(Fapados agrokemizálás N^o4)

A Növényvédelmi Bizottság (NB) 2016. április 22-ei ülésének még nincs hivatalos beszámolója, bár hír máris megjelent erről. „A Bizottság ülésén a hazai növényvédelmi- és agrárkutatás jeles személyiségei, az innovatív fejlesztés és kereskedelem, a szakigazgatás, az érdekvédelmi, a civil szervezetek és a termelők is képviseltették magukat.” – olvasom, és kicsit zavar az önfényezés. Egy résztvevő már egyenesen a termelők részvételét jelentené? Az ülésen történtekről a glyphosate-ról írt részben már elmondtam, amit akartam; a neonikotinoidokkal kapcsolatos véleményemmel pedig a következő részekben találkozhat az olvasó.

Nem számolt be a tudósítás viszont a „szakmai” bizottsághoz méltatlan hangvételről – így ez most nekem maradt –, ami a tudományos tények képviselete felé irányult (6. kép) és arról, hogy az NB elnöke úgy kezdte ezt az ülést, hogy elnézést kért az ex lex állapotokért, ugyanis a tagok kinevezése nem történt meg, mert a kinevezési papírjaik nem voltak aláírva. Adminisztratív értelemben tehát az ülést informálisnak lehet minősíteni. Nem gondolom persze, hogy ez lenne valóságos szakértők ülésén a lényeges. A kinevezés ügyintézői felől azonban jelzésértékű az adminisztratív csúszás. „Fontos, de nem lényeges” – emlékszem a Kádár-kori miniszteriális szlogenre, amit egy ott dolgozó kollégám mondott mindig. Lényegbevágóbb szerintem az NB feladataihoz mért összetétel kiegyensúlyozatlansága, ami az egészségügyi, de a természet- és környezetvédelmi területeken is hiányosnak vagy utóbbi területen tehetetlennek mutatja a jelenlegi közösséget.

Nem látom a bizottság világos szakmai tagoltságát. Ki miért felelős? Kit miért delegáltak, és miről mond érdemi véleményt. Milyen jogai vannak a tag által magával hozott szakértőnek. A delegálást komolyan kezelő helyeken csak az általa támogatott tagnak írhat/súghat. Az eddigi munka szerint el sem különül egymástól jogaiban ez a két kategória, pedig a hivatalosan delegált kinevezését a miniszter írja alá. A szabályozatlanságnak – ahogy hallom – a parttalan vita a következménye: az érdemi munka helyett egymás öncélú sértegetése. Persze van-e konkrét feladat, tényleges hozzáértés, van-e valóságos felelősség az NB tagjainak vállán? Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) szakértője az április 22-ei ülésen annak a véleményének adott hangot, hogy itt beszélhetnek, amit akarnak, de a politika dönt úgyis a felvetett kérdésekben. Aligha tudom ugyan elképzelni, hogy a nagypolitika erre a szintre ereszkedne, de hogy a tárca dönt valamilyen érdek előtérbe helyezésével azt már máskor is tapasztalhattam.

El is gondolkodom az általam olvasott bizottsági beszámolók tartalmán, hogy sehol sem olvasok karakteres véleményt a – hogyan is nevezzem – „környezetvédelmi tárcától”. Hogyan lehetséges az, hogy súlypontos természetvédelmi kérdésekben, mint a felszíni vizek glyphosate okozta elszennyezése, a neonikotinoidok okozta megporzó-pusztulások (poszméhek kiemelkedően), a véralvadásgátlók által érintett vadállomány (halak, madarak és emlősök) ügyeiben a miniszteriális természet- és környezetvédelem „szórakozottan” hallgat? Tényleg elégséges 2011 óta ez a halovány tárgyalási és érdekképviseleti teljesítmény növényvédelmi kérdésekben? Fel van talán mentve a „környezetvédelmi tárca” ez alól a súlyos feladata alól?

A problémákkal való küzdést mindenki a Greenpeace-nek engedi át, majd aztán rásüti a „termelői” oldal (lásd 12-13. old.), hogy ez a szervezet az „egyetlen” akadékoskodó, aki visszatartja a „szélesvásznú termelési regény” kiteljesedését? Ha nem ért vele egyet, akkor miért nem cáfolja, ha egyetért, akkor miért nem támogatja a „környezetvédelmi tárca” a Greenpeace hozzászólásait? Az NB elnöke vajon miért nem kérdezi onnan delegált kollégait? Nem szándékozik őket zavarba hozni? Tényleg a megfelelő helyre került ez az egyszervolt minisztérium kedves államigazgatás?

2012. május 29-én a civilszervezetek a „környezetvédelmi tárca” teljesítményét értékelték, és bizony nem valami fényesre sikerült ez a bizonyítvány. Az értékelésnek az NB-ra vonatkozó konzekvenciái is vannak. Ezt olvashatjuk az utolsó passzusban: „A Növényvédelmi Bizottságba rendszeresen meghívják a civil szervezeteket. A Bizottságban azonban igen erős az ipari dominancia.”

6.kép: „Kommunikáció” (Fotó: forrás)

Bontsuk ki ezt az állítást, mert légmentesen csomagolt. Nem lehet a hazai ipari dominancia kifejezett, hiszen az eredeti hatóanyagokra épülő növényvédőszer-ipart (lásd a valamikori Chinoin teljesítménye) nálunk betemette az EU-hoz való csatlakozás utáni re-regisztráció, amely hiányosnak találta a dokumentációkat, ezért ezek a hatóanyagok nem kerültek rá az európai pozitív listára. Maradt tehát számukra a szükséghelyzeti alkalmazás, lásd Redentin (Reanal), Flumite (Agro-Chemie Kft.), vagy az Európai Unión kívüli piac (lásd Fundazol, Kolfugo, Chinufur, Chinmix – Agro-Chemie Kft.).

Nem biztos, hogy a fenti internetes hivatkozásokat sokan megnyitják pedig a lényeg ott olvasható. Az Agro-Chemie Kft. úgy árusítja a volt Szovjetunió utódállamaiban a termékeit, hogy ezek a készítmények az Európai Unióban és így Magyarországon sem forgalmazhatók. A NÉBIH szükséghelyzeti engedélyei (6 §) pedig ezek közül a Redentin és a Flumite hazai felhasználását is lehetővé teszik egyik másik esetben. A magyar növényvédelmi hatóság tehát gond nélkül lépi át az Európai Unió pozitív listája nyújtotta kereteket, ha úgy látja jónak. Van rá jogi lehetősége? Az eseti felhasználási engedély (23 §) fogalmazása igen talányos.

Mi ennek a tényleges hatósági ára? Mit szólnak vajon ehhez a nemzetközi cégek, akik elvégezték a megfelelő szintű regisztrációs vizsgálatokat, megfeleltették a hatóanyagaikat, és azt látják, hogy „keletkeznek” surranó pályák. Hogyan lehet így egyenes derékkal tárgyalni velük kedves hatóság?

Mivel az idei – szükséghelyzeti derogáción alapuló – neonikotinoidokkal tervezett csávázások meglehetősen komoly viharokat kavartak már eddig is, ezért ebből a szemszögből (további érdekes adatokat fedez fel majd, aki keres) közérdekű adatnak minősülő 2015-ös eseti/szükséghelyzeti engedélyezés adatait néztem át.

2015-ben a GKI kiszombori vetőmagüzeme kapott eseti engedélyt 8 tonna repcevetőmag csávázására (3-5 kiló vetőmag/ha). A felhasznált készítmény a hazánkban Bayer által forgalmazott Chinook 200 FS (imidacloprid + beta-cyfluthrin) volt. A csávázott vetőmagot Ukrajnába szállították ki. A Syngenta által forgalmazott Cruiser 350 FS (thiamethoxam) készítménnyel a GKI 90 tonna, míg a Pioneer/DuPont szarvasi vetőmagüzeme 140 tonna napraforgót csávázott. Erre a Pioneer kért eseti engedélyt. A csávázott napraforgót Oroszországba szánták. Egy Syngenta/Nufarm^* által forgalmazott vegyes készítménycsoport – Cruiser 350 FS, Force Zea (thiamethoxam + tefluthrin), Nuprid 600 FS^* (imidacloprid) magában foglaló eseti engedélycsomag – amit a Pioneer kért 200 tonna napraforgó (4-7 kg vetőmag/ha) és 1250 tonna kukorica (200-260 kg vetőmag/ha) csávázását tette lehetővé a szarvasi vetőmagüzemben. A terméket Oroszországba szállították ki. Végül a Bayer által forgalmazott Poncho FS 600 (clothianidin) felhasználására a Monsanto nagyigmándi vetőmagüzeme kapott eseti engedélyt. A 2000 tonna csávázott kukorica vetőmagot Ukrajnába szállították.

Miközben az EU tagországaira ebben az ügyben vetési moratórium vonatkozott a Magyarországon lévő vetőmagüzemekből 2015-ben Ukrajnába kb. 2000 hektár repce, 9000 hektár kukorica vetésére elegendő, neonikotinoidokkal csávázott vetőmagot értékesítettek, míg Oroszországba 75000 hektárra való napraforgót és 5000 hektárra való kukoricát. Ezt tették lehetővé a NÉBIH „baráti” engedélyei, aminek a kedvezményezettjei vetőmagüzemek voltak. Ha valahol engedményeket teszünk, akkor bizonyára máshol is kell – ahogyan említettem.

Az említett hatóanyagok közül a neonikotinodok felhasználása – a méhekkel/poszméhekkel kapcsolatos döntésig – tilos az Európai Unió területén. Az „eseti” engedély szerint itt csak export célú előállításra vonatkoztak az engedélyek. Világos, hogy ez nem a hazai növényvédelem szükséghelyzete, hanem a vetőmag-forgalmazók és a vetőmagüzemek gazdasági tevékenységének célzott „hatósági támogatása”.

Háttérben felmerülhet a gyártás és forgalmazás európai etikája. Ha az EU közössége moratóriumot hirdet megporzóveszélyes hatóanyagokra, azért a nemzetközi vállalatok vetőmagüzemei aggálytalanul „termelhetnek” – mindezt ignorálva – export célra az országban? A volt Szovjetunió területén más ökotoxikológiai viszonyok uralkodnak? Mások a beporzók toxikológiai reakciói? Aligha.

Tény, hogy a nemzetközi vállalatok nem képezik az Európai Unió sensu stricto részét. Szerintem a TTIP után sem fogják, de ez a fajta összekacsintós kereskedelem mindig is működött errefelé. A „divatból kiment” hatóanyagaikat a cégek tovább gyártották, és olyan piacot kerestek neki, ahol nem volt tiltás. Az Oxon által gyártott atrazine-t Magyarországon a BVM-ben formázták és értékesítették, miközben Olaszországban a talajvizek elszennyezése miatt tilos volt már a használata. A dán Cheminova erősen mérgező parathion-methyl-t forgalmazott máshol, miközben Dániában már tilalmas volt. Stb.

Visszatérve a civilek mondatára, én azt sem mondanám, hogy a közvetlen nemzetközi ipari dominancia a jellemző. A nemzetközi cégek nem közvetlen intézik már az effélét. Valójában az ipari mezőgazdaság dominanciája (Ángyán József sokat beszélt erről) az, ami a hatósági képviseleteken keresztül közvetve megjelenhet. Ez felgöngyölheti maga előtt a mindenhatónak képzelt hatósági szabályozást. A növényvédelmi „szakma” már köztudottan nem képes megszabadulni a kémiai növényvédelem kizárólagosságának ideájától. Olyasmit véd körömszakadtáig, amit lényegében nem ért (vö. fiziológiai és toxikológiai képzettség fogyatékossága), csak eszközként használ. Mindez az egyetemi képzés súlyos hiányossága, aminek következménye olyan szakemberek kibocsátása, akik ellenségesnek tekintik a mellékhatás-kutatási területeket, miközben saját egészségükről és környezetük állapotáról van bennük szó.

Az, hogy ez konkrét módon miként vezethető vissza a nemzetközi ipar erőteljes befolyásolására, már egy másik – igaz fölöttébb forró – kérdés. Ezen a vonalon a hazai hatóságok függetlensége az, amit ez a rövidke megállapítás megkérdőjelez, vagyis értelmezhető így is a felvetés, pontosabban érdemben csakis így. Ekkor még végig sem gondoltuk azt, hogy mi lesz majd ezzel a növényvédelmi szabályozással (sőt a hazai mezőgazdasággal) az uniós támogatás „kivezetése” után.

A 2012-es Környezet- és Természetvédelmi Helyettes Államtitkárság a minősítésre adott válaszában az alábbi rébusszal válaszolt: „A Bizottságban nem lehet erős az ipari dominancia, mivel szigorúan szakmai tanácskozás és döntéshozás születik, amelyhez elkötelezettség tartozik a Bizottság szakmai munkája iránt.” A válaszra kijelölt köztisztviselő még csak azzal sem bajlódott, hogy értelmes/átgondolt mondatot fogalmazzon. Az NB azonban – lássuk be – még véletlenül sem szakmai tanácskozó és döntéshozó szerv.

Beszámolói szerint az NB 2011 óta felvet ugyan kritikus hatóanyagokat, de a lefolytatott környezet-egészségügyi párbeszédeinek színvonala nem elégséges a körültekintő döntéshozáshoz. Megbeszéléseik nem közelítik azt a szintet, hogy a tagok felkészülten és elfogulatlanul szavazzanak. Igazából a bizottságnak nincs is komolyan vehető szavazási gyakorlata. Jegyzőkönyvvezető és hitelesítők sincsenek, a bizottság az ülés elején nem szavazza meg őket. Bejelentett hangfelvétel sem készül, így van okom rá, hogy bizonytalan legyek a beszámolók tartalmának értékelésekor. Az üléseken súlyos felvetések hangzanak el pro és kontra, de nincs, aki választ adna rájuk. Helyette az elnök elnapol, vagy a valamikori kádira jellemző mondatokat fogalmaz, amelyek senkit nem köteleznek semmire. Sóhivatal – mondták az ilyesmire a múlt században.

Az NB tehát nem dönt, kedves helyettes környezet- és természetvédelmi államtitkárság – mondom valakinek, aki ebben az ügyben sem látszik. A bizottságnak nincs ugyanis ilyen jogosítványa. A Növényvédelmi Módszertani Gyűjtemény előírásainak és irányelveinek tervezetét dolgozná fel. Gyakorlatilag azonban az üléseken – ahogy hallom – mindenki mondja a magáét, vagy mint április 22-én történt, bekiabálásokkal egymást hergeli. Egyértelműen az ülés levezetőjének hibája az előkészítetlenség, a célirányos tárgyaltatás helyetti szószaporítás gyakorlata és a személyeskedés megengedése.

Az NB-nek véleményezési joga van a kormányrendeletben megadott területeken. Most, hogy elolvastam a bizottság hozzáférhető beszámolóit és beszélgettem a tagjaival, az az érzésem, hogy tagjainak összetételét és felkészültségét tekintve a bizottság talán egyik felhatalmazási területének sem felel meg teljes mértékben. Működése inkább valamiféle kibővített „termelési értekezletre” emlékeztet, hogy a tántorgó hatósági álláspontok „társadalmi alapjait” láttassa. Ebben az értelemben viszont elfoglalja egy szakmailag kiegyensúlyozott, valóban demokratikusan és nyilvánosan működő valóságos bizottság helyét, ami nagyon is kívánatos lenne a veszélyes anyagok engedélyezési területén.

Ha az április 22-ei ülés hangvételéről kérdeztem az azon résztvevőket, akkor a rosszkedvre okot adó durva bekiabálásokon túlmenően három elgondolkoztatót emeltek ki. A Növényvédőszer-gyártók és Importőrök Szövetsége Egyesület (NSz) szakértője, a Bayer képviselője (Kratancsik Elvira) nagyon is célzatosan azt kérdezte (bár gondolom nem ezért hívták ide), hogy a Greenpeace képviselőinek van-e növényvédő szakmérnöki végzettsége. A kormányrendelet ezt sem a tagoknál, sem szakértőiknél nem írja elő. Azt sem, hogy valaki peszticidekre „kiélesített” toxikológusi szakvizsgával rendelkezzen, vagy esetleg természetvédelmi szakmérnök legyen.

Személyesen – bár én éppen növényvédő szakmérnök vagyok, aki ökotoxikológiát egyetemeken, doktori iskolákban és növényvédő szakmérnök továbbképzéseken oktat – azt gondolom, hogy nagyon szerencsétlen lenne az említett szakmai közösségre bízni a kémiai növényvédelem ügyeit. Nem csak rájuk tartozik. Sőt, ez talán már egyenesen – végzettségtől függetlenül, mint élelmiszer-biztonságban személyesen érintett – a fogyasztók ügye. Indokolt a nagyfokú nyilvánosság, amely felé – hatóságainkat megszégyenítően – csak a civilszervezetek törekednek. A problémát ezen túl abban látom, hogy az ide delegált „szakmai” képviseleteknek sem türelme, sem megfelelő felkészültsége nincs arra, hogy meggyőzze a tőle kérdezőket.

A növényvédő szerek kutatása, gyártása, forgalmazása, környezetanalitikája, toxikológiája, ökotoxikológiája multidiszciplináris rátekintést igényelnek. A növényvédő szakmérnök valóságos tudása oktatói tapasztalataim szerint nem a peszticidekkel függ össze (azt csak eszközként használja), hanem a haszonnövényeken élő kórokozókkal, kártevőkkel és az azzal vetélkedő gyomokkal kapcsolatos. Ezen is osztozniuk kell a botanikusok, mikrobiológusok, zoológusok és ökológusok meglátásaival. Ebbe a szerencsétlen vitába az NB elnöke helyesen közbeszólt.

A hazai kereskedelem képviselője azt sérelmezte, hogy az NB idejének fele azzal megy el, hogy a Greenpeace felvetései ellen védekezik. Kereskedelmi kérdés lenne ez? Egyébként, nem is ő érvel a felvetések ellen. Mi akkor a baj? Valószínűleg az itt eltöltött pár órát sokallja. A Greenpeace jól felépített tudományos tanácsadói és kommunikációs hálózatán keresztül a környezettudományok és környezet-egészségügy korszerű elveivel, továbbá az EU környezetpolitikájával szembesítheti az NB felkészült és felkészületlen tagjait. A fogyasztók érdekében teszi ezt és szerintem a többségének felhatalmazásával. Bátorítom erre a tevékenységre a továbbiakban is. Az ülésen résztvevők konkrét írásos felkészítése az NB elnökének feladata lenne, ami koncentrálhatná a figyelmet és oldhatná a tartós feszültséget.

Óriási tévedés azt hinni, hogy a Greenpeace a saját szövegeit „nyomja” (hallottam és olvastam is pár interpretációjukat), helyette szembeállít olyanokkal, amiktől az eléggé érdektelen vagy nagyon is érdekelt többség súlyos zavarba jön, és érvelés helyett zsigeri érzelmekkel reagál. Egészen elképesztőnek tartom, hogy van olyan szakértő, aki távozásakor odasúgta nekik, hogy milyen jó, hogy itt vagytok, mert legalább ti megmondjátok. Valóban ilyen nagy lenne a baj? Az OMME elnökének szövegébe vágva most azt indulatosan politikai dumának minősítette az egyik erre a fajta „kommunikációs” formára specializálódott NB tag, aki végig frusztrált hangulatban volt. Az elnök egyáltalán nem fékezte. Tényleg így kommunikál nálunk egy jeles személyiségekből álló bizottság?

A napi nagyotmondó azonban – minden általam megszólított szerint – Jordán László, a NÉBIH NTAI igazgatója (az NB alelnöke) volt, aki végig azt sulykolta, hogy ő a problémák elszenvedőjeként középen áll, nincsenek saját érdekei, de a releváns tényeket nélkülöző, viccelődő hozzászólásában általános kereskedelmi adatokból olyan következtetéseket vont le, hogy a napjainkban tapasztalható negatív tendenciák a neonikotionid csávázó anyagok uniós moratóriumával függhetnek össze. Azt találta mondani, hogy ha ő úgy döntene, hogy a méhveszélyes anyagokat betiltja nálunk (a tények kedvéért hatóanyagokat az EU adminisztrációja engedélyez vagy tilt), akkor előbb rágyújtják a házát, aztán a hivatali irodáját is.

[…]

Csak nem? A szemlélődő kívülállóból egy másodpercre omnipotenssé váló alelnök/igazgató fenyegetve érzi magát? Van valóban oka a félelmének? Egyáltalán, félnünk kell valakik dühétől? Költözzek én is tűzoltóság mellé? Ne tessék viccelődni!

A következő rész címe: Pocokinvázió – Szükséghelyzeti véralvadás-gátlás (1) (Fapados agrokemizálás N^o5)

Darvas Béla