Tudománykövető (N^o6) – MTI: A mesterséges édesítőszerek növelhetik az elhízás, a szívbetegségek és más egészségügyi problémák kockázatát (2017. július 18): Új kutatás: elhízáshoz vezethet az édesítőszerek használata (HVG – július 18); Az édesítőszerek növelhetik az elhízás kockázatát (BAMA – július 18)

Az elhízás napjaink legégetőbb egészségügyi gondjainak egyike. Eddig úgy gondoltuk, hogy ilyenkor több energia kerül a szervezetünkbe (zsírok és szénhidrátok), mint amennyit ledolgozunk. Az elhízás gyakori velejárója a 2-es típusú cukorbetegség, ami elvileg az idős korra jellemző. Margit lányának a barátja megtermett fazon – szólalt meg Aranka – 32 évesen lett inzulinos, különösebb előjel nélkül. Az előző nap még egészségesnek gondolta magát.

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

A hozzárendelhető tartalom miatt már a híradások címeit sem értem. Megfeledkezhetünk a zsírokról? Akkor mégsem a túlzott energiabevitel az oka a kóros elhízásnak, hiszen a szintetikus édesítőszerek nullkalóriások? Akkor valóban minőségi éhezésről van szó, ahol a súlyosan felborult arányú tápbevitel okozza a betegséget? Hovatovább rengeteg édesítőszer van, lehet rájuk vonatkozóan általánosító megjegyzéseket tenni? Egyáltalán, minek kell mindennek édesnek lenni? Én most nem leszek az. A teát és kávét is évtizedek óta keserűen iszom. A műüdítők egyike sem az álmaim netovábbja. Könnyen fog menni.

Kezdetekben – a mézről most az ipar kedvéért elfelejtkezve – volt a nádcukor (répacukor, juharcukor) vagy szacharóz. Ez a diszacharid egy molekula glükózból (szőlőcukor) és egy molekula fruktózból (gyümölcscukor) áll. A dél-ázsiai eredetű cukornád (Saccharum officinarum) volt az első növény, amelyet ezért világszerte termeszteni kezdték. Indonéziában nyolcezer éve használják, Indiában úgy kétezer éve jelent meg, és innen terjedt el az arab országokban. A kairói bazárban még ma is préselnek nádból üdítőt – vetette fel Tóni. Jégvályún át folyik a zöldessárga lütyő. A gép olyan, mint egy nagyra méretezett tésztanyújtó, amin többször átküldik a nád szárát. Szűrik, és ott helyben ihatod. Nem árt, ha közben a szemed becsukod.

Európában a XII. században jelent meg a cukornád és Spanyolország déli felében termesztették. Cristoforo Colombo (XV. század) vitte el az Új Világba, ahol mára Brazília a termelés egyik központi szereplőjévé vált. India és Kína mellett. Magyarországon a XX. században vált közfogyasztási cikké, vagyis egyáltalán nem a véletlen műve a vele kapcsolatos cukorbetegségek elterjedése, hiszen a szervezetünk nem alkalmazkodott kellőképpen a mértéktelen cukorfogyasztásához. Különösen sokat rontottak a helyzeten a gyorséttermi menükhöz kapcsolt, magas cukortartalmú üdítők. Most ehhez az is társul, hogy a diet változataik hosszútávú hatásaik talán még rosszabbak is.

Európa északi fele alternatív forrás-megoldást keresett, és azt a sziléziai fehér répában találta meg, amiből a cukorrépát (Beta vulgaris) nemesítette ki. Ez ugyancsak szacharózt termel, mint az észak-amerikai cukorjuhar (Acer saccharum) is. E növényekből nyert szirupfélék másodlagos anyagaikat tekintve eltérnek ugyan, de fehércukor-tartalmuk egészségügyi hatása azonos.

A glikémiás index a cukorféléknek az a tulajdonsága, hogy miként képesek emelni a cukorszintet a vérben. Nagyon magas a glükóz és maltóz glikémiás indexe (90-100%). Ide soroljuk a mézet (talán ez sokakat meglep) és a cukros üdítőitalokat is. Magas az indexe (75-90%) a répacukornak, a fehér pékárunak és a főtt tésztáknak. Közepes indexű (50-70%) a kukorica, rizs, banán, frissen csavart gyümölcslevek. Alacsony glikémiás indexűek (30-50%) a nem édesített tejkészítmények, a durumbúzából készült köretek (kuszkusz), tészták és kenyerek, valamint a hazai gyümölcsök (szőlő kivételével). Cukorbetegek számára az alacsony indexű (<30%) élelmiszerek ajánlhatók (árpagyöngy, pillangósok, spenót, káposzta- és hagymafélék, cukkini, saláta, paprika és paradicsom). Cukorfélék közül a gyümölcscukor (fruktóz) tartozik ide. A gyümölcscukor lassan hasznosuló cukorféle. Glükóz-intoleránsak számára háziorvos is felírhatja. Már annak, aki nem fruktóz-intoleráns (puffadás, hasfájás stb.).

A maltóz a keményítő (gabonafélék, kukorica, burgonya stb.) bomlásakor különféle csírákban keletkező, két glükózmolekulából álló diszacharid. Így, egészségügyi hatása a répacukornál is kedvezőtlenebb. A tejcukor galaktózból és glükózból álló diszacharid, melyet alacsony glikémiás index jellemez.

Cukrokból cukoralkoholokat állíthatnak elő és használnak például rágógumik édesítésére. Mindez segíthet a fogszuvasodás elkerülésében. Nagy mennyiségű bevitelük hasmenéssel járhat. A mannitol (E 421), amit nevezhetünk virágoskőris-cukornak is ilyen, vagy a szorbitol (E 420, madárberkenye-cukor) és xilitol (E 967), amit nyírfacukornak neveznek. Tudni kell azonban, hogy a nyírfacukrot ma kémiai úton kukoricarostokból állítják elő – vagyis csak figyelmesen a vásárlásnál! Kutyákra veszélyes. A rövid molekulájú (négyszénatomos) eritritolt (E 968) több növény is termeli kis mennyiségben, de előállítása erjesztéssel történik. Hashajtó-hatású, glikémiás indexe nulla. Cukrokból előállított speciális cukoralkoholok a – cukoralkohol keverékeként előállított – izomalt (E 953) a galaktóz és a glucit vegyülete, a laktitol (E 966), ami tejcukorból készül, valamint utóbbi sztereoizomerje, a maltitol (E 965), ami maltóz eredetű. A hashajtó-hatás ezekre is jellemző. A szacharóz klórozásával, s molekulánkénti három hidroxilcsoport klórra cserélésével előállított szukralóz (E 955) molekulája – érthető módon – sokféle egészségügyi kritika kereszttüzében áll.

A szintetikus eredetű édesítőszerek (logikusan ezeknek a gyógyszerekre jellemző szigorúságú toxikológiával kellene rendelkezniük) az ipari forradalom éveiben jelentek meg. Ezek is nulla glikémiás indexűek, viszont a természetes eredetű partnerükhöz kémiai szempontból semmi közük nincs. A karboxi-benzolszulfonsav gyűrűs imidje, a szacharin (E 954) a legrégebben használt (XIX. század) édesítőszer. ~350-szer édesebb a répacukornál. Felmerült, hogy köze lehet a húgyhólyagrákhoz, de ezt a lehetőséget a további vizsgálatok megkérdőjelezték. A vegyület a szervezetből változatlan formában ürül ki. Méhek, hangyák és lepkék érdeklődését egyáltalán nem kelti fel. Ez jellemző az egész csoportra. A dipeptidekhez tartozó aszpartám (E 951) ~200-szor édesebb a répacukornál. Savas kémhatású diet üdítőkben gyakorta alkalmazzák. Szintén felmerült a rákkeltő hatása, mint annak cáfolata is. Gyanúsítják azzal, hogy a glükóz-intolerancia állapotát (a mesélő közéjük tartozik) segíti, és odafigyelés nélkül elvezethet a kóros kövérség állapotához. A leginkább káliumsója formájában használt, szintén gyűrűs imid-aceszulfám (E 950) a répacukornál ~200-szor édesebb vegyület. Hőtűrő képessége miatt feldolgozott élelmiszereinkben elterjedt. A szulfámsav-származék ciklamátokat (E 952) általában szacharinnal kombinálva alkalmazzák. Rendszeres bevitele spermiumképződési zavarokhoz vezethet. A majmokon végzett kísérletek eredményei azonban nem meggyőzőek. Az Egyesült Államokban nem használható. A guanidino-ecetsav-származék lugduname a jelenleg ismert legerősebb édesítőszer: ~300 ezerszer édesebb a répacukornál. Hazánkban nincs engedélye. Hasonló sorsú az aszparaginsav-származék neotame (E 961) nevű hatóanyag. A szintetikus édesítőszerekre ma kritikusan vagy tanácstalanul tekint az egészségügyiek egy része.

A következő nagy csoportba a természetes előfordulású édesítők tartoznak. Ezekben sem cukorszármazékok váltják ki az édesízérzetet. A thaumatin (E 957) nevű fehérjét a nyugat-afrikai katemfecserje (Thaumatococcus danielli) termeli. Közel kétezerszer édesebb a répacukornál. Nehezen termelhető, ezért a növényi géntechnológia is érdeklődik iránta. Hazánkban is voltak thaumatint kódoló génnel módosított árpával folytatott termesztési kísérletek. A fehérjetermészetű édesítők közül a nyugat-afrikai brazzein (Pentadiplandra brazzeana), miraculin (Synsepalum dulcificum), monellin (Dioscoreophyllum volkensii), továbbá a dél-ázsiai eredetű curculin (Curculigo latifolia), mabinlin (Capparis masaikai) is az élelmiszeripari érdeklődés tárgyát képezik.

A jázminpakóca (Stevia rebaudiana) által termelt, diterpenoid-származék szteviozidok felhasználása mára egyre szélesedik. Ugyanekkor az Európai Uniónak problémái vannak a hatóanyag jelenlegi dokumentációjának színvonalával, ami nem tisztázza kellőképpen a krónikus hatásokat. Ettől eltérően a nemzetközi ökomozgalmak által elfogadott egyetlen nem cukoralapú édesítő. A fogyókúrások figyelmét sem kerülte el ez a csoport, vagyis kalóriaszegény italokban (ma már diet szóda és teák) és ételekben (nálunk befőttek, lekvárok, savanyúságok) is elterjedt a használata. Más jelöltek is vannak azonban. A szerzetesek körtéjét (Siraitia grosvenorii) a kínai buddhista szerzetesek fogyasztották; a száraz termésből teát főztek. Édesítő hatása nem jár kalóriabevitellel. A csodabogyó (Synsepalum dulcificum) önmagában ízetlen, viszont egy bogyó elfogyasztása egy-két órára édesízérzetet kelt olyan táplálékok esetében, amikor annak – a bogyótól független – ismert oka nincs. Magyarországon tiltott. A neoheszperidint (E 959) a grapefruit (Citrus x paradisi) héjában lévő nariginből kémiai úton állítják elő. Közel 600-szor édesebb, mint a répacukor.

A fenti – a teljesség igénye nélküli – sokféleség után megismétlem a kérdésem, hogy ezen a területen általánosságban lehet-e egészségügyi szempontból komolyan vehető hírt közölni. A mai édesítőszerek olyan széles választéka vált ismertté, hogy az általános toxikológiai kezelésük szamárság. Az eredeti CMAJ cikk egyébként az aszpartám, szukralóz és szteviozid édesítőszerek lehetséges hatásairól szólt. A cikk tartalma olyan epidemiológiai megközelítés, amikor mások eredményei között turkálunk (ez lenne a metaanalízis), és ilyenkor bizony játszhat velünk a jó-kedélyű félreértés.

A következő rész címe: Kína nyomában – Módosított humán-embriók.

Daedalon