A mezőgazdasági K+F tulajdonosi megosztása az ötvenes években elkezdődött, majd a nyolcvanas években leállt. Az eredmény egy, a mezőgazdasági tárca és az MTA között megosztott intézményhálózat, amelyre jellemző a tudományterületen belüli részterületek eltérő irányítása, valamint egyre távolodó cél- és értékrendje.

(K+F+I pillanatképek: N^o13)

2012-ben a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) sok szakembert hívott össze arra, hogy elkészítesse az ún. ágazati stratégiai fehér könyveket, amelyek a jövőben a hazai K+F+I munka vezérfonalát képezik majd. Nem tetszik ugyan nekem a kisegítő iskolákra jellemző színmankó idekeveredése, de nem erről szeretnék írni, hanem hogy a legfelső szintű tudománypolitika irányítóinak ismeretanyagából egyszerűen hiányzott a VM kutatóintézeteivel való számvetés. Mindez, első pillantásra még talán bocsánatos lehet, de hogy az állami felsőirányításból a munkát vállaló minisztérium (Nemzetgazdasági Minisztérium) a NIH-et bízza meg azzal a feladattal, amely úgyszintén nem rendelkezik ilyen rálátással az talán már méretes zavar. Tényleg igaz lenne, hogy a szakértelem helyébe „csereszabatosan” a lojalitás lépett?

A felkért Hivatal megszólított tehát más intézményeket/minisztériumokat – így az agrár, élelmiszer és környezetvédelmi területeken – a VM-et, MTA-t és ágazati érdekképviseleteket, amelyek közül a VM a kutatóintézeti szakembereit használta erre a célra, vagyis azokat, akikről az NGM és NIH, mint innovációért általában felelős tervező nem tudott. Ha ekkora kört tesz meg a megbízást vállaló, de a jelen tényeiből fel nem készült állami apparátus, hogy stratégiai jelentőségű, szép, új jövőbe mutató K+F+I tervdokumentációt készítsen, akkor súlyos baj van, hiszen a megnevezett esetben a mások által tartalmilag elkészített dokumentumoknál legfeljebb betűtípus választásra és szerkesztési feladatokra lehet képes az Andrássy úti palotában helyzetbe hozott gárda. Ilyen típusú munkákat azonban szövegszerkesztői tapasztalatokkal rendelkező kiadói szakemberek végzik általában, vagyis nem a főhivatalok kinevezett K+F+I tudorai.

A munka – nem kis túlzással – „előrehaladása” során ez az előérzetem bizonyosságra váltott, a NIH gárdája a mezőgazdaságot érintő területről szinte semmit sem tudott érdemben. Viszont voltak határidői, az ingyenes bizottságon belül fizetett szószólói (afféle még egyenlőbbek), és formális jegyzőkönyvei. Meglepett az is, hogy az MTA kutatóhálózatában dolgozók is úgy gondolták, hogy a hazai egyetlen állami finanszírozású kutatóhálózatban dolgoznak. Persze a Bay Kft. gárdája is azt feltételezi, hogy az MTA után a második legnagyobb állami tulajdonú kutatóhálózat munkatársa. Nos, nincs így és lehet, hogy ezt illetően a VM elődeinek kommunikációjában keresendő a bajok forrása. Történeti távlatban is a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) kutatóintézetei képezték hazánkban a második legnépesebb K+F egységet. Sőt továbbmegyek, mezőgazdaságot tekintve itt található a legnépesebb és legszélesebb körben dolgozó K+F személyzet. Állattenyésztést, élelmiszertudományokat és agrár-környezetvédelmet tekintve az MTA kutatóhálózatának számottevő kapacitása sincs. Az eddigieket alátámasztandó próbálkozzunk meg valamiféle leltárral.

Kiinduláshoz itt van mindjárt Pungor Ernő (az OMFB egykori elnöke) rendszerváltás utáni táblázata, amiben a mezőgazdaságot illetően messze több hiba van, mint azt az ipari területen korábban említettem. 21 intézetet sorol fel – hasonlóan, mint az ÉS hasábjain 1996 szeptemberében –, de ezek közül pár intézet nem tartozik szorosan a mezőgazdasági területhez, például a Papíripari Kutatóintézet, ami 2009-től a Nyugat-Magyarországi Egyetemhez került; a Szeszipari Kutatóintézet, ami 2011-ben megszűnt. Ezen túlmenően pár intézet kifelejtésre került, például a Dohánykutató Intézet, ami 1992-ben alakult Dokut Zrt-vé, ami 2004-ben Kft-ké esik szét. Jellemző talán ez a fajta laza kezelés az OMFB valamikori mezőgazdasági K+F területeket érintő „távolságtartására”.

Találunk néhány érdekes adatot is a mára eltűnt intézetekre vonatkozóan: (i) Cukortermelési Kutatóintézetet, amiből 1997-ben Cukoripari Kutató Intézet Kft. lett; (ii) Faipari Kutató Intézet, amiből a hasonló nevű Kft. 2011-ben szűnt meg; (iii) Konzervipari Kutatóintézet, amellyel kapcsolatos állami intézkedés a MAGOSz ellenkezését is kiváltotta, de ennek ellenére 2006-ban megszűnt. A felszámolással a KuTIT-nál már említett Benedek Fülöp volt megbízva; (iv) Mezőgépfejlesztő Intézet, amely 1989-ben GMK-vá alakult; (v) Öntözési Kutatóintézet, ami 2000-től a HAKI részévé vált, majd abban – globális felmelegedés ide vagy oda – csöndesen „felszívódott”.

Amennyiben az ipari kutatóintézetek sorsára gondolunk, akkor hozzájuk képest arányában kevesebb mezőgazdasági intézet szűnt meg véglegesen. Szívós közösség ez, nem szokta a kényeztetést, hát nehezen adja meg magát. A megszűnés/túlélés vékonyka megyéjén azonban máig sok mezőgazdasági K+F intézet egyensúlyoz, amelyeket a kutatóhálózatba szervezés igyekszik most menteni. Nem is véletlen, hogy a VM 2012-es Magyar Tudomány Ünnepe Kerekasztal beszélgetésének éppen a „Merre halad a hazai agrárkutatás? – célok, lehetőségek és szükségletek” volt a címe.

A 14. ábrán igyekeztem összefoglalni az 2014-es átalakulás előtti helyzetet, ahol a tulajdonviszonyok fölöttébb sokrétűek. Miként alakult is ez?

14. ábra: Mezőgazdasági K+F intézetek és tulajdonosaik 2013-ig (2014. január 1-től jelentős változások a 1467/2013 (VII.24.) Korm. határozat szerint – lásd a következő részben)

               Megjegyzések: AFÁ – VM Agrárgazdaságért Felelős Államtitkárság; AGTC KIT – Debreceni Egyetem, Agrár- és Gazdálkodástudományok Centruma, Kutatóintézetek és Tangazdaságok (Debrecen) [AGTC KIT Karcagi Kutató Intézet; AGTC KIT Nyíregyházi Kutató Intézet]; AKI – Agrárgazdasági Kutatóintézet (Budapest); ATK – MTA Agrártudományi Kutatóközpont; ÁTI – MTA ATK Állatorvos-tudományi Intézet (Budapest); ÁTK – Állattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézet (Herceghalom); BKI – Beta Kutató Intézet Kht (Sopronhorpács); BKK – Pannon Egyetem, Burgonyakutatási Központ, Keszthely; BSzB – Pannon Egyetem Agrártudományi Centrum, Badacsonyi Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet (Badacsonytomaj); CGyK – Ceglédi Gyümölcstermesztési Kutató-Fejlesztő Intézet (CKI) Nonprofit Közhasznú Kft. (Cegléd); ERTI – Erdészeti Tudományos Intézet (Sárvár); ESzB –Károly Róbert Főiskola, Egri Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet (Eger); FGyK – Fertődi Gyümölcstermesztési Kutató-Fejlesztő Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. (Sarród); FKF – Fűszerpaprika Kutató-Fejlesztő Nonprofit Közhasznú Kft. (Kalocsa); FRK –Károly Róbert Főiskola, Fleischmann Rudolf Kutatóintézet (Kompolt); GKI – Gabonakutató Nonprofit Közhasznú Kft. (Szeged); GyDK – Állami Gyümölcs- és Dísznövénytermesztési Kutató- Fejlesztő Nonprofit Közhasznú Kft. (Budapest); GyI – Gyógynövénykutató Intézet Kft. (Budakalász); HAKI – Halászati és Öntözési Kutatóintézet (Szarvas); HSz – Hortseed Kft (Mezőkovácsháza); HTG – Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. (Hortobágy); KÁTKI – Kisállattenyésztési Kutatóintézet és Génmegőrzési Koordinációs Központ (Gödöllő); KÉKI – Központi Környezet- és Élelmiszer-tudományi Kutatóintézet (Budapest); KSzB – Corvinus Egyetem, Kecskeméti Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet (Katonatelep); MBK – Mezőgazdasági Biotechnológiai Központ (Gödöllő); MGI – VM Mezőgazdasági Gépesítési Intézet (Gödöllő); MI – MTA ATK Mezőgazdasági Intézet (Martonvásár); MTA – Magyar Tudományos Akadémia; MTK – Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézet Kft. (Mosonmagyaróvár); NÖDIK – Növényi Diverzitás Központ (Tápiószele); NI – MTA ATK Növényvédelmi Intézet (Budapest); OHK – Országos Húsipari Kutatóintézet Közhasznú Nonprofit Kft. (Budapest); PÁ – VM Parlamenti Államtitkárság; PSzB – Pécsi Egyetem, Pécsi Szőlészeti Borászati Kutatóintézet (Pécs); SzM – Szentesi-Mag Kft (Szentes); TAI – MTA ATK Talajtani és Agrokémiai Intézet (Budapest); TBK – Tokaji Borvidék Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet (Tarcal); TTK – Kaposvári Egyetem, Takarmánytermesztési Kutató Intézet (Iregszemcse); UGyK – Újfehértói Gyümölcstermesztési Kutató és Szaktanácsadó Nonprofit Közhasznú Kft. (Újfehértó); VM – Vidékfejlesztési Minisztérium; ZKI – Zöldségtermesztési Kutató Intézet Zrt. (Kecskemét).

Színkódok: világoszöld – gabonafélék; világoskék – zöldségfélék; drapp – szőlő (borászat) és gyümölcs; középbarna – ipari és takarmánynövények; keki – erdészet; világos lila – agrokemizálás; türkiz zöld – mg. biotechnológia; bordó – állattenyésztés; sárga – élelmiszeripar; szürke – mg. gépipar; fekete – mg. közgazdaságtan; kettős színek – több funkciós.

Szegélykódok: hármas – alapkutatás; kettős – K+F intézet; szaggatott – fajtafenntartó telepek, génbanki szerep.

Nézzük először a mezőgazdasági tudományok Magyar Tudományos Akadémiához (MTA) került szeletét. Az 1949-ben a Hungária körúton létesített Állategészségügyi Kutató Intézetet (későbbi ÁTK, ma ATK ÁTI) és a Martonvásári Növénytermelési Kutató Intézetet (későbbi MgKI, ma ATK MI) a mezőgazdasági tárca 1953-ban adta át az MTA-nak és ezzel a mezőgazdasági kutatás – amely egyértelműen kutatásalkalmazás – megjelent ebben az alapkutatással foglalkozó, kiemelt állami kutatóhálózatban. A martonvásári intézet korai munkájának érdemi részleteit nagyon másként látja egyébként az utolsó előtti igazgató és nemzetközileg elismert búzanemesítő (Balla László) és hajdani tanítványa, aki egyben a mai ATK vezetője (Bedő Zoltán).

Ennél korábban azonban egy rózsadombi ingatlanra a mezőgazdasági tárca fenntartásában üzemelő K+F intézetek kerültek. Ezeknek az intézeteknek az elmozdítása időről időre szóba került, hiszen frekventált helyen, igen értékes budai telket kötöttek le. Az egykori Növényvédelmi Kutatóintézet (NKI) igazgatói, Jermy Tibor és Király Zoltán szerint a hatvanas években (amikor Ubrizsy Gábor az igazgató), két alkalommal is felmérték az épület helyiségeit. Első alkalommal pártfőiskola, a második alkalommal a János Kórházhoz tartozó tüdőszanatórium létesült volna itt. Ekkor került szóba, hogy a Mezőgazdasági Múzeumban (Városligetben) kapjon az intézet helyet. A hetvenes években Romány Pál miniszter (1975-1980) tett meg mindent azért, hogy a mezőgazdasági kutatóintézeteket vidékre költöztesse.

Mit keresnek mezőgazdasági intézetek a fővárosban? – hangzik azóta is az örökzöld kérdés. Gödöllőn a Wageningeni Egyetemhez hasonló „tudásközpontot” szerettek volna létrehozni. Mindezek alatt indult a Julianna-majori (Ady liget szomszédságában) kutatóhely létesítése (1974-ben költöztek ki az első részlegek), amely egyféle menekülési útvonalat jelentett, vagyis ha nem is Budapesten, de legalább a peremén maradva a kutatói állományt megtartani. A helyváltoztatás legérzékenyebb része, ugyanis a kutatói állomány – amely „ügyintézői” szemlélet szerint bármikor pótolható – mozdíthatósága. A saját jogon szerzett (minősített) és a kinevezett (ejtőernyővel felszerelt) szakértői státuszú adminisztráció K+F szemlélete ugyanis úgy viszonyul egymáshoz, mint fény az árnyékhoz. Gondoljanak bármit is a kutatás eredményességét tekintve tetteikből megismerhetően szkeptikus hazai döntéshozók: a tudomány nemzetközi, hosszú távú értékrendje mélyen konzervatív szemléletű (bár rendszeres megújítása éppen az ezt tagadók jussa) és személyre szóló teljesítménybírálaton alapul.

Nem lehet a léc alatt következmények nélkül átbújni, nem szolgálnak jól az ajánlólevelek, és nem várhat valós tiszteletet az, aki a többség által elfogadott követelményszintet nem teljesíti. Pénz hiányában azonban és akkor, a hosszú tervezési időszak után – nem is kevésé paradox módon – az NKI két telephelyen maradt. Legutoljára 2007-ben Martonvásárra került volna, „zöldmezős beruházás” után egy szántóföldi területen való barakkszerű építkezéssel. Az anonim szervező soha nem állt ki a nyilvánosság elé és ez már talán új „minőség” a hazai tudományirányítás gyakorlatában. A telepi hírek szerint a rózsadombi ingatlanon wellness központ létesült volna. Mindez azonban tulajdonjogi szempontból is rázós úton lett volna elérhető, mivel a telek máig osztatlanul kincstári tulajdon, amelyen az MTA két épülete viszont annak vagyonához tartozó.

A kutatóintézetek előtörténete is kalandos. A magyar szőlőfajtákat 1875-ben, országos károkat okozva egy új betegség, a filoxéra támadta meg. Ezért 1880-ban a Herman Ottó úton létrehozták az Országos Filoxéra Kísérleti Állomást, majd 1881-ben a Borvizsgáló Állomást. A földművelésügyi miniszter 1917-ben rendeletben alapította meg a Magyar Királyi Mezőgazdasági Növénytani és Szőlészeti Intézetet. A telephelyen ezt követően a változó állami K+F igényeknek megfelelően először létrejött a Magyar Királyi Növényvédelmi Kutató Intézet (49.000/1932.), majd az Agrokémiai Intézet (8062/1949. – 136) és a Konzerv-, Hús- és Hűtőipari Kutató Intézet (1949), amely jogutóda a Központi Élelmiszeripari Kutató Intézet (1959). Az előzőek közül először az Agrokémiai Intézet (későbbi TAKI, ma ATK TAI) került át ingóságaival az MTA-hoz (28/1955. – Mg. É. 12.), ezt követte a Növényvédelmi Kutató Intézet (ma ATK NI; 12/1981. – MÉM. É. 30.).

Velük együtt maradt a telephelyen a ma is mezőgazdasági tárca alatt működő KÉKI már megbővült környezettudományi profillal. Mára a KÉKI a VM kutatóhálózatának (Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ, NAIK) két intézetévé vált: NAIK Agrár-környezettudományi Kutatóintézet és NAIK Élelmiszertudományi Kutatóintézet. Az MTA-hoz átkerült intézetekkel az ország mezőgazdasága számára több kérdés is nyitva maradt. Mire szolgált a kutatóintézetek egy részének átadása, hiszen a martonvásári intézet fő profilja gabonafélék nemesítése, s ezzel foglalkozott pl. a Szegedi Gabonatermesztési Kutatóintézet (GKI, ma GK Kft.) is, ami viszont a mezőgazdasági tárcánál maradt. Mire volt jó a mezőgazdasági kutatás tulajdonosi megosztása? Kétségtelen, hogy jóval később, 2008-ban a GKI-tól az állam meg kívánt válni és átadta a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek (MNV). A mezőgazdasági K+F intézetek 2007-es kiárusítása ellen, mint ellenzéki képviselő Ángyán József tett sokat. A GK Kft. azonban sikeres gazdasági teljesítményével (ritka dolog egy K+F intézettel kapcsolatban) ma is működik.

Meglepő fejlemény az állatorvosi terület átadása is az MTA-nak, miközben a teljes állattenyésztési K+F vertikum a mezőgazdasági tárcánál maradt. 2011-ben ugyanekkor mind a négy önálló MTA intézet jogi önállósága megszűnt és martonvásári székhellyel mezőgazdasági kutatóközpont (MTA Agrártudományi Kutatóközpont; ATK) jött létre. Mindez része volt az MTA koncepciójának, amely intézeti koncentrációt tartott szükségesnek. Jó kérdés azonban, hogy mennyire koherens profillal jött létre ez a kutatóközpont, hiszen a mezőgazdasági kutatások összefüggéseiből kiemelt részei kerültek csupán át az MTA alá, amelyek ilyen módon az F+I felé (kivéve gabonafélék nemesítése és fajta-előállítása) működőképes egészet nem képezhettek.

A mezőgazdasági K+F tulajdonosi megosztása tehát az ötvenes években elkezdődött, majd a nyolcvanas években leállt. Az eredmény egy, a mezőgazdasági tárca és az MTA között megosztott intézményhálózat, amelyre jellemző a tudományterületen belüli részterületek eltérő irányítása, valamint egyre távolodó cél- és értékrendje. Míg az MTA intézetek alapkutatási témák felé igyekezve, a növénynemesítés kivételével a gyakorlat problémáitól egyre távolodtak, addig a VM (elődei: FVM, FM, MÉM stb.) kutatóintézetei valahol a gyakorlat és fejlesztés között rekedtek, amit a K+F sajátságaihoz kevéssé értő, kurzusról kurzusra változó emberállományú minisztériumi adminisztráció sokszor háttérintézeti feladatok felé tuszkolt, amely megoldással valójában csak saját feladatait hárította.

Mindez még orvosolható lett volna, de nem a mezőgazdaságon belüli tulajdonosi megosztottsággal, hiszen az MTA-hoz a kalászos gabonák nemesítése mellett (persze ez is csak részben: a GKI mellett lásd még a Karcagi Kutató Intézet), a talajtan és agrokemizálás (a környezetegészségi mellékhatások vizsgálata nélkül) és az állatorvoslás (állattenyésztési háttér nélkül) került. Minden más az agrártárca kezelésében maradó, csöndben leépülő kutatóintézetekben maradt. Az ágazati kutatóintézetek – a változó kormányok idején is változatlanul – gazdaságilag a csőd szélén egyensúlyoztak, így a zöldség- (2007-ben szűnt meg), gyümölcs- és ipari növények kutatásával foglalkozó intézeteik hamarosan az MNV Zrt-hez, illetve egyetemekhez kerültek, ahol a szakmai elvárás-rendszer megszűnt, s kizárólag a gazdálkodási teljesítmény számított.

Nem ez jellemezte azonban a szóban forgó intézetek személyi állományának hozzáértését és felszereltségét. Időközben vált világossá, hogy főként a zöldség- és gyümölcs-/szőlőkutatással foglalkozó intézeteknél lévő fajtafenntartó telepek igen jelentős nemesítési értéket (génbankok) képeznek, s ezek elhagyásával sok kutatói nemzedék munkája semmisülhet meg, jelesül a nemzeti fajtakincs. 2007-ben a VM költségvetési források nélkül átadta a magyar kultúrnövény génbank-hálózat központját (Tápiószelei Agrobotanikai Intézetet, ma NÖDIK) az MTA Martonvásári Mezőgazdasági Kutatóintézetének (ma MTA ATK MI). Mindennek gyors visszaforgatását Rodics Katalin és Ángyán József intézte. Legfőként a módosított növényekkel kapcsolatos fejlemények tették világossá, hogy 2008-ban (Gyurcsány-kormány, Gráf József miniszter) a VM kutató/fejlesztő vállalatainak MNV Zrt.-hez való kerülése elhibázott politikai lépés volt, és felhívta arra a figyelmet, hogy a fajtakincs vitathatatlanul a nemzeti örökség része.

Darvas Béla

A cikksorozat korábbi részeit itt lehet elérni.  A folytatás címe: Mozdulatok a labirintusban – gyakorlatok szemellenzőben és pofaszíjjal (K+F+I pillanatképek: N^o14)