(Biotechnológi^kaland N^o4)

A géntechnológiával kapcsolatban minden bizonnyal szép számmal akad olyan vitázó is, akinek már az is kérdés, hogy miért kell egyáltalán módosítani, miért nincs minden úgy jól, ahogyan eddig volt. Létezik itt általános válasz? Azt hiszem, hogy többféle is.

Az első válasz (i) az lehet, hogy a hozzáértők (itt a kutatókra gondolok) pusztán azért módosítanak, mert megtehetik, hiszen az Paul Berg kísérletei óta (1972) lehetséges. Az örökítő rendszer általánossága a földi élőlények között a genetikusok számára azonnal beláthatóvá tette, hogy a fajok között lévő különféle gátak – amelyek egyikből a másikba a genetikai információ átkerülését megakadályozzák – speciális laboratóriumi körülmények között meghaladhatók.

Lecsupaszítva ezt az alapokra: a donorból izolálni lehet valamely kívánatos tulajdonságért felelős gént, s azt bejuttatni a recipiensbe. Nem szeretnék a technikai részleteknél leragadni – azok megtalálhatók a sűrűn kiegészített géntechnológiai kézikönyvekben. A lényeg, hogy az evolúció a közös őssejtek felől indult el felénk, s az „úton” erre-arra szakadtak le csoportok, s járták tovább az önálló útjukat. Specializálódtak, miközben elveszítették a genetikai információcsere lehetőségét más csoportokkal.

Ha egy kutató sikeresen módosít valamit, azt általában szereti bemutatni. A BioArt-nak is részévé vált a látványos módosítás, ahol különleges színű virágok, pl. lila GM-szegfű (közülük a Moondust dokumentációja az EU-ba is benyújtásra került, de 2007 után már más megoldás vette át a helyét), GM-rózsa, illetve fluoreszkáló növények (Starlight Avatar, 7. kép) és állatok. A GloFish után sokféle díszhal következett, de nyúl, csirke, macska után a sertés (8. kép) sem kerülte el ezt a sorsot, amihez az előállítók magyarázatai tartoznak, hogy mi a további céljuk ezekkel a l’art pour l’art típusúnak látszó megoldásokkal.

Valójában a gyakorlati géntechnológiában – az én megítélésemben – a passziónál sokkal többről szól. Vagyis azért módosítanak (ii), hogy megoldást találjanak olyan kérdésekre, amelyekre idáig ilyen nem született. Miközben a mezőgazdasági géntechnológia körül meglehetősen komoly viták dúlnak, aközben az egészségügyi géntechnológia rohamléptekkel halad előre. Mára a GM-inzulin – 1982-es engedélyezése óta – meghatározó termékké (Humulin, Eli Lilly) vált az inzulinpiacon. Cukorbetegek számára nyújt megoldást. A kezdeti fanyalgás helyét mára átvette az elfogadás.

A kifejlesztésben résztvevő Genentech azonban nem állt meg itt, s további GM-gyógyszerek fűződnek a nevéhez (mára a Roche Group tagjává vált). Száz fölötti, géntechnológiával előállított gyógyszerről beszélnek szerte a világban. Közöttük olyanokat találunk, mint az infliximab, amelyet Crohn-betegség, az epoetin alfa, ami krónikus vesebetegség (CKD), a bevacizumab, ami rosszindulatú betegségek gyógyítására használnak, valamint a pegfilgrastim, ami kemoterápián átesett betegek immunrendszerének rehabilitációjára használható.

7.kép: Starlight Avatar – két hónapig világító Nicotiana alata (Fotó: William Stutz/Bioglow)

8.kép: Balról egy medúzafajból származó génnel fluoreszkálóvá módosított malac (Fotó: Rex Features)

A rekombináns technológiával előállított gamma-1b interferon (Imukin, Actimmune – Genentech/Boehringer Ingelheim) vagy vakcinák (pl. Engerix-B – GlaxoSmithKline) is ehhez a sikertörténethez tartoznak.

Az általában mikrobiológiai alapú vagy sejtvonalakra épülő géntechnológiai fejlesztések pontosan megválasztott célok felé törekszenek, és a rekombináns technológiával előállított (genetically engineered, GE) gyógyszerek ellen nincs számottevő civilszervezeti ellenkezés. A fejlesztés az emberek egészségét szolgálja (az orvos és betege dönt a használatról), ami elégséges érv. Itt újra csak az állapítható meg, hogy az európai polgároknak aligha a géntechnológiával szemben vannak komoly ellenérzései. A technológiát azonban Európában nem is dimenzionálják túl, mintha valami „végső” megoldás lenne, amiből csak jó sülhet ki, hanem termékeit egyenként, önállóan veszik szemügyre.

A mikrobiális géntechnológia ipari felhasználása az élelmiszeriparban kezdődött. Az élesztőfélék vagy a sajtkészítéshez használt oltóanyag módosítása vált hamar köztudottá.

Ma módosított mikroszkopikus gombák állítják elő a kimozin nevű oltóanyagot, amit sajtok készítéséhez használnak. Az Aspergillus niger (Chy-Max, Chr. Hanssen – Dánia), illetve a Kluyveromyces lactis (Maxiren, DSM – Németország) által termelt kimozintartalmú termékek ismertek. A Chy-Max nálunk is kapható, web-áruházban bárki megrendelheti. Hirdetésén az olvasható, hogy elismert kóser készítmény. A Maxiren pizzafélékre szórt sajtokhoz javasolt leginkább. Ezt is kóser készítményként tartják számon, és halal (muszlim „tisztasági”) tanúsítványa is van.

A pektin-észteráz-tartalmú NovoShape (Novozymes) a gyümölcsfeldolgozás során kínál új lehetőséget az élelmiszer-feldolgozó iparnak. A Pectinex Smash (Novozymes) alma és körte feldolgozásánál használt elsősorban.

A Saccharomyces cerevisiae (sütőélesztő) szelekciója (az iparban alkalmazott törzseinek száma rendkívüli) és módosítása igen hosszú időre nyúlik vissza. Az európai GMO-szabályozás előtt az Egyesült Királyságban 1990-ben, majd 1994-ben kibocsátottak módosított sütőélesztőt (Gist Brocades és BRF International), amely aligha volt azt követően visszahívható. Az élesztő további genetikai módosítása vezetett el a bioetanol előállítására alkalmas élesztőtörzsek előállításához.

Az ipar sokféle vegyület takarmányozási és élelmiszer-adalékanyagának előállítására használja fel a rekombináns technológiát. Bár a kérdéses vegyületeket módosított szervezetek állítják elő, utóbbiakat a fermentáció végén elölik, és a felhasználásra kerülő terméket tisztítják. Ezért még a nagyon következetes európai szabályozás sem követeli meg a jelölést, hiszen a tisztított végtermék a módosított szervezetet – elvileg – nem tartalmazhatja. Így lehetséges a Chy-Max – bizonyára sokaknak meglepetést okozó – feltétel nélküli árusítása hazánkban is.

A gyógyszerészeti és ipari felhasználásra jellemző, hogy a módosított mikroorganizmusokat zárt rendszerben használja, s hogy elkerüli, hogy azok a környezetbe jussanak. Az ipari (mikrobiológiai) géntechnológia valahogyan láthatatlan terület az engedélyezés számára, miközben eléri a fogyasztót, aki úgy részesedhet annak termékéből, hogy nem is tud róla. Szinte senki sem beszél erről, mintha nem is létezne. Pedig nagyon is jelen van életünkben. Nálunk is létesültek ilyen tápkiegészítőket gyártó üzemek, amelyek tulajdonosai nem hazai cégek. A fenti sorok kapcsán kifejezett hiányérzetem van azt illetően, mi mindenről nem találok nyilvános adatbázisba szedett információkat.

A környezetvédelem tekintélyes szelete a szennyezett területek remediációja. Ebben is szerephez jutnak módosított mikroorganizmusok, melyeknek speciális enzimjei a veszélyes anyagot elbontják. Ez esetben a módosított élőszervezet a környezetbe jut, így megítélése már sokkal szigorúbb szabályozás alá esik, mint az előzőek. A célt illetően azonban az elszennyezett környezetben élők érdekeltek a technológia eredményességében, vagyis az számukra sem lényegtelen.

S csupán most érkeztünk el a legvitatottabb területhez, a mezőgazdasági géntechnológiához. Az állattenyésztést illetően főként kísérleti célokra módosított állatokról és állatházaikról van szó. Ezek főként egészségügyi kutatási célokat szolgálnak (pl. modellállat az Alzheimer-kór tanulmányozásához), vagy a tejben választanak ki biológiailag fontos, gyógyszerészeti célra használható molekulát (mint az ATryn esetében). És persze már a gyors növekedésű lazac húsáról (AquAdvantage) is szó van.

A módosított növények területe ennél jóval számosabb megoldást sorol fel, de az országok engedélyezési stratégiája nagyon is eltérő. A módosítás célja túlnyomóan (Európában 92%) a növényvédelmet érinti, amelyben pár részproblémát oldanak meg – kisebb-nagyobb sikerrel. Ebben a gyomirtáshoz az egyetlen ötlet a totális hatású gyomirtószer-hatóanyagokkal (pl. glyphosate, glufosinate) szemben tűrőképessé tenni a haszonnövényt, ami így kitágítja az érintett hatóanyag felhasználását, vagyis az azt tartalmazó gyomirtó kelés után, posztemergens módon is használhatóvá válik. (A gyomirtóra érzékeny kultúrnövény estében értelemszerűen csak kelés előtti, preemergens alkalmazásokról beszélhetünk.)

A másik megoldáscsoport a Bacillus thuringiensis fehérjetoxinjai köré csoportosul, amely szerint a Cry1-toxint termelők lepkefélék hernyóit, míg a Cry3-toxint termelők a bogárfélék lárváit elpusztító transzgenikus Bt-növényt eredményeznek.

Nincs megoldás a rovarkártevők többségével szemben, például a talajban károsító cserebogárpajorok, pattanóbogarak drótférgei, különféle fonálféregfajok ellen, de az igen gyakori levéltetvek és pajzstetvek, vagy a kétszárnyúak nyüvei ellen sem. Kártevők ellen tehát a gyakorlati növényi géntechnológia csupán sok kritikát kiváltó részmegoldást kínál.

Nincs Európában kipróbálás alatt lévő eljárás kórokozók ellen. Ez azért súlyos mulasztása az európai géntechnológiának, mert vírusok (az ISAAA adatbázisában találhatunk ilyeneket) és baktériumok ellen a növényvédelem nem rendelkezik védekezésre alkalmas hatóanyagokkal. Vagyis az itteni megoldások hiánypótlók lennének.

A növényi géntechnológia próbálkozik szárazságtűrő fajtacsoport készítésével (ez talán a legígéretesebb eddigi irány), és beltartalmában módosított növényekkel. A Golden Rice (aranyrizs – béta-karotint termelő) ezek közül a legismertebb fejlesztés, azonban máig nincs engedélyezve és nincs közforgalomban. Dietetikusok szerint a sárgarépa termelése és fogyasztása természetes úton oldhatja meg azt, amit ez a fejlesztés kínál.

Eredményes kísérletek folytak a keményítő minőségében módosított növények előállítására is. Az Amflora (BASF) burgonya ezek közül vetésre is engedélyezésre került Európában, de több tagállam (közöttük Magyarország) jogalappal perre ment az engedélyezési eljárás szabályosságát illetően, ami után a bíróság 2014-ben törölte az engedélyt. Közben a fajtatulajdonos számára kiderült, hogy Európában ez a fajtacsoport nem számíthat gazdasági sikerre, így az engedélyezési eljárást nem folytatta.

Mindeddig a növényi géntechnológia semmilyen átütő találatot nem tudott a fogyasztóknak felkínálni. Legközelebb ehhez a módosított beltartalmú növények köre állt, de az átlagfogyasztót aligha győzi majd az meg, hogy a repce is elő tud állítani tejzsírhoz vagy kakaóvajhoz hasonló zsírminőséget. Ez inkább tovább növelné az élelmiszeripar lehetőségeit az olyanszerű típusú, az európai fogyasztó szemszögéből félrecsúszott törekvéseiben.

A címben feltett kérdésre a következő választípust (iii) a cégműködés gazdasági vonatkozásaiban kereshetjük. Az ipari szféra – esetünkben a hajdani gyógyszergyárak, amelyek felfedezték a növényvédő szerekben rejlő lehetőséget – számára állandó szükséglet az új termék kifejlesztése. A hatóanyagok között is van „vezető termék”, amely eltartja a teljes K+F+I folyamatot és működteti azt. Ezek a vegyigyárak meglátták a szabadalmaztatott fajtában rejlő lehetőséget, amelyhez a növényi géntechnológia vezet el.

Eddigi hatóanyag-fejlesztésre fordított pénzük jó részét kezdték a növények módosítására fordítani, de ahogy látjuk, részben a meglévő saját hatóanyagaik kiterjesztett használatának (pl. glyphosate, glufosinate) érdekében. Ez korántsem az a lakossági igényekkel találkozó megoldáskeresés, mint amivel a géntechnológia gyógyszerészeti felhasználásánál találkoztunk. Ez a cégek saját fejlődésének/túlélésének kényszeréből születő megoldás. A vetőmaggal vásárolt innováció előnyei és hátrányai még a termesztőknek sem gyorsan derülnek ki. A kifejlesztett fajtacsoportok ellen folyamatosan dolgozik a szelekció, amely rezisztens gyomokat és kártevőket eredményez. Mondhatjuk, ugyanúgy, mint a kémiai növényvédelem esetén.

Részesül-e az előnyökből a termelő? Növényvédelmi célú GM-növények esetében, ha a leküzdött kártétel jelentős termékhányadot tart nála vissza. A kártétel elmaradása nem jelent nála előnyt (a brosúraszövegek sejtetéseivel ellentétben nincs terméktömeget fokozó transzgén), ha viszont igen, akkor annak belátása, hogy ez az évi károsítás elmaradásából vagy a sikeres védelemből származik-e, csöppet sem könnyű feladat. A technológia használata kevesebb odafigyelést és szakértelmet igényel. Ezzel szemben viszont Európában az áll, hogy a termék csak alacsonyabb áron értékesíthető.

Európa a glyphosate-tűrő szója jelentős felhasználója. A fogyasztói igények azonban a módosítatlan szója árát a piacon közel 20% felárral (GMO-Kerekasztal, 28. ülés, 22-23 old.) honorálják. A géntechnológiának ez a fejezete tehát áremelést idézett elő. A GM-szójatakarmány termesztésének túlsúlya az élelmiszerpiaci szójafelhasználást érinti leginkább, ahol hamarosan a módosítatlan szója áremelkedése kezdődik el, ha a fogyasztók elképzelése nem változik meg és kitartanak amellett, hogy „GMO-mentes” élelmiszert kívánnak fogyasztani.

Miről is szól akkor jelenleg a gyakorlati növényi géntechnológia? Egyértelműen csak a vetőmagon elérhető, szabadalom védte haszonról. A címben foglalt kérdésre tehát az is válasz, hogy (iv) azért módosítanak, hogy szabadalmaztatási eljárás után egy csoport (cég) a vetőmag hasznához jusson. Sőt, a haszon ennél is több lehet: akinek a kezében van a vetőmag, az uralja nemzetközi vonatkozásban is az illető növény termesztését. Ez korlátozza az emberek jogát a vetőmagfogásra és annak vetésére. Igaz ugyan, a növényhibridizáció ezt már korábban megtette (a hibridmag jogilag vethető, csak az utódnövények teljesítménye válik a genetikai hasadás miatt változatossá), s a mai hazai jog szerint is kell a fémzáras vetőmag után jogdíjat fizetni, akkor is, amikor már magunk fogtunk abból magot.

A növényvédőszer-gyártók nem véletlenül vásároltak fel nagy vetőmagcégeket (pl. Pioneer, DeKalb), és kétségtelen az is, hogy az eddigi gyakorlatba került fajtacsoportok nemzetközi cégek tulajdonát képezik. A szabadalmaztatás, az engedélyek beszerzése, a fajtacsoport bevezetése és árusítása rendkívül drága. Ez végső soron a Golden Rice bukásának egyik oka is. Mint ahogy a FlavrSavr paradicsomé is, melyben a poligalakturonáz enzimet kódoló gén csendesítése kedvezőbb tulajdonságú, ám más cég tulajdonában álló paradicsomfajtáján végrehajtva alkalmazhatóbb megoldást jelenthetett volna.

Jó ötlet volt-e az élőlények – még ha módosítottak is – szabadalmaztatását megengedni? Komoly dilemma. A jelentős képzettséget igénylő, eredeti munka pénzügyi elismeréséről nem célszerű megfeledkezni. Az élőlények szabadalmaztatásának engedélyezése azonban kinyitott egy addig zárt kaput. Ez ebbe az irányba fordította a nagyvállalkozókat, ipari laboratóriumaikat, melyek megoldásokat keresnek a befektetés gyors megtérülésére. A növényi géntechnológia belépett az új világ kapuján, módosít, és ontja a „félkész” megoldásait. Nincs közöttük olyan, amitől térdre kellene ereszkedni, mint a technológia gyógyszerészeti megoldásainál.

Mindez persze – szerintem – nem vezethetett volna oda, hogy azt feltételezve, hogy a növényi géntechnológiának nem lesz sohasem átütő találata, Alaptörvénybe kellett foglalni a generális elítélését.

A következő rész címe: Zika-vírus és mikrokefália – A GM-csípőszúnyogok segíthetnek? (Biotechnológi^kaland N^o5)

Darvas Béla