(Biotechnológi^kaland N^o13)

Az előző részekben sejttettem már, hogy a hazai kísérleteket végzők meglehetősen bizalmatlanok a fajtatulajdonossal és az őket kiszolgáló hazai K+F stábbal. Kölcsönös ez, hiszen például a mi esetünkben a Monsanto két magminta után többé már nem adott számunkra vetőmagot, míg meggyőződéses biotechnológus „kollegáink” erőfeszítése igen jelentős volt arra nézve, hogy miként tudnának bennünket elhallgattatni. Őket ipari, minket civilszervezeti kapcsolatokkal vádoltak. Menjünk vissza az időben és keressük meg, mi ennek a bizalmatlanságnak az eredete.

Alighogy elkezdtük a GM-kukoricával kapcsolatos vizsgálatainkat, és azt találtam, hogy a MON 810-es kukorica pollenjében megjelenő Cry1Ab-toxinnak mérhető hatása van a hazánkban védett nappali pávaszemlepke (Inachis io – lásd címkép) hernyóira, 2003-ban jelentkezett az osztrák Greenpeace azzal, hogy részt tudnék-e venni egy angol nyelvű bécsi sajtótájékoztatón.

Elvállaltam. Székács Andrással együtt, aki a pollen Cry1Ab-toxintartalmát mérte, mint 2005-ben a brüsszeli, 2006-ban a pozsonyi és hamburgi (diái évek óta nyilvánosak) sajtótájékoztatókon való szereplést is. Mindegyik helyen úgy kezdtem a sajtótájékoztatót, hogy ami elhangzik, azt szívesen elmondanám egy Monsanto által szervezett sajtótájékoztatón is, a mondanivalóm ugyanis független attól, hogy ahhoz ki biztosít fórumot.

A Bécsből való hazaérkezésünk után három nappal, 2003. december 5-én Detlef Bartsch (akkor Robert Koch Institute) azonos tartalmú elektronikus levelet írt Polgár A. Lászlónak (akkori közvetlen kollégám) és Balázs Ervinnek (Bartsch akkori projekttársa). Egy nappal korábban Czepó Mihály (Monsanto Hungária) ezekhez a tartalmakhoz hasonlóan arról írt nekem, hogy nem kellene azzal riogatni az embereket, hogy kísérleteinkben pusztulnak a királylepke hernyói (Danaus plexippus – 28. kép), miközben Stájerországban ez a lepke veszélyeztetettsége miatt védett listán van.

Megírtam neki, hogy semmi ilyenről nem beszélhettem Bécsben, mivel elképesztő ostobaság lett volna, hiszen a nevezett faj nem is él Európában, ráadásul Ausztriában/Stájerországban sohasem dolgoztam. Erre bizonyítékok a sajtótájékoztatón kiadott angol és német nyelvű előadás-összefoglalók.

Még aznap figyelmeztettem az osztrák Greenpeace-t, hogy sürgősen korrigálják az APA (Austria Presse Agentur) fals hírét. Ennek a hírügynökségnek volt ugyanis a jelzete a Monsanto tulajdonába „került” szövegen. Bartsch egyébként az EFSA GMO Paneljének éppen kezdő tagja – a legnagyobb meglepetésemre ellentmondást nem ismerő stílusban – afféle general maximus-ként lépett fel velem szemben a levelezés során. (Csak e cikksorozat írásakor derült ki számomra, hogy ő korábban a Monsanto tanácsadója volt, bár ezt egyetlen levelében sem említette.)

Susanne Fromwald – bécsi házigazdánk – hamarosan tájékoztatott, hogy az osztrák Greenpeace sohasem bocsátott ki olyan hírt, mint a szóban forgó, és az APA így ilyesmit ki sem adhatott, azaz szerinte „hírhamisításról” van szó. A szálak egyértelműen Francesca Tencallához vezettek, aki akkoriban a Monsanto európai irodájának „tudományos ügyeit” intézte. Elektronikus levélben megkérdeztem tőle, honnan vette a hírt, amit Czepó Mihálynak megküldött, ő azonban erre nem volt hajlandó nekem válaszolni. Egyébként személyes találkozásunkkor sem, amikor 2004-ben a Monsanto hivatalnokaként Magyarországon az MTA székházában tartott előadást.

28.kép: Danaus plexippus vándorlás közbeni pihenése valahol Mexikóban (Fotó: forrás)

Fromwald telefonon beszélt Tencallával azt tudakolva, hogy miként jutott a „hírhez”. Tencalla azt válaszolta, hogy az asztalán találta, de nem tudja ki tette oda. Fromwald kérdezte tőle, hogy nem tart-e attól, hogy az APA perelheti, hiszen az álhír alá a hírügynökség nevét nyomtatták? Tencalla válasza olyasmi volt, ami azt sejttette, hogy a Monsanto-nak vannak a világ legjobb jogászai.

A németországi szálat illetően Bartsch azt írta nekem, hogy egy hajdani PhD-hallgatójától Matthias Pohl-tól (aki akkor a TÜV-Hannover-nél dolgozott; később a BASF Plant Science munkatársa lett) kapta ezt az anyagot. Pohl egyszerűen nem válaszolt nekem, de telefonban Fromwald-nak azt állította, hogy az írást Tencalla küldte meg a számára. Egy angolra fordított „osztrák hírt” egy németnek? Nem meredek?

Az EFSA szerepében a rendkívül ambiciózus Bartschot – mint az ügy végén „rezignáltan” írta nekem – milliméterek választották el attól, hogy európai sajtóbotrányt robbantson ki. Azt feltételezte ugyanis, hogy a magyarországi kutatások vezetői valótlanságokat nyilatkoztak egy bécsi Greenpeace sajtótájékoztatón. Ma ennek őszinteségében már kételkedek, hiszen, mint kiderült (és mint fentebb említettem), korábban a Monsanto tanácsadói között szerepelt. Az ügyben közvetítésre kértem Balázs Ervint, hiszen neki Bartsch közvetlen ismerőse volt, de távolságtartóan válaszolt, és nem tett semmit. Ez azért is érdekes, mert a géntörvény megszületésének idején – a kilencvenes évek végén – szerzett valamilyen pénzt a növényi géntechnológia körbejárására, és engem hívott meg a környezettudományi hatások ismertetésére.

Mit is olvastunk eddig? A magyar vizsgálatok lejáratására irányuló konspirációt? Egy fontoskodó (vagy nagyon is képben lévő) EFSA szakértő „megvezetését” vagy éppen közreműködését az elbizonytalanításomban? Az eszközök nem idézik azt, ami Pusztai Árpáddal korábban történt? Végül is a fentiekből nem lett hír, „csak” egy 115 oldalas, 13 szereplős, vegyes nyelvű nemzetközi levelezés, krimibe illő fordulatokkal, amit több ismerősömnek megküldtem akkor. Máig őrzik.

Az eset után alig telt el pár hónap, és 2004. április 6-án a „Géntechnológia: harmóniában a zöld világgal” című rendezvényen, az MTA Székházában – láss csodát – megjelent felkért előadóként Francesca Tencalla (Monsanto UK, ma ToxMinds BVBA) és Jay Pershing (Monsanto USA). Rajta kívül előadott még Balázs Ervin (MBK, a BZBE tagja, a PNBE elnöke), Dudits Dénes (MTA SzBK, a BZBE elnöke), Detlef Bartsch (EFSA GMO Panel), továbbá Kiss József (SzIE, később EFSA GMO Panel) is. A rendezvényt az MTA Agrártudományok Osztályának Biotechnológiai Bizottsága szervezte a Barabás Zoltán Biotechnológiai Egyesülettel karöltve. Ez utóbbit az EuropaBio támogatja, amelynek tagja a Monsanto is. Tanulságos „továbbképzés” volt a számomra őket együtt a Magyar Tudományos Akadémia termében hallgatni. Nem állítom persze, hogy a résztvevők mindegyike tisztában volt a kutatóosztályunk felé irányuló gesztussal.

A rendezvényen Czepó Mihály (Monsanto Hungária, a BZBE tagja) is felszólalt, mikor a jelenlévő Darvas Béla és Székács András részéről pár perces kritika hangzott el. Milyen különös, a hazai mellékhatás-vizsgáló kutatók közül csak a Pioneer által támogatott egyetemi csoport kapott meghívást (Kiss József), a termékfüggetlen hazai kutatók egyike sem. Mindez nem egyedi a történésben, sőt a BZBE által szervezett valamennyi hazai rendezvényt jellemzi majd később ez a fajta egyoldalúság. Nem voltak az általunk szerzett környezettudományi ismeretek csöppet sem üdvözöltek. Érzékeltem, de nem respektáltam.

Az EFSA (Európai Élelmiszerbiztonsági Hivatal) GMO Paneljének nevét már felvetettem párszor. A MON 810 hazai vetési moratóriumának felfüggesztését ez az európai szakértői testület többször is kezdeményezte. Az EFSA eredményeinket kritizáló, hibát hibára halmozó véleményével kapcsolatos válaszainkat szerettük volna ott megjelentetni, ahol az adminisztráció cikke megjelent. Ennek kapcsán azonban kiderült, hogy korántsem tudományos lapról van szó, ahogyan a neve mutatja (EFSA Journal), hanem az EFSA nyilvános aktatáráról, amelyben csak az EFSA „szakértői” mutathatják be álláspontjaikat. Ennyit talán az Európai Unió esetenkénti kézi vezérléséről és kutatóinak véleményszabadságáról.

A mondanivalónkat így a Növényvédelem folyóiratban jelentettük meg, hiszen nincs olyan nemzetközi lap, amely kétoldalú vitának úgy biztosítana fórumot, hogy az előzmény nem ott jelent meg. Ez az állapot az EFSA GMO Panel ambiciózus tagjainak – akik korántsem a tudomány élvonalából kerültek ki – érinthetetlen pozíciót biztosított, hiszen a Hivatal oldaláról a szakértőik kinyilatkoztak, és még álláspontjaikat sem kellett megvédeniük. Mára sok tudományos lap kezdte foglalkoztatni ezeket az urakat, mint kockázatelemzéssel kapcsolatos szaktekintélyeket. Igaz, hogy mindeközben egyre erősödött a tevékenységükkel kapcsolatban az a szerintem is jogos vád, hogy a nemzetközi fajtatulajdonosok eredményeihez viszonyítanak mindent, és így a termékfüggetlen kutatási eredményeket elvetik.

A magyar géntechnológiai hatóság kezdeményezésre 2008. június 11-én Rodics Katalin és Homoki Hajnalka vezetésével (Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium) a hazai szakértők megjelentek az EFSA GMO Panelje előtt, és bizalmas minősítés mellett előadásokat tartottak a MON 810-es vetési moratóriummal kapcsolatos – mindaddig publikálatlan – vizsgálataikról. Bakonyi Gábor (Szent István Egyetem), Darvas Béla és Székács András (MTA Növényvédelmi Kutatóintézet) tartottak angol nyelvű előadásokat. A tárgyalás menete ma már olvasható magyarul is (lásd könyvünk 53-67. oldala).

Az EFSA GMO Paneljének részéről megjelentek Jeremy Sweet (az ülés elnöke), Salvatore Arpaia, Detlef Bartsch, Niels Hendriksen, Kiss József és Gijs Kleter. Közülük Detlef Bartsch kérdezett feltűnően sokat a magyarországi védett lepkékkel kapcsolatban, miközben gőzerővel jegyzetelt. Az előadásokon elhangzottak ellenére – amelyekkel kapcsolatban az EFSA szakértők érdemben nem tudtak vitatkozni – az EFSA GMO Panelje 2008. július 2-án megismételte korábbi elutasító véleményét.

2009. május 26-án a MON 810 engedély megújításának pármai szakértői tárgyalásán Magyarországot Székács András és Darvas Béla képviselte (lásd kiadványunk 12. oldala). Az EFSA GMO Panel szakértőit (Jeremy Sweet, Salvatore Arpaia, Kiss József, Joe Perry), akik a MON 810-es fajtacsoport érzékeny környezeti pontjait tárgyaltatták alapos zavarba hozták a német, osztrák és magyar szakértők kérdései és hozzászólásai. A rendezvény ebédszünetében viszont Joe Perry (EFSA GMO Panel) – aki 2006-ig a Syngenta, a Bayer, a DuPont és a Dow által támogatott magánintézetben dolgozott – közel egy órán keresztül faggatott a védett lepkékkel kapcsolatos kutatásaimról, miközben elfelejtette megemlíteni, hogy éppen Detlef Bartsch-csal együtt ilyen tartalmú kockázati megközelítésű kéziraton dolgozik.

Joe Perry és társai ugyanis 2011-ben a Proceedings of the Royal Society of Biology (PRSB) lapban „matematikai modellt” tettek közé a nappali pávaszemmel kapcsolatban. Ez az a bizonyos védett lepke, amellyel kapcsolatos eredményeink Európa-szerte ismertté váltak. Az ominózus cikk társszerzői között ott találjuk Jeremy Sweet, Salvatore Arpaia, Detlef Bartsch és Kiss József nevét, akik azon a bizonyos szigorúan bizalmas EFSA GMO Panel találkozón 2008. június 11-én részt vettek. Sőt – láss csodát – ott találjuk Yann Devos és Sylvie Mesdagh (EFSA GMO Unit) nevét is, akik némán hallgató résztvevők voltak. Miből is lehet cikket írni és kiknek? Elég meghallgatni egy szigorúan bizalmas előadást és hangyaszorgalommal jegyzetelni, aztán matematikai modellt írni rá?

A cikkben egyetlen lepkész szakértő nincs (ami szerintem több mint kínos a szerzőgárda tagjainak), és hozzátehetem azt is, hogy a „szerzők” még fölöttébb tájékozatlannak tűntek azon a bizonyos pármai találkozón.

Ma már a biológiai tények majdnem zavaró momentumként merülhetnek fel a tudományosnak álcázott véleménycikkekben, amit akár új elméleti modellnek is eladhatunk. A cikkben Perry és társai azt állítják, hogy a nappali pávaszem érzékenysége azonos az atalantalepke (Vanessa atalanta) érzékenységével, és ebben Darvas és társainak egy 2004-es cikkére hivatkoznak. A magyar nyelvű cikkünkben azonban szó sem esik az atalantalepke érzékenységéről. Bárki ellenőrizheti. Detlef Bartsch viszont a bizalmas EFSA ülésen erről is faggatott, és erőszakoskodó kérdéseire végül azt mondtam, hogy nem tudom, de lehetségesnek tartom.

Ma már biztos vagyok benne, hogy nincs így, az atalantalepke hernyója sokkal kevésbé érzékeny. Ekkor azonban még egy szót sem szóltam a c-betűs lepkéről (Polygonia c-album – 29. ábra) és a kis rókalepkéről (Nymphalis urticae), amelyek nálunk úgyszintén védettek és csalánon élnek.

Joe Perry – Andreas Lang (ő az EFSA ad hoc szakértője volt korábban) és társai kritikájának megérkezése után – február 17-én elektronikus levélben kért tőlem „segítséget”, de elutasítottam. Nem mellesleg a PRSB szerkesztősége a vita anyagainak bírálatára engem kért fel. Nem vállaltam. Egyidejűleg egy kéziratot felajánlottam a lap részére, ami pontosan leírta a szóban forgó lepkéken kapott biológiai eredményeket. A lap azonban ezt túlságosan speciálisnak tartotta ahhoz, hogy közölje, mert csak olyan cikkek megjelentetésére vállalkozott, ami több tudományterület érdeklődését egyidejűleg kiváltja. A lap számára az interdiszciplináris témák voltak citáltságon keresztül a magas impakt faktor biztosítékai.

Perry-ék esetében a matematikai modellezés volt az entomológia kiterjesztése. Megírtam Joe Perry-nek, hogy kifejezetten kellemetlen helyzetbe hozott az a tény, hogy tévesen hivatkozták meg egy cikkemet, miközben az EFSA előtt 2008-ban tartott szigorúan bizalmas előadásomra támaszkodik ott több mondat, amit viszont nem lehetett etikusan idézni. Ráadásul az ott elmondottakat sem helyesen interpretálták, hiszen egyszerűen nem igaz, hogy a nappali pávaszem és atalantalepke hernyóinak érzékenysége Cry1Ab-toxinra azonos. Mindezen túl a modell alapvetésével is baj van, a levont általánosító következtetések helytelenek.

29.ábra: A c-betűs lepke hernyója (Fotó: Polgár A. László)

Az EFSA GMO Paneljének célja azonban világos volt: ha már el kell ismerni, hogy van hatás a nappali pávaszem hernyóin, akkor matematikai modellel kell „bizonyítani”, hogy az efféle hatás lényegtelen, majd azt állítani, hogy a többi védett faj (Magyarországon 213) érzékenysége is hasonló, és a kérdést a Hivatal máris kipipálhatja. Ez a veszély és valószínűsége vita, amelyről most éppen a glyphosate kapcsán az IARC vs. EFSA csata folyik.

Perry és társai cikkét hasonló, de ellenérdekelt ambíciókkal Andreas Lang és társai kritizálták (kértek ugyan, de nem szándékoztam a társszerzőjük lenni, hiszen nem volt világos, hogy miről szól a saját teljesítményük), majd dolgozni kezdtek egy „ellenmodellen” úgy, hogy nem volt semmilyen nappali pávaszemmel kapcsolatos saját kutatási eredményük. Innen egy Dániában élő valamikori „munkatársam” (Lövei Gábor) faggatott folyamatosan a vizsgálati eredményeinkről, és én naivan beszéltem is neki. Egy dán modellezővel cikket írtak így, miközben közük ehhez a kutatási területhez úgyszintén nem volt, csak az ambíciójuk szintjén. Ez a modellező a kézirat megírása után azt írta nekem, hogy mennyire örül annak, hogy hétvégi kirándulásuk alkalmával, a gyerekeivel együtt látott végre nappali pávaszemet, így immáron tárgyiasult, hogy mivel dolgozott a PC-jén. Komoly szakértelem az ilyesmi, nemde? Lecsaptak az akkori PhD-hallgatóm, Lauber Éva éppen megjelent disszertációjára, amely azonban ez irányú vizsgálatainknak nem a végpontja volt. Ennek oka az, hogy a Monsanto által rendelkezésünkre bocsátott kétféle DK-440 Bt magmintából nevelt növények pollenjében nagyságrendi különbségek voltak mérhetők a Cry1Ab-toxin tartalmakban (30. kép). Ez nagyon sokáig bizonytalanságban tartott bennünket. Éva évekig nagyon alacsony Cry1-toxin tartalmú pollennel végzett kísérleteket, míg a PhD-dolgozatában lévő korai vizsgálatokat valójában én végeztem.

Ez az úgyszintén modellezésen alapuló cikk ellenkező előjelű „végeredményhez” vezetett; míg Perry és munkatársai szerint a nappali pávaszemet nem veszélyezteti a MON 810 pollenje, addig Holst és munkatársai szerint igen. Mindkét cikk állítása messze állt a valóságtól. A kérdés fekete-fehér változatának elemzésére egyszerűsítő modellezés számtalan dologgal nem számolhatott, amit csak az láthat, aki konkrétan dolgozik ilyen ritkán kísérletbe vont fajjal (Európában csak nekem volt tenyészetem), és végez ilyen kísérleteket.

Az egyik ezek közül az a könnyen belátható probléma, hogy az egyes GM-kukorica-fajtacsoportok jelentősen eltérő mennyiségű fehérjetoxint termelnek a pollenben, vagyis van olyan közülük, ami veszélyes lehet, és van olyan, ami csöppet sem. A biológiai buktatók ennél sokkal összetettebbek. Elmondtam ezeket a „becsvágyó” csoportnak – hiszen kezdetben igyekeztem őket segíteni –, de nem tudtak ezzel mit kezdeni. A matematikai modell igen egyszerű volt, ahogy mondtam nekik – meg is sértődtek – hasonlított működése az elsőgenerációs PC játékokhoz. Szerintem ők is a prekoncepciójukhoz építettek modellt, ami ugyanúgy nem vonzott, mint az ellenkezője.

30.kép: A Monsanto két, egymást követő években rendelkezésünkre bocsátott „DK-440 Bt” jelzetű magmintája, ami több mint kéttucat mag-morfometriai eltérést mutatott Gyulai Ferenc szerint (Fotó: Darvas Béla)

Talán a kutatási etika is elavult fogalom lett ebben a történetben. Fogd, rohanj és publikáld. Előzz meg másokat, úgy is, ha elveszed azt, ami másé. Én úgy láttam, hogy ez ügyben az idő- és energiaigényes kutatásokra kényelmes paraziták vártak, akik nem voltak arra tekintettel, hogy a munkát végző kutatócsoport publikálni kívánja majd a saját eredményeit. Azt követően, hogy egy PhD-dolgozat kapcsán napvilágra kerülnek az adatok, máris hasznosítani kezdik a saját céljaikra. Egy matematikai modell viszont – amint tudjuk – akkor ér valamit, ha pontos adatokon és meglátásokon alapul. Ellenkező esetben a PC serényebben gyártja a szamárságokat, mint arra az ember képes.

A következő rész címe: Walker nagykövet úr munkavacsorája – GMO-Kerekasztal (Biotechnológi^kaland N^o14)

Darvas Béla