(Tudománykövető N^o88)

A szem becsapható. Más szögből nézve ugyanazt, az emberi agy más illúziót rak össze. Talán valami ilyesmi a mai scientometria is. Fényjátéknál, ha a fényforrás szögét változtatjuk az árnyak is torzulnak. Nézőpont kérdése lenne csak a valóság?

Gondolkodhatunk azon is, hogy miért a kutatókat kell mérni ilyen körültekintéssel? Hol marad például a politikusoké, akik a tudományra a pénzt mostanában nem szívesen adják? Pedig fogyóban a valóságnak ezen a pontján az energia és sokféle anyag. Véges környezetben nincs végtelen szabadság. Álmodjuk a fenntarthatóságot?

Mindenképpen kellene új tudás, másféle megoldás ugyanarra. Igen, az önérdekű és öntelt folytatásra. Ehhez lassan minimum egy Nobel-díj kell. Ebből a magasságból persze egyetlen hazai politikusunk sem látszik, és mégis milyen határozottan mutatnak ők erre vagy arra. Csak a buta ember lehet igazán magabiztos.

Folytassuk tovább az önmarcangolást, ami megítélési lehetőségeket villant fel? Már ott, ahol jellemző a mérhetőség. A festők eddig rengeteg vásznat megfestettek. Az anyag ugyanaz, a rárakott festékek súlya is, és mégis micsoda dermesztő különbséget eredményez a festék elosztása a vásznon. Egyetlen pillantásra elválik egymástól a sarlatán, az epigon (a művészségét álmodó) és az eredeti művész. Sőt utóbbi vásznai sem feltétlenül azonos értékűek, hiszen azt a bámészkodók ítélik meg. Miért lenne ez másként a tudományban? Nem ennek a vurstliban fogant, megrendelésre szakosodott változataira gondolok, ahol a vattacukor az egyik mutatvány. Még akkor sem, ha ez a forma (az okoskodó, a matatgató) történetesen mindig számosabb.

13.ábra: Az MTA Agrártudományi Osztálya akadémikusainak MTMT és Scopus idézettsége [megjegyzések: * levelező akadémikusok; idézettségnél fekete bolt kiváló/jó, fekete normál átlagos, piros normál elégséges, piros bold elégtelen; indigó vonal az átlagot képviseli]

Alámerülés

A Scopus és MTMT eltérő idézettségi adatokat tüntet fel (13. ábra). A Scopus-nál, gyakori neveknél az személy pontos azonosítása nagyon is kérdéses. Nincs szerzői kontroll, viszont ide folyamatos és nemzetközileg jegyzett idézettség kerül be. Az MTMT-ben részben automatikus a feltöltés, részben a szerző által gyűjtött (személyesen kiszínezett). Ez utóbbi sokszor kérdéses, amennyiben vannak, akik a disszertációkban megjelenő idézettséget is gyűjtik [pl. Faragó Sándor 1465 ún. független idézettségéből 254 (17%) disszertációkból, további 66 (5%) napilapi idézettségből származik], ami kézirati, komolyan megfontolatlan és aligha független. Ez a gyűjtögetés jellemzi az akadémikusi választás előtti periódust, amikor a jelöltek a statisztikájuk kipattintására törekednek. Ez néha etikátlanul eltúlzott (ábrán piros színnel). Ennek a kimutatásnak a gyöngéje, hogy nem számol átlagos társszerzői számmal, pedig az egyes összekapaszkodó műhelyek előnyt harcolnak ki egymásnak a magas társszerzőszámmal. Mindezt mások rovására teszik, csalnak. Az adományozott és cserélt társszerzőség (a korrupció itteni formája) a tudományos teljesítmény mérésének egyik legetikátlanabb pontja, dacára annak, hogy ma széltében hosszában művelik.

14.ábra: Az MTA Agrártudományi Osztálya akadémikusainak személyre eső (társszerző számmal korrigált) Q1 cikk idézettsége (szemből bal oldalon) és az összes idézettségi száma (adatforrás) [megjegyzések: * levelező akadémikusok; idézettségnél sötétkék kiváló/jó, világoskék átlagos, halványszürke elégséges, közepes szürke elégtelen; össze Scopus idézettségégnél barna magas, narancssárga átlagos, halványszürke elégséges, közepes szürke elégtelen; zöld vonal az átlagot képviseli; bold betűtípussal a mindkét paraméterben kiemelkedők nevét jelöltük, a piros betűkkel kiemeltek a szakterületi akadémikusok átlaga alatt teljesítenek]

Az idézettség további elemzése tehát pontosítja a képet. Popp József és Dudits Dénes továbbra is az élen maradt ugyan, de Harrach Balázs (8,4 társszerző, 32% az első/levelező pozícióban) és Bedő Zoltán (6,4 társszerző, 25% az első/levelező pozícióban) a magas társszerzői száma miatt egy alacsonyabb kategóriába került (14. ábra). Urbányi Béla esetében (8,2 társszerző, 16% az első/levelező pozícióban), akit éppen megválasztottak ezek az értékek bizony nagyon kedvezőtlenek. Sőt, talán méltatlanok is a címhez. A munkahelyi vezető pozícióban egyébként gyakran gyűlnek a készséges kollégák, akik társszerzőséget kínálnak fel, és ez ellen úgy tűnik nem mindenkinek könnyű védekezni. Az idézettségelemzés azonban ilyesmire ma könnyen fényt derít. A kérdés csak az, hogy az osztályt vezető akadémikus urak (itt most Balázs Ervin) hogyan végeztetik el a habitusvizsgálatot, ha a végeredmény ennyire kritikát nem tűrő. Gócza Elen esete – őt történetesen nem ismerem – nekem különösképpen kirívó; 8,5 társszerző, 10% az első/levelező pozícióban azt sugallja, hogy a produkcióját illetően nem ő a szakmai vezető azon a területen, ahol dolgozik. Nem gondolom, hogy az MTA Agrártudományi Osztálya a habitusvizsgálatokat körültekintően végzi és jó kérdés azoknak az ajánlóknak a szerepe is (Gócza esetében Balázs, Dudits, Kovács M. és Solti; Urbányi esetében Horn, Mézes és Szemző), akiket a masszív publikációs tények ezek szerint nem hatottak meg. Mi lehetett akkor az ajánlás alapja?

15.ábra: Az MTA Agrártudományi Osztálya akadémikusainak ismertsége (szemből bal oldalon: név idézőjelben ékezetekkel+ mezőgazdaság; jobb oldalon: név idézőjelben ékezetek nélkül + agriculture keresőszavakra Google Chrome keresővel) [megjegyzések: * levelező akadémikusok; ismertségnél narancssárga és világoskék kiváló/jó, halványszürke elégséges, közepes szürke csekély; sárga vonal az átlagot képviseli; bold betűtípussal a mindkét paraméterben kiemelkedők nevét jelöltük, a piros betűkkel kiemeltek a szakterületi akadémikusok átlagánál kevésbé ismertek]

A hazai kutatók a hétköznapi ismertségükkel csöppet sem törődnek. Megteremteni ezt az ismertséget nehéz, az anyanyelv használatával is [!] kell bizonyítani a tehetségünket. Sőt – mint rebesgetik –, az idejekorán való megszólalás is megbélyegzést válthat ki. Tipikus példa erre Czeizel Endre, akinek kitűnő ismeretterjesztő múltja a szakmai megítélést rombolta le. Sarlatán – mondta nekem róla az egyik bennfentes, aki valójában mit sem tudott róla. Éppen Szilárd Leó családfáját elemezte akkortájt. Nyilván abszurd az állítás, de ez a valós helyzet. A köznapiságtól való formális irtózás a magyar kutatói lét sajátja. A médiában való megszólalás lehetősége az urambátyám-sor mentén halad. A hallgatás, valamint a kedélyes bólogatás a magyar akadémikussá válás legfontosabb útja. A legtöbben mire akadémikusok lesznek már el is felejtik ebben a szédületes önuralomban, hogy mit is szerettek volna mondani. Nagyon kevés ellenpélda akad, mint a mezőgazdaságban Heszky László példája, aki akadémikusként másodvirágzását élte, és országos ismertségre tett szert a növényi géntechnológiát illető hezitatív véleményével. Talán meghökkentő, hogy a köznapi ismertség mennyire eltér a szakmai ismertségtől (15. ábra). A kutatók nem fordítanak hangsúlyt az ismeretterjesztésre, így eredményeik hasznosítása is másra vár. Zavarba hozza őket az egyszerű kérdés, hogy mire lesz jó az, amin dolgoznak. Legtöbbjük ezt a kérdést az élete során sem teszi fel magának. Ez az oka a tudományos pályán mozgók hazai ismeretlenségének, és távolságtartásának a társadalmat érintő döntésekben. Kizárt, hogy ez a pálya ebben elzártságában továbbra is életképes maradjon, így ugyanis kontraszelektálódni fog (a legjobbak már évtized óta nem a kutatói pályát választják a filléres gondjaival) és egyetlen lehetőségként elfoglalhatja a helyét a zárt körű teaházba, ami felé a mai MTA az egyre terebélyesedő sznobizmusával tart.

16.ábra: Az MTA Agrártudományi Osztálya akadémikusainak teljesítménye [megjegyzések: * levelező akadémikusok; K-publikáció – átlagos szerzőszámmal korrigálva, dupla súllyal; K-idézés – átlagos szerzőszámmal korrigálva, dupla súllyal; kiadvány – szám szerint, szimpla súllyal; ismertség – szám szerint, szimpla súllyal; 10 csúcsú csillag – zöld kiemelkedő kézikönyvek, lila termék/fajta, indigó nemzetközi lap szerkesztése; kék vonal az átlag; bold betűtípussal a kiemelkedők nevét jelöltük, a piros betűkkel kiemeltek a szakterületi akadémikusok átlagánál csekélyebb teljesítményűek]

A fentiek szerint próbálkoztam egyfajta összetett, de szubjektív értékeléssel. Ha a magánvéleményem kellene leírnom, akkor Popp, Dudits és Balázs kortársakat sokkal lentebb gondoltam volna a listán, míg Heszky, Harrach és Kőmíves kollégákat magasabbra. Ez az érzet persze személyes kontaktusok során alakul ki, és sokféle személyiségjegy alapján. Nem állítom, hogy 16. ábrán lévő a végső és minden lényegit számontartó közelítés. Csak a kezdő lökést szeretném megadni a profiknak. Tény, hogy akármilyen szögből közelítünk is a valami és a semmi páros összehasonlításokban kitűnően elkülönül, azon belül azonban az egyes egyedi teljesítmények pontos összemérése szinte lehetetlen. Mindenki kritizál és mindenkit kritizálnak.

Nem gondolom azt, hogy az MTA Agrártudományi Osztály akadémikusainak sok nézőpontú egymáshoz viszonyítása számomra megnyugtató eredménnyel zárult. Ebben számomra a jelenlegi akadémikusok közel fele nem teljesíti azokat a normákat, amiket hozzám hasonló – jó, nem túl könnyen kezelhető – MTA doktornak megsüvegelnie illene. Értem, az idős és beteges akadémikusok emberi okok miatt nem teljesíthetik már, amit hajdanán. Közgyűlésre járni és ott elaludni, hogy feldörrenjen a lassított felvétel végén eldűlő bot egyfajta rémálmom. Nincs rendben ez az életjáradék, ami van, aki szerint sok és van, aki szerint kevés. Nincsenek rendben az MTA klubszintű csereberéi. Akadémikus urak! Tessék elereszteni a kései, kapcsolati tőkén alapuló kiváltságot és aktív korban a teljesítményhez mért fizetést követelni a kutatóknak! Nem lesz enélkül nemzeti jövő! Az eredeti gondolkodású alkotó fiatalok lelépnek másként, és így maradnak a szemérmes csókosok, amikből mintha mindenhol túlkínálat lenne.

Előzmény: A tudománypolitika árnyéka – N^o1, N^o2, N^o3, N^o4, N^o5 (Átlátszó); Díjeső a szép kis házra… (Hangyaleső)

Olvasónapló: Szabó Csaba: Elpazarolt orvostudomány – N^o2a, No2b, N^o2c, N^o2d, N^o2e, N^o2f (Greenfo)

Darvas Béla