentner Csaba: „Az a testület, ami magát tudományos testületnek mondja, és Magyarország miniszterelnökét gyalázza, diszkvalifikálja, büntetőeljárás kilátásba helyezésével fenyegeti, és objektív tudományos teljesítményeket nem tud felmutatni (sic!), legalábbis amelyet a magyar gazdaságnak a nemzetközi térbe való helyezését jelentené, és ezt a tudományos tevékenységét politikai tevékenységgel próbálja palástolni (sic!), az a testület nem független (sic!), az a testület, a Magyar Tudományos Akadémia megújításra szorul.”   [DB: Világos, hogy beszélni nehéz, de ennyire? Lentner úr mondatai alig felelnek meg a magyar nyelvtan szabályainak és a logika is sántít: (i) A IX. Osztály (Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya) véleményéről van szó, és az MTA, bizony, tizenegy osztályból áll (Ezt sem sikerült eddig felmérni annak, aki kiáll az Indexben a nyilvánosság elé?), és nem az MTA testülete nyilvánított véleményt. Ugye, a különbség óriási. Miért követelte ezért Schmidt Mária és ő az MTA felszámolását? Miért az MTA elnökével és nem a IX. Osztály elnökével szállt volna harcba? Nem vele lett volna megbeszélnivalója? Tudományos tevékenységet hogyan lehet politikaival palástolni? Az MTA ellenzéki lenne? Csupa libsi? Hogy tovább ne is ragozzam?]   LCs: „Én közgazdász vagyok, közigazgatási, kormányzási pénzügyeket tanítok, én a IX. Osztálynak a tevékenységét kifogásolom, alapvetően a többit, fizikát, kémiát, meg az orvostudományokat nem ismerem annyira, de azt állítom, hogy ez a IX. Osztály a jogászokból és közgazdászokból álló testület, ezeket a durva lépéseket a magyar belpolitikai térbe való transzformációját megvalósította (sic!), ezáltal nem független, tehát politikai szereplővé lépett a közgazdászokból és jogászokból álló 23-fős állandó, rendes tagsággal rendelkező testület.   [DB: Nem így van, maradjunk azért önmagunkhoz hűek. Schmidt Mária és Lentner úr az MTA-t – benne fizikusokat, kémikusokat és orvosokat (stb.) is – sztálinistázta, és követelte az MTA állami támogatásának azonnali felszámolását. Miért kell a szerecsent mosdatni? Szerintem Lentner úr a természettudományi területen élő kutatók értékrendjét és gondolkodását egyáltalán sem ismeri (lásd 3. melléklet). Szerintük ugyanis nincs magyar tudomány, csak tudomány van, ami így történetesen nemzetközi, s ott kell megméretni magunkat. Hovatovább, a biológusok szerint a különféle nemzetek mind a Homo sapiens fajhoz tartoznak, amiből úgyszintén következik ez-az, ami nem az elkülönülést támogatja. A természettudományokba a csapongó pártpolitika nem képes behatolni. Ezek egzakt tudományok. A társadalomtudományok területén vannak, akik magyar napi problémákon rágódnak, ami nem a felfedező tudományok része. Értem természetesen, hogy fontos percek múlnak rajtuk.]

1.kép: Az MTA felújított Díszterme (Fotó: Szigeti Tamás/MTA)

3.melléklet: Oberfrank Ferenc általános hozzáállása   „Hát természetesen nem, hogy nem értek egyet ezzel a véleménnyel [értsd Lentner véleményével], hanem kénytelen vagyok visszautasítani, mert nem volt ez hivatalos álláspontja még az osztálynak sem. Az osztály ezt nem kívánta nyilvánosságra hozni, ezzel messzemenőleg egyetértett az elnökség és az elnök is. Nem tudjuk, hogy hogyan került ki, de nyilvánvalóan valakik valóban a politikába bele akarták keverni a Tudományos Akadémiát (1. kép); igen ezt a látszatot sikerült kelteni. Mindenképpen azt gondolom egyébként, hogy egy olyan megnyilatkozás, amely valamennyi osztályhoz tartozó közgazdászt, jogászt, szociológust, politológust egyaránt elmarasztal, differenciálás nélkül, semmiképpen sem indokolt. Másrészt különösen nem indokolt úgy beszélni róla, hogy az a Magyar Tudományos Akadémiának tulajdonítható… […] Természetesen abban igaza lehet a vitapartneremnek, hogy nem minden tudós folytat ebben a pillanatban magas színvonalú tudományos tevékenységet, mint ahogy nem minden nemzet sportolója képes lefutni azt a 100 métert, amiért kiérdemelte, hogy nemzet sportolója legyen mondjuk egész életében […] …amikor ’90-ben úgy döntött az Akadémia, hogy nem ismétli meg azt a folyamatot, amit 1920-ban és 1949-ben megtettek, hogy politikai revíziót folytat a tagjai között, akkor azt is vállalta, hogy egy folyamatban fogja elérni ezt a szintet morálisan, tudományosan, mint amit akkor ért volna el, hogyha nem avatkoznak be a magyar sztálinisták az életébe. És ez a folyamat … megy előre. Ez azt jelenti, hogy valószínűleg az, aki ’90 előtt [ezt aligha lehet így egyszerűsíteni!] bekerült a Magyar Tudományos Akadémiába, az ’94-ben nem kerülne be, sőt az is elképzelhető, hogy a 2010-ben bekerült … a folyamatosan szigorodó szempontok szerint a későbbiekben magasabb lécet kell, hogy megugorjon. És ennek megfelelően nagyon nehéz egy 80-éves akadémikust számonkérni, mondjuk egy mai 60-évesnek a mércéje szerint. Én azt hiszem, hogy nyilván a közvéleménynek nagyon nehéz ezt megértenie, nagyon rossz az, hogyha a tudományos közösség nem érti ezt […] …az országnak az elnöke, az államelnök ott volt. Hankó miniszter ott volt. Nagyon sajnáltuk, hogy a miniszterelnök nem jött el, meg volt hívva, de megértettük, hogy egy ilyen kiszivárogtatás után nyilván nem kívánt (sic!) eljönni, de azt kell mondanom, hogy korántsem azok a momentumok jellemzik a magyar kormány és az akadémia kapcsolatát, amelyek itt kiemelésre kerültek […] … együttműködés, egy bizalmi kapcsolat szakadt meg akkor, amikor 54 percet kaptunk arra, hogy megemésszük, hogy elveszik az intézethálózat forrását az Akadémiától, és átteszik a minisztériumba. Ugye, ez nagyon váratlanul érte még Lovász elnök úr idején… Én azt gondolom, hogy az, hogy ezt az Akadémia nem vette jó néven, … teljesen természetes, ezt bárki így tette volna a helyünkben.

Szabó Csaba (University of Fribourg) – e cikk egyik előolvasójának – megjegyzése: Szerintem sem sztálinista az MTA. Aki ezt mondja, az nem ismer, az valószínűleg életében nem látott valódi sztálinista rendszert. Az 1980-as szovjet rendszer egyes elemei nyilván megvannak benne, de ezek csak dekorációk. Én azt gondolom, hogy az MTA inkább amolyan mikszáthi típusú kis magyar panoptikum. Igazi hungarikum. Ki lehet és ki lehetett érdemelni a beválasztást a teljesítmény, a meghunyászkodás és pitizés valamiféle kombinációjával. Kiugróan nagy teljesítmény esetén esetleg az is elég lehet, ha a teljesítmény megvan, és az illető direktben és nyilvánosan nem kritizálja az MTA-t. De ugyanígy ki lehet érdemelni a tagságot azzal is, ha valaki beáll a sorba, és kiépíti a kapcsolatrendszerét, jól manőverezik, jó kádernek, kellemes embernek számít, és emellett azért valamennyi átlagos vagy akár átlag alatti tudományos háttere is van. Tehát vannak az MTA tagjai között olyanok, akik nemzetközi teljesítményt nyújtottak (vagy esetleg még most is nyújtanak), és vannak sokan, akik a haveri, uram-bátyám rendszer révén kerültek oda. Vegyes társaság. Minthogy vannak valóban jó tudósok is a tagok között: velük lehet példálózni, lehet őket mutogatni a kirakatban, és lehet a 200 éves dicső múltat emlegetni. A többi tag pedig sunyít csendben, és ugyanúgy felszedi a havi tiszteletdíjat, mint a többiek. Szerintem ennyi.   Ps. A 3. ábra mindennél többet elmond arról, hogy miként választ most az Orvosi Tudományok Osztálya.

3.ábra: Az MTA V. Orvosi Tudományok Osztályán 2025-ben # – rendes tagok, * – levelező tagok, + – külső tagok lettek, míg jelölés nélkül türelmesen várnak a sorukra

Tudományos minősítés az MTA-n

Az MTA kutatóhálózatának elcsatolása után az MTA olyan kérdésekben kellene, hogy véleményt nyilvánítson, amelyek tudományos szakértelmet követelnek. A kormány azonban ezt pillanatnyilag nem használja, így az MTA egyetlen érdemi feladata a DSc-fokozattal kapcsolatos cselekmények kézben tartása maradt (1. táblázat) és az MTA doktorai közül a következők a hozzájuk hasonlók) megválasztása (4. melléklet). Én is úgy gondolom, hogy ez igen csekély stábbal betölthető feladat, mert a disszertációbírálók külsők. Túlzás tehát kutatóhálózat nélkül a jelenlegi osztálylétszám. Az akadémikusválasztásban vesznek részt az osztályok, de ez azért kis teljesítmény, ha a habitusvizsgálat olyan alacsony szintű, amit én is láttatok ebben az írásomban. Kínos nekem, hogy a mai MTA adminisztrációnak látszólag az üdültetés a fő profilja. Kapom ezeket az ajánlatokat és bosszant. Ugyanakkor az MTA megjelentet kiadványokat, gondoz tudományos pályázatokat (pl. Lendület), és indít fontos programokat is. Sokkal inkább ezeknek kellene megjelenniük hírlevél formájában a köztestületi tagok felé. A Magyar Tudomány folyóirat ezt a funkciót már régen nem tölti be. Szóval a kutatóhálózat elcsatolása a mai akadémiai működési formán mindenképpen változtat, ehhez kellene alkalmazkodnia a jelenlegi működésnek és aktivizálni a köztestületet. A korábbi feladatait, tudományirányító lehetőségét átvette az az irányítás, amit a Fidesz-KDNP jelölt ki. Gulyás Balázs vezetésével – sokak szerint – egy kis operatív akadémia épül, amit a kormány minisztériuma irányít anélkül, hogy ehhez lenne felkészültsége. Erre tipikus példa Hankó Balázs zsákban futása, aki el tudja képzelni, hogy egy PhD miatt az akadémikusok respektálni fogják. Nos, nem. A teljesítményfüggőség a kutatói pályafutás során kialakul és nincs pardon a lehetséges megsüvegeléskor.

1.táblázat: Jelentősebb országok tudományos akadémiái és PhD utáni minősítésük

4.melléklet: Vita az MTA-ról az M1 ’48 perc’ műsorában (második rész)   Oberfrank Ferenc: „…szeretném megkérdezni a professzor urat, hogy ha ennyire lesújtó véleménye van a Magyar Tudományos Akadémiáról, akkor 3-4 évvel ezelőtt miért jelentkezett az akadémiai doktori pályázatával [DB: Ennél sokkal korábban (1995 előtt) a kandidátusi pályázatára is ez vonatkozik!] ezért a minősítésért, hiszen valószínűleg nem tekintette olyan rangosnak és hitelesnek akkor sem ezt a testületet, mégis pályázott.   Lentner Csaba: „Én tiszteltem a Magyar Tudományos Akadémiát, a tudást tiszteltem [?], és én úgy gondolkodom, mint három évvel ezelőtt Ferenc pápa, amikor a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen járt, és elmondott egy olyan beszédet, amelyben a természet rendjéhez igazodónak tartotta, hogy a tudomány, az legyen alázatos, közösségek közötti építést szolgálja (sic!), és elmondta azt, hogy ezzel szemben sajnos van egy olyan tudomány is, amely birtoklási vágyat testesít meg (sic!). Én öt évvel ezelőtt ennek a Tudományos Akadémiának a jobbik oldalát láttam, azonban látva ezt az ötéves folyamatot [?], amiben ugyan nekem jók voltak a teljesítményeim, hiszen 600%-ot [?] értem el az Állam és Jogtudományi Bizottságnak a pontozásos rendszerében [lásd 4. ábra]. Három habitusvizsgáló is jelesre [?] értékelt, de láttam azt a politikai térbe pozícionálást (sic!) a IX. Osztálynál. Én azt mondtam, hogy ebbe a testületbe nem akarok tartozni. Sem jutalmat, sem dicséretet, sem kritikát ettől a testülettől nem fogadok el. Láttam azt, hogy a Tudományos Akadémia IX. Osztályában az állandó tagsággal rendelkező akadémikus 23 fő, és utána számoltam hiteles, általuk generált (sic!) tudománymetriai teljesítményeknek, és azt látom, hogy a 65%-uk, tehát a közel a kétharmaduk olyan, hogy a nemzetközi térben és a hazai térben (sic!) a publikációs teljesítményeik elég gyengék […] Az a szint, hogy egy tudományos akadémiai tagnak összesen egy nemzetközi publikációja legyen, hivatkozása nulla, tehát a világban senki nem ismeri, és 30 éve ott van…”   [DB: Jópofa ez a 600%-os teljesítmény. Nyilvánvaló rosszul megállapított az átlag, ami ilyen eredményt hoz ki egy habitusvizsgálat során. Viszont állítom, hogy kutatók összevetése nagyon nehéz és máig megoldatlan feladat. Az a kérdés, hogy mire helyezzük a hangsúlyt és a sorrend máris borul. Az igaz – a saját tapasztalatom szerint –, hogy általában a legfelsők és legalsók ekkor sem mozdulnak el a helyükről.]

4.ábra: Az MTA IX. Osztály tagjainak nemzetközi (Scopus) és magyar (MTMT) besorolása

A IX. Osztály tagjainak besorolásához egy tőlem teljesen független nézőpontra (GSRS) hagyatkoztam. Ez fiatalabbaknak és egyetlen ügyön dolgozóknak (polihisztorok hátrányban) kedvez, és így megvannak a maga kritikusai, de mégis valami. Nem én ötlöttem ki valamiféle összehasonlítást, hogy azt követően részre hajlósággal legyek vádolható. Ez a program azt jelzi, hogy a IX. Osztály vezetőinek nemzetközi tekintélye alacsony. Csak négyen vannak olyanok, akik a felső 40-50%-ba tartoznak, és csak Szelényi Ivánt (aki sokáig a Yale Egyetemen tanított) emelhetem ki, mint 87 évesen is kitűnőt. Hogyan nem sikerült még őt megelőzni a fiataloknak, hiszen a publikálás sebességet váltott? Miként lehet a két értékelés alapján a második helyen a 91 éves Kádár Béla? Mi történt ezen a területen a következő nemzedékekkel? A táblázati többiek közepesek vagy elégségesek. Természettudományok felől az is érthetetlen, miként kaphattak DSc-fokozatot a szóban forgó jogászok és közgazdászok, akiket a nemzetközi mezőny 80-90%-a lehagyott, és miként lettek ezzel a gyöngécske nemzetközi teljesítménnyel magyar akadémikusok? A bajok tehát mégis súlyosak ezen az osztályon! Viszont, ha magyar megítélés szerint nézzük (4. ábra), akkor a helyzet egészen rózsás. A nemzetközi és magyar mérce tehát nagyon eltér, ami abszurd! Schmidt és Lentner doktorok állításainak – ami a IX. Osztály tagjainak alacsony nemzetközi teljesítményére vonatkozik – tehát nekem is igaznak tűnnek. A megfontolást javaslom. Nem azért, mert Orbán Viktort megítélte ez a kör (az magánügy), hanem mert a magyar minősítés olyan nagymértékben eltér a nemzetközitől (lásd Csaba László, Erdő Péter, Halmai Péter, Török Ádám stb.), hogy az valóban kivizsgálásra szorul! Az MTA nem engedheti meg ezt magának, legfőképpen nem akadémikusok esetében, akik fémjelzik a minőségét!

Ha a IX. Osztály értékelését egy jól ismert Scopus programra bíztam, akkor ezt teszem most Lentner Csaba teljesítményével is. Ehhez a mestersége intelligenciát (ChatGPG 4o) kértem elemzésre. Az MTMT adatbázisából kigyűjtöttem Lentner úr 53 nemzetközi cikkét, és ezek statisztáját készítettem el az AI-val különféle kérdések alapján. Összesen 53 nemzetközi lapban megjelent publikációt dolgoztam fel. Hét esetben Lentner Csaba első szerző, 10 cikk kétszerzős, 17 esetben ő talán a levelező szerző, 20 esetben közbenső szerző. Az átlagos szerzőszám: 3,36 fő (2. táblázat). Nagyon sok a predátorokra jellemző működéssel vádolt lap található a listájában. A legkisebb számot adom itt meg, amit a listák alapján az AI talált. Az eljárás során a predátor lapok magas száma volt, ami kiszivárgott, és ez volt oka – tudomásom szerint – az MTA Doktora címért folytatott eljárás rendkívüli elhúzódásának, aminek a végén a pályázó sértődötten visszavonta a pályázatát. Hovatovább, Lentner Csaba volt az első esetem, amikor a Scopus besorolása nem volt hajlandó értékelni a megfelelően azonosított jelölt teljesítményét. Többek szerint kevesebb, jól megválasztott helyű közlés több lett volna az esetében.

Azt is észre kell vennünk azonban, hogy a IX. Osztály vezetősége rendkívül elöregedett, átlagos életkora ~80 év. Az MTA-n is be kellene vezetni, hogy 70 éves kor fölött vezetői helyzetbe senki se kerülhessen, és az akadémikusok valóságos emeritus/emerita státuszán is el kellene gondolkodni, ami a szavazati jog elvesztését jelentené. A fentiek alapján érteni vélem, hogy miért volt négy akadémiai szekciója Svájcnak, és ezek miért olyan későn fuzionáltak.

2.táblázat: A IX. Osztály vezetőinek (plusz Lentner Csaba) Q1-Q2 publikációinak száma (nemzetközi besorolás szerint) és a predátor-gyanús (P) cikkeik száma az MTMT adatai alapján

5.melléklet: Vita az MTA-ról az M1 ’48 perc’ műsorában (harmadik rész)   Lentner Csaba: „Nehéz önnel vitatkozni, ön egy volt piarista diák, a Piarista Diákszövetségnek az alelnöke, korábbi munkája során a polgári keresztény oldalhoz (sic!) kötődött. Ön most velem vitatkozik. Közben ezt a műsort több száz (sic!) olyan akadémikus nézi, akinek nincs teljesítménye (sic!), és folyamatosan a kormányt kritizálja. 15 éve a polgári (sic!) kormányt kritizálja. Tehát ön bejön a képernyőre, ők meg cinikusan nevetnek (sic!) a markukba   [DB: Az MTA-nak tudományos és nem vallási feladatai vannak. Lentner úr milyen brosúrákat olvas vajon, hogy másra gondol? Ez a bekezdés, a vitapartner körül-udvarlásával nem tömény politizálás az MTA-val szemben? Nem lehet akkor az akadémikusoknak politikai érvrendszert használniuk, legyenek ők hallgatag jó keresztyének, ha nem is azok? De nagyon sánta ez az érvelés!]   LCs: „37 milliárdot fizet ki a magyar kormány (sic!) önöknek arra, hogy működjenek (sic!). Az akadémikusok közel félmillió forintos tiszteletdíjat kapnak. A 4/93-as kormányrendelet [DB: Téves hivatkozás, ez helyesen 4/1995. (I. 20.) Korm. rendelet] alapján folyamatosan megkapják a juttatásaikat, még az özvegyi árvaellátási díjakat is rendezik az akadémikusok felé. Én, mint egyetemi professzor (sic!), azt várom el, hogy a munkájukat tisztességesen végezzék, és ne politikai síkba lépjenek be (sic!) […] …ameddig nem rendeződik a helyzet, fel kell függeszteni a Magyar Tudományos Akadémiának a finanszírozását (sic!). Ez közpénz, adófizetők pénzéből megy ez a buli, amit ott egyes akadémikusok nem mindenki…”   [DB: Vajon miért intézkedik Lentner úr? Azért, mert ebben nem részesül? Ha magától vonta vissza a pályázatát, ami évekig hevert bírálatlanul, de formális elutasítás nélkül, akkor nem kellene ezt már elfelejteni? Hiszen, ha jól értem, akkor semmit sem fogadna el az MTA IX. Osztályától. Viszont ma ezért a sértettségért az MTA teljes egészét porig rombolná? Milyen gyerekes tempó ez! Tényleg ennyire bele lehet zavarodni a passzív elutasításba, ami itt történt?]   Oberfrank Ferenc: „…vannak ilyen akadémikusok is, én ezt nem mondom, de messze meghaladják azok, akik tiszteletet érdemelnek… […] …azért a Magyar Tudományos Akadémia egy 19 ezer fős köztestület [DB: Bocsánat, aktív akadémikus csak 365 van!].

3.táblázat: Néhány magyar akadémikus politikai szerepvállalása (Megjegyzések: a félkövérrel kiemelt nevek az MTA elnökei voltak; zölddel kiemelt – felfüggesztett, később rehabilitált; mély-lilával kiemeltek – kizárt és nem rehabilitált, pirossal – kizárt, de rehabilitált; narancssárgával kiemelt – rendes tagi státuszt el nem ért; citromsárgával kiemelt – tiszteleti tagságban végzős akadémikusságok) [Fő forrás: Markó et al. I-III kötet, 2003 és országgyűlési adattár]

Az akadémikus ne politizáljon

Ezt éppen olyanok feszegetik, akik inkább politikusok (6. melléklet), mint tudósok. Akadémikusnak miért ne lehetne politikai véleménye? Miért ne rendeződhetnének eszerint (lásd Professzorok Batthyány Köre)? Hibát követtek el azok a jól ismert akadémikusok, akik egyidejűleg képviselők, miniszterek vagy pártvezetők is voltak (3. táblázat). Szerintem semmiképpen. A történelem során mindig is jellemző volt ez az akadémikusok vezetőire. A túl-képzettség nem lehet indok a vezetéstől és döntéstől való távolmaradáshoz. Sőt, szerintem a magasan kvalifikáltak távoltartása a döntéstől a tényleges hiba! Feltűnő, hogy a rendszerváltás óta akadémikusok nem vállalnak képviselői szerepet, vagyis azt nem az ország legképzettebb szakemberei vállalják, hanem a másodvonal.

6.melléklet: Vita az MTA-ról az M1 ’48 perc’ műsorában (negyedik rész)   Lentner Csaba: Az a problémám, hogy a politikai térbe egy akadémikus ne avatkozzon bele [DB: teljesen hibás elképzelésnek gondolom!]. Az egyetemen sem lehet politizálni mint professzor, nem pártpolitikai szempontokat hirdetek a katedráról. Ha ez egy egyetemen elvárt, akkor a Magyar Tudományos Akadémia jól megfizetett (sic!) tagjai részéről is elvárt […] Schmidt Mária egy sztálinista intézménynek, egy szovjet-típusú intézménynek nevezte [DB: Én úgy látom, hogy az akadémiai struktúra és képzésforma nem szovjettípusú, talán csak a kandidátusi (CSc) képzési forma volt az, ami éppen a rendszerváltáskor váltott fel a PhD, aminek kidolgozásában és az Akkreditációs Bizottságban az MTA tagjai alapvető szerepet játszottak]. Na most hát a szovjet-típusú intézmények, ugye ott a módszerek is, tehát ilyen kicsit ávósabb, szofisztikált ávós (5. ábra) módszerek vannak (sic!), ezekről most már le kell állni. Én azt gondolom, hogy aki benn van a Tudományos Akadémián jelenleg is, publikáljon, írjon, tanítson, ne pedig az Orbán Viktort tartsa távolabb [DB: Hízelegjen neki inkább?]   Oberfrank Ferenc: Azt gondolom, hogy semmiképpen és semmilyen ávós módszer nem jellemző az Akadémiára. Törvényes keretek között működik, amit ’94-ben nagy többséggel szavazott meg a parlament, amelyikben nem volt kétharmados többsége a kormánynak, és ez azóta kisebb módosításokon ment át. Én azt gondolom, hogy az Akadémia felelősen teljesíti a közfeladatait és annál többet is […] Természetesen az akadémiának rengeteg hibája van, de túl van ez dimenzionálva.” Moderátor: „Le kell zárnom a beszélgetést. Azt tudom mondani, ami XIV. Leó pápa első szavai voltak »Békesség nektek.« Köszönöm szépen, hogy elfogadták a meghívást.”

5.ábra: Éjféli látogatók [(db) → ChatGPT 4o]

Az MTA történéseinek nyomon követése nem könnyű. Nagyon sok hibás adat nehezíti a hitelesek megtalálását. Az MTA alakulásának időszakára jellemző, hogy tudományos cím nélkül, mecénási jogokkal az elnökévé lehetett válni (lásd Habsburg József Ágost esetét). Később MSc vagy PhD is elégséges volt, míg ma csak DSc fokozat. Mindez irritáló lehetett a kormánypolitikusok számára (Ma is az?), olyannyira, hogy 1945-1953 között érettségi végzettséggel (pl. Rákosi Mátyás) is levelező akadémiai tagságot szereztek maguknak. 1956-ban őket az MTA kizárta a soraiból, és később sem rehabilitálta a politikai betolakodókat. Nem lehet tehát azt állítani, hogy a sztálinistákat nem távolították el (pl. Rákosi Mátyással és Révai Józseffel ez megtörtént – 4. táblázat). Így esett korábban a nyilasokkal is, mint Hóman Bálint és Orsós Ferenc esete mutatta. Schmidt Mária, Lentner Csaba és Náray-Szabó Gábor politikai vádaskodása az MTA-val szemben alaptalan. Kétségtelen, hogy baloldali beállítottságú tudós akad közöttünk (bár a Professzorok Batthyány-Köre éppenséggel nem ezt mutatja), de az MTA – főként annak természettudományos közössége – nem a politikai állásfoglalás alapján mérlegeli tagjainak tudását. Mindez nem jelenti azt, hogy minden rendben van a hazai akadémikusválasztással, mert az kétségtelen mára kontraszelektálódott (akadémikusgyártó csoportok vannak az egyes osztályokon! – lásd 3. ábra), és ezt illetően az MTA-nak a saját érdekében lépnie kell, de ez szerintem korántsem politikai feladat, így politikusoknak kívül tágasabb!

4.táblázat: Kizárt és rehabilitált akadémikusok (Megjegyzések: Végzettségnél → é – érettségi; Szent-Györgyi Albertet nem kizárták, hanem felfüggesztették a tagságát; lilával és pirossal kiemelt – kizárt és nem rehabilitált, sárgával – kizárt, de rehabilitált akadémikusok) [Fő forrás: Markó et al., I-III kötet, 2003 és országgyűlési adattár]

Itt tartunk 2025. májusában. Van a most látott tények alapján olyan szintű megvitatásnak valami tanulsága, amit az M1 tévécsatorna biztosított? Mi volt a műsor szerkesztőinek célja? Készült egyáltalán az MTA tevékenységének valós megtárgyalására ez a közszolgálati műsor (6. melléklet), vagy csak kitöltötte az adásidő egy szeletét vásári komédiával?

Tudományos akadémiája minden haladó szellemű nemzetnek van (1. táblázat), Szíria kivételével mindegyik rendelkezik saját vagyonnal. ~30%-nak saját kutatóhálózata van, ~35%-a rendelkezik önálló minősítéssel. Nem szovjet típusú a Magyar Tudományos Akadémia, bár minden kor formálni igyekezett a maga képére. Különösek azok a korok hagytak mélyebb nyomokat, amelyek számára az autonómia elviselhetetlen (lásd 3. táblázat). Ez a Fidesz-KDNP MTA-kezelésében nagyon világosan tetten érthető (lásd kutatóhálózat elcsatolása – Palkovics László, Maróth Miklós és Gulyás Balázs kiegyensúlyozatlan és a Fidesz-KDNP felé elfogult tudománypolitikai tevékenysége). Semmiképpen nem jellemző a mai MTA-ra a sztálinista szemlélet (lásd 4. táblázat – kizárta a rákosistákat és a beözönlő párfunkcionáriusokat), sőt Berend T. Iván adminisztrációja rehabilitálta az 1949-1951 között kizártakat, Vizi E. Szilveszter megválasztása óta pedig más inkább jobboldalinak címkézett szemlélet jellemző a MTA akadémikusainak többségére. Szamárság tehát az MTA-t ért szélsőbaloldali vád Schmidt Mária és társai részéről, és teljesen jogszerű Freund Tamás (ő is volt tagja a Professzorok Batthyány-Körének) elutasítása. Ma szerintem politikai megfontolásból terjesztik ezt a koholt vádat éppen olyan, az MTA köztestületi munkáját bíráló politikusok, akik nagyon keveset tudnak a tudományos közélet valóságos törekvéseiről (melyek dominánsan nem politikaiak), de azért az MTA kétszáz éves teljesítményét és hitelességét mindenképpen csorbítani szeretnék! Ettől még korunk politikusai nem lesznek hitelesebbek, sem az általuk képviselt tudománypolitika lényegre tapintóbb!

Darvas Béla