’Tarnói Gizellának, aki bátorított’

(Tudománykövető N^o100)

88%

Év végéig még

14 446 404 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Nem gondolom magam akadémiaellenesnek (ahogy páran ezzel érvelés nélkül elintéznek), hiszen kifejezetten tisztelem a történetét és múltbéli törekvéseit. Bajom van viszont az MTA pártállami közelmúltjával, a mindenhatóság csalóka érzetével, az élcsapatmániával, a máig ható uram-bátyám stílussal, az öngenerált magyar tudományos elittel (akadémikusság a neve, amely mára meghatározóan elöregedett), a teljesítményének bemutatására képtelen önbonyolultságával, a korhoz hozzá nem igazított tudománypolitikával. Ezt teszem szóvá, ezt kritizálom évtizedek óta és persze személyek vezetési alkalmatlanságát. A magyar tudományért önszántamból és önállóan aggódom! Elég baj nekem, hogy a kormánypolitika használja ebbéli írásaimat, ha szükségét látja. A megjelent cikkek azonban már csak ilyenek, önálló életet élnek.

A 2026-os magyarországi parlamenti választások áprilisban lesznek, míg az MTA májusban választ új vezetőséget. A bizottság már nyilvánosságra hozta azok neveit, akiket az akadémikusok (levelező és rendes tagok) és közgyűlési képviselők jelöltek, és ők el is vállalták a jelölést. Az elnökség és az osztályok még február közepéig jelölhetnek. Az új jelöltek éppen körbejárják az MTA hangadó tagjait és puhatolódznak. A jelöltek közül ketten haladják meg 2026-ra a 65 éves nyugdíjas kort, mert 2026 után itt egyszer vagy kétszer három év szolgálatról lehet szó (1.melléklet). Tényleg ennyire nem lenne alkalmas vezető a fiatalabbak közül?

1.melléklet: ’Öreg ember, nem vénember’   Bocsánat, hogy az MTA és az egyetemi közvélemény által önmagáról gondolt, 70 évesre kitolt nyugdíjhatárt nem respektálom. Egyrészt értem, sőt a koromnál fogva osztom, hogy a kor szerinti bánásmód diszkriminatív. Mitől leszünk 65 éves kor után leértékelt áru, akinek bank sem ad kölcsön? Kezes kell hozzá, mert rizikóssá válunk a visszafizetés szempontjából. Az akadémikus, az egyetemi tanár (sőt a politikus) is emberből van, nem annál tartósabb anyagból – mondom szabályt követően. Kivételekre nem tanácsos becsüsökkel külön kockázati ösvényt nyittatni. Ma 65 éves korban át kell engedni a vezetést könnyedén a következő generációnak. A kutatói életpálya érdemben nem is az adminisztratív vezetésről szól, hanem a megszerzett eredeti tudásról. Akkor ez majd itt csípőből megy? Ez jog szerint azt jelenti, hogy a választás évében maximum 60 éves jelölt ajánlkozását kellene csak támogatni. Mi a baj ezzel? Hatvanas éveiben járó kutató, ha tehetséges, már irányít és összefoglalja a tudását. Már nem a kutatás első vonalában nyargal. A jog szerint elfogadható korú főtitkári jelölt a 2026-os választásra csak egy van: Gelencsér András. Mi is a bajom? Nos, a jogi egyenlőtlenség. A nálunk elharapódzó gumiszabályok. Ha tehát korhatárt húzunk valahol (lefektetünk játékszabályokat), akkor azt szerintem mindenkire alkalmazni kell. Miért lennének még egyenlőbbek a politikusok, az egyetemi emberek és az akadémikusok? Ennyire egyszerű, amit gondolok, és a jogszabálykövetésről szól, ami a Kárpát-medenceieknek nem éppen erőssége.

Az MTA vezetésének virtuális elöregedése (nem vitás, van, aki szellemileg nem tűnik annak; sőt…) szomorú tény, azt jelenti, hogy az idős akadémikusok képtelenek a kezükből kiengedni az intézkedés jogát, ami egyáltalán nem volt előnyös az MTA a rendszerváltás utáni történetében. Nem tudom, Freund Tamás (Oberfrank Ferenccel emlékezett éppen) és Kollár László (történelembe ágyazott, az intézmény működésének korhoz igazítást nyomokban sem tartalmazó szócsokrai – ami mintha nem érzékelte volna a NKFIH-nál történt kutatásfinanszírozási változtatásokat – éppen mostanában jelentek meg a Magyar Tudomány folyóiratban) milyen elképzeléssel fogtak az MTA vezetésébe, de hogy regnálásuk alatt mindent elveszítettek, amit lehetett, azt körülöttem mindenki így látja. Kollár László alól az OTKA Bizottságot is kilőtték hajdanán. Gyakorlottan szimpatikus vesztes.

Freund és Kollár alatt szerintem az MTA tovább periferizálódott, a Fidesz-KDNP szolgálatkész beosztottjává (önmérséklet opció a megfogalmazásnál erősre állítva) vált. Nem önszántából ugyan, viszont úgy, hogy ez lett mára Freund Tamás nyilvános ars poetica-ja is.

Az Orbán-kormány és az akadémikusok hezitáló többsége között ma mély árok húzódik. Miközben az MTA vezetése Glatz Ferenc óta a jobboldallal szimpatizál, Schmidt Mária ingatlantulajdonos, a kormány ideológusa még mindig sztálinistának hallucinálja a tudomány magyar köztestületét. Nyilvánvalóan elavult brosúrákat böngészik, ha egyáltalán.

Freund Tamás szerint az Orbán-kormány általában politikai szándékot sejt az MTA bírálataiban, pedig szerinte nincs ilyen. „Az Akadémia nem lehet ellenzékben. Nemzeti intézmény, kutya kötelessége, hogy az épp regnáló hatalom döntéseit segítse, tudományos szempontból optimalizálja.” Mi tagadás, nem olvastam ilyen opportunista (szinte szolgai) véleményt soha MTA-elnöktől, és most is elképedek a megfogalmazás szörnyű ízléstelenségén. Számomra a szomorú az, hogy Freund elnöki működését a dobzse-gondolkodás („Az ideális persze az lenne, ha előre kérnék ki a véleményünket egy-egy ügy kapcsán, de ha utólag szólalunk meg, akkor is jobban kellene figyelni a tudományos érvekre” – olvasom tőle) jellemezte mindvégig, és ez magyarázza is az MTA sorozatos alárendeltségét. Városi legenda, hogy az MTA a leghitelesebb intézmény, ahogyan ő még mindig őrzi az emlékeiben. Felmérések szerint az volt a rendszerváltás táján, de mostanra vajon mi maradhatott ebből? „A kormány szerint az Akadémia nem volt jó gazdájuk az intézeteknek, mert az egyes osztályok a saját tudományos területükhöz tartozó intézeteket, mint egy szakszervezet (sic!) védték, így az intézményen belül a források elosztását inkább a szokásjog, és nem a teljesítmény határozta meg” – véleményezte Freund Tamás, aki ezek szerint látta az elhatalmasodó értékválságot, de belenyugodott. „Az Akadémia nem arra való, hogy asztalt verjen vagy kiszolgáljon bármilyen pártpolitikai érdeket” – nyilatkozta korábban, s ebből kiderül, hogy a miniszterelnök levelező partnere aligha láthatja pontosan önmagát és a feladatát. Ő ünneplésre érkezett és nem érdekvédelemre szerződött.

2.kép: Gondolkodó variáció 2022-ből (Fotó: Farkas Norbert/24.hu)

Viszont mire is való az Akadémia? A magyar nyelv használata egyenesbe került. Kétszáz év telt el az Akadémia történelméből. Kutatásirányító már csak múltbéli álmaiban lehet. Az MTA legjobb pillanatait is csak a tudománykövetés jellemezte. Nem a köztestület érdekvédelmét ellátó kiemelt civilszervezet szerepe maradt volna meg Orbán és társai mellett? Magyar Pétertől várható másféle elbánás? Mondott erről bármit is szónoki hevületeiben? Nem kellett volna az akadémiai autonómiáért akár afféle érdekvédelmisként a pulpitust is verni? Elég az MTA vezetőinek elsüllyedni a mély fotelben, az őket visszatükröző asztalok mellett, és megtámasztani választékosan, alulról felfelé irányítva a metsző tekintetüket a méltóságtól megnehezült ősz fejüket (címkép: Az elnök makettje)? Szóval akadémikusként megérdemesülten (kétségtelenül az is valami) pózolni? Ez bizony erre a pozícióra szerintem kevés. Nem kellene az MTA elnökének/főtitkárnak jelentkeznie annak, akinek nincs víziója az MTA jövőjéről és aki nem a tudomány érdeke szerint kíván cselekedni. Igen, érvelni és harcolni. Nem egóra véve, vagy a hozzánk ezek a cuccok fel sem érnek talajtól elemelkedett pozitúráját felvenni, kis kollégáinkat a tévékamera elé tuszkolni magunk helyett, mert a társadalom nem a mi szintünk, arra magunkat letranszformálni képtelenek vagyunk.

Az MTA ingatlanvagyona

Az MTA korábbi alaptörzsvagyonán (például a székház) felül 2007-ben a Gyurcsány-kormány egy törvénymódosítással az MTA-nak adta át a kutatási célra használt, addig állami tulajdonú ingatlanokat. Az MTA-nál egyesítette a használatot, a fenntartást és tulajdonjogot azzal a céllal, hogy intézetei hatékonyan gazdálkodjanak a rájuk bízott vagyonukkal. 2018-ban a kormány tudománypolitikai törvénymódosítása alapjaiban érintette az MTA kutatóintézeteit és finanszírozását. Az MTA vezetése elutasította a javaslatot, amelyet a kormány egyeztetés nélkül készített elő. Lovász László akadémiai elnök kiemelte: a tervezet nem biztosított garanciát a tudomány és az Akadémia függetlenségének megőrzésére. Hamarosan tárgyalássorozat indult a MTA és a Miniszterelnökség között, majd 2019 márciusában Lovász László (MTA elnök) és Palkovics László Innovációs és Technológiai Minisztérium vezetője közös szándéknyilatkozatot írtak alá: az MTA tudomásul vette, hogy 2020. január 1-jétől a kutatóintézet-hálózat irányítása kikerül az Akadémia szervezetéből. Az Országgyűlés hamarosan elfogadta a 2019. évi LXVIII. törvényt, amely a kutatóintézetekből létrehozta az Eötvös Loránd Kutatási Hálózatot (ELKH) és átalakította annak finanszírozását. Az MTA kutatóintézetei innentől kezdve külön, központi költségvetési címen kapták a pénzügyi forrásokat a mélyen tisztelt minisztériumtól, a működtetést pedig a saját változó ízlésű vezetése irányítja. A kormányzat 2024 őszén (részben az Alkotmánybíróság 2022-es tulajdonra vonatkozó határozata alapján) törvényjavaslatot nyújtott be a Magyar Kutatási Hálózat (HUN-REN) újraszabályozásáról, amely önálló, közhasznú, speciális jogállású jogi személy létrehozását írta elő. A javaslat kiemelt eleme volt a kutatóintézetek ingatlanvagyonának állami átvétele. 2024 novemberében az MTA elnöksége nagy többséggel támogatta egy 80 milliárd forintos állami vételi ajánlat elfogadását az intézethálózat által használt ingatlanokra (2. melléklet). 2024. december 11-én az MTA rendkívüli közgyűlése – 182 igen, 141 nem szavazattal – éppen csak rábólintott az adásvételre. Ennek lényege, hogy az ingatlanokat a magyar állam megvásárolja, majd a HUN-REN kutatóhálózat tulajdonába adja. (Vagy mégsem?) Ugyanekkor a parlament elfogadta a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózatról szóló törvényt (2024. évi XCI. tv.), amely a hálózat működésének kereteit szabályozta. A törvény egyértelművé tette, hogy 2025. január 1-jétől a HUN-REN mint speciális jogállású jogi személy jön létre, és a korábbi 19 költségvetési kutatóintézet egyetlen szervezetbe (HUN-REN) egyesül.

Két akadémikus, Vörös Imre jogászprofesszor és Radnóti Sándor filozófus-esztéta (3. kép), valamint az Akadémiai Dolgozók Fóruma pert indítottak, a szerintük jogsértő módon meghozott határozat semmissé tételét kérve. A kormány a megígért 18 milliárd forintos béremelést a vagyonátadási szerződés megkötéséhez kötötte, ezzel a kormány részéről zsarolási vád is felmerült. 2025 júniusában az MTA rendkívüli elnökségi ülésén határozatot hozott, amely alapján a 2024 decemberi döntést érvénytelennek tekintette (ennek oka a társadalomtudományi intézetek átadása az ELTE-nek) a kutatóhálózat feldarabolása miatt. „Radnóti Sándorék célja láthatóan az időhúzás: hátha lesz egy új kormány, amely majd visszaadja nekünk (sic!) a kutatóhálózatot. De ha lesz is valaha ilyen kormányzati akarat, akkor az ingatlanokkal együtt is vissza tudják adni a hálózatot” – mondta erről lazán Freund Tamás, aki mintha szemlélődő kívülálló lenne.

3.kép: A nyolcvan körüli Vörös Imre és Radnóti Sándor akadémikusok (Fotó: Pavel Bogolepov/Népszava)

2.melléklet: Freund Tamás véleménye az MTA tulajdonosi szerepéről   „Azt gyakran elfelejtik, hogy 2008-ig, amikor Gyurcsány Ferenc egyetlen tollvonással, ingyenesen, de célhoz kötötten odaadta az Akadémiának a kutatóintézetek több tucat ingatlanát, azok az állam tulajdonában voltak, az Akadémia csak a használójuk volt. A kormánytól komoly gesztus (sic!), hogy fizet értük 80 milliárdot. Ez tehát nem az Akadémia törzsvagyona (sic!). Arra nagyon is vigyázunk, nem adjuk el például a Vigyázó Ferenc által az MTA-ra hagyott vácrátóti ingatlanegyüttest, az ott működő Ökológiai Kutatóintézet majd bérleti díjat fizet nekünk (sic!) […] Egy korábbi közgyűlés határozott arról, hogy nagy értékű ingatlanok eladásakor be kell szerezni három értékbecslést, de a közgyűlés fel is menthet ez alól, és ezt meg is tette. Azért kértem ezt, mert nem volt egyetlen értékbecslő cég sem, amelyik meg tudta volna mondani, hogy mennyit ér a piacon egy lakott, célhoz kötött ingatlanegyüttes. Ezért nem akartam újabb százmilliókat kiadni. A 130 milliárdos összeg úgy jött ki, hogy végül arra kértünk egy céget, mérje fel a vagyont úgy, mintha nem lenne célhoz kötött, és nem lenne lakott. Tehát szó sincs róla, hogy 130 milliárdot érne, a forgalmi értéke gyakorlatilag nulla (sic!).”

Freund Tamásra az ügyvezető zavara a jellemző. Nem érzi az Akadémiát tulajdonosnak. Adták, el is vehetik. A mai joghelyzetben teljesen lényegtelen, hogy a Gyurcsány-kormány adományozta ezt a vagyont, annak tulajdonjogát 17 év után illene már megélni és felelős ügyvezetőként viselkedni. Ezeket az ingatlanokat a bennük élő kutatók munkája és bevételei tartották fent, nem ajándék volt annak a közösségnek, akik kapták, hanem sok helyen romhalmaz, amelynek felújítási költségeit a kormány is vonakodott viselni. Freund Tamás szövegében igaznak tűnik, hogy Magyarországon aligha akar befektető (képzeljük el a szerepben Mészáros vagy Csányi urat) kutatóhálózatot vásárolni, de azt kijelenteni, hogy ezért ennek az ingatlannak a forgalmi értéke nulla, az több mint kínos felelős vezető szájából. Freund Tamás elnökségét végig kísérte ez az Orbán-kormány politikájának mélyen alárendelt magatartás. Mindez politikai függetlenségének hiánya miatt alakult így, de megválasztásakor ezt az akadémikusok tudták és elfogadták.

4.kép: Megbeszélés 2021-ben (forrás)

Tudományágak közötti feszültség

Többen úgy látják, hogy a kormány és az MTA jelenlegi vezetése a természettudományok felé elkötelezett. Gyáni Gábor történész (3. melléklet) például a MTA 200. évfordulóján Putyin módszereire emlékeztetőnek nevezte azt, ahogy az MTA kutatásban játszott vezetői szerepét gyakorlatilag törölték. A helyzet viszont az, hogy az Akadémia kívülről bizottsági (annak tagjai nem az ő munkatársai) tanácsokat adhat csupán, ami semmire sem kötelez. Kenesei István nyelvész pedig rámutatott, hogy 2002 óta (a baloldali Glatz Ferenc után) az Akadémia elnökei csak természettudósok voltak. Ez utóbbi igen messzire vezet. Egészen a szcientometria magyar alkalmazásáig. Annak következménye, hogy máig nem sikerült (szerintem nem volt erre akarat) a tudományterületenkénti teljesítménymérést megoldani. Ez mára torzító erővel működik, lásd a társadalomtudományok leértékelését és átadását egyetemnek. Vannak, akik e folyamat folytatását szorgalmazzák, a kutatóegyetemi szerkezet kialakítását részesítik előnyben.

3.melléklet: Gyáni Gábor kifakadása   „Felháborító és méltatlan, hogy a 200. évfordulót úgy kell ünnepelni, hogy épp megfosztják az Akadémiát a vagyonától, közben pedig Schmidt Mária hangján azzal fenyeget a hatalom, hogy még a költségvetésünket is megvonják. Ez annak a Putyinnak a módszere, aki néhány évvel ezelőtt gyakorlatilag megszüntette az orosz akadémiát […] Minden diktatúra tudomány-, értelmiség- és szellemellenes. Elsősorban a természeténél fogva kritikus humán- és társadalomtudományi értelmiséget akarja kiiktatni, hogy csak a klienseik maradjanak, a Schmidt Máriák, akik azt mondják, amit a hatalom hallani szeretne.”

A természet- és társadalomtudományok közötti árok mostanra igen mély. Ennek oka a hazai társadalomtudományi kutatás nemzetközi szinten való gyengélkedése. Sokak szerint nem volt képes ez a tudományterület kilépni a tudományos világpiacra. Teljesítményét magyarországi könyvek jellemzik ma is, amit a természettudományok a rendszerváltás után azonnal meghaladtak. Nincs magyar tudomány, csak Tudomány. Annak nyelve ma angol és igazságai nemzetközileg megmérendők. Természettudós másféle mércét elismerni nem fog. Ezt a versenyt a társadalomtudományok késlekedtek tudomásul venni, és ennek oka, hogy a természettudományi területek – nem szépítem – eléjük kerültek. Nem jelenti ez azt, hogy nem lenne rájuk szükség, csak nem a mai tudomány vezetői szerepeiben. Először fel kell zárkózniuk nemzetközi szinten. Mindez persze pozícióját tekintve a borotva éle, mert a hazai társadalomtudományok képviselői igen érzékenyek és a médiában sokkal hangosabbak, mint a tudományos versennyel (Hogy is néz ki ennek versenypályája?) elfoglalt, eredeti ismeretek szerzésére törekvő természettudósok. Tény szerintem, hogy a tudós testületet szellemileg és fizikailag (nem nyugdíjaskorú) friss érdemeseknek kell vezetni és nem előzékenyen rotáltatni az eltérően teljesítő tudományterületek között. A tudományos igazságok nem demokratikus eljárások során születnek, hanem a leggyorsabb és a legérdemesebb (ma sokszor csapat) ragadja azt meg, nem ritkán a többségi rövidlátó tiltakozás ellenére.

5.kép: Krausz Ferenc, Hankó Balázs és Gulyás Balázs, mint az élvonal (Fotó: Ladóczki Balázs)

4.melléklet: Akadémiai Dolgozók Fóruma Egyesület (ADF)   2020-ban bejegyzett civilszervezet, amely két évente választ vezetőséget. Eredetileg a tudomány szabadságát és intézményi autonómiát képviseli Magyarországon (watchdog). 2025-2027 között a kevéssé ismert vezetőség tagjai (személyi azonosításuk nehezítése szándékos): Lőrincz Viktor Olivér (elnök; PhD – ELTE Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézet segédmunkatárs), Bán-Forgács Nóra (PhD – ELTE Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézet munkatárs), Földes István (DSc – HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpont tanácsadó), Havas Attila (PhD – ELTE Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont főmunkatárs), Péter László (DSc – HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpont tanácsadó) és Sarankó Márta (PhD – ELTE Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézet munkatárs).

Az MTA ex-kutatóhálózat menetelése

Az Akadémiai Dolgozók Fóruma (4. melléklet) szerint a MTA ex-kutatóhálózatának privatizációja felé halad a kormánydöntések sora. Ez magában foglalja a kutatóközpontok megszüntetését. A kutatóhálózat már ma sem teljes körű a társadalomtudományi központok ELTE-nek való átadása után. Az MTA elnöksége 2025 júniusában kimondta, hogy a bölcsészettudományi központok átadása a HUN-REN-től az ELTE-nek hibás döntés volt. Ez viszont már HUN-REN döntése volt, nem világos a volt tulajdonos kontrázása. Annak ellenére, hogy az MTA vs. HUN-REN elnöksége ingyenes használatot biztosítana, az ELTE vezetése még így sem vállalná át az ingatlanok fenntartásának és értékmegőrzésének a terhét (5. melléklet). Most pedig itt az Élvonal Alapítvány (részletesen később), amely leválasztaná (duplikálná?) a nemzetközi tudományban legjobban teljesítő alapkutatási központokat (5. kép).

5.melléklet: Ki fizesse az ingyenesen átadott ingatlanok fenntartását?   „Az Akadémia nem ért egyet a kutatási hálózat megbontásával, de továbbra is elkötelezett a kutatóközpontok támogatása mellett. A KIM és az ELTE vezetésével egyeztetve elkészítettük a beolvadó négy kutatóközpont vagyonhasználatát változatlan feltételekkel biztosító új szerződés tervezetét. Ebben az MTA ingyenesen, haszonkölcsönnel biztosítaná ingatlan és ingó vagyonelemeinek használatát az ELTE szervezetébe beolvadó kutatóhelyeknek, a HUN-REN irányítása alatt maradó kutatóhelyekkel azonos, a tudományos kutatásról, fejlesztésről és innovációról szóló 2014. évi LXXVI. törvény (KFI törvény) rendelkezései szerinti karbantartási és értékmegőrzési feltételekkel. A tervezet véglegesítésére és a szerződés aláírására azonban nem kerülhetett sor az átalakulás előtt, mert az ELTE kancellárja elutasította, hogy az ingyenes használat fejében a fentiek szerint vállalja a fenntartás és értékmegőrzés költségeit.” [Freund, Kollár és Erdei, 2025]

Palkovics László színre lépésével az Orbán-kormány mintha az MTA tudományirányításának fokozatos leépítését tűzte volna ki céljául (1. ábra). Nem vitás, hogy az MTA a történelem során passzívan ellenállt a változásoknak. Az is elég világos, hogy a társadalomtudomány egyes részei a napi politika részeivé váltak, míg az alkalmazott tudományok a fából vaskarika ideáját hajszolták. Alkalmazott tudományterületeken (agrár, műszaki és orvosi) szeretnének megvalósítani alaptudományi fordulatot, ami nyilvánvaló képtelenség. Eközben a napi hasznosságuk bizonyításáról felejtkeztek el, ami prototípusokban és szabadalmakban mérhető. A K+F+I nem véletlenül tagolt ezekre a részekre. Az (alap)kutatás új ismeretek tár fel, a fejlesztés a feltárt működést igazolja, míg az innováció annak gyártása, piacon termékként való elhelyezése (5. melléklet).

1.ábra: A MTA ex-kutatóhálózatának sorsa 2007 után (vázlat)

6.melléklet: K+F+I embrió   Az (alap)kutatás felfedező jellegű tevékenység; új jelenségek, összefüggések megértése. Nincs közvetlen gyakorlati cél vagy piaci elvárás. Kulcskérdés: Miért és hogyan működik?   Fejlesztés (alkalmazott kutatás + kísérleti fejlesztés) az alapkutatás eredményeinek működőképessé tétele; prototípus, eljárás, technológia kialakítása. Még nem termék, hanem bizonyított működés. Kulcskérdés: Meg tudjuk valósítani?   Innováció a fejlesztés eredményének üzleti, ipari hasznosítása; gyártás, forgalmazás. Már gazdasági és piaci logika szerint működik (vállalkozói feladat). Kulcskérdés: El lehet adni? Fenntartható-e a termelés és forgalmazás?

Az alapkutatás időhorizontja hosszú, kimenete bizonytalan. Helye elvileg az akadémiai kutatóhálózat, amely autonóm módon a politikától függetlenül működik. A piaci logika ráerőltetése torzíthat. Ha az állam innovációs elvárást kér számon az alapkutatáson, az kategóriahiba. Ez az egyik fő törésvonal az MTA és a K+F+I tagozódását nem értő Orbán-kormány vitájában. A fejlesztés helye a tárcákhoz rendelt kutatóhálózat lenne, amelynek szerkezete az eredményes alapkutatáshoz alkalmazkodik. Az innováció vállalkozói kategória (ipari kutatás), amelyben a gyártástól a hulladékkezelésig kiterjedő vertikum fenntarthatóságának tisztázását kell megoldani. Ez a három lépcső eltérő képességeket és szervezést igényel. Az alapkutatás állami támogatását kell megoldani, a fejlesztést a tárcák igényeihez kell igazítani, a miniszterjelölteknek erre vonatkozóan kellene konkrét tervének lenni és nemcsak politikai aktorként bizonyítani. A fejlesztést tehát kormányzati működés (annak persze ehhez a feladathoz fel kellene nőni) alá kell tagolni és folyamatosan a jelennek megfeleltetni. Az innováció vállalkozói érdeklődés ügye, amelyben az állam, mint megrendelő (mecénás) vesz részt. Ezek az elemek állandóan kevert formában jelentek meg a történelmünk során. Az MTA kutatóhálózatában alkalmazott kutatási profil, a tárca által irányított kutatóintézetek (ipari és mezőgazdasági – lásd NAIK mára megszűntek) mostanra átalakításra kerültek. Az innovációs kutatást a hazánkba betelepített összeszerelő gyárak (autó, akkumulátor) többnyire nem igénylik. A mezőgazdasági területen a termelési rendszerek lehetnének az innovátorok, de a ma felhasznált termékszerkezet alapjaiban nem magyar termék, vagyis az innovációs képesség visszahat a fejlesztés szükségességére. A fejlesztés lehetősége (az állami GDP elégséges egyáltalán termékfejlesztésre? – géntechnológiai területen például nem) viszont az alapkutatási irány hazai szükségességét határolja be tőkeszegény országokban. Kell-e egy Magyarországhoz hasonló kicsi és tőkeszegény országban mindenféle alapkutatás? Kell-e itt űrkutatás? Telik-e erre? Az orientációs és szerkezeti zavar szerintem a magyar K+F+I-ben mára teljes körű.

(folytatása következik)

Darvas Béla