(Tudománykövető N^o97)

Az első négy részben az MTA rendszerváltás utáni állásfoglalásainak hírértékű részét áttekintve próbálkoztunk valamiféle rácsodálkozással, mert meg is érdemli ez a látószög a megörökítést. Most térjünk vissza a 0 kilométerkőhöz {címkép: Glasswork torzó [(db) → ChatGPT5]}, hiszen 1825-től már indult (állásfoglalások és határozatok korábban is születtek) valamiféle magyarországi tudománypolitikai élet (6. táblázat). Ahogyan így utólag látom kifejezetten optimistán és a társadalom érdeklődésével és tiszteletével övezve.

78%

Év végéig még

27 324 292 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

1825 előtt a magyarországi tudományos élet nem magyarul zajlott. A latin nyelv volt a legfőbb tudományos nyelv a középkortól egészen a XVIII. század végéig. A középkori és kora újkori magyarországi egyetemeken (pl. Nagyszombat, Pécs, Pozsony), kollégiumokban és az országgyűlésen is ez volt a hivatalos nyelv. A német egyre erősebben volt jelen a XVIII. századtól, főleg a Habsburg Birodalom központi intézményeihez továbbá az orvosi és természettudományos képzéshez kötődően. A magyar tudományos nyelvként csak a felvilágosodás és a nyelvújítás idején kezdett erősödni.

A nagyszombati egyetemen (1635-ben Pázmány Péter alapította, később Budapestre költözött, ez lett az ELTE elődje), református kollégiumokban (Debrecen, Pápa, Sárospatak) és evangélikus líceumokban (Eperjes, Pozsony) magas szintű oktatás és tudományos tevékenység folyt. A Magyar Hírmondó (az első magyar nyelvű újság, 1780) és a tudós társaságok köré szerveződő körök, az Erdélyi Nyelvmívelő Társaság (1791, Kolozsvár) a tudományos élet magyar nyelvű művelését tűzte ki célul. A Kassai Magyar Társaság is jelentős támogató volt. A latin és német nyelvű tudományos könyvkiadás mellett ekkor jelentek meg az első magyar nyelvű tudományos munkák is, főként a felvilágosodás hatására. Például Bessenyei György, Kazinczy Ferenc és a nyelvújítók tevékenysége a tudományos nyelv kialakításában is fontos szerepet játszott. Mindez a magyar nyelv fejlesztését jelentette; az MTA a megalakulása után a legfontosabb feladatának ezt tekintette (6. táblázat). Megvalósulása után azonban ez a törekvés a helyére került és a tudomány nemzetközisége miatt a német, majd a világháborúk után az angol nyelv vált a tudomány – határokat nem ismerő – nemzetközi nyelvévé. Az MTA már ezt képviselte és nem kívánta elzárni (a japánok próbálkoztak egy ideig effélével) a hazai tudományos tevékenységet a nemzetközitől a saját, ritka nyelvébe elzárva.

24.kép: Képzeletbeli időkapszula 1862-ből [(db) → ChatGPT5]

Rokken Ferenc (1933): A Ferenc József tér   „»A Börsével átellenben egy új négyszeg.« Ez az »új négyszeg« az akkori Kirakodó tér volt, a mai Ferenc József tér. Ennek a Kirakodó térnek, illetve Ferenc József térnek a keletkezését szándékozom megörökíteni, hogy lássuk, miképpen lett ebből a puszta és sivár területből a hajdani Pest, majd később fővárosunk legszebb része. A Ferenc József tér helye egykor mocsaras és szemetes terület volt, mert a Duna tavasszal és ősszel elöntötte s lerakta a magával hozott szemetet, úgy hogy semmire sem lehetett felhasználni a Dunapartnak ezt a részét. A természet azonban maga gondoskodott arról, hogy ez a hely mégis jelentőséghez jusson éppen a Duna folyása következtében. Ismeretes tény ugyanis, hogy a fejlődő Pestnek mindig több és több épületanyagra lett szüksége, nevezetesen faanyagra, amit csak az ország felső vidéke tudott termelni. A legelőnyösebb és legolcsóbb szállítási eszköze ezeknek az anyagoknak a vízen való úsztatás volt. A Pest alá leúsztatott fákkal igen célszerűen lehetett megállapodni a mai Ferenc József tér környékén, mert a víz sodra e helyet kiválóan alkalmassá tette a kikötésre. A hajózás fellendülésével, majd a kereskedelmi élet megindulásával mindjobban nőtt ennek a partrésznek a jelentősége, lassankint rendes hajókikötő keletkezett itt s a Dunán hozott kereskedelmi árucikkek állandó kirakodó helyévé lett. Először a pestvárosi tanács, 1808-tól kezdve pedig a Szépítő Bizottmány tervszerű munkával iparkodtak ezt a területet oly állapotban tartani, hogy az árulerakás céljaira alkalmassá tegyék, amennyire lehetett szabályozták és kiköveztették. A Ferenc József tér első nevét is a hajón szállított és kirakott áruktól kapta, mert Kirakodó térnek – Ausladungs Platz – nevezték, amit 1866-ig megtartott, amikor is addigi nevét a pestvárosi tanács Ferenc József térre változtatta. A Kirakodó tér legrégibb épületei a Sóhivatal és sóraktár voltak, amelyek egy 1820-ban készült pestvárosi térkép szerint a mai Lloyd és Pesti Magyar Kereskedelmi Bank telekhatárvonalai között húzódó területen állottak. A Sóhivatalt és raktárt 1820-ban városrendezési okokból lerombolták és a bontási anyagot még 1820-ban nyilvános árverésen eladták. Az említett épületeken kívül falerakodó- és megmunkálótelepeket találunk még itt, amelyek közül a Feszi János-féle ácstelep tartozott a Kirakodó tér területéhez. Feszi fatelepe a mai Főkapitányság telkén volt és a pestvárosi telekkönyvek tanúsága szerint Feszi János 1791-ben vette meg a várostól körülbelül 1000 négyszögölet kitevő ingatlanát, mely 1833-ig szolgált a nevezett célra, amíg az Ullmann család tulajdonába nem jutott. Ugyanilyen fatelepek állottak még a szomszédos Vieser- és Karczag-féle telkeken is, amelyek szintén az 1808-1825 között eszközölt telekeladásokkal és az 1837-ig húzódó házépítkezésekkel kapcsolatosan szűntek meg. A Kirakodó-tér forgalma a pesti országos vásárok ideje alatt érte el a legmagasabb pontját. Az eladásra érkezett áruk tömege halomban hevert a téren, a különféle nemzetiségű kereskedők pedig olyan csoportosulásokat képeztek, hogy az 1833-ban megjelent »Der Fremde in Pesth« című Wegweiser a bábeli zűrzavarhoz hasonlította ezt a Duna parti életet…

Az 1825-ben elindult magyar nyelvű tudományos élet inkább nemzeti tett volt, mint tudományos. A magyar függetlenség és önrendelkezés része. Az autonómia óhaja, akkor éppen az osztrák birodalomtól és a német nyelvtől, a másodrangú állampolgárságtól, ahol a saját nyelv komolysága mellé kérdőjel kerülhetett. A hivatalosan magyar nyelvű MTA első állásfoglalásai között nyelvpolitikai kinyilatkozásokat találunk (6. táblázat), majd szervezeti jellegűeket.

6.táblázat: MTA kiemelt állásfoglalásai és határozatai (megjegyzések: sárgával kiemelt – nyelvpolitikai; világoszölddel – szervezeti; világoskékkel – oktatás- és gazdaságpolitikai állásfoglalások)

A politikai irányítás hamar felfigyelt az Akadémia tevékenységére, s legfőként azért, mert főként a társadalomtudományok területén aktív akadémikusok között sok politikailag befolyásos ember akadt, akik a miniszterségig, sőt miniszterelnökségig vitték (7. táblázat). Ennek megfelelően az MTA állásfoglalásai között megjelentek a politikai szempontból ihletett/befolyásolt javaslatok. Az MTA kurzuspolitikán kívüli függetlensége tehát egyetlen korban sem valósult meg maradéktalanul. Ez csupán szép álom volt.

7a.táblázat: Akadémikusok, akik 1825-1944 között vezető állami beosztásokba kerültek (megjegyzések: halványlilával kiemelt – tiszteleti tag; lilával – visszavont akadémikusi cím; fehérrel – államtitkár; citromsárgával – miniszter; narancssárgával – miniszterelnök/államfő)

A rendszerváltás után az akadémikusi cím a politikusok megítélése szerint kifejezetten devalválódott. Jól érzékelhető ez az Orbán-kormányok alatt. Kormánybiztosi/miniszteri biztosi (pl. Maróth Miklós, Palkovics László, Pálinkás József) és államtitkári posztot is vállaltak akadémikusaink (7. táblázat), ahol az érdemi döntés nem feltétlenül az ő kezükben volt. Sőt, talán nem is a miniszter kezében.

7b.táblázat: Akadémikusok, akik 1945-2025 között vezető állami beosztásokba kerültek (megjegyzések: világoskékkel – MTA elnök; fehérrel – államtitkár; citromsárgával – miniszter; narancssárgával – miniszterelnök/államfő)

A politikai szerepet vállaló akadémikusok közül többen csak tiszteleti tagok, amely akadémikusi dísztagság (nincs szavazati joguk). Többen közülük nem is tudományos, hanem politikai befolyás útján érték el ezt a formális címet. Ma inkább külföldiek kapják, de akadnak kivételek (pl. Karikó Katalin – PhD– és DSc fokozata nincs, Nobel-díja viszont igen). Külső tagok között viszont szerepel olyan, aki Magyarországon született, itt végzett egyetemet, de DSc-fokozat nélkül kapott külső akadémikusi címet (pl. Gulyás Balázs – az Univ. Leuven a PhD kiadója). Ne feledjem, Kertész Imre (Nobel-díjas) – nem csinált belőle titkot – egyetemet sem végzett, bár elkezdte, de nem fejezte be. A tiszteleti és külső tagviszony azonban egyértelmű tisztázást érdemelne.

5.ábra: A már Columbia Egyetemen dolgozó Bartók Béla akadémikusi tagajánlása 1945-ből

MTA és az állampárt

A MTA állásfoglalásait tekintve már az 1800-as évek végén (a dualizmus kora) az oktatási viszonyokba való beleszólás miatt a közpolitikába keveredett. Az MTA-ra 1946-1985 között több pártember – akár hat elemivel (Kádár János) – bekerült tiszteleti tagként (8. táblázat). Külföldiek között 4 elemit járt is akadt (Nikolaj Ceaușescu). 1989 után a politikai indokból választott tiszteleti tagok törlését kezdeményezték ugyan az Akadémián (Kosáry Domokos volt ennek a szószólója), de az MTA hivatalos jegyzékéből csak a külföldi államfők (Tito, Brezsnyev, Husák, Ceaușescu, Honecker) kerültek eltávolításra. Kádár János és társai tiszteleti tagsága nem került formálisan visszavonásra, csak történeti adattá (jelentsen is bármit) minősítették át, és nem szerepelt a továbbiakban a tiszteleti tagok között a rendszerváltás utáni listákban. Az MTA morális állapotára és fölösleges konfliktuskerülésére mutat ez a rendszerváltás időszakában.

8.táblázat: Állampárti tiszteleti tagok az MTA-án (megjegyzések: rózsaszínnek kiemelt – külföldiek; zölddel kiemelt – levelező tag)

A pártállami időszak kezdeti szakaszában még Bartók Béla is tagajánlást kapott (5. ábra), de hamarosan működése teljesen a hatalomnak volt alárendelve. Az országból távozott Bartók Béla (1940 – Univ. Columbia, New York) és Szentgyörgyi Albert (1947 – Woods Hole Marine Biological Laboratory, Massachusetts → National Foundation for Cancer Research, Bethesda) is. Kétségtelen persze, hogy az 1980-as években már meglazult ez az állampárti vezetés és a kutatóintézeteket szakmenedzser típusú, a párttal baráti viszonyt ápoló, de nem párttag vezetők irányították.

Az 1949. októberi rendkívüli közgyűlésen az Akadémia térdre kényszerítése jegyében 258 akadémikusból mindössze 103-at választottak újra, a többieket kizárták vagy tanácskozó taggá lefokozva háttérbe szorították. A közgyűlésen beválasztották az Akadémia elnökségébe a párthoz lojális Andics Erzsébet történészt, Lukács György filozófust és Molnár Erik történészt. Ugyanekkor Alexits György matematikust – aki a kommunista párt által életre hívott rövid életű Magyar Tudományos Tanács főtitkára volt – kinevezték az MTA főtitkárává. Az MTA elnökének a párthű Rusznyák István orvost választották. 1969-ben az Akadémiát törvényerejű rendelet választotta ketté egy tudóstestületre (Elnökség) és egy államigazgatási szervként működő főtitkári apparátusra, amit mindig elkötelezett káderek vezettek.

– Elnökség

Rusznyák István belgyógyász 1945-1947 között nemzetgyűlési képviselőként, 1949-1967 között országgyűlési képviselőként ült a parlamentben, sőt 1949-1958 között a Népköztársaság Elnöki Tanácsának is tagja volt. Erdey-Grúz Tibor kémikus, 1970-1976 között töltötte be az MTA elnöki tisztségét. 1952-1953-ban a Minisztertanács tagjaként felsőoktatási, majd oktatási miniszter volt, közben pedig 1954-1956 között az MSzMP Központi Bizottságának tagja. Emellett 1953-1957 között országgyűlési képviselőként is tevékenykedett.

Szentágothai János anatómus, az MTA 1976-1985 közötti elnöke politikai téren kevésbé exponálta magát. 1985-ben országgyűlési képviselővé választották a Hazafias Népfront jelöltjeként. 1989 után a demokratikus átmenet során az MDF színeiben folytatta politikai pályáját. Berend T. Iván közgazdász, az Akadémia utolsó állampárti elnöke (1985-1990) ugyancsak aktív MSzMP-kötődésű volt. 1988. májusától egészen az MSzMP feloszlásáig a Központi Bizottság tagja volt. 1990-től az University of California (Los Angeles) tanára lett.

– Főtitkári Hivatal

Az MTA főtitkári posztja, amely 1969 után a kutatóintézeti hálózatot irányította, kormány által kinevezett hivatalnoki tisztség lett. Erdei Ferenc néprajzkutató (1957-1964) az 1945 utáni kommunista hatalomátvétel egyik kulcsszereplője volt (1944-ben az Ideiglenes Kormány belügyminisztere, később az MDP főtitkárhelyettese is). Köpeczi Béla irodalomtörténész (1970-1975) főtitkári megbízatása után a művelődési miniszteri posztot is betöltötte (1982-1988). Osztrovszki György kémikus 1953-1955 között volt főtitkár a nehézipar pártvonalú irányításában is részt vett. Bognár Rezső kémikus (1955-1956) kétszeres Kossuth-díjas kémikus a Kádár-korban az MSzMP Tudományos, Kulturális Osztályát is vezette egy ideig (1963-1966). Pál Lénárd (1980-1984) atomfizikust szakmai alapon választották, de többek szerint ő is pártbefolyás alatt tevékenykedett. Láng István agrármérnök az állampárti időszak végén vált kulcsszereplővé az Akadémia vezetésében. 1984-ben megbízott főtitkárrá nevezték ki, majd 1985-től 1993-ig az MTA főtitkáraként tevékenykedett. Láng 1950-1955 között a Szovjetunióban tanult (Ivanovói Mezőgazdasági Akadémián). Hazatérve az MTA Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézetében dolgozott. 1970-ben az MTA főtitkárhelyettesévé választották. Későbbi kinevezését (1985) a Minisztertanács hagyta jóvá, hiszen a főtitkár államigazgatási jogkörben járt el, a kutatóhálózat kormánybiztosaként. Láng István esetében is ez történt: 1985-ben főtitkárrá választását nyilvánvalóan egyeztették az MSzMP illetékeseivel. A Kádár-rendszer utolsó éveiben is a Tudományos és Felsőoktatási Tanács tagja volt, 1986-ban pedig az Országos Tudományos Kutatási Alap (OTKA) első elnökévé nevezték ki. 1989-ben ő készítette elő az MTA reformkoncepcióját Berend T. Ivánnal együtt (6. ábra), és 1990 után, Kosáry Domokos elnöksége alatt is két évig még főtitkár maradt.

6.ábra: Néhány akadémikus becsült politikai pozíciója (megjegyzések: piros – MTA elnök; zöld – MTA főtitkár; narancssárga – kutatóhálózat elnöke; kék – MTA tag; szürke külső gyűrű – rendes tag; citromsárga gyűrű – külső tag)

– Osztályvezetés

1949-ben az Akadémia átszervezésekor az osztálystruktúrát is átalakították. Az MTA II. osztályán (Filozófiai és Történettudományok Osztálya) Andics Erzsébet volt lényegében a marxista történetírás irányítója. Molnár Erik ugyancsak a II. osztály vezetésében vett részt, miközben igazságügy-, majd külügyminiszter volt.

A Biológiai Tudományok Osztálya élére 1980-ban Tigyi József orvos/biofizikus került, aki egészen 1988-ig töltötte be az osztályelnöki tisztet. Tigyi 1956-ban fegyverrel szállt szemben a forradalmárokkal, majd az elsők között lépett be a megalakuló Munkásőrségbe. Több MTA vezető is a Munkásőrségben szolgált, vagy a karhatalmi erőket támogatta, mint például Trencsényi-Waldapfel Imre klasszika-filológus.

– Pártitkárság

Az MTA-n belül hozták létre a központi, akadémiai pártbizottságot, alatta a kutatóintézetek és egyéb egységek alapszervezetei működtek. Az akadémiai pártbizottsága tartotta a kapcsolatot a Központi Bizottság illetékes osztályaival. Az akadémia pártbizottsága formálisan a fővárosi pártbizottsághoz tartozott, az intézeteké a területileg illetékes (Budapesten kerületi) pártbizottságokhoz. Az akadémiai/intézeti pártbizottságok véleményezték az akadémiai és intézeti vezetői kinevezéseket. A tudományos testületek működését politikai beszámoltatás kísérte.

Ismertebb akadémiai párttitkárok: Gyenes András, Sipos János, Törő László nem voltak akadémikusok, de az 1987-ben taggá választott Teplán István igen (aki Vizi E. Szilveszter elnöki tanácsadója is volt). Állásfoglalásaikban tehát a politikai befolyás érvényesült. A 1980-as években az intézeti pártitkárságok eljelentéktelenedtek, akár a szakszervezetek, befolyásukat a területileg illetékes pártbizottságon keresztül közvetve tudták csak érvényesíteni. Nem volt erőteljes politikai nyomás a kutatóhelyeken, hacsak a kutatók véglegesítésére nem gondolunk. Ott ez akár sorsdöntő is lehetett. Vallásos igazgatóm kutatói értekezletének mindegyikét azzal kezdte, hogy mit üzent Teplán István, aki egyébként szerintem nem volt vonalas párttitkár, vagyis mint sokan, pontosan olvasta a kor változó politikai kottáját.

25.kép: A szfinx éteri figyelme [Emil Wolff → (db) → ChatGTP5]

Rendszerváltás után

Rendszerváltás után (amely nem tartott névsorolvasást) az MTA tagsága igyekezett a konzervatív oldal felé gesztusokat tenni. A Professzorok Batthyány Köre (PBK) 1995. június 5-én alakult, a Batthyány Lajos Alapítvány támogatásával, amely a polgári értékrend mentén fogalmazta meg nézeteit. A kezdeti népszerűsége és kormányra gyakorolt hatása az egyre gyakoribb kilépések (Ángyán József, Freund Tamás, Mellár Tamás, Pálinkás József, Solymosi Frigyes, Szathmáry Eörs stb.) miatt csökkent Náray-Szabó Gábor (2003-2018) elnöksége alatt. A Fidesz-KDNP alatt közel jelentéktelenné vált (Sótonyi Péter és Kollár Lajos elnökségei). Egyféle Fidesz-KDNP elit egységnek tűnhetett fel, amire nem volt pártkereslet, annak állampártra emlékeztető pártfordulata és káderösszetétele miatt, amiben az értelmiségi nem kapott kiemelt szerepet.

Láng István a rendszerváltás után az MTA könyvtárába vonult vissza és növénytermesztés helyett (ami úgy tűnt a szakterülete) környezetvédelemmel kezdett foglalkozni, bár ebbéli tudományos múltja addig nem volt. Hozzá hasonló pályát futott be később Németh Tamás (Németh Imre miniszter unokatestvére) főtitkár is, aki ugyanazon intézet igazgatója volt korábban. Vizi E. Szilveszter után az MTA akadémikusai között a jobboldalú gondolkodásúak szavazati többsége megvalósult. A mai Fidesz-KDNP-t kiszolgáló akadémiai vezetők között sokkal vonalasabb, saját érvényesülésre hajtó konzervatív pártfigurát (pl. Freund Tamás, Gulyás Balázs, Maróth Miklós, Palkovics László) látok, mint a kései Kádár-korban nyíltan baloldalit, de ez nyilván csak az én véleményem.

A kutatóhálózat leválasztása után – az ELKH és a HUN-REN keretében – ismét a korábbi állampárti szerkezet (MTA elnökség – kutatóhálózati titkárság) valósult meg az Orbán-kormányok alatt, amennyiben a kutatóhálózat vezetése akkor is az állam által kinevezett és irányított, azt hűségesen kiszolgáló titkárság volt. Az MTA titkársága viszont éppen a lényegi funkcióját veszítette el.

Az MTA társadalomtudományi osztályainak támadása már a történettudományoskodó intézetek létrehozásával elkezdődött (erről majd a 6. részben). A kutatóhálózatból az ELTE-hez való kerülésük eltávolította a kutatóhálózatból ezt az Orbán-kormányoknak politikailag kellemetlenkedő tudományágat, amely nyilvánvalóan az Alaptörvény tudományról szóló kinyilatkozásaival (értsd önkormányzatiság) sem egyeztethető össze. Az igazán kínos, hogy a Palkovics László nevével fémjelzett orbáni rombolás nem járt együtt észszerű építkezéssel (szerintem elképzelés sem volt erre), csak lenullázta az MTA addig is részleges autonómiáját, és maga alá gyűrte – puszta kivagyiságból – a magyar tudományosság virtuális fellegvárát. Ma négy szfinx meredt maga elé az MTA tetősarkain (25. kép.). Türelmesek.

Előzmények: Tudásviszony – N^o1 Az elveszett ártatlanság; N^o2 Az elszakadt fonál; N^o3 – Vonulás; N^o4 Elfogyás

(folytatása következik)

Darvas Béla