(Fapados agrokemizálás N^o30)

A kapálni nagyon nem szerettem. Erdészeti technikum előtt egy évig gyakornokként fizikai munkát kellett végeznem, és az apafai erdők tudnának arról mesélni, mit kínlódtam ott a fiatal telepítések gyomjaival. Értékelem tehát a kémiai gyomirtást, míg a hatása nem fenyegető az egészségre. Ma több súlyos eset is figyelmeztet erről a területről, hiszen az atrazine hatóanyaggal genetikailag hímnek születő karmosbékából sikerült ún. neonőstényt (neofemale) létrehozni. Nos, ez olyan hím, amelynek visszafejlődött heréi vannak, elindult a hermafroditizmus útján, s kevés életképes petesejtet is érlel, amiket egy valóságos hím megtermékenyíthet, és ebihal is kelhet belőlük. A dolog annyira valószínűtlenül hangzik, hogy magam sem hittem volna el, ha nem a PNAS, a világ egyik legjelentősebb tudományos folyóiratának hasábjain jelent volna meg ez az eredmény. Most pedig itt van a glyphosate ügye, amely szintén beleszól a gerincesek ösztrogénszabályozásába. Az elfogadható szermaradék-szintre (MRL) tekintve élelmiszereinkben hatszázszoros eltérést látok, ami szerint legrosszabbul az jár, aki kenyéren és vízen él, aztán a vegetáriánusok és végül következnek a húsevők. Tényleg hinnem kellene a kockázati alapú megítélésekben?

Ha a növények veszélyessége eszünkbe jut egyáltalán, akkor a mérgező növényekre gondolunk. Van olyan közülük, amit termesztünk is, s ez a ricinus (Ricinus communis – 125. kép), aminek olaját egy fél évszázada még nálunk is hashajtásra használták. A ricinus a ricin nevű, ismerten egyik legmérgezőbb természetes vegyületet termeli. Jó példa ez arra – számos biogazda feltételezésével szemben –, hogy egyáltalán nem veszélytelen az, ami természetes eredetű. Az első ismert mutagén a kolhicin volt, amit az őszi kikerics (Colchicum autumnale) termel, de a nikotin nevű idegmérget, amit hajdanán növényvédelmi célra is használtak a dohányból (Nicotiana tabacum) áztatták.

125.kép: Ricinus termése és magja (Fotó: herbaria.plants.ox.ac.uk)

Szántóföldi gyomok között is sokféle mérgező fordulhat elő. Közülük mostanában a legtöbbet a táblaszegélyeken gyakori csattanó maszlagról (Datura stramonium) beszélnek, ami a köles és a pohánka magtételeit és lisztjét szennyezheti. Hazánkat az európai Élelmiszer- és Takarmányszennyezési Gyors-riasztási Rendszer, a RASFF ez okból többször megszólította már. Nem mérgező ugyan – vagyis más jellegű a probléma –, de allergiások számára az ürömlevelű parlagfű (Ambrosia artemisiifolia) pollenszórása (126. kép) pokollá teszi az életet. Invazív gyomok közül kettőt emelek ki, a selyemfüvet (Asclepia syriaca) a méhészek közel kétszáz éve hozták Észak-Amerikából Európába, hogy mézelő növényként hasznosítsák (127. kép). Elvadult, és ahol a lábát megveti onnan szinte kiirthatatlan. A legújabb kori fejlemény a kaukázusi medvetalp (Heracleum mantegazzianum) térhódítása, melynek levélszőrei fényérzékenyítő furokumarint tartalmaznak (128. kép), s ennek érintését követő 1-2 nap után is napfény hatására égési sérüléseket (fotodermatitis) szerezhetünk. Irtjuk persze ezeket a mérgező növényeket, ahogy tudjuk, de a mezőgazdasági gyomirtás nem róluk szól, hanem sokkal kevésbé látványos rokonaikról, amelyek termesztett növényeink konkurenseiként szívják el előlük a vizet, a tápanyagot, és takarják el a napfényt. A párharcban győzelemre esélyes versenytársak, amelyek a termés mennyiségét erősen befolyásolják.

Nem is olyan régen a gazdászok még kapásnövényekről tanultak, és a falvakban kapás brigádokat szerveztek, hogy különösen a gyenge versenyképességű termesztett növényeinket (pl. kukorica, cukorrépa) felszabadítsák a gyomok elnyomása alól. A kémiai gyomirtás átvette ezt szerepet, s mára – sokak szerint – nélkülük növénytermesztés sem létezne. Az ökológiai termesztés hívei erről más véleménnyel vannak, s nem csak kapálásról, hanem ennek gépi megoldásáról is beszélnek.

126.kép: Az ürömlevelű parlagfű porzós virágjai (Fotó: Glen Lee)

A gyomok közül különösen veszélyesek azok, amelyek vegetatív úton is szaporodásra képesek, vagyis a gyökereik feldarabolása nemhogy elpusztítaná, hanem még szaporítja is ezeket. Ezért fejlesztettek olyan mezőgazdasági vegyszereket, amelyen a levélen keresztül felszívódnak, majd lejutnak a föld alatti szervekbe, és azokat is elpusztítják. Ilyen hatóanyag például a glyphosate, amiről most elég gyakran szólnak a hírek, s amit a növényi géntechnológia – társával, a glufosinate-tal együtt – felkarolt.

127.kép: Selyemfű (Asclepias syriaca) magjai (Fotó: Liz West)

A gyomirtó szerek, azonban nem csak a gyomokat pusztíthatják, hanem más élőrendszerekben a remélt hatástól erősen eltérő mellékhatásaik is lehetnek. Ezek közül kiemelhető a hormonmoduláns hatás, amelyet esetenként rendkívül csekély mennyiségük is kiválthat. A listámon 45 gyomirtó hatóanyagot látok, amelyek közül 30-at emeltem ki a 8. táblázatban.

Nem meglepő a triazin hatóanyagok hormonmoduláns hatása, az már sokkal inkább kérdéses, hogy vajon mit reméltek az engedélyezők az EU által beleegyezéssel kezelt utolsó képviselőjük a terbuthylazin-tól, hiszen ez a vegyület is ugyanarra a szimmetrikus molekulára bomlik le az oldallánci dealkilálás során, s a bomlástermék kapcsolódni képes az ösztrogénreceptorhoz. Nagyon is aggasztó az atrazine hatóanyag emlőrákkal való kapcsolata. Vajon miért gondolta azt az US EPA, hogy bár a rágcsálókra igazoltan van ilyen összefüggés, ez a hatás emberre nem érvényes? Hiszen gyanúsította ezt a hatóanyagot rákkeltő hatással, majd visszavonta azt. Nem indokolta szerintem világosan az elhatározásának megmásítását.

8.táblázat: Néhány az EU által hormonmoduláns hatással gyanúsított gyomirtó szer

Megjegyzések: * – hiányos III-as besorolás; A – aktivitás; b – kötődés; c – követő sejtaktivitás; g – génaktivitás; i – gátlás; I – magas kitettség; II – közepes kitettség; III – alacsony kitettség; m – moduláció; M – metabolizmus; n – növelés; P – produkció; R – receptor; t – magzati toxicitás; T – trophormonok; w – gyönge; X – X receptor; Z – menstruációs zavar; a vastagon szedett hatóanyagok még használhatók hazánkban; a pirossal szedett hatóanyagokat az IARC vagy az EPA rákkeltéssel gyanúsítja.

Kellemetlen lehet a 8. táblázat tartalma a növényi géntechnológia számára is, hiszen a 2,4-D, a bromoxynil, a glyphosate és a szulfonil-karbamid hatóanyagokra készítettek GM-növényeket, s közülük a glyphosate-tűrő növények a piacvezetők. A „gyomirtószer-tűrő” növények a GM-piac 47%-át birtokolták 2016-ban, amihez további 41% járult többszörös eseményekben, ahol további módosított tulajdonságokat is találhatunk.

128.kép: Kaukázusi medvetalp szára furokumarin-tartalmú mérgező szőrökkel (Fotó: RWD)

A termesztett GM-növények meghatározó többsége a glyphosate-tűrő növények körébe tartozik, ami miatt a glyphosate piaca/felhasználása esetenként rendkívüli módon megnőtt. Mindez igen jól követhető a felszíni vizek elszennyeződésének területén, amelyen jól érzékelhetően Európa nem követte a többi kontinens nagyüzemi mezőgazdasági gyakorlatát, amelyből az Egyesült Államok messze kiemelkedő. Itt 41-5200 µg glyphosate/l koncentrációkat mértek felszíni vizekben, szemben az európai 0,05-4,7 értékkel. Magyarországon 0,54-0,76 µg glyphosate/l mértünk, amely szerencsésen alacsony érték, bár az EU ivóvízlimitjét már ez is meghaladja. Nem azt mondom, hogy a felszíni vizeinkből kellene innunk, de a felszíni vizeinkre támaszkodnak a parti szűrésű kutaink (Duna- és Tisza-parti kutak), így minőségük befolyásolja ivóvizünk jövőbeli minőségét.

73.ábra: Felszíni vizek kiugró glyphosate-szennyezettsége mezőgazdasági területeken (Klátyik et al., nyomán)

Az igen alacsony európai értékek ellenére az Európában nem reprezentatív felmérésben megvizsgált, városlakó és nem mezőgazdasági munkát végző lakosság 40%-ának a vizeletmintájából volt a glyphosate kimutatható. Természetesen az európai élelmiszerpiac igen jelentős importra épül, vagyis ezen az úton is szermaradék kerülhet be az élelmiszerláncba. Különösen kiemelhető ezek közül a szójaimport, amely túlnyomó többségében dél-amerikai eredetű szójára épül, ahol a felszíni vizek szennyezettsége 100-700 µg glyphosate/l is lehet. A glyphosate-tűrő növényekre jellemző a magas szermaradék-tartalom, mint a betakarítás előtt állományszárításra használt glyphosate alkalmazása esetében is.

Nem véletlen a brit péksüteményekben vagy a német sörökben megjelenő glyphosate-maradék, mivel tőlünk északabbra a tenyészidőszak rövidülése miatt a betakarításkor gyakorta használt technológiává vált a vegyszeres állományszárítás búzában és árpában. Ugyancsak ez mondható el a lencsére (főként török és kanadai), amely majdnem kizárólagos a RASFF rendszer által, főként 2011-ben kimutatott, intézkedést kiváltó glyphosate-szennyeződések között. Argentín tamponokban való előfordulása is jól ismert, nyilván a gyapot szennyeződése miatt. Ez azért is aggályos, mert a rostok eltávolítása után maradó magot takarmányozási célra is használják, vagyis a gyapotmag-pogácsával takarmányozott állatok is érdekes vizsgálati cél lehetnek. A bxn-gyapot, amely bromoxynil-tűrő, már bukott ezen az úton egy metabolitjával (DBHA), hiszen az megjelent és halmozódott a takarmányozott állatok húsában és tejében. A glyphosate szerencsére erre nem képes; a vizelettel és tejjel ürül.

74.ábra: Glyphosate-tartalom a Kanadában vizsgált ~3000 élelmiszermintában (Canadian Food Inspection Agency, 2015-2016 nyomán)

Kanadai lencseszállítmányok is fennakadtak a RASFF vizsgálatai során. Ez az ország éppen mostanában hozta nyilvánosságra a saját vizsgálatait (74. ábra). E szerint az MRL-értékét meghaladó szennyezéseket csak a gabonafélékben (3,9%), pillangósokban és üdítőkben mért. Viszont kis mennyiségben a vizsgálatok szinte mindenhol kimutatták ezt a hatóanyagot. Gabonaminták közel felében (47%) találták, és a gyerekeknek szánt változataik 32%-ban mutatták ki, ami nagyon is elgondolkodtató.

A kimutatott glyphosate mennyiségénél érdemes kevéssé elidőzni, ugyanis a hatóanyag vízoldhatósága miatt a környezetben való eloszlása igen gyors, így szinte mindenhol és alacsony koncentrációban kimutatható. Ma az európai importpiacon viszonylag csekély azoknak az eseteknek a száma, amikor glyphosate-szermaradék miatt kellett intézkedni. Ebből a körből azonban mindenképpen és figyelmeztetően kilóg a német sörök esete. Az európai ivóvíz-szabvány 0,1 µg/l összes növényvédő-szermaradékot engedélyez. E szerint a 2016-ban feltárt németországi sörszennyezésben vizsgált sörök közül (lásd címkép), még az ebből a szempontból legjobb sörök minősége sem teljesítette ezt a szigorú kitételt. Minden bizonnyal valamennyi italunk ellenőrzése értelmes cél lehet, hiszen az Egyesült Államokban a borok, Kanadában az üdítők/gyümölcslevek glyphosate-szennyezése is ismertté vált.

75.ábra: A Codex Alimentarius (WHO) által engedélyezett MRL-értékek glyphosate esetében

Vessünk egy pillantást a Codex Alimentarius által maximálisan elfogadható szermaradék-szintekre (MRL – 75. ábra). Itt azt látjuk, hogy a belsőségekben tízszer nagyobb értéket engedélyezünk, mint a húsban (0,05 mg/kg). A szójamagnál (vö. tofu) közel hétszer magasabb értéket tartunk elfogadhatónak, mint a csemegekukoricánál. Rendkívül magas értékeket találunk elfogadhatónak takarmányok esetében, ami leginkább a lucerna (500 mg/kg) esetében feltűnő. A megengedés tágassága fölöttébb jelentős, hiszen a legalacsonyabb és legmagasabb érték között tízezerszeres különbség van. A takarmányokra alkalmazott magas megengedés első látásra olyan „ellenőrzés nélkül maradó kísérleti etetésnek” tűnik, amihez az állatetikai bizottság engedélyét sem kell kérni az állattenyésztőknek, mint esetleg ezt egy toxikológiai hatást kutató intézet tenné. A magas értékek a betakarításkori állományszárításra mutatnak inkább.

Míg jelenleg a világ a glyphosate rákkeltési veszélyéről vitatkozik, tudnunk kell, hogy a teratogenitást kiváltó koncentrációnál egy milliószor kevesebb mennyiség hormonmoduláns hatása is mérhető. Mikor az IARC onkológusainak veszély alapú megközelítését kockázati szempontból más szervezetek kétségbe vonják (EFSA, JMPR, ECHA, US EPA) úgy, hogy nem kalkulálnak a több nagyságrenddel alacsonyabb értéken bekövetkező hormonmoduláns hatással, akkor érthetővé válhat, hogy Európa toxikológusainak egy jelentős hányada miért az IARC veszély alapú figyelmeztetésére, és nem a kockázatvizsgálók modelljeinek ad inkább hitelt.

Külön ki szeretném emelni, hogy az emberi táplálkozási előírásokban használt MRL értékek között is hatszázszoros különbség van (75. ábra). Nagyon érdekelne, hogy miként kezeli ezt a kockázatvizsgálat. Miért hatszázszor veszélyesebb a glyphosate, ha húsban fogyasztom el (a gyors ürülés miatt ez valószínűtlen), mint mondjuk müzlivel? Esetleg húsból hatszázszor annyit eszem (ezért erősen korlátozni kell a megengedett szermaradék-tartalmat), mint kenyérből? Sehogyan sem értem. Az eddigi adatokból azt látom, hogy legrosszabbul az jár a szabályozás szerint, aki kenyéren és vízen tengődik, a következő kockázati csoport a vegetáriánusoké, és a leginkább megkíméltek a húsevők. Viszont ez a hús úgy jön létre, hogy takarmányban toronymagasan ők ehetik a legtöbb szermaradékot glyphosate-ból. Működésképes ez?

Nem elég figyelmeztető ennek a totális gyomirtónak a vérben és vizeletben való megjelenése? Vajon miért más a veszélyérzete Európa nyugati és keleti felének? Valóban a katasztrófára várunk, hogy higgyünk annak, amit mértünk? Tényleg kockázati szintekkel játszadozva (az MRL-értékrendszert bizony én nem tudom komolyan kezelni) kell a kérdést megoldani? Negyven éve nem lett volna élet glyphosate nélkül?

Minden bizonnyal konfliktusokat okoz majd a szulfonil-karbamidok (különböző szulfuronok, pl. triasulfuron, triflusulfuron stb.) hormonmoduláns hatása is, hiszen ehhez a csoporthoz is komoly remények fűződnek. Ne feledjük azonban, hogy e vegyületek szerkezeti rokonait gyógyszerként cukorbetegek kezelésére használjuk, amennyiben fokozzák az inzulin kibocsátását. Ennek a gyógyszercsoportnak már három nemzedékét tartják számon, és a második nemzedékhez tartozik a gliclazide (Diaprel, Gluctam), a glipizide (Minidiab) és a gliquidone (Glurenorm), míg a harmadik generációs képviselőjük a glimepiride (Amaryl), amelyek nálunk is használatosak a cukorbetegek kezelésére. Fő és mellékhatásaikat a gyógyszerhez mellékelt használati utasításban olvashatjuk. Vagyis olyan gyomirtó szerről van szó, amelyek szerkezeti rokonairól ismertek a gerincesekre gyakorolt élettani hatásaik.

Meggyőződésem, hogy idejekorán álltak le a vegyi gyárak a növényvédőszer-fejlesztéssel. A toxikológiai ismereteink lassan, de biztosan morzsolják le az élelmiszer-előállításra etikus hozzáállással alkalmatlan hatóanyagokat, s ha nincs helyette reményteljes új, akkor marad az engedélyezők megértése: az „etetni kell a népet” típusú sajnálkozó smonca. Vajon mi lenne, ha a gyógyszerpiac is ilyen módon meglassulna, s már csak a generikus gyógyszerek lennének? Bár egy ideje, mintha ez is megtörténne nálunk, hiszen a generikus gyógyszerek ajánlata gazdasági okokból előtérbe került.

Ne feledjem, az egyik barcelonai tanulmányutam alkalmával olyan erős fogfájás kínzott, hogy nem kerülhettem el a fogorvost. Nem segített egyáltalán a magammal vitt generikus fájdalomcsillapító. A doktor belecsiszolt a kicsit magasabb új koronámba, a fájdalomcsillapítómat megnézte, majd a kukába hajította és adott helyette az eredeti gyártó által gyártott hatóanyagból. Egyáltalán nem örültem neki, hogy ezt tette, nem hittem abban, hogy a különbség ekkora lehet, de ebben az esetben neki volt igaza. Arra is emlékezhetek, hogy az egyik hazai vegyi gyárban állítottak elő egy ismert gombaölő szert (a vasfüggöny idején még működött a „követő szabadalom” intézménye), de mivel az így előállítottnál a kínaiak sokkal alacsony áron kínáltak hatóanyagot, végül vettek abból. A minőségellenőrzés során rájöttek, hogy elképesztően „piszkos”, vagyis rendkívül sokféle gyártási szennyeződést tartalmaz. A hazai aktivitás tehát az olcsó hatóanyag tisztogatására összpontosult.

Azt gondolom, hogy nem csak a glyphosate hatóanyagú készítményekre jellemző, hogy a készítmény mellékhatása esetleg jelentősebb, mint a tiszta hatóanyagé. Ilyenkor a gyanú a gyártási szennyezések (2,4,5-T, 2,4-D → dibenzo-dioxinok; ditiokarbamátok → ETU) és a formázó anyagok (glyphosate → POEA, SAPC, SAPS) felé fordul. Úgy gondolom sokféle meglepetés vár még azokra, akik most éppen a készítményeket szedik szét és vizsgálják, s akkor hol tartunk még attól, hogy különböző tankkeverékek hatásait tudjuk kellő tudással értékelni. A növényvédő szerek toxikológiájának ez a rétege teljesen homályos, s ebben az eddigi gyakorlatunk vakröpülést hajt végre.

A következő rész címe: Védtelen generációk 6 – Hormonmoduláns anyagok a mezőgazdaságban (3 – állatirtó szerek) (Fapados agrokemizálás N^o31)

Darvas Béla