Darvas Béla

Hétköznapi tudománypolitika. Alulnézet, ahol a csizma talpa a meghatározó élmény. Karcolatok a mezőgazdasági géntechnológiáról és az agrokemizálásról, tudományos hírek értelmezése

Tudománykövető

Upor Lászlóval a Színház- és Filmművészeti Egyetemről No3 – Szappan-operita No13

(Tudománykövető No53)

Gondolkodtam rajta, hogy legyen-e harmadik rész. Megszólaljon-e a különféle kormányoldalakon elhelyezett cikkein keresztül a színművészeti szakma pártos véleménye. Rossz érzéssel írom ezt. A minősítést is. Szerintem nincs bal- és jobboldali tudomány, és ez illeszkedő kell, hogy legyen a művészetekre is. Bináris rendszer működik: igaz (1) van és hamis (0). A folytatás mellett döntöttünk Upor Lászlóval, bár bizonyára ez lesz a beszélgetésünk leginkább egymást próbáló része. Viszont szembesítés után érkezhet csak magyarázat attól, aki a betöltött pozíciójánál fogva a legteljesebb képet, a legpontosabban láthatta.

Nem is vitás, egy háromdimenziós mű megtekinthető más szemszögekből is. Az érdemi nézetek azok, amik lejegyzésre érdemesek. A nézőpontok összessége vázolhatja a legjobb illeszkedéssel az érdeklődésünk tárgyát. A nézőszögek csoportinterpretációra adnak alkalmat. A konkrét metszet csak személyes látvány.

A mai mikroszkópos technika megvalósítja, hogy egy mikroszkópmotor mikronos közelítésével képsorozatot készít (felszíni metszeteket), majd összerak 20-30 képből egyetlen, szoftver által átfogalmazott képet, amelynek élessége támaszkodik minden olyan egyedi képrészletre, ahol kontúros részek találhatók. A címkép is ezzel a módszerrel készült és a nappali pávaszem lepke tojáscsomóját (lásd, mint új generáció) mutatja egy csalánlevél szögletében (Fotó: Darvas Béla és Lauber Éva). Ez így most olyan, mintha minden mélységre fókuszálna a kép. Merthogy így is van. Ez a kép több mint tíz éve készült, és ma már létezhet ennél pontosabb is ebben a mérettartományban. Effélét próbálunk hát közreadni Upor Lászlóval, de persze az SzFE saját filmje és könyve lesz majd a végső megoldás.

2019. december 9. – Semlyén Zsolt (előadó Kásler Miklós) kulturális törvényjavaslata létrehozta a Nemzeti Kulturális Tanácsot, az önkormányzati fenntartású színházak igazgatóinak kinevezését miniszteri egyetértéshez kötötte, megszüntette a független színházak működési támogatását, és elvette a korábban előadó-művészeti szervezeteknek utalható társasági adót (TAO). A Madách téren szervezett tüntetést a Független Előadóművészeti Szövetség, a Katona József Színház, az Örkény Színház és a Radnóti Színház, amelyen felszólalt többek között Kocsis Gergely, Jordán Tamás, Mácsai Pál és Pintér Béla. Értékelhet ennyi színházi ember rosszul?

UL: Akár százmilliók is érzékelhetik úgy, hogy a Nap a Föld körül forog, attól az még nem lesz igaz. Van, amikor nem a statisztika dönt. Viszont ebben az esetben a józan ész és a tudomány egyfelé mutat. A szakmaiatlan, politikailag motivált és protekcionista átalakítás nem válik javára sem a művészeti életnek, sem a társadalomnak. A források kisajátítása nemcsak tisztességtelen és demokráciaellenes, de kulturális értelemben öngyilkos lépés is. Hosszútávon és nemzeti szinten mindenképpen. A tüntetés éppenséggel ez ellen szerveződött.

2020. március 19. – Eszenyi Enikő vígszínházvezetői bukásáért (5:113 arányban maradt alul Rudolf Péterrel szemben) Vidnyánszky úr a politikai ellenzéket hibáztatta: „Ha Enikő elment volna a tüntetésre [lásd 111. kép], akárhogy is bánik a társulatával, nem lett volna így büntetve. Ez egy borzalmasan gyilkos rendszer, ami képes bárkit bedarálni”. Ennyire át lenne ma politizálva a színházi világ?

UL: Egyetértek Attilával: valóban gyilkos rendszerben élünk, amely bárkit képes lehet bedarálni. Csak épp mi ketten nagyon nem ugyanarról a rendszerről beszélünk. És nem ugyanarról az ellenzékről. Ő a kormány ellenzékére utal, én viszont a kormányhű, erőszakos térfoglalókra, vagyis a nemzet és a kultúra gőgös ellenzékére. Ebben soha nem fogunk közös nevezőre jutni, az borítékolható.

Ami a vígszínházi váltást illeti: Eszenyi Enikőnek és mindenkinek, aki a hatalmával, a helyzetével, az előjogaival visszaél, ideje szembenézni ennek összes következményével. Súlyos társadalmi kérdésről van szó, és rettentő messze járunk a megoldástól. Ha valami, ez tipikusan olyan probléma, amelyen pártszimpátiától függetlenül közös erővel kellene dolgoznunk. Lesz ilyen valaha? A konkrét esetre visszatérve: sandaság Enikő bukását összekapcsolni azzal, hogy nem csatlakozott a Madách téri tüntetőkhöz. Mérsékelten innovatív propagandafogás, az igazság kiforgatásának minősített esete.

111.kép: 2019. december 9-ei színházi tüntetés a Madách téren (forrás)  

2020. május 7. – A kormánypárti Kálomista Gábor (kertész-üzemmérnök, sofőr, filmproducer), a Thália Színház ügyvezető igazgatója azt nyilatkozta, hogy csak „annyira vagyunk szolidárisak, mint egy elszabadult sakálcsorda, könnyedén szét tudunk tépni embereket, de amikor segíteni kell, elbújunk”. A válaszod miatt idéztem csak őt: „Ez egy szakmai csúcsintézmény, nem liberális vagy illiberális. Egyetlen szempontból folyik ideológiai képzés: a humanizmust tanítjuk, ami szerintem mindennek az alfája és ómegája.” Mi is ez a humanizmus?

UL: Nem tudományos, hanem köznapi értelemben használtam a szót: emberség, emberiesség. Az egyedi emberi motívumok szorgos tanulmányozásán alapuló megértés, a másik tisztelete, kritikus szemléletű, de széles körű elfogadása, méltóságának aktív védelme, integritásának elismerése satöbbi. Ellentétei: intolerancia, diszkrimináció, szűklátókörűség, a másik megalázása – és ezek változatos, de egyként robbanékony vegyülékei.

A nyári szabadegyetem (az Origo szerint négynapos tábor) tervezett programja: 2020. augusztus 11. – Fiáth Titanilla: Zárt közösségekben a szabadság átélésének lehetősége – Hajdu Szabolcs, Ivan Buharov, Lichter Péter és Kemény Lili: A független kísérleti filmezés helyzete – A Blokád (2012) című dokumentumfilm vetítése, amely a 2009-es zágrábi egyetemfoglalást mutatja be. – Hellenbarth Virág és Misetics Bálint a polgári engedetlenség kereteiről; 2020. augusztus 12. – Imre Zoltán, Jákfalvi Magdolna, Visky András és Al-Farman Petra: Budapesti színházi képzések oktatáspolitikai, -filozófiai, valamint szerkezet- és látásmódbeli különbségei és hasonlóságai, a kortárs színházi képzés mai európai gyakorlata – Nyáry Pál, Kabdebon Dominik és Oláh-Bebesi Bori: Mit jelent SzFE-snek lenni most? – Antal Bálint, Csernai Mihály, Milovits Hanna, Magasi Dalma és Kabdebon Dominik: Mitől lesz demokrácia a demokrácia? A játék története szerint megbukott a képviseleti demokrácia, és most a nulláról az általunk alakított Civil Parlamentnek kell leraknia az új rendszer alapjait; 2020. augusztus 13. – Hadas Miklós, Horányi Attila és Tóth Fruzsina: Az egyetemi modellváltással kapcsolatos tapasztalataink – Forgács Attila: A szabadság pszichológiája – K. Horváth Zsolt és Szöllősi Barnabás: Vitafórum az egyetemi privatizációkról; 2020. augusztus 14. – Neudold Júlia és Oblath Márton: Tekinthetjük-e a színházat eszköznek? És a színház épületét közösségi térnek? Hogyan válhat a színház egy közösség részévé? – Ullmann Tamás: A szabadság filozófiája – Gulyás Márton [végül nem jelent meg], Sipos Balázs, Székely Kriszta, Tarnóczi Jakab és Holczer Sára: A jelenlegi intézményes színházi struktúrában való boldogulás.

2020. szeptember 18. – A jobb napokat is megélt Origo anonim cikket jelentetett meg arról, hogy augusztus 11-14 között nyári szabadegyetemet szerveztek a színművészeti hallgatói. A lap szerint felkészítették őket (programkivonat fentebb) az egyetemfoglalásra. Novák Eszter (112. kép) szerint és szerinted is ez valótlanság. Én úgy olvasom, hogy az események sokkal hamarabb kezdődtek, vagyis a sajtómunkások elnézhették a dátumokat. Megbeszélhető ma közösség előtt az, amiben élünk, vagy tilalmas?

UL: Valamit biztosan elnéztek, ez nem az első eset. A blokád/egyetemfoglalás augusztus 31-éről szeptember 1-jére virradóan kezdődött, és az előző fél évben sok minden előzte meg, ami önmagában egy fél történelemkönyvet megtöltene. A nyári szabadegyetemről (nem tábor, nem kiképző) mindent elmondtunk már ezerszer – mindhiába, mert mindenki továbbra is a magáét hajtogatja. Újat a témában csak hosszas, nyugodt beszélgetésben lehetne kifejteni. Ami a (fél)sajtóból árad, az tankönyvi eset, a rágalom laposiskolája: bőven dobáld a sarat, valamennyi biztos rajta ragad a célszemélyen. Hatékonyan cáfolni esélytelen, mert mosakodásnak hat. A tények amúgy sem zavarják azt, akit nem a tényfeltárás, hanem a tényeltérítés szándéka vezérel. Ha pedig tényszerű cáfolatot adsz, fölibe tapasztanak egy ordítóan másító címet, amely úgy mutatja, mintha az ellenkezőjét állítanád annak, amit állítasz. Nem a tartalom, hanem a hangzatos cím számít, akkor is, ha manipulatív és nettó hazugság. Hiába nyerjük sorra a helyreigazítási és sajtópereket (például az itt idézett orgánummal szemben is), ha a csatasorba állt hírpiaci termékek sokszor fittyet hánynak az érvényes ítéletre. Különben is: hiába az esetleges helyreigazítás, az eredeti hamis állítás megszámlálhatatlan átvétel formájában tovább kering, fönnragad a netkunyhó falán. A címekbe és álértelmezésekbe olvasztott hazug vádak, lejárató célú minősítések így maradnak fenn a webvilág végezetéig. A tájékozatlanabb mai, illetve az átlag majdani olvasó szemében ez lehet a valóság lenyomata.

Júniusi happening a Vas utcában (részletek)   2020. május 26-án a keresztény Vadölő (alias Semjén Zsolt teológus és szociológus, aki az előző este ráunt a preparálásra, és izgalmas vadászműsort sem talált az állami tévécsatornákon) törvényjavaslatot szerkesztett [előadó: Palkovics László], amely szerint szeptember 1-től a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SzFE) állami helyett alapítványi fenntartásba kerülne, az intézményt érintő jelentősebb döntéseket ezt követően az alapítvány kuratóriuma hozza meg, amiből egy lehet az egyetem képviselője. Megjegyzem az elején, hogy ez nem egyszerűen kínos, hanem értéket elismerő demokráciákban el sem fogadható. A szakembereket lenyomják majd a pártkatonák… […] Hat rendőr, öt rendező és mindannyian méhecskének öltözve. Rendőrségi mikrobusz az utcabejáratnál, és az előtte való parkolóban további öt rendőrkocsi. Rákészültek. Boka fölött végződő nadrágocskák, afféle falusi halinacik, majdnem bokáig érő súlyos hatású szoknyák és egy zöld gumicsizmás huszonévest is láttam. Neki volt igaza. Beljebb ünnepélyes rutinrock/együgyű gitármákolás és ernyőerdő. Talán szivárványos is. Helyenként ritkuló tömeg, ahol rendes pocsolyák gyűltek. Csak a kompakt kis tömeg (lehettünk úgy százötven körül) elhelyezkedéséből volt kitalálható, merre lehet a színpad, de látni csak hátakat láttam, többnyire fiatalokét, bár néhány idősebb, szigorú és kedvtelen arc is feltűnt. Illetékes elvtárs (Koltai Róbert) is ott volt… […] Aztán kontyos úr érkezett (Hegedűs D. Géza), Szevasztok – köszöntött, aztán tanárokat sorolt, múltat idézett, időnként belelovalta magát a krisztusi szerepbe, ami talán vár is rá. Nemzeti kultúránk kitörölhetetlen része ez az iskola és tanárai. Felbecsülhetetlen, nélkülözhetetlen, és ahogy nézem ezt, mintha magunknak mondta volna. Tablet-ról olvasott fel, szépen hangsúlyozva, félkézzel gesztikulálva is. A tehetségtelen politikusok ide nem kaptak bebocsátást. Szóval itt is elitképzésről beszélnek, ami csak a saját csoportot bírja megmozdítani. Mindenki tehetségtelen, aki nem színművész? Gézám, ébredj fel! Ez gáz… […] A csömör tetején jött Anonymustól a kis Gömböc története, és végre elengedett kézzel. Nekem ez volt a nap egyetlen produkciója.   (db)

Az első Vas utcai megmozdulások egyikén, 2020. június 21-én én is részt vettem (lásd keretes írás a júniusi happeningről). Hegedűs D. Géza szólalt csak meg a tanárok közül. Védekezni szabad?

UL: Elolvastam a kommentárod eredeti, hosszabb verzióját is. Elég pikírt beszámoló, de szíved joga, hogy ilyennek ítéld meg az eseményt. Én belülről természetesen másként láttam az egészet. És egy kicsit azt is gondolom, hogy aki épp félreugrik az úthenger elől, vagy puszta kézzel, dalolva próbálja megállítani, azt talán nem elegáns a szökkenés kétes könnyedsége vagy egy hamis énekhang miatt fölényesen kritizálni. Szerintem ez az első tüntetés természetes és friss volt, a fiatalok saját, önálló és bátor megmozdulása (tanárnak egyébként egyáltalán nem kellett volna megszólalnia). Hogy helyenként ügyetlenkedtek? Lehet, de ezzel együtt sok fád demonstrációnál üdítőbbet hoztak össze egészen csodálatos pillanatokkal. Az pedig alig tagadható, hogy az ezt követő hónapok számos pazar akciójával (tizenötezres Charta-élőlánc, országos fáklyastaféta és élő közvetítés, a vezetők búcsúztatása, október 23-ai tömegtüntetés stb.), a média- és közemberbarát vizuális jelekkel, szimbólumokkal kis egyetemünk hallgatói leiskolázták a sokat tapasztalt nagyokat.

112.kép: Novák Eszter és Upor László (Fotó: botost/444.hu)

Nem minden szerelem indul az első pillanatban. Igaz, tagadhatatlan az akkori pikírtségem (a fölényességem csak olvasat), és bizonnyal a várakozásom volt túlzó. Jellemző rám. A hitetlenkedő, bár mégis hívő Tamások közé tartozom. Az akkori eseményt így láttam, de azóta változott a véleményem a későbbi történések tükrében. Nem a tartalmat bíráltam, hanem kivitelezést. Én olvasópróbát láttam, amit a képzeletem nem tudott kiegészíteni.

2020. október 5. – „A színművészeti köztudottan nagyon régóta, legalább 10-12 éve súlyosan alulfinanszírozott – lényegében büntetésben van…” – olvasom tőled. Mondanivalód angolul az EP Kulturális Bizottsága előtt is elhangzott. Viszont, ami a kormánysajtóban kiverte a biztosítékot, az az alábbi mondatod: „A kinevezésük módja és körülményei elfogadhatatlanok a számunkra. Az, hogy ilyen, a felsőoktatási törvénnyel teljesen szembemenő módon jelölnek ki vezetőnek látszó emberi tárgyakat, semmiképp nem elfogadható, legyen szó bármilyen szakmai vagy emberi minőségű személyekről.” Hogyan értetted az emberi tárgyakat szókapcsolatot?

UL: Nyilvánvaló, hogy a biztosíték nagyon várta már, mitől verődhet ki, hisz hiába provokálnak bennünket éjt nappallá téve, csak nem durváskodunk. Kellett végre találni egy sértésnek látszó szövegtárgyat, és ebben vélték fölfedezni. Még egyszer: az idézetben pontosan vezetőnek látszó emberi tárgyak szerepelnek. Nem az a kérdés, hogy mit gondolok – vagy bármelyikünk mit gondol – személy szerint az illetőkről, hanem az, hogy kinevezésük még a kinevezők ránk erőszakolt törvényeivel sem kompatibilis. Funkciójukat, szerepüket nem tölthetik be megfelelően, azaz csak vezetőnek látszanak. És sajnos nem önálló lények, hisz valakik (emberi) tárgyként tologatják őket a táblán, egyszerű sakkfiguraként játszanak velük – és ezen az sem változtat, ha ők történetesen huszárnak vagy vezérnek képzelik magukat. Olvastam, azt hozzák föl ellenem, hogy ezzel a kifejezéssel dehumanizálom az érintetteket. Képtelenség. A kontextusból azt hiszem világos: ha valaki, hát biztosan nem én dehumanizálom őket. Ám ha tetszik, ünnepélyesen visszavonom, amit korábban mondtam. Tehát: az érintettek nem emberi tárgyak és egyáltalán nem látszanak vezetőnek.

2021. január 16. – Zelki János az alábbi listát tette közre az SzFE új oktatóiról: Banner Géza, Csáky Attila, Erhardt Ágoston, Hommonay Zsolt, Komár István, Makó Andrea, Medveczky Balázs, Pataki András, Sáfár Mónika, Szarvas József, Velkovics Vilmos és Zsigó Ferenc. Mudruczó Kornél szerint ez a lista majdnemhogy kommentálhatatlan. Szerinted?

UL: A lista messze nem teljes, de nem cáfolom Mundruczót: valóban nehéz kommentálni, önmagáért beszél. A felsoroltak között van pár, akinek szakmai tudása elismerésre méltó, és jócskán akad, akié enyhén szólva sem az. A szakmai tisztesség viszont néhányuktól bizonyítottan idegen, és ez nagyon nagy baj. Mindezen túl is nehéz előre látni, hogy oktatási tapasztalat nélkül miként birkóznak majd meg a rájuk váró feladattal. De ezt én már csak távolról szemlélhetem.

2021. március 24. – Őry Krisztina (Kovács Ákos az Andante Borpatika ex-tulajdonosának, a Bonanza Banzai frontemberének felesége) Zalán Jánossal készített interjút. „Kormányrúd nélkül hagytak egy tengerjáróhajót. Azért-e, hogy zátonyra fusson, vagy csak pusztán vezetői alkalmatlanságból, ki-ki döntse el magában” – így vélekedik a kérdésben az új megbízott oktatási rektorhelyettes. Ki idézte elő név szerint a vezetőnélküliség állapotát? Zalán (113. kép) azt mondja: „Mindannyian helyettesíthetők vagyunk.” Én viszont azt gondolom, hogy ennek a hittételnek az igazságát alanya válogatja? Értem egyébként, Zalán önmaga szerint is pótolható.

UL: Így tehát szerinte dilettánsok vagy virtigli gengszterek volnánk – szándékos hajórombolók –, választhatunk. Súlyos mondatok, nem kétséges – és ugyanannyira síkosak is. Bárki adta is a szájába, óvatlanul mondta ki őket a nyilatkozó (tudván tudva, hogy nemcsak denunciál, de hamisít is).

Tény: az egyetem korábbi fenntartója mesterségesen előidézett egy elhúzódó átmeneti állapotot, amit aztán – a valóságos helyzetet elfüllentve – vezetői válságnak keresztelt át. Szépen hangzó propagandaszlogen: méltó búcsúajándék azoktól, akik megtagadták a vezetés elismerését, illetve rég szabad utat engedtek a bennünket lejárató kampány(ok)nak – olyankor is, amikor a cáfolat, a bizonyíték a kezükben volt.

Ettől függetlenül augusztus végéig mindannyian tettük a dolgunkat nehezített pályán, illetve – fejlesszük tovább a tálcán kínált képzavart – viharos tengeren (zátonyok, ellenszél, süvítő orkán, vijjogó óceáni keselyűk, amit akartok). Ezenközben – való igaz – a mi kis hajónkból komoly állami erőfeszítéssel kiszerelték a kormányrudat (van ilyenje egy tengerjárónak?), mire a valódi vezérkar – minden felelős vezetői-kormányosi jogtól és eszköztől megfosztatván – levagdosta a rangjelzéseit, és feltűrte a matrózing ujját. Később viszont a frissen vasalt egyenruhában érkezők számára is világossá válhatott, hogy (ha már hajó, legyen!) egy ilyen egészséges önkormányzáshoz szokott vízi-járgány – modellváltás ide vagy oda – nem modellvitorlás, nem irányítható kis elemes konzollal a nagy medence széléről, a Lexus árnyékában felállított nyugágyból. Ez fájó kijózanodás lehetett, hogy élő klasszikust idézzek.

113.kép: Zalán János megbízott új rektorhelyettes (Fotó: Ficsor Márton)

2021. április 7. – Ádám Rebeka Nóra (Universitatea Babeș-Bolyai, Kolozsvár) szerint dokumentumok támasztják alá Zalán János meglátását, hogy a Magyar Akkreditációs Bizottsággal való ügyintézés késedelmes volt.

Nem, nem volt. De erre – és a hangzatos, ám hamis állításra felfűzött számos további variációra – elég részletesen válaszoltam neki és Novák Emilnek is. Sajnálom, ha nehezen birkóznak meg az akkreditáció embert próbáló feladatával. Nem mi tehetünk róla. Se szeri, se száma a központi – központosított – sajtóban felbukkanó álhíreknek, csúsztatásoknak, hamisításoknak. Rendkívül fárasztó az évek óta tartó szélmalomharc; csöppet sem szórakoztató ez a játék.

Novák és Koltai Lajos is kilépett a Magyar Operatőrök Társaságából. Az mb. rektor úgy tetszik, vállalhatatlanná vált a szűkebb szakmában, hiszen a Magyar Filmakadémia elnöksége is visszahívta.

UL: A filmes szakmának sem könnyű.

2021. áprilisában a Partizán (Gulyás Márton – aki az SzFE diákja volt, de nem végezte el az egyetemet) „Hülye fiatalság” című dokumentumfilmje (Hatala Noémi és stábja) körül robbant ki vita. A film március 26-ai megjelenése elmaradt, de 2021. április 2-án a Partizán végül a youtube-ra angol feliratozással feltöltötte. Mi volt a bizonytalanság oka?

UL: A Partizán-mozgókép inkább publicisztika, mint dokumentumfilm, a kialakult (főleg személyiségi jogi) vita az egyetemfoglalók és a stáb között zajlott, én nem veszek benne részt – tudtommal más vezető sem –, remélem, mindent sikerül tisztázniuk. Viszont van egy sokkal lényegesebb dolog. Előbb-utóbb elkészül az a hatalmas igényű dokumentumfilm, amelyet a hallgatók forgatnak. Alig várom. Az az ezerórányi és folyamatosan bővülő anyag, amit fel kell dolgozniuk, óriási kincsesbánya, későbbi kutatásokhoz is elképesztő értékű forrás. És talán megnehezíti a majdani történelemhamisítók dolgát. Akik már szép új jelenünkben is gőzerővel munkálkodnak múltunk jövőjén.

114.kép: SzFE élőlánc 2020. szeptember 6-án (Fotó: szmo.hu)

Rendhagyó módon mégsem írok zárszót. Lehetetlen. Szinte minden pontján fájó, ami történt. Közösségi ügy ez, megbeszélésre sarkalló. Azt találtam ki, hogy az interjú előolvasói (stáb, amit változtatok írásonként körülöttem) anonim módon az első és második részben olvasható tartalom alapján egy-egy kérdést tehetnek fel Upor Lászlónak. Érjen ezzel a láncreakcióval véget a mostani találkozásunk.

Lindbergh: Nem érzi úgy, hogy az erőfitogtatás, a valódi párbeszéd hiánya, az alapítványi forma átdöngölése kultúrharc (népi – urbánus) jelleget adott a történéseknek?   UL: A kultúrháborúság réges-rég elért bennünket (nem mi robbantottuk ki). Intenzív szakaszát még Kerényi Imre hirdette meg (most mi jövünk – hangoztatta, bárkit foglaljon is magába ez a többes szám egyes). Vidnyánszky tőle vette át a stafétabotot – de ő sem most, hanem már régen –, azóta széles szárnya alá sereglenek a követők. De a dagadó kultúrbirodalom kiépülése, a véres kultúrcsaták után maradó hullahegy valójában járulékos haszon (máshonnan nézve járulékos veszteség). Az alapfeladat nagyobb volumenű: az egyetemek kiszervezése, ellenőrizhetetlen ellenőrzés alá vonása. Mi ezt egy évvel ezelőtt is láttuk, be is kapcsoltuk a vészvillogót, de hasztalan: a látványos kultúrharc és a csatazaj a lényeget sokak elől jótékonyan elfedte; kicsit meg is nyugodhattak, hogy mindez nem több, mint egy maroknyi fontoskodó művészféle egyéni szocproblémája.

Demiurgosz: Feltűnő a kontraszt az SzFE és más egyetemek alapítványosítása körül az egyetemi fogadtatás, de a társadalmi visszhang terén is. Vajon mi ennek az oka, hiszen az alkotói szabadság nemcsak a művészetek, de a tudományok számára is kiemelkedően fontos?   UL: Minden kutatás, minden oktatás – és minden alkotás – alapja a gondolkodás szabadsága. A hajnalban még nem ismert megismerése vagy megalkotása, mire a nap leszáll. Különben még ma sem volna kapa, hegedű, törvénykönyv és injekciós tű. Hogy a kapa-, törvénykönyv- és injekcióstű-felelősök miért nem veszik ezt elég komolyan, nem tudom. Talán elaltatta az éberségüket, hogy a kapakészítők nem tartoznak a látványos kultúrharc célpontjai közé, vagy talán azt képzelik, a bővülő anyagi források pótolják a függetlenséget (és egy szomorú határig ebben tán igazuk is van). Nálunk a nemvisszakérdezés, nemprotestálás, nemcselekvés, nemfelmutatás nem volt opció, és ez talán meglepte a környezetet. Az akcióink egységet (talán némi erőt is) mutattak, de nem voltak erőszakosak, sőt mindennek ellenére inkább derűsek, lelkesültek. Ez sokakra hatott.

Tamás: Ön mit tanácsolna egy most érettségizőnek, aki színész, rendező vagy operatőr szeretne lenni, hova felvételizzen?   UL: Háááát… Tájékozódjon alaposan (ne a szalagcímeket olvassa), aztán hallgasson a szívére. A lapok kiterítve: aki figyel, annak elég jól körvonalazódik, ki mit képvisel, milyen oktatásban, milyen kultúrában, milyen közösségi működésben és cselekvésben hisz. Ha egy fiatal felnőtt a felajánlott alternatívák közül nyugodt szívvel tud választani, ne habozzon, ne törődjön mással, induljon el azon az úton. De csak ha tényleg a sajátjának érzi. Tévedni akkor is lehet – erre mindig nagy az esély –, de még ott a későbbi korrekció lehetősége. Ha viszont már most túl sok a kétség, a mérlegelendő egyéb szempont, akkor jó, ha kivár kicsit, figyel, kipróbál ezt-azt, elmélyül bármiben, fejleszti magát, különféle irányokban nyitogatja az agyát-lelkét. Egy-két év nem a világ. Ráadásul alig lehet olyan kitérő, vargabetű, amelynek a tapasztalataitól egy leendő ifjú művész ne gazdagodna.

Cabaret Voltaire: Látsz-e bármilyen esélyt arra, hogy ez az egész eddigi folyamat valamikor visszafordítható lesz, és az SzFE ismét helyreáll?   UL: Helyre nem fog állni semmi, olyan csak a filmtrükkökben van, hogy a lehullott téglák visszarepülnek a falba, a szétrobbant alma újra összeáll, és kedvesen rádmosolyog. Az okozott kár nem válik semmissé. Abban lehet reménykedni, hogy épül majd valami egészséges(ebb), kevésbé összemaszatolt új, és hogy pár év múlva mindez már nem fog (annyira) számítani, sőt a mostani tapasztalatok csodás művek és kutatások alapjául szolgálnak.

Olifánt: Mi az, ami a történtek ellenére optimistává tehet?   UL: Hogy egyszer ennek a rémálomnak is vége szakad? Ez nem túl pozitív, ugye? Hogy majd, ha a kreatív szellem napvilága, meg a jognak asztala, meg a… ez viszont naiv és alaptalanul optimista kép. Hogy egyszer kipukkad minden túlfújt lufi, és a hatalmas durranásra az emberek hirtelen fölébrednek végre, mindenki megdörgöli a szemét és a szakács is … befejezi a pofont? Hm… Vagy hogy azoknak a fiataloknak, akik ezt végigcsinálták-végigcsinálják (és mindazoknak, akik velük izgulják végig a mi igaz történetünket) soha többet nem lehet beadni akármilyen dajkamesét? Na, ez talán jó lesz. (Fuss el véle!)

Darvas Béla

Megosztás