Tudománykövető (N^o19) – Eltűnt a sziget, ahol a szovjetek a biológiai fegyvereiket tesztelték (Index – szeptember 22.)

Nem eltűnt! – méltatlankodott Aranka – Kiszáradt az Aral-tó, ennek az elátkozott sorsú földdarabnak a környezete, vagyis a sziget dombbá lett, amit a hajdani tófenék vesz körül. Ezzel mindjárt le is porolta a mitikus ködöt erről az egyedi hírről. Merthogy egészen máshová vezet a lehangoló tartalom. Súlyos környezeti katasztrófáról árulkodik, amire a világnak – csöppet megkomolyodva – oda kellene figyelni. Egy fél emberöltő alatt eltűnt a Föld negyedik legnagyobb, eredetileg 68 ezer km² területű tava. A legnagyobb ezek közül, a Kaszpi-tenger, sósvizű. Igaz, a tengerek átlagos sótartalmának egyharmada csak, amivel itt találkozhatunk. Édesvizű tavak közül a kanadai Superior-, az afrikai Viktória-tó után az Aral-tó a harmadik legnagyobb édesvizű állóvíz volt. A Pink Floyd 2014-es klipjében éppen a kiszáradt Aral-tó tűnik fel, a foglyaként maradó hajóroncsokkal – tette hozzá Aés.

Két irányban is elindulhatunk az oksági nyomozás kapcsán. A vizsgálódás egyik iránya a Kazahsztán és Üzbegisztán határvidékén található Aral-tó kiszáradásának oka. A tavat tápláló folyók közül, az Amu-darja és a Szir-darja vizének gyapotöntözésre való túl-használata vezetett ide – mondják –, amit van, aki a globális felmelegedés hatásának tulajdonít. Nem elég a tó és szigetének sorsa, de a környező gyapotföldek (szántóföldi kultúrák közül ezekben használnak a legtöbb növényvédő szert) miatt a talajok olyan mértékben elszennyezettek klórozott szénhidrogénekkel és rézzel, hogy a szálló por következtében az ott élők immunsztatikus állapota igen gyakori (40-41 old.).

A vizsgálódásaink másik iránya a tóból kiemelkedő földdarab sorsa, amit Osztrov Vozrozsgyenyija, magyarul Újjászületés-sziget néven ismerhettünk meg. A kiemelkedő veszélyességű humán-patogénekkel való genetikai munkát már régóta csak szigeteken engedélyezik, mivel csak a szigeten való elkülönülés kölcsönöz kellő mértékű (IV. kategóriás) elszigeteltséget az efféle objektumoknak. Ezen a szigeten találhattuk (1920-tól, hivatalosan 1948-1991 között) a Szovjetunió egyik szupertitkos, a biológiai hadviselés lehetséges eszköztárát kutató központját, ami Aralsk-7 néven híresült el, s amit Kanatjan Alibekov könyvéből (Biohazard) ismerhetett meg a világ. A szigeten fénykorában 1500-an éltek ott.

A Brezsnyev által 1973-ban elindított, ’Enzim’ fedőnevű program valós eredménye a Biopreparat hálózata volt, amit a KGB felügyelt (Jurij Andropov neve ismerősen csenghet), a Felderítő Főcsoportfőnökség (GRU) és a Szovjet Tudományos Akadémia gardírozott, s még Mihail Gorbacsov alatt is működött. Ebben a hálózatban – ahol gyógyszer- és növényvédőszer-kutatást (pl. Bacillus thuringiensis-gyártás) szimulálva, a biológiai és vegyi fegyverekről szóló leszerelési ENSz-megállapodás (1972) ellenére, száztonnás tételekben emberre halálos kórokozókat szaporítottak – hatvanezer alkalmazott dolgozott. Próbálkoztak itt antibiotikumokkal csak többé-kevésbé kezelhető baktériumokkal. A tularémia, lépfene, pestis, brucellózis, takonykór, Q-láz és a melioidosis az erőfeszítések tárgya. Nem kell különösebb képzelőerő ahhoz, hogyan rajzolná át az antibiotikumoknak ellenálló pestis (a Yersinia pestis patkányokról bolhák közvetítésével kerül az emberre) az általunk ismert emberi civilizációt. S ha ez még nem elég, a gyógyszeresen máig sem kezelhető patogén vírusok (ló agy- és gerincvelő-gyulladás, valamint a vérzéses lázakat okozó Marburg-, Machupo-, Junin-, Lassa-vírusok, de a WHO által a Föld nevű bolygóról kiirtottnak nyilvánított fekete himlő) is ennek a végletesen elhülyült hadügyi játszmának a részesei. Mi jöhet még? Korunk legrettegettebb vírusos betegségeinek egyike, a zairei vérzéses láz (alias Ebola) is megvolt; a Biopreparat ’N2’-nek kódolta a kolcovói (Novoszibirszk mellett) ’Vektor’ programban!

Az Aralsk-7 ennek a hálózatnak volt a része. 1971-ben (Leonyid Brezsnyev idején) a fekete himlő kiszabadult a laboratóriumi elszigeteltségéből, és a szigeten járvány tört ki. Hárman haltak meg, akiket nem vakcináztak korábban. Két hét alatt ötvenezer embert oltottak be a környéken. A szigettől 15 km-re is észleltek megbetegedést, de a járványt sikerült megakadályozni. Egy évvel később két halott halászt találtak, akik esetében a pestisfertőzés gyanúja merült fel, és feltűnően sok döglött halról is beszámoltak az ott élők. 1988-ban a környéken ötvenezer szajga (tatárantilop) pusztult el igen rövid idő alatt, amely okát máig nem sikerült kideríteni.

1979-ben a lépfene-fertőzés több mint száz halálos áldozatot szedett a Szovjetunióban. Ennek okaként a ’Compound 19’-et nevezték meg később, ami antrax-spórát tartalmazott, melyet Szverdlovszkban (ma Jekatyerinburg) gyártottak. Borisz Jelcin volt akkor a városi párttitkár. Kilenc évvel később, 1988-ban ezt a készletet klórmésszel keverve (100-200 tonnát) szállították az Újjászületés-szigetre, és ott több részre osztva elföldelték, miközben ilyen módon a spórák köztudottan nem semmisíthetők meg.

Az 1991-es felszámoláskor a lakosságot igen gyorsan kiköltöztették és Kantubek szellemvárossá vált. A gyártott termékeket azonban nem kezelték körültekintő módon. A későbbi expedíciók tagjai azt látták, hogy az ott dolgozók szinte mindent hátrahagyva menekültek a szigetről, vagyis nem történt semmiféle dekontaminálás. 2002-ben az Egyesült Államok Üzbegisztán segítségével tíz elföldelt lépfenetárlót nyitott fel és semmisített meg. Általában rákkeltő formaldehidet használnak fertőtlenítésre.

Kantubek körül mára kiszáradt a tó, és ilyen módon a környezet közvetlen részévé vált, elszigeteltsége megszűnt, ami az elszennyezett talaj miatt ma is hordozhat súlyos egészségügyi veszélyeket. A lezárt területet, a környékbeliek jó okkal messze elkerülik.

A következő rész címe: Kukacok és pondrók – Az európai akadémiák Mikulás-napi üzenete

Daedalon